Szatmári Hírlap, 1918. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1918-04-04 / 14. szám
iXVII. évfolyam Szatmár-Mémeti, 1918 április 4. 14. szám SZATMÁRI HÍRLAP POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — í. Félévre — 5 . — „ Negyedévre — 2 K 60 f. Egyes szám ára 20 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár Felelős szerkesztő 13r. Czumbel Lajos. Laptulajdonos A SZATMAR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összeskülde- méuyek, pénzek, hirdetések stb. Fézmány-sinjtó (Iskola-utca 5. sz.) címre küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése ■ korona ---------------- Nyllttér sora 40 fillér. ---------------Me gjelenik minden csütörtökön. Államosítsuk- e iskoláinkat ? Az iskola-kérdés újra jelentkezik a sajtóban. Mintha a világháborúnak ezerszeres tanulságai nem is törték volna derékba a szabadkőművesség elméleteit, mintha mi sem történt volna, uj kísérletek jelentkeznek a nyilvánosság fórumán a vallástalan iskolai tanítás érdekében. Azt mondják: az iskola az államé s csak az államnak van joga tanítani, műveltséget terjeszteni, állampolgárokat nevelni. Azt mondják: az iskola nem lehet a hitfelekezetekó s ennélfogva nem lehet az iskola a hitvallásos oktatás eszköze sem. Azt mondják: az állam nem felekezeti, tehát az iskola sem lehet az. Mind megannyi üres fecsegés. Akik az egyház szerzett jogait védik, azok az állam jogait nem vonják kétségbe, még azt sem vitatja senki, hogy az államvallás megszüntetésének természetes következménye az, hogy az állam se nem katholikus, se nem protestáns, se nem zsidó. De kérdezzük: miért hallgatnak a fele- kezetnélküliség harcosai arról, hogy az iskola első sorban a gyermekek szüleié? Miért hallgatnak arról, hogy nem a hűvös elméletek, hanem csak a szülők akarata döntheti el azt a kérdést, hogy kié legyen és mit tanitson az iskola? Mert legyünk tisztában azzal, hogy itt nem az iskolák jogi helyzete körül folyik a harc. Nem pusztán arról van szó, hogy ki legyen az iskola fenntartó, ki mondhassa az iskolát a maga tulajdonának. A szabadkőművesség, a szabadgondolkodó, a szociáldemokrata tábor pillanatig sem foglalkoznék ezzel a kérdéssel, ha csak arról lenne szó, hogy ki fizeti a tanító és tanár urakat, ki szedi be a tandíjakat. Az iskola körül világnézetek harca folyik. Az iskola az a pont, amelyen a szabadkőművesség ki akarja forgatni a tekintélyeket tisztelő, a nemzeti érzést megbecsülő, a királyhü, a vallásos társadalmat sarkaiból. Akié az iskola, az neveli fel az uj Magyarországot, az hinti el a bőséges aratást Ígérő magokat a lelkekben, annak hozza gyümülcseit a messze jövendő. A szabadkőművességnek Isten-hit nélkül való társadalomra s ennél fogva megha- sonlott lelkekre, elégedetlen tömegekre és társadalmi rendet megbontani kész emberekre van szüksége. Ezért nem kell neki a hitvallásos iskola, mely az isteni és állami törvények tiszteletében neveli fel az ifjúságot. Ezért kell neki a vallástalan iskola, melyben valami kitalált „laikus morál“ de- generáló surrogátuma pótolja azt a keresztény erkölcsi tanítást, amit a se nem magyar, se nem keresztény szabadkőmivesség megérteni képtelen. Nos, erről van szó és nem az iskola tulajdonjogáról: tiszta vizet kell tehát önteni a pohárba s azzal az agitációval, mely látszólag az iskola tulajdonjogát fenyegeti, a világnézeti küzdőtéren kell leszámolnunk véglegesen. És itt nem szabad megtévesztőim magunkat jóhiszemű vagy csak látszólag jóhiszemű aggodalmak által, amelyek az iskolák államosításában a nemzetiségi veszedelemmel szemben látnak nemzeti garanciát. Hazafiasság szempontjából nem lehet az iskolákat államiakra és nem államiakra felosztani. A felekezeti iskolák túlnyomó többsége a hazafias nevelés dolgában semmiben sem marad az állami iskolák mögött, sőt azok nagy részének követendő példával szolgálhat. A hazafias nevelésnek tehát nem csalhatatlan biztosítéka az államosítás, különösen akkor nem, ha az államosítás a hitet és