Szatmári Hírlap, 1918. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1918-05-23 / 21. szám

2

SZATMÁRI HÍRLAP

Szatmár-Németi, 1918. május 23.

fogadja, a legmegrázóbb és leglesujtóbb bizonyítéka ennek.

Egészen bizonyos, hogy ez a mai a»jtőkérdésnek is egyik legnagyobb ushézsége és és agyban leglényegesebb feladata: nekünk ezt a bagyökeresedett asivságot, ezt a tipikusan keresztény ás msgyar hiszékenységet, ezt a magát beevapatni szenvedélyesen szerető élhetetetirnségat kell leküsdenünk.

Megszervezni est a felvilágosító munkát, megcsinálni úgy, -hogy a bizenyitékok napnál fényesebben ragyogjanak az el vakított magyarok szeme előtt, rávezetni a litániáit morzsoló magyar népet arra, hogy amit a templomban imádkozik, azt a fórumon is védenie kell s megtanítani arra, hogy a keresztény, épen a keresstény |eseretet paranoiánál fogva köteles védelmezni magét ét népét a kifosstatás és falnakállittatás tnktikázóival Mimben: ex leex a logköaelebbi jövő egyik nagy feladata, erre is kell az uj, az erő«, a nem agresszív, de igenis céltudatosan defensiv keresztény sajtó.

Nem agresszív, de céltudatosan defensiv. Es nézetűnk szerint a helyes jelszó. Nem akarunk mi jogos birtokában, szabadságában bántani senkit. Még a hadimilliárdosokat sem akarjuk a vértörvényszék elé állítani. De a fosztogatás és becsapás féktelen szahadsága elles bareolni akarunk, igeais harcolni, ha a Bihari Kórok és Jászi Oszkárok és Molnár Jenők és ezsrnyi badak rekedtté ordítják is a torkukat felekezeti báréról ás harcos ka- bolioiemásról, alattomos jezsuitákról és eos- lesia militansról. A kareistény magyar nép m egvédelmetése a rablóhadjárat éllé fi, melyet ellené harmine év óta vívnak, a Ustvér kimentése a fojtogató vasmarokból, meg nem feleketeti ugatás e meg kell tanítanunk rd at embereket, hogy nem at. A keresstény közönaégnek lassan ki kell bontakoznia abból a lázálomból, amelybe beleringatták, meg kell tanulnia az éles megkülönböztetést felekezeti izgatás és önvédelem, zsidógyülölet óe jogos antiszemitizmus között s nem szabad gyűlölködésnek tekintenie a keresztény nép megmentésére s a pánssemita igazságtalanságok legyöngité- sére célzó törekvéseket. Az ellenséges sajtó e tekintetben máris végtelenül károsan befolyásolta a közgondolkodást s az erőteljes védelmi akciót ezssl roppantul megnehezítette.

.Fiam, édes fiam, hát oda vagy, véged van 1 Mondd meg nekem, mi kergetett a halálba? Miért veesitetted el lelkedet? óh, micsoda hirt viseek én rólad sstgény anyádnak. Hiába pusztulunk el.

A halottas hétben a nagy négy fehérbonc asztalon feküdt Miklós. Ssép hajfürtjei vérben usstak. Feje teteje félre billent, mint valami kegyló. Melle akit egy kereszt volt, de a kereezt alatt volt vágva c be volt vsrrvs.

Apja Miklós lábánál térdre hullott s imádkosott. Megcsókolta a fia lábát, fajét xz asztalka verdaste.

„Oh, fiacskám, mi anyáddal lakodalmadról gondolkoztunk s muzsikásokat fogadtunk, te pedig aélkülünk indultál útnak.

Azután felvette a holt testet átölelte a nyakát s kérdezgette, hogy vigasztalja magát:

.Mondd meg nekem, hány misére adjak, mennyit osztogassak el a szegények közt, hogy az Istan ne vegye bünül neked.?“

Könnyei a holtteetre ■ a hideg boncasztalra hullottak. Gyásténekek közt öltöztették fel fiát a temetésre. Csipkés fehér inget, kivarrt övét a pivatollas kalapét adtak rá. Feje alá hímzett párnát tettek, melló gyertyát állítottak, hogy égjen az eltévedt lélekért.

