Virag, Paula (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 26/2. (2010)
A. Istorie
fordítójánál, Medgyesi Pálnál jelentkeznek, aki Lórántffy Zsuzsanna sárospataki udvarában többször is temette nemzetét, de mindig a feltámadás reményében. Szövegeiben az újszövetségi üdvtörténet rávetítődött az ószövetségi Izrael történelmi sorsára. A hat Jajjból álló sorozat Izrael mentségét fölöttébb kérdésesnek látja. Beteg nagyon, nyavalyája sokféle, sebei gennyben és vérben úsznak, csontjait átkos sorsmolnárok őrlik. A burkus urak lakomáján a belőle sütött áldozati kenyeret hájas papok törik meg, megfejelve a maguk cingár véréhez hasonló elsatnyult vinkókkal. Az úrvacsorái áldozatnak eme Breughel fantáziáját idéző leírása természetesen nem valamiféle történelmi horror kedvéért történik, hanem a „mentsük a menthetőt” vágyával a „nemzet-ragasztás” prédikátori, azaz prófétai igényével. A magyar puritanizmus vezéralakjának az a Tolnai Dali János látszott, aki nyíltan szembehelyezkedett bármely ortodox változtatási törekvéssel.8 Célja a reformáció által képviselt individualitáselv minél szélesebb kiterjesztése volt. Ez azonban - kétségtelen időszerűsége ellenére - nem tehetett szert jelentősebb tömegbázisra. Sokkal nagyobb népszerűséget szerezhetett a közösségeszme nevében végrehajtott „újjítás”, amelynek legtekintélyesebb képviselője Medgyesi Pál volt. Medgyesi - Komáromi Csipkés Györggyel és idős Köleséri Sámuellel egyetemben - az etnikai közösséget megtérésre hívó prófétai szónok biblikus retorikájával voltaképpen erősen aktuálpolitikai üzenetet kívánt közvetíteni. így várta „Nabukodonozor nagy fájának kidőlését” (a török birodalom bukását). Nemcsak Júda (Erdély), de az egész Izrael (Magyarország) vesztét sejtette, sőt Egyiptus (a Habsburg Birodalom) megingását is. Mindez I. Rákóczi György politikájának kiúttalanságára utalt, s annak a megértésére, hogy a református magyarság számára nem sok babér terem a jövőben, míg a katolikusok majd vajmi kevéssé lesznek magyarok. A tudatosság vesztét jelzik a „bünkatalógusok”, ezek a legjelentősebb bűnök közé természetesen a bálványimádást és az elvilágiasodást sorolták, főoknak a kevélységet tartották. Ide kapcsolódott a „rossz korszakok” , a „fatales periode” kijelölése, amelyek előkészítették a „magyar Izrael” hanyatlását. A „megromlott, szegény haza”, a „boldogtalan nemzet” kifejezések, a különféle azonosítások (Babilon = Oszmár Birodalom, Egyiptom = Habsburg Monarchia, testi szabadulás = törökellenesség, lelki gonosz űzése = Habsburg-ellenesség) innen származnak. Ezzel magyarázható, hogy a Tolnai Dali-féle” individuális alternatíva”, amely a szubjektumot formálisan is a közösség alapjává tette, elbukott, és egyre inkább előtérbe került a Medgyesi képviselte „mérsékelt kollektivizmus”. A haza mint beteg ember „organikus szemlélete” azonban nem azt jelenti, hogy Medgyesi nem fordít figyelmet az egyes embernek a bajaira. Valójában nála is megvan az individuálisra összpontosító szemlélet, sőt ő is hajlik arra, hogy az individuális állapotán mérje le communitas esélyeit. vAz is bizonyos azonban, hogy Medgyesi - a historikus Szalárdi Jánossal egyetemben9 - közösséget tartja általános történelmi szubjektumnak, míg az egyént, lényegében organikus alapon eme szubjektum valamilyen részének. Medgyesi Pál irodalmi és ideológiai vezérszerepe a magyar puritanizmusban a Tolăni Dali-féle radikális irányzat kudarcát, s egyben a hazai fejlődés súlyos rendellenességeit tükrözi. A Kálvint szélsőségesen értelmező Tolnai Dali János forradalmiságát tudatosan elszigetelték és leszerelték. Medgyesi mérsékeltebb irányultsága, retorikájának nemzeti önostorozása, egyházpolitikai reformizmusa emészthetőbb volt, de így sem hozhatta meg a várt eredményeket. Főleg nem a kálvini iskolapolitika keletmagyarországi, partiumi és erdélyi adaptációiban, amelyek során a puritán alapeszméket fokozatosan felváltották a presbiteri egyházszervezés kulturális kompromisszumai, majd a „püspöki reformátusság” központosító parókializmusának helyi A történelmi szubjektum önképzése Izrael mint a magyar azonosságtudat narratív toposza 8 Tolnai Dali, 1995. p. 166. 9 Szalárdi, 1994.
