Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 13. (1996)
Cultură şi civilizaţie
276 Utasította a jezsuitákat, hogy vállalják el a Kálvária-kápolnát, ezt a provinciális nem vállalta^4. Haas püspök látva a hasznot, amit a teológusok a jézustársaságiak lelkivezetéséből merítettek, 1861-ben arra gondolt, hogy a papnevelő intézetet a JT-ra bízza. A következő év elején kinevezi (az e célból ide küldött) P. Sagler ferencet spirituálisnak (aki közben házfőnök is lett). Ő végezte a teológusok lelki oktatását, s három-, illetőleg ötnapos lelkigyakorlatokat tartott számukra a nagyobb rendek felvétele előtt. Az egyháztörténelmet a teológián (az Olaszországból menekült) P. Orlando Ferenc adta elő. A két atya nevelő- és oktató munkája olyan eredményes volt, hogy a püspök elhatározta: egészen a jezsuitákra bízza a papság képzését, 1863-ban sikerült kineveztetnie P. Vervaet Gyulát szatmári rektornak^. A jezsuiták a bevált módszerekkel (elmélkedés, zárt lelkigyakorlat, Jézus Szíve tisztelet, májusi ájtatosság) iparkodtak megalapozni és elmélyíteni a rájuk bízott 36 teológus vallásosságát, fokozni képzésüket. A jezsuita atyák a tanult tananyagból tanítványaikkal nyilvános vitákat, továbbképző összejöveteleket („akadémiák“) szerveztek, meglepő közönségsikerrel. A gyakorlati élet felé tájékozódást érzékeltette az intézetben (1864. január 1-jén) felavatott meteorológiai állomás is. Haas püspöknek és a Jézus Társaságának nagyobb stílű elgondolása volt a szatmári hittudományi főiskolával. Azt tervezték, hogy más egyházmegyék papnövendékeit is és szerzetesnövendékeket is felvesznek és képeznek. A főiskolán a tanítás egészen a Jézus Társasága előírásai szerint történt, tanári kara a következő volt: P: Vervaet Gyula rektor, (a dogmatika tanára), P. Hünner Károly (filozófia, liturgika, egyházi ének és szertartások), P. Orlando Ferenc (morális, katetétika, P. Heller János (keleti nyelvek), P. Staffier József (szentírástudomány, egyházjog és szónoklattan), P. Viertier János (lelki igazgató), P. Leopold Pál (egyháztörténelem), P. Rosty Kálmán (magyar szónoklat; fegyelmi felügyelő), P. Haslinger Alajos (gondnok). (A két utóbbit kivéve mindegyik a filozófia és a teológia doktora.) A teológia rektora az eljövendő papokat a tanítás gyakorlatába is be kívánta vezetni, ezért úgy intézkedett, hogy a teológusok hetente háromszor hitoktattak az elemi- és az ismétlőiskolában. 1863 szeptemberében a szatmári rendházban 14 jezsuita (9 páter és 5 segítőtestvér) működött. A hittudományi főiskolán 1865-ben az atyák megalapították a Mária Kongregációt. A kispapokra az újdonság varázsával hatott. Megszűnt köztük a gyűlölködés és ellenségeskedés. A jezsuita atyák oktatói tevékenységi területe volt a szatmári irgalmas nővérek intézetében (magyarul és németül) végzett hitoktatói munka. Pasztorációs munka volt a katonaságnak tartott nagyböjti szentbeszédek, melyeket P. Staffer a katonaságnak németül tartott a zárdatemplomban, a híveknek pedig a székesegyházban magyarul. Ezt hallgatták a szatmári németek is, szívesebben hallgatták a magyar szót. (A jezsuita atyák feljegyezték, hogy külső lelkipásztori-missziós munkájukat akadályozta, korlátozta az a körülmény, hogy nem beszéltek magyarul). 1866-ban lengyel ezred állomásozott a városban. Az atyák közt nem volt lengyelül beszélő, így a velük való foglalkozást lengyelül tartott nagyböjti beszédek jelentették, amelyeket a rektor kívánságára Kusiacki Szaniszló teológus tartott. Az 1867-ben beiktatott új püspök, Bíró László, a papnevelő intézet vezetését 1868-ban elvette a Jézus Társaságától, holott mind a kormányzat, mind a nevelés, mind a tanítás tekintetében teljes mértékben meg volt vele elégedve, de — mint állította — a Jézus Társasága érdeke, hogy szélesebb körű működést fejtsen ki. Cselekedete indítéka tulajdonképpen a világi papság irigykedésének és neheztelésének következménye volt, amely úgy érezte, hogy meg van fosztva a lehetőségtől, hogy teológiában alaposan kiképezze magát, ezt megsínyli az egyházmegyei papság, hiányoznak a szakképzett emberek.
