Szatmári Hírlap, 1919. január-március (28. évfolyam, 1-12. szám)

1919-02-13 / 7. szám

XXVIII, évfolyam.

fizatmftp-Németi, 1919. febuár 13.

7. szám.

ELŐFIZETÉSI ARAK?

Egész évre 14 K — í. j Negyedévre — í K 60 t. Félévre — 7 „ — „ | Egye» arám ára 20 fillér.

Laptulajdonos

i SZATMÁS • EGYHÁZ MEGYEI IRODALMI KÖR.

A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Fézmány.sajté (Iskola-utca S. sz.) címre küldendők. Pályásat! hirdetésük egyessel közlése IS korona ---------------- Nyllttér sors 40 fillér. ---------------me

gjelenik minden csütörtökön.

Örvény szélén.

A porosz-francia háború után Lónyay Menyhért Parisban járt, francia nemzetgaz- dássrokkal tárgyalt és szánakozva kérdezte tőlük :

— Hogy bírja ezt ki ez a szerencsétlen, levert, gazdaságilag szótmarcangolt, hadisarccal sújtott Franciaország ?

— Igen egyszerűen — felelte az egyik pénzügyi tekintély — minden francia naponként egy órával többet Jog dolgozni és egy frankkal kevesebbet fog költeni 1

Vajjou tartja-e valaki nálunk ezt az elvet ? Kormányunk, mely naponkint leszállítja annak a kevésnek munkaidejét is, aki ma még dolgozik és óráról-órára emeli bérét, — nem ez elv alapján áll. Ideánk, amelyért lelkesedtünk és küzdöttünk, hogy a dolgozó ember emberségesebb, biztositottabb, kényelmesebb életet élhessen, vájjon ez a peroről- percre való munkabóremeléssel biztosítva van-e? Hiszen a béremelés fokozza a drágaságot. Miért nem inkább at utsorát, at árfelhajtás hihetetlenül vakmerő, zsaroló manővereit töri le a kormány, hogy meg lehessen élni a kevesebből ahelyett, hogy a béremelésnek csalóka bűvészmutatványaival ugyan- ily mértékben növeli a drágaságot ? Mert így lulajdonképen nem ad semmit, — ezt azonban annál nagyobb summákban adja.

Nyers anyagunk nincs, bányáink, kohóink alig dolgoznak, az üzletek berendezkedését renoválni kell, ami ipari termelésünket oly hihetetlen mértékben drágitjn, hogy a normális ólet helyreálltával sem fogja felvehetni a versenyt a külföld produktumaival. Hát még ha a munkabéreket emeljük és prémiumokat adunk a munkát- lanságnak! Ha így fokozzuk az ipari termelés költségeit, hogyan akarunk versenyezni a fejlett ipari kultúrájú államok jóval tökéletesebb és 40—50 %-kal olcsóbb iparával ? Mi> lesz ebből ? Iparunknak olyan csődje, ameiy megöl kapitalizmust és munkást, termelőt és fogyasztót egyaránt.

De ne bigyjük, hogy csak az ipari gazdálkodásra áll mindez ! Ugyanilyen helyzet fog kialakulni az őstermelésnél is. Birtokreform kell I Földhöz kell juttatni a népet 1 — Mindezt mi is valljuk. De ennek okosan, reális tervek, nem pedig puffogó frázisok szerint kell történnie. Ha a nagy birtokokat megszüntetik, ki látja el a városokat ? A tiz-husz hold«: kisgazda nem.

Azután. Á parcellákhoz házak, istállók, gazdasági épületek is kellenek. Hacsak tízezer hold földet is nem 10—20, hanem 30 holdas kisbirtokokra osztunk fel, akkor is 200 ezer lakóház és legalább 4000 gazdasági épület kell. Hát még mennyi kell, ha több millió holdat parcellázunk ? Hol van ezekhez az anyag, a munkás és sok más egyéb ?

Mi le13'' az átmeneti időben a földdel ? A régi gazda már nem miivoli, az uj még nem művelheti. Kibírjuk ezt az átmenetet ?

De tegyük fel, hogy egyelőre a régi gazda még megműveli a földet. A gazdasági cseléd mai javadalmazása évenkint pénzben kifejezve 12—16. ezer koronát tesz ki. A produkálásnak ilyen megdrágításával rettenetesen megdrágul a produktum is, amely aligha fogja megbirni a versenyt a jóval olcsóbb balkáni gabonával.

És talán ideális lesz a tizholdas parcellákra tépett Magyarország földmivelő népének a sorsa? Hiszen 1914-ig az ilyen birtokkal biró kisgazdák 70°/o-át tették ki a kivándorlók tömegónok, a 25 éven felüli lakosságot véve alapul 1

Ez a mai gazdálkodási rendszer csődhöz vezet. Megöli az ipart, megöli az agri- kulturát. Mi marad hát akkor? A csupasz föld 1 Lehetséges ez ? Mikor térnek végre észhez ? Vagy csakugyan azt gondolják, hogy a farsangi politizálásban kijátsszák a maguk frázisait s azután jöhet az özönvíz 1 ?

