Szatmári Hírlap, 1918. július-december (27. évfolyam, 27-51. szám)

1918-11-28 / 48. szám

sát illeti, az is sajátságos helyzetet teremt a püspök számára. Az ő püspöki birtokai ugyanis nem Szatmárban, hanem Hevesben (Eger és vi­déke) vannak. Erdő, szőlő pedig Borsodban. Tudni kell ugyanis, hogy a szatmári egy­házmegyét 1804.-ben alapították és birtokát az egri érseki uradalomból szakították el. Itt Szatmáron van a palota, a begyen 20 ezer tőkés szőlő, 20 holdas kaszáló Zsadány mel­lett és pár holdas, zöldséget termelő kert; Tehát kevesebb, mint egy közepes földbirto­kosnak. Ámde éppen ezen kettős urasági hely­zet következtében kettős gond, kötelesség és áldozatok szakadnak a püspök vállaira. Itt Szatmáron teljes és egész igénnyel fordul a közönség a püspök birtokát illető várako­zásokkal és igényekkel, de amott is meg­maradnak súlyos kötelességei és az áldozatok rószaratásából kivennivalója. Nézzük csak a háborús helyzeteket. És főleg az uj időknek alakulását és tör­ténetét. A háborús idő alatt h püspöki udvar itt Szatmáron egészen a közellátás szabályai és kvótája alatt állott és áll. Az ő és udva­rának megélhetése is nem kevés gondot adott. Csak engedéllyel és a szabályszerűen kiszá­mított kvóta szerint lehetett bármit is ho­zatni az uradalomból. Fát, szénát, szalmát drága pénzen kell vennie a püspöki udvar­nak is és pedig a legszigorúbb takarékosság­gal. Á püspöki háztartásra havonkint hatezer koronát ad a főpásztor. Ebből az összegből él ő és az udvar 30 személye fizetésükkel egyetemben. Azok, akik asztalánál megfor­dultak, tudják, hogy itt ninos semmi főúri pompa, vagy dús teríték; polgáriasán egy­szerű három tál étel és mértékszerinti egy­szerű asztali bor. Maga magára a püspök kevesebbet költ, mint az emberek azt hinnék. Az uradalomban a háborús idők nehéz­ségeit, sőt csapásait, a munkások hiányát éppen úgy érezték, mint minden más gaz­daságban. Csapásokban sem volt hiány. A háborús áldozatokból a birtok megyéjében is ki kellett venni a maga részét. Hogy csak az utóbbi esetet említsük, — augusztus ele­jén kapott a püspök 40 ezer koronát. Hogy mikor és mennyi fog még jönni — az a jövő kérdése. Hiszen a forradalom napjaiban a püs­pöki uradalomban is súlyos, mondhatjuk rengeteg kárt csináltak a birtokra rátörő ga- rázdálkodók. A püspökségnek ott is véde­lemről kellett és kell gondoskodni, a mi nem kis áldozatot követel. Sőt tetemes összegre tehető az élelmezés é» készpénz kiadás. A püspök azonban itt is helyt állott és áll. Elsők közt volt a város védelmére gon- dolók és adakozók között. Önmaga jószántá­ból már is többet adott és adni fog még, amennyit csak az ő nehéz és súlyos hely­zete elbír. Hiszen a püspököt nem kell az ő kö­telességére figyelmeztetni, annál kevésbbé revolvert szegezve kényszeríteni arra, hogy mindent megtegyen, amire csak képes. De ezzel szemben elvárhatja az országszerte jó­tékonyságáról ismert, a mindenét feláldozó fő­pásztor, hogy az igazság az ő személyével és helyzetével szemben is igazság legyen és maradjon. Hogy higyjenek az ő tiszta és őszinte megnyilatkozásaiban és bízzanak a nemzet iránt érzett rendíthetetlen hűségében — és kötelességérzetében. * _2 ___ Ho l van tehát a püspök pénze ? — erre a kérdésre nyíltan és bátran felelhetünk. Ott van az ő alkotásaiban, ott van az ő kifogy­hatatlan jótékonyságában, tetteiben s ott van készpénzben, — mely 1918. november 22.