Szatmári Hírlap, 1918. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1918-05-02 / 18. szám
XXVII. évfolyam Szatmár-Németi, 1918, május 2 18. szám POLITIKAI ÉS TÄRSAJDAJLMT LAP BLŐFIZETBBI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. j Negjedérrs — 5 K !0 f. Félévre — 6 „ — „ Egres ezém íra 20 fillér. Tanítóknak és kfemüiparoisoknak egy ívre b koron* Amerikai Egyeeiilt-Állaniokbe — egéss érre it dollár Gondolatok a szekularizációról. Ma a szekularizáció gondolatától terhes a lég. Mint egy nagy vihar alőtt, valami vészijósló, idcgetemésztő csönd ült a határra, de a mozgósított fekete felhőkből máris majd itt, majd ott, majd Debrecenben, majd Nyíregyházán lobban fel egy-cgy fenyegető vilióm ; majd itt, majd ott, majd Bakhazáitól majd Döbrenteytől indul ki egy tompa mennydörgés a katholikus egyház vagyona ellen. A fenyegető vihar elől csak a gyönge madárkák futnak meg ijjedt rebbenéasel, de mi kathoiikusok szilárdan megállunk, minta bátor ember, aki a tsrmészst vad erőivel szemben érzi magában az ész /elsőbbségét; mint a hivő ember, aki a világ tombolása közepette a gondviselő Isten óvó kezeiben tudja magát. Azért a hangomban nine* semmi rezgés, a lelkemben nincsen acrami félelem, amikor ma elgondolkodom a esekulamálni akarók lulajdonképeni céljáról. Hogy higgadt és tárgyilagos legyek, igyekszem kivetkőzni magam elfoglalt álláspontomból, katholikus mivoltomból és tisztán mint ember kérdezem, miárt akarják elvenni a katholikus egyháztói azt a vagyont, amelyet becsülettel szerzett, amelyet idegenek foglalása elől becsülettel őrzött századokon át, amelyet becsülettel növelt és gyümölesöz- tetett Isten dicsőségére, a lelkek üdvösségére, a kultúra terjesztésére, a nyomor enyhítésére széles e hazában. Úgy érzem, hogy amig csak a józan eszemtől is meg nem kell válnom, az összes szekularizátoroknak csak két inditóokáru találok : Némelyek azért akarják elvenui az egyház vagyonát, hogy üssenek vele az egyházon, hogy megnyomorítsák; mások meg azért, hogy azt a drága földet, amelynek kapuja eddig hét pecséttel Je volt pecsételve, megnyissák végre a terjeszkedésében határt ismerni nem akaró zsidóság előtt. Vagy ha valaki engedékenységre akar birni, hát legyen neki: Vannak olyanok, akik mindaket- tőt akarják egyszerre. Amikor széjjelnézek, hogy állításom igazolására csak úgy hirtelenül a közelből merítsek tényeket, a véletlen elémbe hozta Dustih Lajos miskolci ev. lelkésznek az »Evangélikus őrállóban“ megjelent cikkét. Ez az ember kétszeresen ie érdekel bennünket, mert bizonyoe körök vele akarták Szatmári képviseltetni. Duszik ezeket irja: „Canossába indultam e cikkecskémmel. Meakulpázva s fejemre hamut hintve vallom be tévedésemet a szekularizációnak oly hangos követelésével. Tévedtem. Kapi püspöknek éi a többi antiszekularizátornak van Igaia. Lihet, hogy ezt ai igazságukat nem látják oly ijesztő feketének, mint én, de — ismétEvletSa Bzerksmtf.: L)r. Czumbel Lajos. I.íptulajdon.» & SZITMÜl -IGYHÁZMRGYE! 1RGDALK! KÖR. lem — nekik van igazuk. A stekulariidció éppen as evangélikus egyház síráséinak van stükségük. Megölne minket. Meg. Most látom. Az átkougrsganizáit kath. társsdalom, mely jóhiszemű együgyű híveinket is befogta hadi szeksrébe, oly erősen fel van készülve az esetleg forradaíonmerüen és kívülről megteremtendő szekularizációra, hogy soha olyan fellendülés a reakció sötét berkeiben nem lehetne, mint akkor. Adatok, tények, élmények alapján beszélek. Ki kételkedik, egy-két jelenségen tűnődjék el s nem fog tovább kételkedni. A szekularizáció oly hatalmas hitéleti felbuzdulást, az örökségeknek, hagyományoknak olyan özönlését jelentené a „kifosztott, koldus sorsra juttatott“ anyaszentegyhás számára, hogy aszal mi. nem versenyezhetünk. Mi késsületlenek és talán tán teljesen alkalmatlanok vagyunk a szekularizációra.