Szatmári Közlöny, 1911 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1911-03-05 / 7. szám
2-ik oldal 7-ik szám szegletesen mozgott s álpáthoszt árult el; de leglényegesebb kifogást gyakori hadarása ellen lehetett emelni, ami a szöveg jó részének érthetetlenségét vonta maga után. Általában most is tetszéssel kisérte a közönség játékát s többször hívta a lámpák elé. Az előadás maga sem volt a jobbak közzé tartozó. Szinte szédületes gyorsa- sággal — lél io órára — lepergették ezt a nagy Shakspeare-darabot s bizony a szereplők egyike-másika nem annyira a tiszta kiejtésre, mint a szerep gyors elmondására fektette a súlyt. Nem tudjuk ennek okát megtalálni. Viszont elismerjük, hogy a szereplők egy része dicséretes alakítást nyújtott. HIH EK. ■ ■ ■ — Március 15. A szabadság dicső napjának emlékezetére a Németi Polgári Társaskör szép ünnepséget szándékozik rendezni. Március 15-én este műsorral egybekötött estélyt rendez. A műsorban Rácz Károly, Czuczor„Riadó“-ját szavalja; Duszik Lajos ev. lelkész emlékbeszédet mond; Lipeczki Elek hazafias dalokat énekel; műkedvelők pedig hatásos alkalmi darabot fognak játszani. Műsor után vacsora és tánc lesz. — A „Szatmári Kölcsey kör“ március 15-én szokásos hazafias ünnepséget rendez a városi színházban. A rendező bizottság már összeállította a programmot s a napokban közrebocsátja. — Eljegyzés. Dr. Fekete Dezső ügyvéd jegyet váltott Nagyváradon, Lukács Klárikával, Lukács Gyula nagykereskedő leányával. — Uj iskolaorvos. A vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Göbl Alajos gyakorló orvost a kir. kath. főgimnáziumhoz iskolaorvossá s az egészségtan tanárává nevezte ki. — A főispán a királynál. Csaba Adorján, Szatmárvármegye és Szatmár sz. kir. város főispánja az általános kihalga- táson megjelent a király előft, s hogy föispáni kinevezését megköszönje. Őfelsége a főispánt igen kegyesen fogadta. — A fehérgyarmati választás. Luby Géza elhalálozván, a fehérgyarmati kerület országgyűlési képviselőjéül dr. Jármy Béla fehérgyarmati ügyvédet választották meg hétfőn 742 szavazat több- séggel, dr. Szúnyog Mihály volt mátészalkai Justh-párti képviselővel szemben. Dr. Jármy Kossuthpárti. Most már értem ezt az embert. Tudom, hogy mire gondol s az a vad szenvedély, amely szavából kiárad, átterjed rám. — A feketék a munkások! — Az, — mondja a kertész. — A méh a kapitalista ! — Az! A hizoit! Potrohos! — Pedig a hangya is dolgozott. — Dolgozott! — mondta a kertész. Dolgozott. De még mennyit dolgozott. A földet túrják. Egész nap túrják, mindenki tapos rajtuk, mégis. Szorgalmasok, gyüj- tenének ók is, de nem tudnak, mert utjukba áll egy ilyen kövér, nagy hasú állat s el akar elölök vinni mindent. — Ez hát a munkások forradalma itt egy virágágyban — mondom. — A nagy forradalom kicsinyben! — Az — mondja a kertész. — Egészen olyan! Épen igy lesz! Csönd van. Nézzük tovább a nagy küzdelmet. Most már alig tud megmozdulni a méh. Mindenfelől körül van véve ellenséggel. Lábán, potrohán, fején csak úgy rajlik a sok fekete állat, tépik, húzzák, vonják lefelé, egyre lejebb, a levél alá, amely olykor egyet mozdul, százszoros nagyításban adva vissza a haldokló méh utolsó vonaglásait. — Legyőzték! — Mondja a kertész. — A színház kérdés. A városi színház újjáépítésének kérdése ismét felszínre hozatott. A „Szamos“ hozott erre nézve egy hosszabb közleményt, amely szerint