Szatmári Hírlap, 1918. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1918-04-11 / 15. szám
15. sssám XXVII. évfolyam. 1918, április 11. POLITIKAI ÉS TARSA.D_Ä.LMI DAR ELŐFIZETÉSI ÁRAK; Égisz ivre Félévre 10 K - t. 5 . - „ Negyedévre — 2 K 60 f. Egyes szám éra 20 fillér. Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár Felelős szerkesztő : Dr. Czumbel Lajos. Laptulajdonos A SZáTMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Fázmány-eajté (Iskola-utca 6. sz.) címre küldendők. PályAcatl hirdetések egyszeri küsléss S korens ---------------- Nyllttér sora 40 fillér. ---------------Megj elenik, minden csütörtökön. A hazard. Valami különösen kínos és fájdalmasan nevettető van abban, hogy a jó szándékú hatóságok egyenkint próbálják elfogni azokat a kis gázbombákat ós komoly apparátussal indulnak például a hazard kártyázás ellen és mig ezt a piszk.ocskát hajszolják, ezer ós százezer uj tör fel a rothadásból, melyet a háború mély árvize lepett ós gúnyosan pukkan szét a mérges nyomozók orra alatt. Oh, kedves főkapitány ur, akik a pesti klubbokban és rejtelmes lakások rejtőkén kártyáznak, azoknak ez a legtisztább örömük s ezt maguktól elvenni nem engedik, meglássa kedves főkapitány ur, azokban a bankokban tétül olyan pénzeket fog találni, amik előtt a hivatalos hatalom káprázva hunyja be szemét, amint behunyta akkor, midőn ezek a pénzek még csak gyülekeztek és még nem kopott le róluk a szegény ember izzadtságának penetráns szaga. A finánc tiszteleg e hatalmas pénzek előtt ós a rendőr, aki az elrejtett árut nyomozza, mint az adomában a férj, aki a csábítót minden zugban ós minden ajtó mögött kereste és végre a szekrényt nyitja ki s riadtan csukja megint rá a marcona dragonyoskapitányra, dadogván hogy „itt sincs“ — a bankok ós a hütőházak és a közraktárak ajtaját rémült sietséggel reteszelte el megint, ha rátalált nyitni a szegények kenyerére, amit megtalálni a kormányok halálát jelentette volna. Jó vidéki földész felebarátom, aki nem érted, hogy a vetőmagot miért veszik el tőled termelői áron és miért adják vissza közvetítői áron, csak csodálkozol, hogy az országban egy összeverődött uj osztály állami szankeióval szed ingyen adót a maga céljaira, te se keresd, hogy kik azok, akiknek a háborún keresni szabad, sőt muszáj, hiszen az állam központokat létesít az ő kamataik adminisztrálására. Elégedjünk meg azzal, hogy ők azok, akik lassankint elfoglalják az üresen maradt földeket és a maguk népét felvirágoztatják a demokráciában, ők azok, akik cukrot és kalácsot utalnak a népüknek, akik kávóházak zugaiban vaggon- számra árulják az éhes ország élelmét, ők, akik közül kell minden olyan hivatalt betölteni, amelynek ellenőrizni és szabályozni szabad a javak elosztását, ők azok, akiket érinteni nem lehet, mert a jövő Magyarország ipara és kereskedelme fojtódik meg csirájában, ha most nem szívhatnák el az ország népétől azt a pénzt, amit nagytőkékbe gyüjtvón majd arra használnak, hogy az ország egész termelését maguknak sajátítsák ki és ők a szent és sérthetetlen kereskedelem és közvetítés, hordozói annak az energiának, amely a bankok trezorjaiból sugárzik s behatol a magyarság legrejtekebb szobájába, ők az állam, amely magát a kormányzatban kifejezi, ők a kultúra, az irodalom, a sajtó, az ő hitelesítésük nélkül itt nincsen érték és az ő hangulataik ellenére nincs miniszter és ők degradálják a magyarságot az ország egyik nemzetiségére és az ő képükre formálódik itt a magyar jövő, ők azok, akik megszabják, hogy mit ehetik és mit vallbat magáénak a régi magyarság és ők kártyáznak pihenő óráikban és őket akarja megrendszabályozni, kedves főkapitány uram? A konjunktúra az övék, a pöffedt bankároké, a véres henteseké, a mohó birtokosoké, az ügynököké ós a központok ós a községi üzemek uraié, a polgármestereké ós a galíciai menekülteké és őket akarja ön, kedves főkapitány uram az 5 gyenge karjaival megfékezni, holott az állam egész hatalmát, a kivételes törvények minden fegyverét birő kormány se** í-bet mást, ha, elfagy:, a^giafir-_, ról az élelem és hangosan korognak a