Virag, Paula (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 26/2. (2010)
A. Istorie
Bura László Keresztnév, Életkor, Vallás // Nép vagy Nemzet, Születési hely, Megye vagy Tartomány // Apja vagy Gyámja vagy Gondoka (neve), állapota [nemes, polgár ~ foglalkozása] és lakhelye. A beírási jegyzékeket latinul készítették, a nevek írásmódja a nevet feljegyző műveltségére, iskolázottságára jellemző, annak függvénye. Észrevehető, hogy melyik nevet írta németes, latinos, magyaros műveltségű scriptor, hallás vagy bemondás után5. A két intézmény tanulóinak születési helyére és apjuk (gyámjuk) lakhelyére vonatkozó adataiból megállapíthatjuk az iskolák vonzáskörét. A gimnázium felső tagozatának, a humanista osztályokba járó - a korabeli közigazgatási rendszer alapján azonosított - származási helyű diákjainak többsége (380) Szatmár megyében született, de sokan tanultak itt a szomszédos megyékből is: Ugocsából (102), Beregből (45), Máramarosból (28), Szabolcsból (25), Közép-Szolnokból (20), Kővárvidékről (19); s szép számmal jöttek távolabbi megyékből is: Ungból (27), Abaújból és Zemplénből (18-18), Biharból és Hevesből (10-10), Szepesből és a Hajdú-kerületből (9 - 9), Árvából (8). Ezeknél kevesebb (1-5) diák tanult a humanista osztályokban Borsod, Doboka, Kraszna, Litró, Nyitra, Pest, Zala és Zólyom megyéből, a Jászságból és Kézdiszékből. A püspöki líceum 1375 azonosított születési helyű diákja közül Szatmárnémetiben született 87, (a korabeli) Szatmár megyében 356, Máramaros megyében 247, Ungban 138, Beregben 128, Ugocsában 117, Szabolcsban 68, Zemplénben 53, Árva megyében 19, Abaúj, Bihar és Közép-Szolnok megyében 18 - 18, Kővár-vidéken 28, Pest megyében 12, Galíciában 11 tanuló6. A két intézmény diákságának beírási adataiból megállapíthatjuk, hogy a 19. század első felében 220 görög katolikus parókus gyermekei tanultak a gimnáziumban és/vagy a püspöki líceumban. Azt is megállapíthatjuk, hogy a lelkészek (parókusok) a diák születésekor, illetőleg tanulmányai időszakában hol működtek. A 187 parókia, ahol működtek, a korabeli állami közigazgatás szerint 13 megyében helyezkedett el, (betűrendben): Abaúj, Bereg, Bihar, Borsod, Kővár-vidék, Közép- Szolnok, Máramaros, Sáros, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Ung, Zemplén megyében. Az egyes parókiákon működött lelkészek nevét és működésüknek (a diákok adataiból azonosítható) időpontját tanulmányunk adattárában közöljük. A Kárpát-medence észak-keleti régiójának valamennyi görög katolikus egyházközsége az 1660-ban alapított Munkácsi Görög Katolikus Püspökséghez tartozott. A munkácsi püspökség esperesi kerületet létesített Szatmárban is, Szatmárnémeti, Nagybánya, Felsőbánya, Avasfelsőfalu és Nagykároly székhellyel, majd 1776-ban Bacsinszky András munkácsi püspök Szatmárnémeti székhellyel külhelynökséget alapított. Az egyházmegye határai az idők folyamán többször változtak, Szatmári illetően a román unió hozott változást, ugyanis a fogarasi püspökséget követően 1777-ben újabb püspökség létesült. A nagyváradi román görög katolikus püspökség létrejötte után 72 Szamoson túli parókiát több száz filiával (Szegedtől Debrecenig, Nyíregyházáig) átcsatoltak a nagyváradi püspökséghez. Később nyolc egyházközséget visszakapcsoltak Munkácshoz, ugyanakkor azonban Nagyvárad újabb kilenc egyházközséget kapott. Ekkor kapta meg a nagyváradi egyházmegye a Szatmárral szomszédos Érmellékről Érkörtvélyes, Érmihályfalva, Érselind és Gálospetri, a Szatmárnémetihez közeli Pete egyházközségeit7. A 19. század első felében a két szatmári tanügyi intézménynek kiemelkedő szerepű volt a térség görög katolikus értelmisége képzésében. Görög katolikus diáksága (a tanulók egyharmada) révén a térség szláv (ruszin / rutén, szlovák, lengyel) és a román eredetű 5 A családnevek írásában megtartottuk az okiratokban előforduló alakot, a helyneveket a 19. század első felében használatos magyar nyelvű alakban írjuk. 6 Mind a gimnázium humanista osztályaiban, mind a püspöki líceumban tanulók esetében származási helyüket az egyes megyéken belül helységekre lebontva, részletezve: In: Bura 1999: 119 - 125 és 187 - 190. + 7 Vö.: Bendász István - Kői István 1994. 50
