Virag, Paula (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 27/2. (2011)
A. Istorie-cultură-artă
A posztmodem Ady-recepció: ideológiai beszédmódok és kanonizációs stratégiák A mai kutatók jelentős része (Kulcsár-Szabó Zoltán, Lőrincz Csongor, Török Gyula) előszeretettel alkalmazzák Ady és az európai líra kapcsolatának intertextuális megközelítését.26 Ezzel szemben Palkó Gábor következetesen felülírta Király István „polgári-radikális” megközelítésének tanulságait, és részletesen körüljárta az újkori magyar költészet Ady által végrehajtott intertextualizációjának összefüggésrendszerét27. Palkó sikeresen tematizálta a magyar nemzeti hagyományok Ady által felújított és újraértékelt kanonizációját, miközben hasznosította Kulcsár Szabó Ernő iskolájának az irodalomesztétika és a medialitás viszonyához kapcsolódó elméleti és módszertani megfontolásait. Ezzel kiszabadította a posztmodem Ady-recepciót az ideológiai beszédmódok és a kanonizációs stratégiák kettős szorításából, lehetővé téve, hogy az intertextualitásra alapozó irodalomesztétikai elemzésekben egyszerre használhassuk a német típusú szövegelmélet, a francia vétetésű irodalmi mentalitástörténet és az angolszász újhistorizmus módszertani vívmányait. Intertextuális szövegfogalom és posztstrukturalista (dekonstrukciós) irodalomértelmezés konfliktusán túllépve Palkó Gábor elsősorban annak a szövegelméletnek a horizontja felé nyit, amelyet Niklas Luhmann írt le a legteljesebben a mai német kultúrakutatásban. Az Ady-életmű ugyanis természetszerűleg nő túl a hagyományos irodalomértelmezési kereteken, és ezért az Adybefogadás is komplex kultúrtörténeti jelenségként tételeződik - még az olyan egyszerűsítésre hajlamos ideológiai főhivatalnokok esetében is, mint Révai József. (Ez magyarázza, hogy a kultúraszociológiai totalitás bűvkörében élő Lukács György újra és újra elővette, kedves példaként, az Ady-recepció „szellemtörténetét”). Mindezen túl a német kutatásmodellben egyenes út vezet Heideggertől, Gadameren át és Peter Szondi felé, azaz az egzisztencialista esztétikától a fenomenológiai ihletésű kultúraelméleten át az irodalmi hermeneutikáig. Egy másik „német út” Nietzschétől Paul de Manón át Jonathan Millerig, azaz az akaratesztétikától a retorikai kriticizmuson át a hajszálfinom etimologizálásig. Egyáltalán nem véletlen, hogy Kulcsár Szabó Ernő iskolája már az 1990-es évek elején ráhangolódott a recepciótörténet szövegelvű vizsgálatára. Ugyanakkor itt alapozódott meg az irodalmi hermeneutikának és az irodalomelméleti esztétikának az a kapcsolata, amely talán a legalkalmasabb arra, hogy a poétikai paradigmaváltás kialakulástörténetét vizsgálja. Ez az Adyrecepció esetében elsősorban abban kamatozott, hogy összefüggő képet tudott nyújtani az Adyszövegek félreolvasási és félreértési technikái mögött meghúzódó antropológiai képletek értékfelfogásának változásairól. A francia vétetésű irodalmi mentalitástörténetnek az átültetése az Ady-recepció kutatási körébe főleg Szegedy-Maszák Mihály érdeme. Ő már első szintétikus kötetének, a Világkép és stílusnak a megjelenése óta jelezte, hogy készül egy olyan kutatási módszer kialakítására, amely a francia antropológiai horizontot közelíti a német értékelméletekhez, ugyanakkor nyitott az angolszász pragmatizmus irányában is. Ennek a megközelítési módnak az első következetes képviselője egyébként az a Hankiss Elemér volt, aki még a hatvanas években a strukturalizmus felől próbálta felülírni a magyar irodalomtörténeti koncepciók ideológiaközpontúságát. Szegedy- Maszák jó érzékkel ragadta meg a szimbolizmus problematikáját, és az ellentmondásos minősítésekre épülő Ady-képek helyébe a „posztromantikus Ady”- egyébként feltűnően a posztmodern felé mutató - alakját állította. Ezzel a gesztusával Szegedy-Maszák végkép szakított a már-már megkövesedett Adykronológiákkal és egyben a hatástörténet közkeletű sémáival is. Úgy vélte, Ady a 19. századi magyar líratörténet tematikus és stiláris betetőzője (egyébként Babits is így fogta fel), és azt is hangsúlyozta (ezúttal Németh G. Bélával egyetértésben), hogy az Ady-verskultúra befogadásának kreatív szakasza lényegében lezárult a húszas évek elején - utána már csupán görcsös ideológiai átértelmezések kísérletei következtek. 26Lásd. Kulcsár-Szabó Zoltán szövegelméleti és hermeneutikai tanulmányait, illetve válogatásait, Palkó Gábor: A modernség alakzatai. Ulpius Ház, Bp., 2004. című könyvét, valamint Lőrincz Csongor: A költészet konstellációi. Adalékok a modem líra történetéhez és elméletéhez. Ráció, Bp., 2007. című monográfiáját. 27Palkó Gábor: Ősi dalok visszhangja. In: H. Nagy Péter-Lőrincz Csongor-Palkó Gábor-Török Lajos: Ady-értelmezések. Iskolakultúra, Pécs, 2002. 72-103. 87