-én kettőezer korona. De hát a káptalan? A kanonokok jövedelmének mérésénél is a fantáziának van legnagyobb szerepe. A kanonok évi jövedelme 20—24 ezer korona. És semmivel sem több. Sem terménnyel, sem más járandósággal. Ma egy kereske­delmi iskolát végzett kisasszonynak a fővá­rosban egyik bank 10 ezer koronát adott. Á népkormány pedig 2 nemzetőrnek akart ennyi évi fizetést adni. Hol van még a ruha, az ellátás ? Húszezer korona azzal az igények­kel, kötelességekkel szemben, amire egyház, társadalom, szociális kívánalmak kötelezik — valóban nem valami dús jövedelem. A felfogásbeli hiba ott van, hogy a tö­meg és általán a közönség a káptalan állal kezelt alapítványok körébe vonja a kanono­kok tehetőségét és gazdagságát is. A káptalan által kezelt vagyon, tőke pedig sem a püspöké, sem a kanonokoké, még az egyházé sem, hanem a híveké. És pedig azon értelemben, hogy a káptalani pénztár jótékony, szabadakaratu, jámbor ala­pítványok összege öt politikai vármegye terü­letéről. Kath. híveké, kiknek száma 170 ezer. Ezen alapítványok kamataiból meghatározott időben kötelességeket kell végezni, tanulókat jutalmazni, nevelni, tanittatni, tanítókat, ta­nárokat fizetni — az alapítóknak szándéka és rendelése szerint. Ezrek élnek ezen alapít­ványok kamataiból, mely alapítványoknak igen tekintélyes összege most szintén hadi­kötvényekbe és állampapírokba van befektetve. Csalódik tehát az, a ki a káptalani alapítvá­nyi pénztárban nagyhalmaz bankókat, vagy készpénzt vél összehalmozva. Ott az alapít­ványok kamataival és az egyházmegye szük­ségleteinek elrendezésével és kezelésével fog­lalkoznak a pénztár tisztviselői. Tehát itt sincs okunk eltakarni, eltitkolni, hogy hol az „úgynevezett* helytelenül nevezett „káptalani pénz.* * íme, őszintén, kendőzetlenül feleltünk a címben felvetett kérdésre. Ott a püspök, ott a káptalani pénz, hol pontosan megjelöltük. És ezt a feleletet önként, teljesen az igazságnak és a valóságnak megfelelően adtuk. Nem félelemből, nem könyöradomány gyűjtési szándékból. A püspök nem félhet, sem a káptalannak nincs 6emmi oka erre. Akinek és akiknek lelkiismerete tiszta, akik őszintén, minden mellékgondolat és rejtett oélok nélkül együtt dolgoznak, működnek az uj magyar népköztársaságnak boldogító és megmentő alkotásán, megteremtésén, azoknak félniök nem kell, nem szabad, ha itt mi köztünk — a mint hisszük — az igazság, az önrendelkezési jog és az igaz testvéries­ség és közös sorsnak idejét akarjuk és éljük. „SZATMÁRI HÍRLAP ____ Ön rendelkezés. Ami ötvenegy hóna­pon keresztül és sok tekintetben azelőtt sem volt lehetséges, as moßt hatványozott mér­tékben észlelhető. Az elfojtott vágy mintha kicsapott volna medréből a a fogva tartott akarat széttört láncait csörgetné. Ma önren­delkezésről beszél mindenki. A katona, aki hazajött és itt-ott négy évnek visszaéléseit és igazságtalanságait akarta megtorolni. A munkásság hangos tábora, amely most gyü­lésezik, szervezkedik és betenkint többször óhaját nyilvánítja. A