“ Ez azt hiszem megrenditően világos beszéd. Ez röviden magyarán annyit jelent: Valamikor azt mondtam: Szekularizáljunk. Hogy üssünk egytt a k*th. egyháson. De ma látom, a kath. egyház föltámadna ettől az ütéstől. Asért hát ne szekularizáljunk. Állítom, hogy ezt jelenti. Mert a Duszik gondolatmeneté ez: A szekularizáció épen az ellenkezőjét eredményezné, mint amit mi tulajdonképen vele elérni akarunk. Már pedig a kaiholkiemus föltámadúsát eredményesné. A többit lessék hozzágondolni. Továbbá. Ha az egyháznak nincs joga vagyonához, akkor el keli venni azért mert jogtalan és nem szabad attól függővé lenni, hogy a katholiciz- mus megújhodása következik-e be belőle avagy nem. Tehát a lulajdonképeni motívum nem az, hogy az egyháznak nincs joga a vagyonához, hanem az, hogy az egyháznak belőle haszna van. Ez a szekularizátorok első csoportja, akiknek a lelkiállapotát két szóval így jellemezhetjük : Felekettii irigység. A szekularizátorok második csoportjára bámulatos mély látással tapintott rá egy ref. vallásu polgármester. Amikor a ezabadkőmi- vesek belépésre ösztönözték, kérdezte tőlük, mi a programmjuk. És bár a fölveendő újoncoknak nem szokták egész tervüket leleplezni, úgy gondolták, hogy egy református embernek csak kedvére lehet, ha a katholikus egyháa vagyonát elkobozzák. De másképen történt. A polgármester, aki eleinte figyelmesen hallgatott, a szekularizáció emlegetésénél viharosan tört ki: „Elég! Akkor én sohasem leszek szabadkőműves, mert nem akarom, hogy az egyházi vagyon is zsidó késre kerüljön.“ Megengedem, hogy vannak emberek, akikben ezek a motívumok nem ébredtek még öntudatra; akik olyanok, mint az Isten éssnélküli teremtményei, amelyek előttük rejtvemaradt hatásoktól müWdnsk és sgy A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető öbsms küldemények, pénzek, hirdetések eíb. (Iskola-utca 5. ez.) sínre küldendők. Mljrinll hirdetések egyaaerl kitzlese s kM»r> ---------------- Nyilttér ee»e 40 fillér. ---------------Me gjelenik minden rsiitörtiikSa. nekik ismeretlen cél megvalósításán dolgoznak. A virágzó fa látszólag önmagának díszére hoz virágokat, pedig impozáns tavaszi életműködésében egy magasabb hatalom szándékait tölti be. így tesz sok keresztyén sőt katholikus magyar ember is, aki szekularizációt követel. Becséi, dolgozik, agitál, ösztönöz, tüdejét és agyát fárasztja, harcol és izgul, és ebben a nagy szekularizáeiós tülekedésében azt hiszi, hogy magától mozdult ő meg és az ő saját tisztességesnek ismert céljaiért küzd, pedig egy magasabb hatalomnak lett igavonó állatja, amely hatalom fölhasználva az ő gyönge agy velejét, saját meg nem mutatott motívumainak eszközévé és érdekeinek öntudatlan katonájává fogta be. Azokat a félrevezetett embereket értem, akik a szekularizációtól a magyar társadalom valamelyes hassnát remélik. Ezek tehát két okból akarnak szekularizálni, úgy amint a sajtó beadta nekik : Először, mert úgy vélik, hogy ma a kath. egyházi vagyon eredeti rendeltetósét nem tölti be és igy létjogosultsága megszűnt; másodssor pedig azért, mert szerintük a köz szempontjából ez a vagyon nincsen „kellőképen hasznosítva.“ Ez a két eszme, amelyet a bárgyuságig menő egyformasággal ösztönöz reánk évtizedek óta a sajtó, klasszikus példája a zsidóságtól raffi- nált módon kieszelt hatékony eszméknek, amelyeket pergőtűz módjára szokott a magyar társadalomra kiszórni, hogy a magyarság valósággal elkábuljon tőlük; hogy az igazságot és tulajdouképeni szándékokat ne lássa többé, hanem a hülyévé tompított agyvelő természetrajza szerint ezeket a bevett gondolatokat a rögeszme makacsságával ismételje. Ezeket az embereket, akik szekértolói a szekularizáló felsőbb hatalomnak, a szabadkőművességnek, vagy mondjuk egyszerűbben, a zsidóságnak ; akik nem képesek észrevenni, hogy merre megy ez a szekér, őszintén sajnáljuk. Sajnáljuk, hogy olyan tompa lett a magyar agyvelő, hogy a jelenségek mögött nem bírja felfedezni a háttérben mozgó sötét motívumokat. Sajnáljuk, hogy nincs annyi szellemi energia sok emberünkben, hogy a saját fejével gondolkozzék, sajnáljuk, hogy sok magyar munka, erő, törekvés egy idegen hatalomnak lett öntudatlan eszköze. Ds mindenki, aki a maga fejével tud gondolkodni, meg fogja nekünk engedni, hogy a tőlünk megnevezett két motívum hatása alatt — akár ismeri ast, akár nem — dolgozik, követel, agitál minden szakularisátor. Ha tehát a szekularizációban más motívum nem szerepel, tárgytalan arról vitat- kosni, van-e még ma is joga az egyháznak a vagyonához, vagy nincsen; jól van-e hasznosítva as a vagyoD, vagy nincs. Itt egyes-
