Szatmári Hírlap, 1917. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1917-12-27 / 51-52. szám
Kongreganistának lenni és azután az élet tavaszán mint kongregánista kék reverendát ölteni — ez oly nagy ideálizmus, ez oly nagy sziklahegy egy gyermek gondolat és érzésvilágában, amelyről nem tud eleget koptatni le a való, reális élet, mert ez a gyermekben óriási nagy — és még mindig igen nagynak marad. De hogy ezt nem lehet elérni igen soknak és ezt épen a mi kis Ferink nem érte el! Az isteni gondviselésnek nem épen hallgatásra, hanem imádásra, hálaadásra intő akarata nyilvánult meg. ... Az Isten adta, az Isten elvette, legyen áldott az Ő szent neve . . . Bizonyára Isten szándéka szerint . . . jobb iigy! A mi Ferink árva gyermek volt, de mert jó tanuló is volt, ezért alapítványi növendék lett az írsik-konviktusban. Nem is kell említeni, hogy tanító volt az édesapja, hiszen mikor azt mondjuk, hogy valaki ala- pitványos az írsik-konviktusban, akkor azonnal tudjuk, hogy az a gyermek valamelyik róm. kath. iskolai tanítónak kiválóan tanuló gyermeke. Elvesztette a mi Ferink édes atyját, édesanyját. Nagynénje minden áldozatra készen neveltette. Szépen járatta Teréz néni. Es a nénje, Erzsiké hogy szerette! De mennyire szerették elöljárója és tanárai 1 Nagyon meglepte őket a hir, hogy a harctérről hazatért bátyjával karácsonyesti hangulatért hazautazva már pár nap után vörheny és torokgyíkban szenved ő. És a szeplőtelen fogantatás ünnepén, amikor épen letette volna fehér lélekkel a kongregánistai fogadalmat, messze az iskolától, a sz. Szűz oltárától eltemették őt Nagymajténybaa. Azt aki a földön Mária-gyermekként akart szolgálni, az égi honába hívta az ifjú szivek Királynéja. Pedig, hogy várta ezt a napot. Betegségében is csak a kongregánista-avatásról beszélt. Levélben kérdeztette, vájjon lehetne ő a szent jSzüz felavatott gyermeke akkor is, ha betegsége miatt az avatásról el kellene maradnia . . . Oh most bizonyára boldogabb, hogy meggyónt, megáldozott s felszáll fehér lelke a Szüzanya elébe. * Szépen hull a hó karácsony estéjén . .. Fehér szemfedővel takarja be a kis Feri sírját. Hiányzik az őt szeretők köréből s le-lefut a bánatos arcokon egy egy könycsepp. Szépen hull a hó karácsony estéjén. Vidáman járnak a betlehemesek. A családi körben vidám arcokon egy-egy forró könycsepp gördül végig, ez az örömnek a könye. Gyermekek, akik jó egészségben örvendhettek a minden áldozatra kész szülői szeretetnek, legyen az egész éltetek olyan, mint a mi Ferinknek, Petuker Ferencnek a nagy napra való szép, példás, imádságos, ájtatos készülése volt. JR. 6 1918. év január hó 1.-én tij előfizetést nyitunk a Szatmári Hírlapra. Mindazokat, akik liivei és barátai lapunknak, ezúttal is felkérjük, szíveskedjenek minél több előfizetőt szerezni a Szatmári Hírlapnak, hogy nagy és nehéz feladatunkat zavartalanul továbbra is végezhessük. Azokat a tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetésük december hó 1-én lejár, kérjük, hogy előfizetési dijaikat mielőbb beküldeni szíveskedjenek, mert a papirhiány miatt nem vagyunk abban a helyzetben, hogy felesleges példányokban nyomathassuk. „SZATMÁRI HÍRLAP“ Lapunk legközelebbi száma január 3.-án fog megjelenni. Olvasóinknak Örömteljes boldog újévet kívánunk. Karáosonyi ünnepély és arokép leleplezés. A Szatmári Jótékony Nőegyesület f. hó 22.