a színházat újonnan, a Deáktérre kellene építeni. Annak idején, mikor ez a kérdés először szóba jött, mi is kifejeztük véleményünket. Megirtuk azt is, hogy a Deáktérnek, ennek a szép és legfőké- pen áttekinthetőségével imponáló térnek valósággal szétszakítása volna, ha annak közepére egy nagy épületet helyeznének. De ha már újjáépítésről lehet szó, az eddigi helyet mellőzni nem szükséges. Különben e kérdésre jövő számunkban részletesen kiterjeszkedünk. — Gyászhir. A katholikus egyházmegyének mély gyásza vau. Egyik legkiválóbb tagja, dr. Irinyi Tamás a ezentirás tudományok tanára, szentszéki ülnök, a szentszéknél a szegények ügyvéde, zsinati vizsgáló 8 u hittudományok doktora hétfőn este 10 órakor influenzából eredő tüdőgyuladás- ban néhány napi szenvedés után jobb létre szenderült. Éveken át elnöke volt a kath. kaszinónak, alapitója az Ezres társaságnak, igazgatósági tagja a keresk. s iparbanknak, de különös tevékenységet fejtett ki a vármegyei közéletben mint vármegyei bizottsági tag. Előkelő nemesi családból szár- mázott, földesura volt Iriny községnek, hol szeretet s tisztelet övezte. Dr. Irinyi kihűlt részeit szerdán délelőtt 10 órakor szentelték be Yörösmarty-uicai 11. sz. a. lakásán, délután 3 órakor szállították Iriuybe s csütörtökön déli 12 órakor a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Dr. Irinyi Tamás 1862. aug. 30-áu született. Pappá 1885. aug. 3l-én szenteltetett. 1883-ban tagja volt a bécsi Augus- tineumnak, 1887-ben a bittudományok doktora, 1892-ben szentszáki jegyző, 1893 ban theologiai tanár* 1899-bi'n szentszékr ülnök- s 1900-tól a szegények Ügyvédje. Az elmúlt év augusztusában (Ute meg egesz csendbeu pappá szetiieltetésének huszonötödik évfordulóját. — Eltörlik az országos vásárokat. A budapesti kereskedelmi és iparkamara propagandát szándékszik indítani, hogy az országos vásárok, a termény és baromvásárok kivételével az egész országban szűnjenek meg, akár egy bizonyos időtől kezdve azonnal, akár fakultative, vagyis, hogy egyre kevesebb nagy vásár engedélyeztessék. _____SZATMÁRI KÖZLÖNY__ __ — És még mindig jönnek 1 Még mindig! — mondom. bámulva. Köröskörül fekete a föld a rohanó Csapatoktól. Ezrével jönnek még egyre, harcra szomjasan, bátran, egyre előre, előre, előre! Körül mászkálják a legyőzött ellenséget s most már szinte hallható, hogy mint zugnak zsongnak a tetem körül, mintha valami kiáltást pótolna zsongásuk. A legyőzött ellenség pedig ott fekszik a porba tiporva, lábai az ég felé merednek, s csak e^y- elszáradt levél zörög mellette a földön. A csatának vége van. A munkáscsapatok kezdenek visszavonulni. Egyenként mennek néhányan, aztán párosával többen, azfán előbb kisebb, majd nagy csapatokban, egymásután, gyorsan és rendben. Mintha emberek volnának . . . Lehajolva nézem meg a harctéren fekvő áldozatot, amely mozdulatlan most is, mint egy negyedórával előbb, mikor ideszállott. Csakhogy akkor a háta volt fölfelé. Az ég felé. Most pedig a potroha van fönt. Az ég felé. A potrohán pedig egy széles, sárga esik. — Mint egy milliomos — gondolom. — A potrohán a nagy aranylánc . . . (Vége.) — Nagybányai színészet. Heves Béla, a szatmári színház igazgatója, kérelmet intézett a nagybányai szinügyi bizottsághoz, hogy az ottani színházat elnyerhesse nyári évadra. Az ottani szinügyi bizottság és a nagybányai városi tanács elutasította a kérelmet. — Bendiner