Szatmári Hírlap, 1917. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1917-05-10 / 19. szám

2 Népjóléti szervezetek örve alatt kerékkötőkul belénk építette Galilei- köreit, társadalomtudományi intéz­ményeit, szabadkőmives páholyait. Főiskoláinkat ellepvén, egész vidékünk intelligentiáját kiszorítja a vezető szerepekből. És mint er­jesztő, szóttagozó, megtépi a magyar­ságot, a mikor a protestantismust a katholikusság gyülölködőjévé vál­toztatta, még Balthazárokat is talál­ván a gyűlölet riadójának megfu- vására. Iparunkat és kereskedelmünket kezébe kerítette, trösztjeivel úrrá vált annyira, hogy engedelmes szol­gájává tette a pénzén megválasztott parlament többségét. Gondolkozásunkat iája tisztát- lan erotikumával mérgezi állandóan színháza, mozija, irodalma és félel­mes hatalommá nőtt sajtója által. Ezek a liliputiak és a megbéní­tott óriás lekötötten vonaglik szinte halálra készülőben. A háború régi erényeink és erőink minden értékét kiroobantotta belőlünk. Van erőnk, ezt ébredő ön­érzetünkkel tudjuk már. Hát elsősorban erőnknek kell lenni a pókhálók szégyenletes bilin­cseinek széttépésóre. Es ebben egybe kell forrnunk nekünk, keresztény magyaroknak ! Pénzügyi politikánk. Annyi a nyílt sebünk, az anyagi élet borzalmas súlya szinte agyonroppant már és kormányunk a legva­kabb rendelkezésekkel növeli a nyomort és ad példát uzsorára, árfölhajtásra. Az állami monopóliumok minden voualon rövid hóna­pok kis szüneteivel állandóan 30—40 száza­lékos árszökkenésekkel adóztatnak meg, posta, vasút, adóhivatal, dohányjövedék, haditermény — végtelen ez a sorozat — a lehetetlenségig szívja el a megélhetés minimális eszközeit. Ki vagyunk szolgáltatva az ipar és kereskedelem Shylockjainak, a középpontok már velőnket vájkálják, állami és városi adók szökkennek a Fahrenheit számai szerint. Ilyen a pénzügyi politikánk nemzetnyomoritó működése. E mellett elértéktelenült a pénzünk, 1 frank ma 1 K 90 f. és 1 márka 1 K 50 fillér. Holott a Katalin végtelen gyöngédséggel nézve őt súgta; — Édes Jacopom, érted szívesen szen­vedek ! És utolsó erejével fejét magához vonva fülébe súgta: Álmod megvalósul; kö­vesd a szentet, várok reád az égben. Jöjj! Gyorsan közeledett egy pap az utolsó kenettel; a haldokló azután elvesztette esz­méletét, mikor már boldog mosollyal fogadta az egyház utolsó vigaszát. Egy sóbaj és meg­halt a város legnemesebb asszonya, Umbria legszebb virága. * * * Évek múltak. A szép Benedetti Katalin teste a földé volt. Jacopo palotájában idege­nek laktak ; a városban idegen arcok ; a fia­talok megnőttek, az öregek elhaltak. A ko­lostor megmaradt, de János testvér és Már­kus testvér megöregedtek. Ám János testvér vágya teljesült! A katholikus kereszténység gazdagabb lett egy dallal, amelyben csodás mélységgel, kimond­hatatlan fájdalommal van megénekelve a Szent Szűz szenvedése a kereszt alatt. Szent Ferencz egyik fia a szerzője. Verse nagy betűkkel van a kolostor keresztfolyosójának falára festve; első szavai: — Stabat Mater dolorosa . . . E dal mélységes fájdalmával eget, földet megrendített. S aki e dalt szerkesztette, Jacopo Be­„SZATMÁRI HÍRLAP“ megadóztatásra harsogva kínálkozó adóala­pok : a bankok, a magánosok óriási, alaptő­kéjüket fölülmúló nyereségei különös kivált­ságot élveznek. Szemünk láttára rövid hetek alatt a magános és részvénytársasági vállal­kozás milliókat harácsol össze és ez az uzsora minden tulajdonságával rendelkező, óriási vagyon nemcsak az igazságos elkobzást, de még a jogos 60—80 százalékos megadóztatást sem kapja meg. Van-e egyáltalában pénz­ügyminisztériumunk, kormányunk, vagy már csak egy kizsarolásra alkalmas tartománnyá sülyedtünk le ? Leánygimnáziumot Szatmárnak. Meg kell barátkozni a leánygimnázium felállításának gondolatával és pedig minél előbb. Ha késünk vele, nagy mulasztást kö­vetünk el a kath. társadalommal szemben is. Az országban működő felsőbb leány­iskolák átalakítását felsőbb kereskedelmire és leánygimnáziumra az ismeretes miniszteri rendelet, az 1917/18. tanévre, tehát a jövő tanévre tolta ki, de a reform iránt való vágy oly általános volt, hogy a harminckilenc létező felsőbb leányiskola közül tizenkilenc már a jelen tanévben egészitődött ki egyrészt felső kereskedelmivé, másrészt leánygimnáziummá; a ttizenkilenc közül öt felsőkereskedelmivé és tizennégy leánygimnáziummá. Bizonyos, hogy a következő tanévben a többi is ki fog egá- szitődni; igy lesz azután az országban har­minckilenc leányközépiskola; de természete­sen ez igen kevés lesz, úgy hogy önálló leánygimnáziumok is fognak létesülni. így például biztosra vehetjük, hogy Nagyvárad, Brassó, Szombathely, Nagyszeben, Kecske­mét, Szolnok, Újvidék stb. is követelni fog­ják jogukat és ezek közé sorolhatjuk Szat­mári is. Érdekes és egyúttal jellemző, hogy a város vezetősége olyan kevés érzékkel ren­delkezik az ügy iránt; már pedig.