Szatmári Hírlap, 1918. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1918-01-03 / 1. szám
SZATMÁRI HÍRLAP 2 vagyonra éhes gyomrok korgását, a telhetetlen pénzszomjuságtól immár szinte őrült agyak megnyilatkozását a szemitokratikus sajtóirodalomban, az, ha nem is hivő keresztény, csak magyar, be fogja látni, hogy a kath. autonómia nemcsak a katholikusok ügye, hanem a magyarság ügye, nemzeti ügy. Szép hazánk keveset szenvedett a külső háború borzalmaitól, de annál többet szenved az országban dúló lelki háborútól. A mai viszonyok között, egyenes utón járni, becsületesnek lenni, felebaráti szereteten alapuló világnézetet vallani és aszerint cselekedni, heroikus erény számba mehet. Sok az őrlő szu a haza töígvében. Ne fájjon fejünknek a nemzetiségi kérdés, elbánunk mi magyar állam határunkon belül a nemzetiségekkel. A magyar nyelv önereje végez e kérdéssel, csak Itgyen kormány, amely bőven szórja a pénzt iskolákra; hanem fájjon a fejünk és döbbenjen meg lelkünk azok romboló munkájának láttára, akik telebaráti szeretetet, nem: csak úri műveltséget is félretolva, haszonleső, állati ösztönöknél mélyebb szenvedelemmel rávetették magukat a nemzet, a haza tettére; és mert érzik, hogy a nemzet ökle odakint a frontokon, most akarják aknamunkájuk alapjait lerakni. Munkájuknak van eredménye, mert jól megválasztották az eszközt, a »ajtót. Fölösleges ma már magyarázni a kath. sajtó fontosságát; talán agyon is magyaráztuk már, hogy a hivatott tényezők még mindig nem mozdulnak meg a tétlenségből. Afeik az autonómia keretében majd működni fognak, illttve akik építeni fogják és megfeledkeznek a keresztény sajtóról, mint elsőrangú tényezőről és szükségletről, azok nem lesznek méltók a kath. társadalomhoz. Hogy a szemitokrata tábor oly csörtetően, büszkén és fennhéjázóan, bár legtöbbnyire üres szólamokkal megtöltötte már a maga számára a társadalom lelkét, ma felesleges bizonyítani. Mindenki tudja, hogy ma a legutolsó kóbiirkász egy areopag tagjának érzi magát és utálatos pökkhendisóggel valósággal zsarnokoskodik a társadalmon. A kath. sajtóhoz, vagyha úgy tetszik, a keresztény sajtóhoz, még helyesobben keresztény nemzeti sajtóhoz hatalmas összeg szükséges. Talluszedéssel itt nem lehet kezdeni, ide palota és benne mindenféle gép kell; szóval kell az anyagi tőke; a szellemi megvan és úgy gondolom, óriási a szellemi tőke. Oly intézményben, mint a kereszténység, melynek isteni az eredete, amely a szeretetet gyakorolja magáért a szeretetért, de ahol önfeláldozó szivek és munkás agyak a szervezetlenség miatt észre nem vétetnek, mondom egy ilyen intézménynek a priori megvan az ereje a társadalmi lelkek meghódításához. Képzeljük el, és tegyük fel a legrosz- szabbat, hogy a hazánkban minden egyébnek, de valódi demokráciának nem mondható világáramlatnak sikerülne a szekularizáció. Ezt számításba kell venni, hogy siessünk és mentsünk meg mindent arra a célra, amelyre az egyházi vagyon rendelve van. Demokráciát kivánok én az egyházon belül is az anyagiak terén, valódi keresztény demokráciát, ahol a munka és az érte járó dotáció arányban legyen. Egyszóval mozduljon meg az egyház.i vagyon és teremjen bőséges tőkét és kamatot a sajtó megalapításához és felvirágoztatásához. A kath. sajtó kérdés* mindig az anyagiakon dőlt meg. Szebbnél szebb eszmék születtek, tanácskozások és vitatkozások voltak, írások, melyeknek olvasása lélekemelőbb volt száz prédikációnál, de a vége mindig kellemetlen akkordban végződött: nincs pénz. Ha nincs, hát legyen! A kath. autonómia szervezői jól a szivükre vegyék a sajtót. Az anyagi bősége» eszközöket teremtsék elő a mozgásba hozoti egyházi vagyonból, ne zsidó bankok forgassanak belőle pénzt, jusson a