Szatmári Hírlap, 1917. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1917-11-15 / 46. szám

r

2

ban. De úgy látszik, a mindennapos tapasztalatok csak megtévesztő látszatok, a „beavatottak“ súgva továbbított értesülései nem egyebek minden alapot nélkülöző rágalmaknál. Mert lám, a kereskedők is panaszkodnak és velünk együtt nélkülöznek. A közösen viselt szenvedések egyesitő szolidaritásával szeretnénk osztozkodni gondterhes anyagi helyzetükben; csak egyetlen szóval jelentsék ki a maguk részéről erre való hajlandóságukat. Ugyancsak az együttérző, fájdalmas részvét szól belőlünk, amikor szegény, ártatlanul gazdagodással meggyanúsított kereskedőinknek azt a jóindulatú tanácsot adjuk, hogy a fentiekhez hasonló gyanúsítások ellen igyekezzenek a jövőben energikusabban védekezni. így ajánljuk, hogy a háborús árak hallatára elszédülő vagy káromkodó vevőik előtt ne kétszer, hanem négyezer esküdjenek meg arra, hogy önök ráfizetnek az üzletre. Az is nagyon szükséges volna — hiszen, édes Istenem I az emberekben olyan kevés méltányosság és megértés van, — mondom, feltétlenül szükséges lenne, hogy a falusi parasztnak telhetetlen kapzsiságát, amiért, bár terményeiért a békeárnak a Ckétszeresét kapja most, mégis sokalja az önök árainak tízszeres felemelését, — ezután ne csak reggeltől estig szidják, hanem estétől reggelig is. Mindenekfölött pedig okvetetlenül és haladéktalanul és kézzel lábbal tiltakozzanak, sírjanak, jajgassanak, felebbezzenek és pereljenek az adókivetö bizottság azon eljárása ellen, hogy nélkülözésekkel küzdő kereskedő testűletük számot tagjánál egy, két, sőt háromszázezer koronás évi tisztajövedelmet állapított meg. Mert ha ezt nem sikerül lecáfolniok, akkor, higy- jék el, az önök éhezéséről szóló sirámokat s a zsaroló parasztra szórt átkokat senki sem fogja komolyan venni. Sőt az emberek hálátlanságától kitelik az is, hogy a közvetítők, áruhalmozók, csempészők és lánckereskedők árdrágító testületébe a kereskedőket is besorozza.

A hadikölcsön jegyzés becsületbeli kötelessége minden igaz hazafinak

Balthazár szuperintendens beszéde.

A reformáció négyszáz éves évfordulója alkalmából a „Budapesti Hirlapu nagyon okos, megszivlelésre érdemes vezércikket irt arról, mennyire itt volna az ideje annak, hogy a keresztény magyarság összefogjon és testvéri egyetértésben vegye hathatós védelmébe a romboló irányzatok ellen veszélyben forgó nemzeti értékeinket. Mi már régóta sürgetjük a keresztény elemek együttműködését évezredes kultúránk megmentésére. Kath. egyházi és világi körökben egyaránt megvan a legmesszebbmenő hajlandóság egy olyan keresztény koalicióra, amely a dogmatikus ellentétek dacára egy táborba, együttes munkára tömöritené mindazokat, akiknek a magyar föld, a magyar erkölcs, a magyar nép védelme és erősítése szivükön fekszik. A központi hatalmak nem dokumentálták annyiszor és olyan nyomatékkai a békére való hajlandóságot, mint mi azt a kívánságunkat, hogy szent István örökségének védelmében egyesüljenek valamennyien a keresztény magyarok. Nyugodt lelkiismerettel merjük állítani, nem rajtunk múlt, hogy ez a tömörülés és együttműködés miodezideig nem jött létre. A hazai protestantizmus ezidő szerinti vezetői, sajnos, nem akarják észrevenni, a mindannyiunk, közös érdekeit fenyegető igazi veszedelmet. Ők csak a klerikális veszedelmet látják, amelyről épen a nem keresztény sajtó fújja állandóan fülükbe a vészriadót. Ők nem a velünk, hanem as ellenünk való szövetkezést látják sürgősnek, hozzá még éppen azokkal, akik ezeréves történelmünk alapjainak felrobbantásán dolgoznak. Ez az elfogultság és az üldözési mániához hasonló beteges rémlátás fájóan érint bennünket; de a fejünk felett égő ház oltásának sürgős munkájától az érzékenykedő testvér íélreállása nem fog minket visszatartani.

Ennek a sajnálni való ténynek a megállapítását aktuálissá tette az Országos Ref.