-én délután fél négy órakor a Jókai- utca 7. szám alatt levő árvaházban karácsonyi ünnepet rendez s ennek keretében leleplezi néhai Uray Gézdné arcképét. A megtisztelés valóban méltó egyén emlékének szól. Uray Qpzáne nemcsak örökös elnöknője volt az egyletnek, de a jótékonyság terén el nem múló érdemeket szerzett magának. Várady Gyula Munkács város orsz. képviselője hosszas szenvedés után elhunyt. Az elhunyt Bereg vármegye közéletének és társadalmának egyik kitűnősége volt. Béke zászlót szándékozik készíttetni Munkács városa. A zászló fehér selyemből készülne s nyelébe a 65-ösök özvegy- és árvaalapja javára zászlószegeket fognak verni. Árgyelán Gyula, a szatmári hadkiegészítő parancsnoksághoz tart. tábori lelkész az ellenséggel szemben tanúsított kitűnő és önfeláldozó szolgálataiért a lelkészi 2. oszt. érdemkeresztet. — Csonka István 12. honvéd gyalogezredbeli tartalékos zászlós pedig szintén vitéz magatartásáért az I. osztályú ezüst vitéz- ségi érmet kapta. Adomány. A színfalul leégett iskola felépítésére Püspök ur Öméltósága az alapítványi pénztárból 10.000 koronát, saját pénztárából 950 koronát utalványozott ki. Szinfalui leégettek nek a szatmári káptalan 300 koronát, Emi Ferenc felsővisói segédleikész 50 koronát adományoztak. „A Szatmár-Nómeti Katholikus Karitász“, mint értesülünk, tisztválasztó közgyűlését f. é. december 30-án fogja megtartani. Az egyesület tagjai közé eddig 550-en iratkoztak be; az aláirt, részint készpénzben befolyt tagsági díj s egyéb adomány 9200 koronát tesz. A csángó gyermekek számára az egyesület december 23.-án délután 5 órakor az apácazárda nagy termében karácsonyi ünnepséget rendez, mely alkalommal kiosztásra kerülnek a mintegy 5000 korona értékű, külön e célra gyűjtött adományok. A Szatmári Leszámítoló Bank az Oltáregylet részére 50 koronát adományozott. Köszönettel nyugtázza az Oltáregylet vezetősége. A kir. kath. főgimnázium Hadiár- va-alapja javára az intézet tanulói részéről a következő adományok folytak - be az igazgatósághoz: 1. A) osztály — — — 105'— K 1. B) — — — 48-50 „ I. C)- — - 6-10 „ 11. A) r>- - - 15'- „ II. B) n- - - 6'10 , III. A) — — —' 100 60 „ III. B) — - — 29'- , IV. A) IV B) n--------------10-- „ V.- * - - 100'- „ VI. — — — 48'50 , VII.- - — 20'- „ VIII. n- - - 15'- „ Összesen 510'80 K Hadiköicsönjegyzésnél nyereség 63-35 „ Legutóbb kimutatott állomány 1720Q-78 Mai állomány* 1777L93 K A hadiárvák felsegélyezósét szolgáló Ferenez József, IV. Károly és Rónai Mariska alapokkal együtt — — — — — 19774-93 K Bagossy Bertalan Groza Ferenc igazgató. pénztáros. A szatmári róm. kath. egyházmegyei néptanítók segélyegyesülete folyó évi közgyűlését helyettesitő igazgató-választmányi gyűlés e hó 15.-én tartatott meg Benkö József apátkanonok, püspöki megbizott vezetése mellett. A gyűlésen megjelentek a se- gélyegyeselet alapító tagjai: Hehelein Károly és Szabó István prelátus-kanonokok és az egyesületnek helybeli rendes tagjai. Miután a közgyűlés püspök ur Öméltóságának leiratát s a háború tartamára vonmtkozó intézkedéseit hódoló tisztelettel tudomásul veszi, meghallgatta a felülvizsgáló-bizottság és választmány jelentését az 1916. évről; beleteSzatmár-Németi 1917. december 27. kintett a segélyegyesület számadásaiba és a felolvasott jelentének alapján a zárószámadásokat jóváhagyva, a felmentést úgy a pénztáros, mint a f. v.-bizottság és választmánynak megadta. Tudomásul vette ezután az 1917. évre megállapított költségelőirányzatot s ezzel kapcsolatban jóváhagyta a választmánynak a 15°/0-os drágasági segélynek az 1917. évi költségvetésbe történt beillesztését. Végül indítvány folytán megbízta az egyesület pénztárosat, hogy a VII. hadikölcsönre 5 ezer koronát jegyezzen. Az 1916. év folyamán segélydijakra 2250 koronát, neveltetési pótlékra 150 koronát s drágasági segélyekre 160 koronát fordított az egyesületet. A közgyűlést helyettesítő igazgató-választmányi gyűlés az elnöklő apáfkanonok, püspöki megbízott éltetésével ért véget. Az iparosok december 23.