Két rendelet. Kunfi Zsigmond közoktatásügyi miniszter az egyházmegye tanítóságát is érdeklő két rendeletet adott ki az oklató személyzet szociális és gyakorlati irányban való továbbképzéséről. Az első rendelet módot ad a tanítóknak, hogy az uj renddel kapcsolatos uj feladatokat és uj

Kommunizmus a gyakorlatban.

1. Nyár volt, gyalogoltam ott valahol Esztergom megyében. Megszomjazva egy kocsmába léptem, melyben két pógár már egy kicsit felhörpentett a borból is, meg a cuoilista elvekből is. (Ott úgy nevezik.) Urias embernek néztek s azonnal kezdték, hogy hát minek is van az, hogy Poppernek annyi földje van, a szegénynek nincs ? Aztán meg Hirschnek (vagy hogy mondták) milyen fájntos lovakra, kastélyra, mindenfélére van pénze; juthatna abból másnak is, stb. Csak hallgattam egy ideig s ittam a lőrét. Végre fizettem s odaszóltam a komáknak: „Hej barátimi Jól van, osztozkodjunk: mindenkire jut, teszem, öt hold föld és 200 forint készpénz. Egy félesztendő múlva nekem lesz becsületesen szerzett 500 forintom; maguk már régen elitták a kétszázat. Megint osztozkodjunk az én 500 forintomon ? — Egy év múlva nekem 20 hold földem lesz talán ; a magukét már a Mojse elárverezte. Megint osztozkodjunk az én verítékemen szerzett 10—20 hold földem fölött ? Hej meddig tartson es igy ? Én fáradozom és szerzek, maguk lustálkodnak és dorbézolnak. Mi ? Az ördögbe kobakjuknak okoskodásával Is — Becsaptam az ajtót éa tovább bandukoltam.

2. Más esetem meg csak a minapában volt Mecsekszaboloson. Kis vendéglő-szur- dékban kellett ebédelnem, szokásom ós pénztárcám szerint jószerényen. Ott egy keveset távolabb nemsokára felém célozgatva a gyári vagy bánya-munkások azt hajtogatták, hogy aki nem dolgozik, hát az ne egyék; azé legyen a jövedelem, aki dolgozik, stb. Nyel- degéltem az ételrongyokat s a durvaságokat, de a fizetés után odaszóltam a törzsvendégeknek : „Barátira, úgy veszem észre, hogy maguk csat azt tartják munkának, amit csákánnyal vagy kapával végeznek. Pedig hát én is dolgozom, nem csákánnyal, nem kaszával; hanem bárdolom a gyermekeiket, tanítom, oktatom, hogy a család s a haza hasznos, okos tagjaivá váljanak. A hivatalnokok is dolgoznak, hogy rend és igazság legyen az emberi társadalomban; igy dolgozik sok-sok „ui" a közjóért. — Ha kell, én elvégzem a maguk munkáját, ha eleinte nagy testi fáradsággal is, de elvégzem ; maguk azonban, ha fejük tetejére állnak is, nem végzik, nem bírják az én munkámat. Tehát az én munkám nehezebb, mint a maguké.“ „No hejszen .. .* szól meghunyászkodva a legszájasabb. „Isten áldja magukat 1“ Mentem.

3. Tapasztalni akartam, a 2-ikra váltottam, de a 3-ik osztályú kocsiba furakod- tam be. Hadd lássam, hogy megy az ilt. — Kopott köpenyegembe burkolózva szivom a makrapipát; szivarra már nem telik. Legott vállamra üt eg,y katonafélo ruhás: „Szervusz, öreg Testvéri“ Ránézek: „Ki vagy te ?“. „Korsós Jakab a nevem.“ Persze, duzzadt alsó ajkáról mindjárt láttam, hogy parasztot tettető egykoronás Korsóssal van dolgom. „Talán, mondok, Noé ősapánktól vagyunk testvérek?“ Áz egész kocsi felkacagott. „Ej hát úgy értem, feleli, hogy most mindnyájan egyenlők vagyunk, mint a testvérek. De egyet nem értek : én is ember vagyok, mint akár a törvényszéki biró s ón most a leszerelésnél K ... en 180 koronát kaptam.“ (Azt ugyancsak nem érdemelted meg, kiáltották némelyek , hisz csak a raktárakban bajkáltál.) Áz ón Testvérem csak mérges pillantásokkal felelt a testvéries hízelgésekre és folytatta: „A törvényszéki biró, az ügyész, meg más, mondják, ezer koronát is kap egy hónapra.“ „Sokat nagyítanak,“ feleltem. „De hát mi voltál te civil ? Mit tudsz? „Én? munkásember vagyok, ezt tudom.“ „Testvér, vésd a kobakodba, amit mondok. Te gyermekkorodban csak az utcán kujtorogtál, hancuroztál, az egynéhány betűt is alig tudták beléd verni. Kamasz korodban