Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 14. (1997)
Cultură şi civilizaţie
Fenomenológia és történelem. Martin Heidegger a történelmi provincializmus ellen Kereskényi Sándor Már a fiatal Heideggernél egészen sajátos értelemben jelenik meg a történelem problémája. Habilitációs írása nem historiográfiai, hanem teoretikus igényekkel lép fel - Duns Scottus kategória - és jelentéselméletének nem historiográfiai rekonstrukcióját kívánja nyújtani, hanem a középkori gondolkodó tanításának a modern transzcendentálfilozófiához és fenomenológiához való affinitását törekszik felmutatni. Közismert, hogy milyen jelentős helyet foglal el a heideggeri filozófiában az idő, a lét az igazság és a történetiség problémája. Többször szól a történettudományról is. Az egzisztenciálfilozófus számára a történettudomány tárgya az ember mint kultúrateremtő lény. A kultúrateremtés az időben bomlik ki, és megy át különféle változásokon. A történelem tudománya eleve az idők különbözéséből indul ki - időfogalma éppen ezért nem lehet homogén, matematikai sor leképzése. Nincs az a törvény, amely megszabná az idők egymásra következését. Ennek persze következményei vannak a leírás és az értelmezés számára is. Az évszámoknak például csak a tartalmilag jelentősre van értékük. A kvalitatív vonatkozásokat rejtő eseményeknek a történelem számára való fontosságát már maga az időszámítás kezdete - Róma alapítása, az olimpiai játékok kezdete vagy Krisztus születése - mutatja. A fenomenológia Heidegger számára is az eredetről szóló tudomány - feladata a tényleges élet a maga eredetiségében történő öneszmélésének a megragadása. A tényleges élet pedig történeti - ezt tanúsítja a "helyesen értelmezett hegeli filozófia" vagy a "mindennapos keresztény élettapasztalat". De vajon sikerült-e az európai filozófiának, a metafizikának mint lételméletnek, az élet ténylegességét, történetiségét alapjaiban megragadnia? Vajon véletlen-e az, hogy az élet felé forduló gondolkodók - főleg Pascal, Kierkegaard és Nietzsche - egyúttal elfordultak a metafizikai hagyománytól, sőt a hagyományos történetfelfogástól is, mi több, egy idő után a történetfilozófia ádáz ellenfeleivé váltak? Heidegger szerint tehát teljességgel érthető az, hogy a hagyományos filozófiai módszertannal szembehelyezkedő fenomenológiai kutatás vezérfonalává a történelemhez való másfajta viszony érvényesítése válik. Egyáltalán nem biztos, hogy a történelem, ahogy a történettudományban megjelenik, minden további nélkül egybeesik a voltaképpeni történelmi valósággal. Ez az alapok válságával (Grundlagenkrisis) magyarázható, abból, hogy magukat a dolgokat nem eredeti tapasztalatok nyomán közelítjük meg. Az ontológiai, antropológiai és logikai tradíció rémuralma annál egyszerűbb és magától érthetődőbb, minél inkább besüpped a filozófia - saját kérdéseire a legkényelmesebben kidolgozható válaszokat keresendő - abba a felszínesen értelmezett hagyományba, amely a dolgok sürgősségéből rajzolódik elő. Ebben Heidegger - már a Lét és Idő előtt - egyfajta mentalitástörténeti provincializmust lát, egyfajta vidékies végességet az ógörög egyetemesség-szemlélethez viszonyítva. De hogyan lehet túllépni a modern gondolkodás technikaközpontuságának hamis egyetemességtudatán? Elsősorban a szubjektum és az otthon (Heimat) viszonyának az újragondolása révén. Az ember számára az otthon jelképezi a létező és a logosz kölcsönösségét, egyszerre felszabadító és korlátozó egymásra utaltságát. Ezt már az arisztotelészi filozófia körvonalazta, ám mélyebb tematizálását csupán az egzisztenciális analitika képes elvégezni - úgy, hogy abban mindez az idő terminusaiban fog feltárulni. A Lét és Idő hatalmas kísérlet ilyen vonatkozásban. Mérvadó eredményei ellenére nem tekinthető teljesen sikeresnek. Nem utolsó sorban azért, mert a mű megírása túl nagy feladatnak bizonyult a fiatal gondolkodó számára. A nagy műből akkor még hiányzott az az etikai, humanitárius mozzanat, amely a negyvenes évek második felétől állandósul Heidegger gondolkodásában. "A múlt bizonyos értelemben a jövőből származik" - hangoztatja ekkor, és vizsgálódásaiban egyre nagyobb szerepet kap a bűn, magát a történelmi tudatot pedig a lelkiismerettel-bírni-akarás
