Szatmári Hírlap, 1918. július-december (27. évfolyam, 27-51. szám)
1918-11-14 / 46. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi, 1918. november 14. értelmi munkásság is azért szervezkedik, hogy más társadalmi osztályt is támogatva mindenhonnan zászlótartó-testvéri kezeket nyerjen meg a maga számára. Az értelmi munkások büszkék függetlenségükre. Ezt el nem adják, erről le nem mondanak, ennek tiszteletet követelnek. Hamis jelszavaknak fel nem ülnek, felforgató célokat nem szolgálnak. Inkább külön politikai szervezetté fognak tömörülni, hogy a magyar nép törvényhozó házában mint a népcsaládjának dolgozó, munkás tagjai önállóan nyilatkozzanak, mikor róluk beszélnek, ügyeiket intézik. Az értelmi munkásság értékének megfelelően is induljon el tömör sorokban az uj állam sáncai közötti Csak az örök erkölcsi elvek alapján szervezkedve lesz boldog az értelmi munkásság és igy a magyar nemzet. R. A Szatmáregyházmegyei Irodalmi Kör rendkiYüli közgyűlése. A Szatmáregyházmegyei Irodalmi Kör folyó hó 7-én délután 5 órakor a gimnázium tanácstermében rerfdkivüli közgyűlést tartott. Ezen rendkívüli gyűlés összehívásának okát Bagossy Bertalan elnök fejtette ki. Az október 31.-Í forradalom — úgymond — mélyreható változásokat idézett elő az ország közjogi helyzetében. A Nemzeti Tanács, amely a nép megbízásából ragadta magához a közhatalmat, önállóvá és függetlenné tette Magyarországot, megteremtette a külső ellenséggel a békét s a korszerű reformok egész sorát szándékozik életbe léptetni, amelyek az ország demokratikus fejlődését biztosítják. Ugyanezen Nemzeti Tanács külső szerveivel, az egyes helyi Nemzeti Tanácsokkal mindent elkövet, hogy az ország belbékéjét biztosítja s az átmenetet a háborús állapotból a békés viszonyokra nagyobb rázkódtatás nélkül lehetővé tegye. A Szatmáregyházmegyei Irodalmi Kör, amely egy politikai lap fölött is rendelkezik, kötelességének tartja, hogy az oszmók harcában a maga jövőbeli álláspontját is körvonalazza. Épen azért Elnök felszólítja a vátöbb örömöt és eredményt szerzett. Atyás lelke, személyisége tisztelt volt és a mi még értékesebb szeretett és minden gyermek előtt igazságos. Mert amint látták, hogy vezeti a maga gyermekeit apai karjain — példás csa ládapa lévén — úgy érezték, hogy e szerétéiből ők is megkapják részüket. * Mit Írjak róla, mint társadalmi ember röl ? Itt is, künn az élet folyásában, barátság vagy emberekkel való érintkezéseiben, a pályák és kenyér versenyfutásában, tülekedések vagy strőberségek közt, szellemi, szociális törekvésekben — a szeretet, a béke, a méltányosság, az értékek személyi tekintetek nélkül való megbecsülése, az egymást megértés volt eszménye. Lénye, egyénisége, lelkének összetétele kívánta. A csöndes munkálkodás, melynek sikere nem egyeseké, eggyé. Hanem mindnyájunké, akik érte dolgoztunk vagy csak lelkesedtünk is. És milyen széles, nagykörű társadalmi munkásságoki Nem volt városinkban korabeli mozgalom: irodalmi, jótékonysági, szociális és valami csak elgondolható tipusu tevékenység, melyből Fodor ki ne vette volna részét vagy belecsalogatva — neki rószarató munka ne jutott volna. És úgy, és akkor és ott és azon módon, a' hogyan az idő, a közönség intelleklasztmányi gyűlést, hogy mondja ki határozatban a Nemzeti Tanács támogatását. A kör választmánya elhatározta, hogy csatlakozik az Országos Nemzeti Tanácshoz és azt bizalmáról és támogatásáról biztosítja. A kör készséggel felajánlotta munkálkodását a hazában együttélő nemzetok, felekezetek és társadalmi osztályok békés együttműködésének megalapozására s minden oly reform támogatására, amelyek a demokratikus fejlődés szolgálatában állanak. Elhatározta továbbá a kör választmánya, hogy ezen állás- foglalásáról a helyi Nemzeti Tanács elnökét, nagytiszteletü Bélteky Lajos urat jegyzőkönyvi kivonatban értesíti és a Nemzeti Tanácsba a maga részéről Bagossy Bertalan elnököt delegálta. Eötvös a nemzetiségi kérdésről. Aki csak a napi sajtóból meríti politikái ismereteit és nem előzetesen megszerzett históriai alapokon építi föl azokat, hajlandó sok dolgot a jelen előnyére elbírálni a múlt tál szemben, amelyről csak annyit tud, hogy megoldatlan kérdések keserves örökségét hagyta az utókorra. Históriai ismeret nélkül nem lehet fogalma az eszmék fejlődéséről, csak a jelenben s a jelennek él, csak egyes elszigetelt kirobbanásokat lát a népek életében, melyeknek eredményeit pusztán saját korának javára Írja. Pedig az eszméknek fejlődésre van szükségük, hogy a megvalósulásra megérjenek s a fejlődést csak az idő teheti lehetővé. Ezért a historikus a legdivatosabb jelszavakban is régi ismerősökre