-án délután 3 órakor a városháza tanácstermében közgyűlést tartanak, melynek tárgyát az Iparos Otthon eladásának kérdése képezi. Hétfőn megjelenő lapunk is lesz ezentúl. A „Szatmár és Vidéke“ f. hó 24.-től kezdve hétfőn fog megjelenni. Előfizetési ára a lapnak jövőre 10 korona lesz, egyes szám ára pedig 20 fillér. December 23.-án és 30.-án szabad az üzleteket nyitva tartani. Szilveszter estéjén a záróra kaszinókban és éttermekben éjfélután 1 órakor lesz. Mária-kongregáció Munkácson. Sokáig emlékezetes ünnepségben volt részük december 16.-án a munkácsi rk. híveknek. — 29 leánypolgári iskolai növendék ekkor tett ünnepélyes fogadalmat a plébániai templomban Veszprémy Sándor esperes-plebános előtt a bold. Szűz tiszteletének a külvilágban is mindenkor való nyílt megvallására. P. Bóta Ernő* házfőnök, akit a püspök ur az újonnan megalakítandó Mária-kongregációk szervezésével az egész egyházmegyében megbizott, ebből az alkalomból szívhez szóló beszédben emelte ki a kongregánista lányok szép hivatását. A megható ünnepséget csak fokozták a lélekemelő Mária-énekek, amelyeket a dr. Ratkovszki Soma hittantanár vezetése alatt álló urinők énekkara a legnagyobb precizitással adott elő. A megalakult uj Mária kongregáció további vezetésé- vei Merlák Ferenc, polgári leányiskolái hitoktató lett megbízva. Politikai hírek. Habár a negyedik karácsony sem hozta meg a néhány konok antant politikuson kívül az egész világ által óhajtott békét, meghozott anyit mégis, hogy a harcvonal felénél nagyobb kiterjedésén szünetelnek a gyilkoló fegyverek, meg van kötve a fegyverszünet s igy január 14.-éig nyugodtan alhatnak e vonalon küzdő katonáink. A negyedik karácsony ünnepén mélységes hálával eltelve adózhatnak vallásos érzületüknek s dicsőíthetik a Megváltót, kinek emberi testbe öltözése emlékét örökíti meg a karácsony ünnepe. — Folynak béke tárgyalások s nagy a remény arra, hogy a méltányos béke meg is köttetik az oroszokkal. Ez a béke, ha nem is fogja megszüntetni a nagy drágaságot, jelentékenyen enyhíteni fogja különösen némely élelmicikk drágaságát. Azon hirre, hogy az oroszokkal megindult a kereskedés, árdrágító ügynökök, kiknek igen jó a szimatjuk, elrejtett árukat, pld. pörköletlen kávét, melyért eddig kilogrammonként 130 koronát kértek, 90 koronáért, teát, melyért a múlt héten még 120 koronát kívántak, most 70 sőt 65 koronáért kínálnak a budapesti kávésoknak. — A kath. autonómiáról szóló törvénycikk készen van s azt Apponyi Albert gróf legközelebb beterjeszti. Ezzel együtt javaslatot tesz az 1848. évi XX. törvénycikk végrehajtásáról is. Ez a javaslat kirohanásra indítja a szociálistak lapját. December 19-iki számában ilyen elveket hirdet: „ . .. mindenki vallása magánügynek nyil- vánittassék. Közpénz vallási célokra nem fordítható. Követeljük az egyházi birtokok elkobzását és köztulajdonba vételét Követeljük ... a felekezeti iskolák megszüntetését. A vallástanitás eltörlését a nyilvános iskolákban.“ A cikket igy fejezi be : „Követeljük tehát a választójogi reform haladéktalan keresztülvitelét. A népparlamenttől pedig követeljük az egyház és állam szétválasztását, az egyházi birtok szekularizációját.“ íme, a szociálista lap eldobta álarcát. Ed-