„SZATMÁRI HÍRLAP“

Lelkészegyesületnek a fővárosban nov. 2-án tartott közgyűlése, illetőleg a közgyűlés ünnepi szónokának, Balthazár szuperintendesnek a beszéde. Balthazár Dezsőről régóta tudjuk, hogy minden nyilvános felszólalásában szépen beszél a szerétéiről és soha el nem mulasztja mogrugni a katholikusokat. Az ő gyűlölete a klerikalizmus iránt (ez mi vagyunk 1) a régletünt vallásháborúk korszakára emlékeztet és olyan erős (különösen az egyházi vagyonnal szemben), hogy e tekintetben sem az idők komolysága, sem egyházi állása nem bírják tárgyilagos önuralomra szoktatni. Említett beszédében sorompóba szólítja a prot. lelkészeket, mert „a kormány programmjában szerepel a kath. autonómia megvalósítása.“ Ez, Balthazár szerint, csak az 1848. évi XX. t.-c. értelmében lehet jogosult, tehát csak a kath. egyházi javak előzetes szekularizálásával. „A kath. autonómiának az idézett t.-c. komplexumából való kiszakitása azt jelentené, hogy a sértő és bántó megkülönböztetések rendszere a mi rovásunkra folyni fog tovább.“ Százszor kimutatott tény, hogy az 1848-iki XX-ik törvénycikk szerzőinek eszük ágában sem volt a szekularizálás; az is tudott dolog, hogy minden autonómiával biró felekezet, köztük a Balthazár felekezete is, rendelkezik az ő vallási alapítványaival; minden az orra hegyén tullátó ember tudja, hogy — háia a Bánffy és a Tiszák uralmának — Magyar- országon a legmagasabb közhivataloktól le a szolgabiróságig, mind tömve vannak kálvinistákkal. De azért Balthazár nem átall sértő és bántó megkülönböztetésekről beszélni; egy lélekzetvételre képes az állampénztárból a protestánsoknak juttatott sokmilliós évi hozzájárulást keveselni és a kathclikusok katho- likus (nem pedig állami) eredetű alapítványainak elkobzását sürgetni. A szuperintendens urnák ez a folytonos nyargalása kedvenc vesszőparipáján annyira meztelenül tárja fel a gyűlöletből fakadó irigységet, hogy annak eltakarására a 48-iki XX. t.-c. emlegetése még fügefalevélnek is elégtelen.

De mondott Balthazár azon a gyűlésen egyebet is. A fővárosi lapok közlései szerint kijelentette, hogy „vessen magára a magyar állam, a kormány és atörvóoyhozás egyaránt, hogy nem ismerte felra magyar kálvinisták erejét ... A magyar kálvinizmus igazságot sohasem látott. Jdi lett volna ennek az országnak a sorsa, ha a magyar kálvinizmas úgy próbálta volna kiegyenlíteni a történelmi igazságot, mint a sok dédelgetett áruló ... A haza és a trón iránti hűségűkről a magyar kálvinisták a harcmezön vér áldoz átokkal tettek tanúbizonyságot, de azokat a hézagokat, amelyek a csatatéren az egyes harcvonalakban támadlak, magyar fiainkkal kellett betölteni.“ Úgy hisszük, a szuperintendens ur ezzel a beszédével nem tett szolgálatot sem a reformátusoknak, sem általában a harcoló nemzetnek. Eddig még senki sem merte megosztani a harcban álló nemzet katonáit. Balthazáré az érdem, hogy különbséget tesz magyar és magyar között s teszi ezt olyan módon, hogy a reformátusok sem köszönik meg neki; mi pedig a legerélyeaebben visszautasítjuk azt a prepoíenciát s a nemzet egységének megbontására alkalmas azt a türelmetlenséget, amely kicsendül Balthazár szűklátókörű beszédéből. Á magyar katonák nem mint reformátusok, lutheránusok vagy katholikusok harcoltak a hazáért és királyért, hanem mint magyarok. Senkinek, Balthazár urnák sincs joga ahhoz a megtévesztő beállításhoz, mintha ezt az országot egy felekezet fiai védték volna meg. Magyarország lakosságának nemcsak viszonylagos többsége (19 millió lakosból 12 millió), de a szükebb értelemben vett magyarságnak is a többsége katholikus. A harcvonalakban támadt hézagokat talán csak Debrecenből töltötték ki és nem ugyanolyan arányban Szegedről, Székes- fehérvárról, Szombathelyről ? Balthazár beszédének a tendenciája csak azt a türelmetlenséget világítja meg, mely az ő egész közéleti szereplését jellemzi. Az az állítása, hogy az állam és a törvényhozás nem ismerte fel a kálvinisták erejét s a magyar kálvinizmus igazságot sohasem látott, bujtogató frázis, amellyel e napokban a nyilvánosság elé lépni nem szabad. Balthazár vak elfogultsága azonban ezt a tilalmat nem ismeri fel, nincs tehát csodálni való azon, hogy nem ismeri fel azt

