Szatmári Hírlap, 1918. július-december (27. évfolyam, 27-51. szám)

1918-11-28 / 48. szám

4 SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi 1918. november 28. telességük lesz a kormányt a nemzetiségek kiváeaágairól állandóan informálni és álta­lában az összeköttetést a kormány és a nem­zetiségek között fenntartani. Az első ilyen szakelőadót a ruthének küldték a kormány felhívására Sztripszky Aladár személyében, aki működését már meg is kezdte. Halálozás. Darabanth Jenő, nyugal­mazott kataszteri mérnök hosszas betegség után 41 éves korában Szatmárhegyen elhunyt. — Kertész György papnő vendók, f. hó 16-án a harctéren szerzett betegségében elhunyt. Kertész Pál várpalánkai plébánosnak öccse. A szatmárrészi gör. kath. egyház­tanács határozata. A vármegyei román Nemzeti Tanács a hajdudorogi püspökségtől való elszakadást és a lelkészválasztás ér­vénytelenségét mondotta ki. Az egyházta­nács erre vonatkozóan az alábbi egyhangú határozatot hozta: Nem ismerheti el illeté­kesnek a vármegyei román nemzeti tanácsot, hogy az lehessen hivatva határozni az egy­házközség benső ügyeiben és annak sorsá­ról. Az önrendelkezési jog elvénél fogva a hitközség megnpmkérdezése és véleményének mellőzése önrendelkezési jogának egyenes megsértése'. Az egyháztauács tiltakozólag kárhoztat minden olyan törekvést, mely a napi politikát akarná beledobni a hitközség, mint vallásos testület beléletébe, mivel ez az egyházközség példás csendjének, békéjé­nek és rendjének felbontását idézné elő. Szigorúan a törvényes utón akar haladni, nyugodtan és békés higgadtsággal akarja bevárni a napi események lecsendesülését, miért is az általános békekötésig a jelenlegi, rend és elhelyezés fentartását tekinti törvé­nyesnek a hajdudorogi püspöki főhatóság fen­nhatósága alatt. A püspöki főhatóság leiratá­ban nyert jogánál fogva, mely a naptár hasz­nálatára vonatkozik, a régi naptár használata mellett faglalt állást s ilyen irányban tesz elő­terjesztést a közgyűlésnek. Végre többek fel­szólalására és indítványára az egyháztanács megbotránkozással utasítja vissza a kondié­nak a lelkész személye ellen hozott határo­zatát s ebből az alkalomból is egyhangúlag fejezi ki lelkésze iránti ragaszkodását. A Nemzeti Tanácsok nem szed­hetnek adót. A forradalom első napjaiban a nemzeti tanácsok a hatóságok részére szükséges kiadásokat csak úgy tudták előte­remteni, hogy a vagyonosabb polgárokra adót vetettek ki. Mióta azonban a kormány az ország igazgatását teljesen átvette és az országos közcélok fedezéséről a kormány gondoskodik, ennek az adófizetésnek a szük­ségessége teljesen megszűnt. A kormány felszólította az összes nemzeti tanácsokat, hogy ezt az adószedőét haladéktalanul szün­tessék be és hogy ez intézkedés foganatosí­tásáról a kormányt sürgősen értesítsék. Ferenc József halálának évfordu­lója. Második évfordulója volt nov. 21-én Ferenc József halálának. Egy pillanatig néz­zük a jelent a múlt, múltat a jelen tükré­ben. A kapucinusok kriptájában a koporsóra bárom koszorút és két virágbokrótát tettek le. Az egyik koszorú széles piros-fehér se- lyemszallagján aranyos betűkkel ez a felírás : Károly — Zita. Egy nagyobb koszorút, amelynek selyemszallagja fehér, Stefánia fő­hercegasszony küldött, a harmadik koszorú szallag nélkül jött. Ernő Ágost cumberlandi hercegtől és nejétől. A katafalk lépcsőjén még most is ott szárad egy babérkoszorú, amelyet tavaly az első évfordulón gróf Wedel német nagykövet tett le 11. Vilmos volt csá­szár nevében. Akinek hat rend ruhája van. A ruharendelet végrehajtási utasítását a had­ügyminisztérium akként módosította, hogy az első átadásnál a négy vagy öt ruhával rendelkezőknek nem kell semmitsem beszol- gáltatniok, csak a hat és ennél több ruhával rendelkezőknek. Á négy és öt ruhával ren­delkezőknek csak akkor kell