forgalomból a sajtónak. Aztán ne szégyenünk egy kis dobot is verni, ha már a nagyot nem akarjuk megszólaltatni, eleinte lárma kell a süket füleknek, hogy megnyíljanak. Egyszóval a kath. autonómiától legelsősorban a sajtó felkarolását kívánjuk anyagilag, minden egyébnek egyelőre a háttérbe kell szorulnia. Orosz karácsonyra. Egy meghatóan szép gondolat fogamzott meg egy gyöngéd, női lélekben. A karácsonyi bűbájos hangulatnak egy morzsáját bele akarja vinni a helybeli fogolytábor szomorú lakóiba. Hogy feUdjék el egy pillanatra a háborút, verjenek ki minden but s keserűséget szivükből, gyér maki örömmel állják körül a diszes karácsonyfát, az egyforma, sanyarú rabkoszt helyett egyenek meg egy élvezetesebb vacsorát. Igazi karácsonyi gondolat. Tele megértő felebaráti szeretettel. Ahány fogoly van a táborban, annyi falu, annyi város, annyi vidék fog még évek múltán is beszólni a szeretet- ről, a magyar nép áldozatos lelkületóről. S az orosz nép különösen megérdemli tőlünk azt a szolgálatot, ő nyújtja fslónk először a békejobbot. Ezrével s ezrével vannak náluk fogolyfiaink. S ki tudja talán ott is akad egy- egy jó lélek, egy-egy áldozatos szív. Örömmel hívjuk föl olvasóink figyelmét erre az akcióra. Járuljon mindenki valamivel hozzá az ügy sikeréhez. A gyűjtők nem sokat kérnek : egy fél kiló lisztet, egy pár gyümölcsöt, akinek van vagy akinek már nincs egy pár fillért. Az adományokat legkésőbk január 5. -ére kérik a Lechner nővérek (Kossuth Lajos-utca 5.) vagy özvegy Palády Lajosnó (Arany János-utca 6.) címére. Az ünnepély 6. án vasárnap délután lesz a fogolytáborban. _ Szatmár-Németi, 1918. január 3. _ A feminizmusról. (Levél a Szerkesztőhöz.) Kedves Szerkesztő Ur! A feministák Szatmáron erősen dolgoznak. Lármájuktól visszhangzik már a sajtó és szalon. Józan, keresztény urinők, oltáregyleti tagok sietnek mellette lándzsát törni s regenerációt, uj, szebb, jobb életet, az erkölcs diadalát várják tőle. S már valami nagy alakuló gyűlésre készültek, a központ már ágitátort is küldött; a körülmények eddig megakadályozták, de úgy látszik végleg el nem odázzák. Kedves Szerkesztő ur 1 A feminizmus régi ismerősöm. A körülmények úgy hozták, hogy sokat kellett vele foglalkoznom. S most csodálkozva látom, Szatmár város közönsége mennyire tájékozatlan a feminizmussal szemben. Egy ártatlan valamit, csak a nők politikai jogát látja benne. Hogy mi minden mást tanít, tanitásait milyen alapokra építi arról halvány sejtelme sincs. Nem akarok én itt a feminizmusról vitatkozni, csak egy pár idézettel annak szellemét ilusztrálni. A feministák bibliája, amit budapesti szemináriumokban alapvető tankönyvként használnak: Charlotte Perkins Gilman: „A nő gazdasági helyzete“ eimü tanulmánya, amit Bédy-Schwimmer Róza fordított magyarra Ebben a könyvben a 105.-ik oldalon a következő olvasható: „Már ennek a folyamatnak legelején, mikor az emberi állat még állat volt, felmerült az addig magukban élő lényekre nézve a közösségi érzésének kényszerítő szüksége“. A 149. lapon: „Jobb eredményeket ér el az emberi anya a fajfenntarbecsületessóget az államnak erkölcsi normái nincsenek. Egy államot nem lehat a tix parancsolat szerint kormányozni, mondotta már Bismarck. Az államnak minden szabad, hazudni, osalárdkodni, szomszédaira rátörni és „a győzelem jogánál“ fogva rabolni. Az államnak gyilkolni is szabad; és ennek a gyilko»ságnak neve : háború. Ezeket az elveket egészen nyíltan hirdetik. H. v. Treitschke pl. azt mondja: „Mindig Macchiavelli dicsősége marad . . . hogy ő először mondotta ki világosan: az állam erő“ (Politik I2 89. o.) Azért „az államra nézve a legfőbb jó, hogy magát érvényesítse: ez reá nézve a legfőbb erkölcsi norma“. Annál