Micsoda egy derék szép fiú volt a pá- valollall Ctt feküdt a hideg, márváayasata- lon, de mintha mosolygott volna édesapjára.

Az agresseiv szó nem fejti ki a harcmodorunk jellegét. Mi nem agresszívek vagyunk, hanem legfölebb defenzívek. Persze ezt is pompásan összekeverte a ösezegavarta a fejekben a mai «ajtó. ő támad, ö az agg- ressziv fél, de ha mi védekezünk, akkor minket nevez aggresazivoknek. Nem szabad felülni az ilyen jelszótaktikáuak.

A védelmi here, tehát az, amit a zsidó sajtó aggresszivitáznak szokott nevezni, eszerint minden erőteljes keresstény reorganizációs munkánál, a sajtónál is, elkerülhetetlen, amíg támadások vannak. Ne savarja senki a vallási békét; mi legkevésbbó fogjuk zavarni. De amíg zavarják, mi sem tehetjük le a fegyvert. Még néhány megtévesztett keresztény kedvéért sem.

Jöjjön el a keresztény magyar sajtó uj órája, friss, elszánt tettkószzége. Jöjjön el, és inig egyik kesével bátran ée céltudatossá, senkitől meg nem ijedve, semmiféle félreve- setettnek skráa kocáiétól meg nem íántorod- va forgatja a keresztény önvédelmi harc diadalmas fegyverét, a másikkal végeaza serényen az építő munkát: fundamentumok erősítését, oszlopok alátámasztását, hézagok pót- lázát, munkásesapatok képzését, programmok megvalósítását. Az egyikre époly égető szükségünk van éa lesz a közel jövőben, mint h Másikra. A keresztény msgyar öntudat minden életreébredt hordozója türelmetlenül várja ét lelkesen fogja iztápolni törökvészit. Nagyon soka vártunk, nagyon sokat mulasztottunk, iszonyú restanciákat kell kipótolnunk. Sajtó, uj erejű keresztény zajtó, lépj ki a remények és meeeiázvárások méhébői, lépj a síkra és váltsd be mindnyájunknak hozzád fűzött várakozásait! D. B.

* *

*

Ez a mi programmnnk is. Meggyőződésünk szerint eleget aludtunk, eleget hallgattunk már; már most ébresatgetni, költe- getni kell. Mindanégy világtájon fújni kell a föltámadás harsonáját. A kisebbség épen eleget uralkodott már rajtunk. Most mi akarunk urak lenni a saját házunkban. Most már követőjük, hogy mi is érvényesüljünk olyan arányban, amint azt számunk, erőnk, erkölcsi értékünk megkívánja. Az alkudozások, a be- hódoláaok, a megfélemledések ideje lejárt. Most vagy merünk, vagy végle# elveszünk De úgy nem fogunk nyerni, hogy előbb kapitulálunk ; úgy nm fogunk hódítani, hogy előbb behódolunk. Nyíltan, őszintén, erősen akarunk besaélni. Sokan vagyunk!

A Nyugat-társaság,

amelyre a nyugati szellemi ökftlosapások minden nap rácáfolnak a amely gyökértelen és virégtaian iredslmb nemzedéket szabadított az országra, propaganda-körutat eszközölt Erdélybe és vissza és kiszállott Nagyváradon is. A vonatból azonban elfelajtettsk kiazállani a vezérek : a Szolimán szultánként időszakonként a nép között körülvitt Ady Endre, aki mint költő életében meghalt vígasztaléban reménytelenséggel; Ignotus, a göndörfürtü, akinek sorsit Hatvány Lajos szeriül ilőseör másodszor Jnem lehet megérteni, sőt harmadszor se igen. ds ha tovább olvass» se ember, akkor megnyílik a Sze- zám-lakat és az ember egy pincébe ezik ; s nem [jött Koittoldnyi Dezső, aki igazi tehetség, de rosszul érezheti magát közöttük. Ignotus, aki csak azért iz fenntartja a Nyugatot, láthatta és érezhette volna, mennyire közömbös is egy ilyen kulturvárosnat is az