majd ruhát be­szolgáltatni, ha a hat ruhától kezdődőleg beszolgáltatott ruhamennyiség nem lesz ele­gendő a hazatérő katonák felruházására. Ugyanez az elv érvényesül a fehérnemű és a cipő beszolgáltatásánál. Házvezetőnő kerestetik vidéki plébá­niára ; 40—45 év közötti magános polgári nő, ki a háztartás miden ágában jártas. Je­lentkezés levélben. Cim a kiadóhivatalban. Felelős szerkesztő: BAKKAY BÉLA. Két értékes darabnak : egy operettnek és Gárdonyi népszínművének szinrehozatala tette a hét műsorát vonzóvá. Az igazgatóság egy este kabaréval is szórokoztatta a kö­zönséget. A Médi cimü operett művészi eseménye lett volna a színháznak, ha megvolna ma is a zenekar. Zongora mellett Schubert örök­szép melódiái nem érvényesülhettek, bár­mennyire is gondos volt az előadás és stílu­sos a rendezés. Valamennyien jól játszottak : Halmos Mioi, Mészáros Aranka, Szántó Manci, Jakabbffy, Kállay és Bákossy és a gyermek­szerepben bátor fellépésével Kiss Lajoska. A Bor felelevenítése alkalmával is ki­tűnt a régi igazság, hogy az abszolút becsű irodalmi roü már szinte magában biztosítja az előadás sikerét. Különösen ki kell emel­nünk Kovács Imre igazgató Mihályát és J. Halmos Mici játékát Eszter szerepében. Zi­lahi és Kónya Gizi ezúttal kevésbbé tudtak belehelyezkedni a paraszti világba. Sikerült részleteket láttunk Baróthytól, Sziklaitól és Kisstöl. A közönség zajosan és fegyelmezet­lenül viselkedett. A kabaré fehér volt, a számok összevá- logatásában azonban több eredetiséget vár­tunk. Az igazgatóság ócska pesti egyfelvo­násosokat melegített fel. Volt egy-két han­gulatos énekszám (Halmos Mici, Mészáros Aranka) s nagy hatást keltett Ábrányi Emil Magyar nyelvének elszavalása. Kevés gyakor­lottsággal és ötletességgel Kiss Lajos kon­ferált. Heti műsor: Csütörtökön, pénteken: A császár ka­tonái. Szombaton: Túl a nagy Krivánon. Vasárnap délután : Médi. Vasárnap este: A peleskei nótárius. 365-1918. Pályázati hirdetmény. A magyar Pénzügyminisztérium kegy urasága alatt álló alsófernezelyi kántor- tanitói állásra december hó 15.-éig pá­lyázat hiidettetik. Jövedelme a törvénysze­rinti fizetésen és lakbéren kivül: 100 korona tüzifaátalány, 190 korona iskolafütés és ta­karításért, 75 korona kántori illetmény, 25 korona alapítványi misék után, stóla körül­belül 200 korona. Énekkar vezetésére képes egyén előnyben részesül. Pályázati kérvények a Pénzügyminiszter úrhoz intézve és okmá­nyokkal kellően felszerelve, alulírotthoz kül­dendők be. Felsőbánya (Szatmár vármegye) 1918. évi november hó 19. Pály Ede, kerü­leti esperes. Pályázati hirdetmény. A sárosoroszi rk. iskolaszék a lemon­dás folytán megüresedett kántortanitói ál­lásra pályázatot hirdet. Javadalom : 1. Kész­pénzben 184 K 32 fillér. 2. Termények pénz­értékben 165 K 20 fillér. 3. Földek haszon- élvezete : 16 b. 174 tU-öl területű szántóföld és rét 2 fordulóban 46 K 46 fillér értékben. Kőt szoba, konyha, kamarából álló modern lakás és 600 □ öl kert. Az 1913. évi 16. t-c. alöpján szolgálati éveinek megfelelő állam­segély. Orgonálásbau jártas tanítónők is pá­lyázhatnak. A szükséges okmányokkal fel­szerelt kérvények december 8.-ig Varga József rk. lelkész, iskolaszéki elnök címére Sárosorosziba u. p. Tiszaujlák küldendők. Nyomatott a Pázmány-«aj tóban Bzatmár-Ntaaati 1918. — Kiadó Szataaár»yyháxaegyei Irodalmi Kör. — 8zerk»»*tésórt fe leifis : Bakkay Béla. Muszáj nevetni! „ÚJVÁRI TELEFONÁL“ a cime annak a legújabb kétoldalú, tréfás hanglemeznek, melyet Újvári Károly adott elő. Ezen a hanglemezen a kitűnő komikus felülmúlta önmagát, olyat nyújtott, amely o lemezhez fűzött óriási várakozást teljes mér­tékben igazolja, szóval a legjobb hang­lemez produkciót. E lemez pénztért nem kapható, csupán 6 darab lejátszott lemez ellenében, kizárólagos joggal r

Next

/
Oldalképek
Tartalom