talál. A mostani világküzdelem is egy ilyen jelszó, egy ilyen vezéreszme szolgálatában kezd kibontakozni s ez a főelv: a népek önrendelkezési joga. Ez sem uj, nem is a XX. század vívmánya. Akiknek a történelmi fejlődés törvényei iránt érzékük volt, azok már régen belátták, hogy elkövetkezik az idő, amikor a nemzetiségi kérdés megoldása internacionális feladattá válik s tovább nem halasztható. Úgy látszik, ez az idő itt van. tuális, mulató vagy jótékonysági vágya divatja a tömeg lélektan fordulásai szerint előbukkant. Ki nem emlékszik, hogy csak érin- tőleg említsem — a millenáris években a tőle alakított: „Ezres asztaltársaságra*. (Sajnálom, érthető okokból most e társaságról bővebben nem irhatok.) És bizonyára sokan kedves emlékképen őrzik azokat a füzeteket, lapokat és alkalmi újságokat, melyek az ő páratlan leleményességével szerkesztve — gazdag tárháza a pompás szellemi sziporkáknak, találó képeknek és bájos vagy szúrós virágoknak. Ám, hogy ő a fentebb körvonalazott társadalmi működés eszményét gyakorlatilag, az élet realitásában is érvényre juttassa, ahhoz Fodor Gyulának egyénisége, lelküsége kellett. És ezekkel a kincsekkel gazdagon rendelkezett. Különösen egy nagy, egy minden értéknél nagyobb értékkel: a diadalmas élet- érzet megmozdithatatlanságával. Nyugalmával, fegyelmezettségével, a dolgoknak és jelenségeknek bámulatosan okos és higgadt temperamentummal való felfogásával. És főleg: az életkedv örök és mindig üde forrásával: a magától, a leikéből ömlő humorával. A legkomolyabb munkába, helyzetekbe, A mélyrelátó államférfiak azonban épen azt nem akarták bevárni, hogy ez a nehéz kérdés a kormányok körmére égjen, amikor könnyen katasztrofálissá válhatik az elintézése, holott a történelmi fejlődéssel lépést tartva az ilyen veszedelmes zökkenők elkerülhetők. A mi kitűnő államfilozófusunk, Br. Eötvös Józef már több mint félszázaddal ezelőtt felfogta a nemzetiségi kérdés rendkiv-üli foatosságát, és „A XIX. század uralkodó eszméi,“ o. nagy munkájában a szabadság és egyenlőség mellé ezt állította harmadik uralkodó eszmének. Szerinte a nemzetiség nem egyéb, mint azon összetartozásnak tudata, mely nagyszámú emberek között multjok emlékei, je- leu helyzetük s mi ezekből f'oly, érdekeik ós érzelmeik közössége által támad.“ JA nemzetiségi kérdés.“ 1865) Nekünk ezzel foglalkoznunk’ kell, mert nincs ország, melynek helyzetére a nemzetiségi kérdés elhatározóbb s általánosabb befolyást gyakorolna, mint hazánk.“ Most már csak sajnálhatjuk, hogy az egykori kormányok figyelembe nem vették Eötvös javaslatait, melyek elkerülhetővé tették volna az erőszak utján történő megoldásokat. É hely itt csak annyit enged meg, hogy a lehető legrövidebben mutassunk rá felfogásának velejére. Mivel a nemzetiségi mozgalom nem mesterségesen szított agitáció eredménye, nem is theoretikus elvekért folytatott küzdelem, hanem egész eddigi kifejlüdésünknek szükséges következése, melyet sem erőszakkal elnyomni, sem úgy színre adott conces- siókkal lecsillapítani nem lehet, hanem csak azáltal, ha azon szükségeknek eleget teszünk. Hogyan? Ki kell elégítenünk a nemzetiségi igényeket egészen addig a határig, amíg az „ország egysége és állami léte biztosittatik“. Mert hiszen a hat nemzetiségnek területi különválása már csak azért sem lehetséges, mivel igen „vegyesen fordulnak elő.“ De Ausztriában is igy kell tenni, mert különben fölbomlik. Szinte jóslatszerűen hangzik most az, mikor azt mondja, hogy a nemzetiségi érzésnek nem szabhat határt a jelenetekbe bele tudta vinni az ő kedélyének pompázőan sziporkázó humorát, mely sohasem volt gúny, hanem kedves volt, mint egy tréfáló ártatlan leány. Fűszerezett, mint az attikai só. Izét még annak is éreznie kellett, a ki arra született, hogy másokat epével traktáljon. Ahol ő megjelent, ott vele jött az életderünek ize ós akkor pattant szót, mikor talán egy-egy végzetes szó, talán éppen a diszharmóniát stimolta és sajnálatos következmények kezdettek vigyorogni. És ime ... egy fordulat és még az is kénytelen volt kacagni, a kinek füle már melegedett vagy tenyere viszketett. Nyelve pedig túl ért a műveltség ős ideglegyőzós határain. És mondhatjuk, hogy humoros lényének semmit sem kellett feláldozni sem tanári, sem egyáltalán egyéni, férfias komolyságából. Ó Fodor Gyula maradt. Igazán elmondhatjuk, hogy az ő humora olyan volt, mint ahogyan Laube jellemzi egyik barátjának humorát: áldás, enyhülőt, csillapítás, megoldás, melyet örömeink és fájdalmainkra az ég ajándékul adott. * . . . A tárca határai közelednek, sorompóját mindjárt lehúzzák. Mennyi mindent el kellene még mondanom. Bodnár Gáspár.