Szatmár-Németi, 1917. november 15.

sem, amit tilt a jóizlás. Mert hogy a magyar kálvinizmus nem lett áruló, ezt érdemül betudni egyszerűen nem illik. Ha már Balthazár nem restéit ilyesmit felvetni, ha a nemzet e súlyos megpróbáltatásainak idején sem érezte azt a kötelezettséget, hogy hangfogót tegyen türelmetlenségből fakadó érzületének ilyen szónoklatban kirobbanó hangjaira, maguknak a reformátusoknak kell megvédeniük magukat az ilyen dicséretek ellen.

Katonáink fegyverrel, mi pénzzel védjük hazánkat.

Törvényhatósági közgyűlés.

A novemberi közgyűlés Jókey Sándor főispán ur einöklése alatt nov. 11-én tartatott meg. A polgármester jelentésén kivül 32 tárgy állott a tárgysorozaton, melyeknek le- tárgyalása esti 7 órán túlra terjedt.

A polgármester havi jelentésében a takarmányhiányról s annak enyhítésére tett intézkedéseiről, az élelmiszerek beszerzésére tett kísérleteiről, a húsárak mérséklésére irányuló próba-marhavágásról ad bő felvilágosítást. Az olasz fronton elért sikerek felem- iitésével kapcsolatban 250 ezer hadikölcsön jegyzésére tesz indítványt.

A polgármester jelentésével kapcsolatosan dr. Fischer József és Yeréczy Antal szólaltak fel. Dr. Fischer József több indítványt tett és pedig indítványozta, hogy a közgyűlés üdvözölje szerencsés megszabadulása alkalmából a királyt, továbbá indítványozta, hogy Írjon át a közgyűlés a társtörvényhatóságokhoz aziránt, hogy együttesen kérjék a törvényhozástól azt, hogy a párbajügy ezentúl biráltassék el úgy, mint más közönséges bűncselekmény; indítványozza továbbá, hogy a szegény lakosságnak kedvezményes áru fát adjon a város, a nehéz megélhetéssel küzdők ellátásáról népjóléti bizottság alakítása utján történjék gondoskodás, a rendőrdijnokok napi 4 K 50 f dija emeltessék fel.

A polgármester népjóléti bizottság felállítását nem tartja szükségesnek, mivel városunkban a társadalmi jótékonyság igen kifejlett, legfeljebb a jótékony egyesületek vezetőiből lehetne egy központi bizottságot összeállítani, hogy ezek együttesen tanácskozzanak és irányítsák a jótékonyságot. A rendőrdijnokok fizetése csekély ugyan, de a dij felemelése a közpénztár nagy megterhelésével járna, ezért, de meg azért is, mert a rendőrség újjászervezése válószinüleg a dij- nokok sorsán is segít, a felemelést nem tartja most kivihetőnek.

A közgyűlés dr. Fischer indítványait a polpármester módosításaival elfogadta.

A város mostani 250 koronás hadikölcsön jegyzésével eddigi jegyzéseit 2 millió koronára egészítette ki.

Veréczy Antal azt ajánlja, hogy a hús árának csökkentésére további próbavágások tétessenek, ne csak cirnsres marhákat vágjanak, hanem olcsóbb állatokat is. Ebben Ve- réczynek teljesen igaza van. Egv-két fecske megjelenése még nem jelent tavaszt, egy-kót marha levágása még nem irányadó az árakra. Igazolja ezt az is, hogy a tisztviselők csoportja 6 koronás áron is tud marhahúst adni tagjainak.

A napirenden lévő 32 tárgy közt sok volt a kisebb jelentőségű és volt több személyi ügy; ezeket nagyobbára mindea vita nélkül tárgyalta le a közgyűlés, illetőleg elfogadta a tanács előterjesztését.

Első nagyobb vitát azon bejelentés okozott, hogy a rendőrfőkapitány a hivatalos órákat egyfolytában 8—1-ig fogja a rendőrségen tartatni és hogy az ügyeletes szolgálat diját az eddiginél magasabb összegben állapította meg. Hiába indokolta meg a főkapitány a hivatalos órák egyhuzamban tartásának szükségességét azzal, hogy a tisztviselők délután külső szolgálatot fognak teljesíteni s a gyors intézkedést követelő ügyek halasztást nem fognak szenvedni, mert a délutáni órákban is lesz egy tisztviselő ezek intézésére a hivatalban, a vita folyt, foly dogált tovább, mig végre a főispán erélyes közbeszólására azzal végződött, hogy a hivatalos óra új beosztását