egész Nyugat, amelynek nincs gyökere a nemzeti irodalomban, nines kapasolata a magyarsággal esak a kifelé iparkbdók egérfogója, amelyen mulatna a külföld is, ha ismerné őket. lit voltak ellenben Móricz Zsigmond disztnzgyar, a jóhiszemű Schöpflin Aladár és a azomoru Babits Mihály, aki hiába ir, ir, ir, azt amit ma ir, nora érti »sin barát, ism ellenség. Félkilenekor még kongott a terem, Havas Irén kisasszony kétségbeesetten tanakodott, mi lesz ebbői, de bála as égnek voltak kint sétáló emberek b kiieuekor megkezdődött a* ezt, amelyen mindenki tapsot kapott azoktól, akiknek a Nyugat egyértelmű a kelettel . ..

Mert hiába beszélnek akármit, nálunk ax az irodalom, amely aiegcsufolja a hazát és erkölcsöt, nem a nemzeti televényből fakadt; még nem iz a müveit nyugatról jelt, hanem annak melegágya a dúsgazdag, a köatűnk tobzódó baja K*let.

Bulyi és jékei Jékey István dr. kitüntetése.

■ r

Múlt »xámunkban már jeleltük röviden azt a fényes ünnepséget, amelynek keretében Erdőd köztiszteletben álló tb. főszolgabírója mega* kitüntetését Püspök ur Öméltósága keséből átvette. XV. Benedek pápa ugyanis méltányolván mély hitét és bátor hitvallását, mely különben nemesi családjában ősi örökség, továbbá példáz, buzgó életét, adakozó lelkületűt, őt a Nsgy-Szent-Gergely rend parancsnoki, utaz köiépkereeatjével tüntette ki.

Ás ünnepség 15.-én délelőtt történt a Püspök ur nagy szalonjában. Jelen voltak: Boromieta és Próbáiéba püspök urak, a magus káptalan, bulyi és jékei Jékey István dr. rokonai, jóbarátai, tisztelői s azonkívül a Ka- ritásx számos tagja.

Püspök urunk rövid, szívből jövő üdvözlése után, melyben ünnepeknek, családjának a különösen felejthetetlen nagyatyjának életére és érdemeire mutatott rá, követ- kesett a pápai bulla felolvasása s a rendjelek átadása.

Eeután a kitüntetett mondott hálás kö- seönetet. Meghatottságtól remegő hangon lendületes beszéddel. .A zeó —• mondotta szegényes köntöse az érzéseknek. S éppen asért a való igazat beszélem, mikor ast mondom, hogy nem lelek szavakat lelki állapotom találó kifejezésére.

Hálás exivvel csak annyit mondhatok, hogy igen boldoggá tett „Krisztus Urunk“ földi helytartójának őszentsége a római Pápának személyemet ért, ezen magaz kitüntetése, melynek lelki világomban különőe, nagy értéke van. Mert attól a legmagasabb tróntól kaptam, amelyben Jézus Krisztus isteni tekintélyt állított fel a nemzetek számára, amely le nem roekad a századok súlya alatt s győzelmesen áll fenn a történelem hullámverései kötött.

De egyúttal lelke« ápolója és odaadó harcosa vagyok azon történelmileg megszentelt tradícióknak is, melyek a haeaeseretetet és királybüeéget a magyar ember ezent kötelességévé teteik, hogy országunk erősen megállh&seon a kemény tusák tűién.

Életemnek azon korától fogva, mióta az eseményeket megfontoltan bírálni tudom, mindenkor e két eszmény lebegett szemeim előtt: katholikue meggyőződésem és hazaszeretetem.

E két fénysugárral ragyogó eszménynek szolgálatába állítottam be egyéniségemet és működésemet s n két szent célért fogok küzdeni a jövőben ie, kérve az itteni gondviselés áldását anyasseategyházunkra és édes magyar basámra.

Hálás azeretetettel 'éa mély tisztelettel adósom MéltósAgos Főpáestoromnak, kegyes Püspök atyámnak, — aki igen aagy szere- tétével már többeeör megajándékozott e csekélységemre felkérvén a Szentszék kegyes figyelmét, e kitüntetésnek adományoztatiísa által irányomban tanúsított szeretetót ismét kifejezésre juttatta.