Heddy Szatmáron. A jövő csütörtökön, folyó hó g-én a városháza közgyűlési termében a Hermann László és Bendiner Nándor által rendezendő rendkívüli kamarazene hangversenyen Bendiner Heddy, a Királyszin- ház kitűnő primadonnája fog vendégként fellépni. Bendiner Heddy, ki a Cigánysze- relem „Zorika“ szerepében oly nagy diadalokat aratott a Királyszinházban, ezúttal a Cigányszerelem első felvonásából két részt és a második felvonás nagy áriáját és valcerjét fogja előadni, amelyekben a művésznő annyira kimagasló, hogy az összes kül- és belföldi grammofonok lemezeket szereztek ezen számairól. A Cigányszerelmen kívül Bendiner Heddy iVlassanet Manonjából, Wagnsr Lohengrin- jéből, Puccini Toscajából, Bizet Carmenjából, R. Strauss Elektrájából fog énekelni és néháy modern dalt is előad. Az egyes számok között Hermann László és Bendiner Nándor á közönség körében sok oldalról felhangzott kívánság folytán Beethoven Kreutzer szonátáját ismétlik meg. Jegyek mától kezdve jegyezhetők 4, 3 és koronáért Ragályi Kálmán Deáktéri üzletében. — Egy nevezetes beadvány. A járásbírósághoz érkezett az alábbi mulatságos beadvány : „Tekéns császár és királyi járásbíróság ur! Azon alázattal meglopatott lóra való nézvést, kinek érdekében az Gábor fiam az sitét tömlőében becsukodék vala, kit pedig ü nem cselekedett, mer’ az kér- désses iccakát midőn is a fenntisztött lunak az elhozódása történt vóna, az Gábor fiam az éd’s anyjuk beleegyezésével ippeg a palláson aluvék, már pedig a t. cs. kir. jbiróság ur tejes löhetetlenség, hogy valaki az padláson lovat lophassék. Igaz ugyan, hogy az Gábor fijam múlt őszön egy kis juhcselekedethe salólódék, arra is nagy bölcsen emlékezek, hogy egy kis apró marhasága vót, de hogy az Gábor fijam- nak az fönntisztölt luhoz semmi köze . . . hisz élő embör Csira szomszéd, akit az napon házomnál mög is verék, mivel hogy az feleségemné találódott . . . amire meg viszontlag ü nagybölcsen emlékezik. Az eránt esedezök tehát a t. cs. kir. jb. úrhoz, hogy az vessző alatt ide csatolt Gábor fiamat a két vessző alatti lunak gyanújából annál is inkább felmenteni méitóztas- son, mer hogy mégis csak Istön ellen való vétők, ha valaki egy tiz pöngős lunak az érdekéből az sitét tömlöcbe sínylődjék és az kívánatos hidegjár-e ? Kelt mind fönt Mányi Ferenc s. k., az Gábor fiamnak természetes és hitös apja. — Katonai lakbérszabás. A honvédelmi minisztérium Szatmártt újra meghagyta az 5-ik laltbérosztálybnn mely any- nyival is inkább sérelmes, mert a lakások bére aránytalanul emelkedett. Az uj bérszabás 10 évre állapíttatott meg. — A kath. kaszinó március 5 én, vasárnap d. u. fél 5 órakor tartja évi közgyűlését, melyre a kaszinói tagjait tz utón és tisztelettel meghivja az elnökség. — A „Szatmári Polgári Takarékpénztár r. t.“ február 28-án délután tartotta alakuló közgyűlését üzleti helyiségében (Hám János-utca 5. sz. Csomay- ház.) A társaság a jegyzett 600.000 koronával megalakult. Áz igazgatóság a következőkből áll. Kovács Lajos ref. lelkész, Sepsy Miklós földbirtokos, Krassó Miksa fakereskedő, Sztán Sándor földbirtokos, Mertz István kereskedő, dr. Barabás Ferenc földbirtokos, dr. Ambrózy Sándor ügyvéd, Dörner Géza földbirtokos, Koós Gábor kereskedő, Paál Endre földbirtokos, Samuely Viktor nagybérlő, Huszár Aladár kereskedő, Tóth József képezdei tanár, KASSAY KÁROLY S^vlJLCíS a városház alatt.