gyomrok, minthogy uj és magasabb árakkal próbálja az árut kihizelegni raktáraikból. MárJcus Ldstló. A fuvaros. Irta; Marko Vovcsok. Ukrán nyelvből fordította; Groza Ferenc. I. Amikor atyánk meghalt, — az Isten nyugosztalja, — kilenc pár szép, fakó ökrünk maradt. Mi hárman voltunk testvérek; ón, a legkisebbik még gyermek voltam atyám halálakor. Középső bátyám megházasodott s felhagyott a fuvarozással. Anyám nagyon kérte : Hagyd abba, flam, a fuvaros életet, ón már szerencsétlen vagyok e világon, legyen legalább benned egy kis vigasztalásom. Csakhogy beteges is lett azután s gyakran gyengélkedett. Nagyobbik bátyámmal folytattuk a fuvarozást. Gergely magas, barna, feketeszemü legény volt, derék egy legény, mint a sas. Hát — fuvaroztunk. Már én is idős ember vagyok, hiszen a lányom már ősszel férjhez megy, de álmomban még most is látom a széles, végtelen pusztát... szélesedik az ut, haladnak a kerekszarvu ökreink, nyikorognak a szekerek, a holdvilág meg fénylik ... — No, fiú, megolvastad a csillagokat? kiáltja Gergely, amikor rá-rá üt a kolompra; s én még jobban összehúzom magam. Amint a falunkból Krímbe megyünk, utunk Kumeozin visz keresztül. Ez egy kozák falu, két halmon; fekszik, két kőtemploma van, egy folyó folyik mellette, a házai mind újak, s mindenik ház mellett egy szép, gyönyörű cseresznyéskert. Derék egy falu 1 Á nagynénénk, az anyám testvére, ide ment volt férjhez, s mi mindig be is szokunk hozzájuk térni. Nónóm szívesen látott minket, kérdezősködött, megvendégelt, b kibeszélte magát. Meg is szoktunk nála hálni útközben. Sőt az is előfordult, hogy két-három napot nála töltöttünk: bátyám vagy megvárta valamelyik ismerősét, vagy valamelyik ökre lett rosszul. Nekem, mint gyereknek, jó volt ez is: vagy elvegyültem a fiuk közt, vagy felültem a kerítés tetejére, mint a kakas. II. Egy tavasszal korán indúltunk útnak hazulról; harmadnap estére, mint rendesen, meg is érkeztünk Kumeczibe. Meleg volt s a cseresznyefák rakva voltak virággal. Nem hajtottunk a nőném házához, hanem Gergely megállította az ökröket s azt mondja: Vigyázz Lacikám, ne menj sehova, öcsém : mindjárt itt leszek. Hát hova mégy, Gergely ? El kell mennem egy ismerősömhöz. Ne hagyd itt a szekeret ! — Ezzel elment; én meg nyomban utána, hogy miféle ismerőséhez megyen ? Át mentünk az utcán s én meghúzódom egy uj ház mellett. Gergely füttyent egyet; vár egy kicsit, újra füttyent... s harmadszor is füttyent... De semmi sem hallatszik. Már én nagyon kiváncsi voltam, hogy mi lesz már ? Gergely megkerüli a kertet. Hát egyszer a nagy cseresznyefa alatt, amelyik, ugylátszik, a legjobban volt megrakva virággal, ott áll egy szépséges szép leány, olyan mint a hajnal csillag, szőke haja lejebb ért az övénél; szemben állott az uj holddal, kinyújtotta fehér kezét s igy beszélt: „Ujhold, kicsike, Olyan mint a szegfücske! A te szarvad szép, Az én szemem ép 1“ Amint mégegyszer kezdte mondani, Gergely halkan füttyentett. A lányka meg- rezzent mint a kakuk ; hallgat... Gergely közelebb megy: — „Gergely! szól, — hát te vagy Gergely ?“ Én hallgalózni közelebb mentem, de csacsi fejjel belezuhantam egy árokba — az egész arcomat összecsípte a csalán. Valami ördög fia ásta épen a kerítés mellé azt az árkot. Elóg ez ahoz, hogy nem volt kedvem hallgatózni, visszatértem a szekerekhez. Gergely biztosan azt hitte, hogy valami nyúl ugrott fel onnan. Három napot töltöttünk Kumecziben. Gergely újra várta az, ismerőseit, — nem jöttek az ördögadták! Őt magát, a mint beesteledett, csak a reggel vetette elő. En a gyerekek közt forgolódva, megkérdeztem, kié ez az uj ház ?: Moroz Dánielé. Egy nagy bajuszu, termetes kozák volt, hozzá még nagyon haragos ember; volt egy lánya, Mariska. / III. Szerencsésen megérkeztünk Krímbe. Visszajövet, annak rendje s módja szerint, megpihentünk Kumecziben. Gergely egy-két szót szólott a nénénkről s avval eltűnt. Csakhogy ezen az estén hamarosan vissza is jött, de yolahogy nagyon szomorú volt. Reggel az asztal mellett ültünk s azt mondja néném : Gergely, ismerted-e Moroz Dániel leányát, Mariskát? — No, mi van vele?