erkölcsöt pusztiió, a hazafiasságot megmételyező szabadkőmivesség érvényesülésének útja lesz. Az állam egész hatalmával nyomja el az iskolában felburjánzó államellenes irányzatot, minden rendelkezésre álló eszközzel biztosítsa a hazafias nevelést ott, ahol a fenyegető veszedelem ennek különleges intézkedésekkel való biztosítását szükségessé teszi, de ne nyúljon a felekezeti iskolák ama nagy többségéhez, amelyek a nemzeti állam egységét nemcsak a hazafias oktatással szolgálják, hanem azzal a tiszta vallás-erkölcsi neveléssel is, amely minden romboló és bomlasztó irányzattal szemben a legbiztosabb védelmezője az államnak. A szabadkőmivesség törekvéseinek épen ezért két fontos állomása van. Először államosítani az egyházi és felekezeti tulajdonban levő iskolákat, azután kierőszakolni a felekezetnélküli államtól a vallástalan iskolai oktatást. Nem az állam tulajdonjogának erőszakolása tehát a cél, hanem a vallástalan oktatás s a messzibb jövendőben a vallástalanul felnevelt nóptömegek szembeállítása azokkal az erkölcsi erőkkel, amelyek fentartják magát az államot. Lehet-e ez az állam érdeke ? Nyilvánvaló, hogy nem. Nyilvánvaló, hogy ez a törekvés még akkor is veszedelmes, ha törvényes garanciákat kapnánk arról, hogy az az állam nem fogja száműzni az iskolából a vallásoktatást. Törvényt meg lehet változtatni uj törvénnyel s minél kevesebb befő lyást gyakorolnak az ifjúság nevelésére a hitfelekezetek, annál fenyegetőbb az a lehetőség, hogy egy vallási közönyben felserdült generáció a törvényes garanciákat meg fogja semmisíteni. Ebből a nézőpontból vizsgálva a kérdést, előttünk világos az a tény, hogy az egyház és a felekezetek évszázados szerzett jogait megvédelmezni az állam és a nemzet jövendője érdekében a legsürgősebb kötelesség. A katholikus autonómiáról szóló törvény- javaslat biztosítja az egyház tulajdonjogát s hisszük és reméljük, hogy az autonómiában szervezett katholikus erők a szerzet jogokat s a nemzeti jövendőhöz fűzött érdekeket meg fogják védeni. Megvédik az állam érdekében, amelynek az egyház volt leghívebb s legerősebb támasza, megvédik a társadalom érdekében, melynek a keresztény erkölcs a legszilárdabb fenntartója. Ám az iskola elsősorban a szülőké s ezt az iskolát a szülők érdekében is meg kell védeni, akik gyermekeik felnevelését, tiszta lelkét, ép szivét, becsületes jellemét a közönyös böloselkedők objektivitással nem szemlélhetik. Nincs is olyan szülő, aki eltűrné, hogy gyermekei lelkén viviszekciót végezzen a vallástalan iskola. Nincs olyan szülő, aki megengedné, hogy gyermekei kísérleti nyulak legyenek elvetélt ábrándokban, megkótyago- sodott ideológiákban mesterkedő idegenek kezében. Az államnak nem érdeke a laikus iskola, de a szülőknek félelme, az ifjúságnak romlása és veszedelme ez. Nem kérünk ebből a veszedelemből, nem kérünk a laikus morálba sülyedt Franciaország erkölosi sü- lyedéséből, vigasztalan reménytelenségéből. A próbálkozást visszaverjük és vissza fogjuk verni, valahányszor a páholyok homályából a napvilágra merészkedik. Husvét a Karitásznál. Már úgy érzem, hogy — akarva-nem- akarva — krónikássá leszek, a Karitász krónikásává. Hisz alig múlik el bét, alig múlik el hónap, hogy ne kellene valami nagyobb- szabásu dologról beszámolnom. S az események oly gyors egymásutánban követik egymást, hogy ugyancsak sietnem kell, nehogy az időtől elmaradjak. Pedig a kisebb dolgokat meg se említem. Azt a sok kedves, apró esetet, ami a Karitász irodájában lejátszódik. Pedig följegyzésre méltó dolgok, megható képek az élet és az emberi szív mélységeiből. Azt a nagy ajándékosztást, amit a Karitász a szegényebb nép és a katonaság között rendezett husvótra, tulajdonképen hol volt, hol nem volt tál kellene kezdenem. Hisz tekintve azt, hogy a háború negyedik évében vagyunk, hogy Ínség, szükség döngeti szerte az országban az ajtókat, a begyült élelmiszermenyiség mesébe illő. De tartsunk csak sorrendet az eseményekben. Nem tudom, kiben ,'fogamzott meg elő-