tökéletesebb, erkölcsösebb az állam, minél többet tud magához ragadni. S mivel az állam ereje leginkább a győzelmes háborúban érvényesül, a győzelmes háború az államra nézve a szociális esemény, tartja Kauffmann. S a hires német generális, Bernhardi is így elmélkedik: Az állam erő; az erő mérője a háború; azért a háború dönt jog és jogtalanság között. Mert amit az állam megbir tenni, ahhoz joga van. A háború alatt is láttuk érvényesülni ezeket a gondolatokat. Amikor az olasz állam hitszegő módon felbontotta a szövetségi szerződést, nyíltan hirdették, hogy az államnak nagyobb tekintettel kell lennie az érdekeire, mint a papirra; az érdek szent: i nostri sacri interresi. Az államnak legfőbb kötelessége az önzés, s az azért ez erkölcsös, szent dolog: sacro egoismo. Ezekből az eszmékből táplálkozott a népek hatafisága is, úgy ahogy azt manap megtalálhatjuk. Mert a hazafiság mostanában inkább negativ, mint positiv : több gyűlöletet nevel más nemzetek iránt, mint szeretetet saját országához. Azt hiszi minden nép, hogy a mennyországig emelte fel a saját hazáját, ba a pokolig sülyesztette az embertársáét. Kétségtelen minden országban és minden népben vannak kiváló tulajdonságok, de vannak fogyatkozások is. Ü8 a népek sovinizmusa csaknem a végtelenre hatványozza a jó tulajdonságokat s az idegen államra vetíti a pokol minden árnyékát. Franciaországban 1870 óta a nemzeti nevelés legfőbb feladata volt, hogy minden franciával meggyü- löltessék a németet. Olaszországban már az óvodában kezdődött az uszítás Ausztria ellen. A nemzetek egymás gyűlöletében nőttek fel; mert kell a gyűlölet: nagy zúzó erő az, amelyet növelni kell a nagy leszámolás napjára, amikor az állam szent önzése rátör a szomszédra, hogy gyilkoljon és raboljon. Amig ilyen eszmék élnek az emberek fejében, addig a béke nagyon messze van tőlünk. így bontakozik ki szemünk előtt a béke templomának két oszlopa. Az egyik az Isten, akinek létezését el kell ismernünk, mert különben nincs, arai kötelező erőt adjon a nemzetközi szerződésekbe; a másik a keresztény erkölcs, mert enélkül nincs garancia arra nézve, hogy a szerződéseket be is tartják. Nemzetközi béke csak keresztény világnézet mellett lehetséges. Ez tanítja, hogy az emberek mind testvérek, mert igazság és vér szerint egy atyjuk van az égben és a földön. És, hogy el ne feledkezzenek az emberek közös származásukról, legfőbb törvényként adatott nekik a mennyei Atya szeretate; és hogy el ne feledkezzenek testvériségükről második legfőbb törvényük a felebarát sze- retete. Testvérek ők : egy forrásból jönnek; egy a céljuk is, mint kezdetük az Isten. Es hogy itt alant is együtt maradjanak, az Isten gondviselése egy házat, az Egyházat ópitette nekik, amelyben összegyűjti minden gyermekét. így kell nekik is egymást szeretni; szeretni akkor is, ha idegen; mert hisz’ sohasem idegen. Megbecsülni, megérteni a másik nemzetet is, mert a gyűlölet, irigység, féltékenység, faji gőg nem keresztény dolog. A szeretet törvénye kötelezi az embert akkor is, amikor államban egyesül, mert az államnak is kötelessége az Isten félelme s az ember szeretető. — Csak ezek azok az eszmék, amelyek a békéhez vezetnek. Messze van még az az idő, amikor a nemzetek szép álma, a nemzetközi döntőbíróság zavartalan munkája megvalósul. De addig is volna egy kisegítő ut a békességhez. Vitás kérdéseikben ne nyúljanak a népek a gyilkoló fegyverhez, hanem kérjék fel döntőbíróul a római pápát. Ennek a fehérruhás papnak legtöbb erkölcsi tekintélye van a világon; neki minden népben egyformán vannak gyermekei; neki kizárólag földi érdekei nincsenek a földön; az ő békítő szava századokon át számtalan vihart csillapított le. Jöjjenek hát — ha egymáshoz bizalmuk