nemzetiség elvénél fogva önrendelkeznek a szerbek, ruthének, tótok és a románok is. A napokban hagzott el a népkormány szózata, amely a szervezke­désnél és az önrendelkezésnél is egyelőre fon­tosabbnak tartja a munkát és az egymásrautalt­ságot. Munka menti meg a nemzetet, az egymás­rautaltság tudata az ország területi épségét. Mindkettőnél a szociális érzék kapcsolódik az ezeréves történelmi alakulás elvitázhatat- lan szükségszerűségével s kint és a határo­kon belül ellensúlyozza majd a naoionáliz- mus túlzásait. Vájjon ellensulyozza-e ? A mai helyzet mást mutat. _____Szatmár-Németi, 1918. november 28.__ Ho zzászólások. Múlt és jelen. A Szamos vasárnapi szá­mában Nagytiszteletü Bélteky Lajos ur el- vitázhatatlan érdemeinek nem minden szá­mítás nélküli méltatásánál különös érdeme­ként tüntette fel azt, hogy a névjegyszerüleg bemutatott tiszteletbeli állások között sem királyi kitüntetés, sem bankigazgatósági tag­ság nem szerepel. Ezen álláspontot a ma­gunk részéről nem osztjuk, mert az Bélteky urnák nem szolgál érdeméül, hogy királyi kitüntetésben nem volt része és hogy igaz­gatósági tagságot nem visel. Azok, akik helyben a legfelsőbb helyről annak idején munkájuk elismerése címén kitüntetést kap­tak, azt a köz érdekében hosszú évtizedeken keresztül kifejtett működésűkért kapták és erre ők a változott államforma mellett is büszkék lehetnek. Hogy pedig Bélteky ur nem tagja egy bank igazgatóságának sem, annak oka nemcsak egyedül Bélteky urban keresendő, mert hiszen úgy tudjuk, hogy Hajdúszoboszlón, ahol Bélteky ur azelőtt működött, betöltött bankigazgatósági tagsá­got. De tovább megyünk, mert Bélteky ur királyi kitüntetést is kapott a Vöröskereszt egyleti működése réyén. Nagyon természetes, ennél nagyobb kitüntetésre itteni pár évi mű­ködése még talán a Szamos szerint sem pre­desztinálta. Ne bántsa tehát azokat, akik megérdemelt kitüntetésben részesültek, mert egyrészt annak idején a kitüntetetteket ha­sábjain melegen üdvözölte, másrészt még nem lehet tudni, hogy legközelebb milyen politikai irányt fog követni ? Ahogy Tiszától és a munkapárttól mai irányzatára tért át, nem tudható, hogy legközelebb ki és mi mellett fog Írni? Bélteky Lajos érdemeit el­ismerjük, a mai köztársasági célokat mi is szolgáljuk, de éppen a Szamos kifejezett munkapárti múltja mellett a mai irányzatban őt osak egészen szerény hang illeti meg. * Kaiholikus főgimnázium. Ha van igaz- ságérzet a magyar népkormányban, igenis „van oka laptársunknak kételkedni abban“, hogy „a népkormány hozzájárul a szatmári volt kir. kath. főgimnáziumnak állami főgim­náziummá* való tételéhez. Érre nézve tud­nunk kell a következőket: 1. A „királyi* jelző eltűnik. A királysággal együtt nem tűnt el azonban a forradalom alatt a magyar keresztény katholioizmus. 2. A szatmári fő­gimnázium akkor sem maradna tisztán „fe­lekezeti*, ha „köztársasági kath. főgimná­zium* lenne a neve. A jelleg nem névcse­réktől függ. 3. A szatmári főgimnázium épü­letét nem szoros értelemben vett „állami" pén­zen építették, hanem a „tanulmány-alapból*, amelynek szerzetesi, apátsági és prépostsági vagyonokból való származását hogy nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom