Szatmári Hírlap, 1918. július-december (27. évfolyam, 27-51. szám)
1918-09-19 / 38. szám
Békeheszédek. Soha annyi, mint az I elmúlt napokban. A monarchia részéről Bu- rián külügyminiszter beszélt a német újságírók bécsi fogadtatásán, legújabban békejavaslattal lordul semleges államok utján a hadviselőkhöz. Elődje, Czernin, a delegációk összehívása előtt újságcikkben fejtette ki inkább teoretikus álláspontját. Németországban megszólalt Herllmg és Payer a birodalmi politika kát hivatalos reprezentánsa. Szólott a császár; Londonban mancbasteri hódolói előtt Loyd George; odaát, a földteke másik felén Wilson. Az ötödik téli háború küszöbén mindegyiknek van fontos mondanivalója s egyes alkalmakból kifolyólag tulajdonképpen a mögöttük álló összességhez szólanak, érezve a nagy felelősséget, amely Európa katasztrófájából reájuk háramlik. Bennünket e megnyilatkozásokból csak annyi érdekel, közelebb jutottuok-e általuk a békéhez vagy sem? ügy képzeljük, hogy még mindig benne vagyunk a vészes labirintusban, amelyből a kivezető utat nehéz megtalálni. Az Ariadue-fonalat nem mi tartjuk kezünkben, hanem ellenségeink. Még miudig katonai leverésünkről álmodnak s ha meg is csillanna baljukban az a bizonyos aranyszál, az a veszedelem fenyegeti, hogy kardot suhogtató jobbjukkal nyomban kettévágják. Egy bizonyos, ami a békebeszédekből kiviláglik, hogy a háború legnehezebb s ezúttal utolsó szakasza még hátra ván. Részünkről sikeres védekezés ez a nyugati fronton, mely előbb- utóbb meg kel! hogy győzze a másik kél európai nagyhatalmat, hogy nem tudja vonalainkat megingatni s jobb lesz az egyformán íegyöngült államoknak egymással békét kötni, semmint az erejében csorbítatlan Amerikának kiszolgáltatni az európai érdekeket. Amíg odaát ennek megismerése el nem következik, minden békeakarás, korai s csak az ellenség ügyét szolgálja. Szegény gazdagság. Meggazdagodtunk. Meggazdagodott az ország: kereskedő, iparos, földmives, napszámos s elsősorban igen, a szállító. A hadikiadások nagy része itthon költődik el, papiros hullámai hömpölyögnek medrében s átcsapva a gáton már alig férnek el benne. Első tekintetre úgy látszik, hogy gazdagok vagyunk; soha annyi színtelen kéreggel zárja el minden kitöréstől. Nagyon tudott lelkesedni, tudott örülni és bánkódni, hát még haragudni 1 De egyem szempontok, személyes érdekek vagy sérelmek miatt soha; ezek nem keltettek nála nagyobb emóciót. Mindig a közérdeket tekintette, azzal annyira azonosította magát, hogy egyéni vágyai teljesen abba olvadtak bele. Mellőz- tetést, meggyanusitást, hírlapi támadásokat derült kedéllyel, szinte cinikus közönyösséggel viselt el; ezek ellanjsoha egy szóval nem panaszkodott, se nem védekezett. De láng- ostort font s azt heteken, hónapokon át suhogtatta, mihelyt, a magyarságon, vagy a keresztény valláson esett sérelem. Mert izzó magyar hazaíisága és intranzigens keresztény meggyőződése volt az a két fókus, amelyek- ' bői ideáljai, tervei, örömei és szomorúságai táplálkoztak. Ezekért élt, ezekért lelkesedett, küzdött, verekedett és dolgozott az összeros- kadásig. Ebben, az ideálokért való küzdelemben aztán nem ismert fáradságot, sem kíméletet, sem félelmet. Alig lehetett ráismerni az egyébként csendes, előkelőén fegyelmezett Varja* Endrére, mikor a hazafiatlan és vallásellenes irányzatok alattomos terjeszkedéséről, a keresztény magyarságot fenyegető pénz a (tiszivisalő elemet kivéve) senkinél, mint éppen e háborúban. S mégis mit tapasztalunk ? Hogy szegények, módfelett szegények vagyunk. A gazdagság, mely körülvesz bennünket, csupán látszólagos és szegény gazdagságnak mondható. Mert mit ér a pénz a zsebemben, ha egyes ruhacikkekért például ezreket kell adni, ha sokszor semmi pénzen sem tudom megvenni, előteremteni azt, amire a mindennapi életben és berendezésben naprnap mellett szükségem van ? Hiába hát ekkor a nagy gazdagság, ha a szegénység oly annyira általános jelenség. Mi ennek az oka ? Mondjuk meg, mert mitsem változtatunk eltitkolásával a helyzeten, hogy a pénzünk értékének a hanyatlása. A korona árfolyama nap-nap mellett esik s ott tartunk, hogy szövetségeseink márkájáért már három koronát keli fizetnünk. Még állandó fix értékét sem tudjuk elérni, mint van az a háború alatt Romániában, Bulgáriában. S mindennek a közös jegybank, közös pénzügyi gazdálkodás a magyarázata. Hogy ki vagyunk szolgáltatva Ausztria kényének, lassúságának, rosszakaratának. Németország Oroszországból egy milliárdot kapott most aranyban a breszti tárgyalásokból kifolyólag, mi előreláthatóan még jobban meg fogja rontani közös valutánkat. Sehol egy hang, amely a némethez hasonlóan a helyzeten ily módon akarna segíteni. Vegyük ehhez aztán még azt a körülményt, hogy lelketlen uzsora, mohó meggazdagodási vágy vesz körül bennünket, s fojtogat, hogy szó sem buggyanhat fel már a torkunkon s akkor eljutottunk oda, mi teljesen betetőzi szegénységünket. Igaza volt annak a városi magyarnak, aki mikor kérdezték tőle, hogy mi különbség van béke I és háború közt, azt felelte, hogy békében üres volt az erszénye, de mindene volt, most bankó van a tárcájában és semmije sincs. A német. Népszerűtlen lett s egyes ántántizü újságokban s a szóbeszédben napnap mellett hallunk róla elitélő hangokat. 1918. julius 15-e óta, hogy szerencséje egy időre elhagyta s régi állásaiba vonult vissza, feladva egy hármas tavaszi offenziva minden eredményét, igen sokan hangosak a német iránti ellenszenvtől. Nem akarjuk védelembe venni e titáni szövetségest, cselekvéseivel == „SZATMÁRI HÍRLAP“ ________ ve szedelmekről beszélt. Ilyenkor kipirult az arca, éles lett a hangja s valami fanatikus szenvedély vonaglott ál egész valóján. A korai halálát okozó tényezők sorában kétségtelenül első helyen szerepelt az a lesújtó tapasztalata, hogy a világháború folyamán a keresztény magyarság úgy a fronton, mint főleg a front mögött pótolhatatlan veszteségeket szenved, pusztul, erkölcsi és anyagi javaiban. Aggódott a magyarság jövőjéért, amelyet túlfeszített idegzete még a valónál is sötótebb színezéssel jelenített meg: s e szorongó félelem feszítette és őrölte & sok munkától amugyis meghajszolt elméjét a katasztrófáig. Némileg homályos pont az ő életében az elszigeteltsége, paptársaiuak és általában a társadalomnak szélesebb rétegeitől. Valami megmagyarázhatatlan tartózkodás, sőt bizonyos fokú bizalmatlanság volt észlelhető vele szemben. Zárkózottsága, visszavonult életmódja nem magyarázza meg ezt a jelenséget. Mint tanár, mint konviktusi elüljáró, mint szerkesztő, egyletek vezetője, mint sokfelé szerepeit ezónok, gyóntató, lelki vezető sokszor és sokakkal jutott érintkezésbe. Amellett udvarias, figyelmes, vendégszerető következetes, fenköltebb gondolkozásával megvédi ő magát ha kell, még Amerika ellen is, csupán az ellenszenv, mondhatni gyűlölet alapjára akarunk rámutatni. Vezető helyen említettük már a német népnek és fenkölt császárjának mély hitét, vallásosságát és magasabb lelki tulajdonságait. Ne felejtsük el egy percre som, hogy ez ellen folyik itt a hajsza ellenség és nem ellenség részéről egyaránt, hogy csatlósai azok köréből kerülnek ki, akik a rombolást: szélsőséges szociálisamat, demokráciát, radikálizraust hirdetik. Akiknek fáj az, ami jó, nemes és tiszta s hogy ez képességeinek megfelelően részt, kér a versenyből. S valljuk meg, sokan vannak ilyenek, akár kardot forgatnak ellene kezükben, akár ideát újságcikkekben csinálják ellene a hangulatot. Germánja áll, mint fönséges, páncélba szorított, pallosra támaszkodó amazon, aki fiai pillanatra lefogott karjára tekintve, most nehéz könnyeket hullat; nekünk melléje kell állani s szövetségi hűségünkkel törülni könnyeit, mint tette ő \feiiink annak idején északon, a Kárpátokban, Erdélyben és Szerbia rejtett belsejében. Nekünk együtt kell lenni a védelemben, mintahogy kockán forgó értékeink is egyek és nem vagyunk hajlandók azokat prédába másoknak átengedni. i Szatraár-Németi, 1918. szeptember 19. Támadások katholikus intézmények ellen. Aki valamit bírál, annak ismernie kell azt, amit bírál és pedig tökéletesen, lényege szerint, nemcsak felületesen, vagy csak mendemondából. Így van azokkal, akik más val- lásuak lévén, például az apácazárdák beléle- téről akarnak Ítéletet mondani. Máskép fogja fel a dolgot az, akinek a zárdái életről, annak céljáról és rendeltetéséről tiszta fogalma van s másképpen az, aki (még a legjobb akaratot is feltételezve) a zárdái életet az ő világi felfogása szerint Ítéli meg. Mindnyájan tudjuk, hogy a katholikus intézmények mily nagy hasznára voltak az amberiségnek, mily csodálatos nagy tettekkel, a tudomány, művészet és erkölcs minő áldásaival gazdagították a világot, kalaplevéve, tisztelettel hajlik meg tehát előttük mindenki volt mindenkivel szemben, társalgása rokonszenves, élvezetesen szellemes volt s a büszkeségnek még halvány árnyékát is nélkülözte. Es mégis aránylag kevesen tudtak felmelegedni iránta. Miért? Bajos volna azt megmondani. Az bizonyos, hogy sokan nem értették meg, sokan pedig félreértették. Ez is hozzátartozik ahhoz a tragikus vonáshoz, amely, egész életén . végig vonul. Az ő tehetségével, készültségével, munkásságával kedvezőbb körülmények között vezető, országos szerephez juthatott volna. Másképen történt. Efemer munkákban, kedvezőtlen atmoszférában peregtek le a homokszemek élete óráján s emléke talán egy emberöltőt sem fog túlélni. Az a lázas agy, amely még az elboru- lás hónapjai alatt is szüntelenül forrt és dolgozott (nekem még Egerből egy vaskos kötetre való elmélkedést küldött, amelyek azonban a drágakövek mellett már cserépdarabokat is tartalmaznak), most végre megpihent. Meg- illetődéesel állunk sírjánál s e hasábokon is, amelyeken négy éven keresztül ragyogtatta szellemét és forgatta nemes veretű kardját a keresztény Magyarországért, lerójuk vele szemben kegyeletünk adóját. Uhl Károly dr. \