— úgy hiszem — nem közömbös dolog, vájjon Szat- már városa gazdagodik-e egy kulturintózettel, vagy sem ? De hát mi iránt van nekünk, szatmáriaknak általában érzékünk ? Bus rezig- nációval kell megállapítani, hogy városunk­ban illetékes helyről igen kevés animóval gondolkodnak a közérdekről. A leánygimnázium felállítása városunk­ban igenis közérdekű ügy, amellyel törődnie kellene városnak, egyháznak egyformán. Hallom az ellenvetést, minek női pro- letáriátust nevelni ? Van az ellenvetésben va­lami, készséggel elismerem, de a háború okozta drágaság alaposan megcsappantja a család­alapítás lehetőségét és ha kenyérkeresetet nem adunk mi agyonnyuzott tisztviselők nedetti volt, az ugynevezeit Jacopone To- diból. Követte feleségét a mennyország felé vivő utón. Borzasztó volt hirtelen rászakadt fájdalmának szenvedólyességében, amely föl­tárta előtte határtalan önzését, hiuságos vi­lágiasságát. Az ünnepélyről hazatérve zo­kogva tépett le magáról ruhát, ékességet és éjszakákat töltött sirva, Istentől irgalmat esdve. Odaadott mindent: palotát, berende­zést, vagyont, pénzét az utolsó fillérig, min­dent a szegényeknek. De ezzel nem elége­dett meg, egy évnél tovább járta mint kol­dus a városokat, mindenkitől kigunyolva, ütlegelve, elhagyatva; éhségtől, hidegtől meggyötörve, bolondnak nyilvánítva, meg­vetve, elfeledve. Ilyen módon akarta kiűzni magából hiúságát s kevélységét. És akkor elfogadta a Szent Ferencz által felkínált menyasszonyt, a szent szegénységet, amely­nek hozománya nem volt; a tökéletes sze­génységet, amely őt boldoggá és gazdaggá tette. Éz vitte őt a kereszt alá Ahhoz, aki még a szegénynél is szegényebb volt: a martyrok Királynéjához : és vele együtt köl­tötte e csodadalt, a Szentlólektől áthatva azt a dalt, amely mai napig az egyházi köl­tészet legremekebb gyöngye, a „Stabat Ma­terit. — Es Jacopone de Todi bármilyen ne­vezetes volt mint ügyvéd és világfi, régóta el volna feledve: ez a dal tette őt halha­tatlanná. Ott térdel, mint Sz. Ferene harmad­Szatmár-Németi 1917. május 19. leányainknak, milyen proletáriáíus származik abból? Aztán itt van a harcmezőn elpusztult férfiak helye! Ezt is csak pótolni kell. Ne mondja senki, hogy a nők nem válnak be a mechanikus munkával járó hivatalban, a ta­pasztalat az ellenkezőjét vallja. A magasabb értelmiséget kívánó pályákon csak férfiak válnak be szellemi fensőbbségüknél fogva. Azután keresztény hazánk szempontjá­ból is alaposan megfontolandó a dolog. Tud­juk azt nagyon jól, hogy a nem keresztény elem igazán követésre méltó akaraterővel és ainbieióvaí 1ör a magasabb pályák felé és nem kis eredménnyel; mire mi meggondol­juk a dolgot, ők már az ut felén túl lesznek és a hiányzó erők pótlásakor ők elsőbbség­ben fognak részesülni más erők hiányában, bár iskolákra igen keveset áldoznak, mert az nem üzlet. (Miért nem lehetne pld. Szatmá- ron izr. gimnázium, vagy reáliskola ?) Már pedig nekünk ugyebír nem lehet közömbös dolog, vájjon keresztény talajban gyökerező egyéniségek fogják-e majdan leányainkat a leányképzőiskolában nevelni, avagy nyugati világnézetet valló nők ? A dologra uraim ! A hatodik hadi kölcsön. A pénz­ügyminisztérium április hó 25 én tárgyalta meg a hatodik hudikölcsön kibocsájtását. Május hó közepe táján tog a felhívás meg­jelenni. Az 5V20/o-os tipus feltétlen meg fog maradni, mprt ebbői az állam a kibocsájtott 600 millió K értékű pénztár jegyeket fogja beváltani, és valószínű, hogy a 6%-os köt­vények is megmaradnak. A hatodik hadikölcsönnek minden anyagi erőnkkel való jegyzése sokkal inkább hazafias kötelesség, mint eddig volt. A nagy világfeifordulás gyöngülése a vég közelségét jelenti, ekkor pedig a népek kitartása kettős súllyal fog a mérlegbe esni. Nem vitatható el Magyarország népé­nek erején felül való áldozatkészsége, de nem tagadható az sem, hogy ennek a népnek egy töredéke csak erején alul és csak hiva­talos nyomásra teljesítette hazafias köte­lességét. Az itthonmaradottak egy töredéke ez, mely a véráztatott talajból takasztott dús termés learatása után ráült kincseire. Ezek­nek kell a hivatalos nyomás s ha erre sem ismerik fel kötelességüket, jogosan jöhet a ki- pellengér ezés. A hivatalos hatalomnak birtokában van a háborús nyereségek lisztája, ebből induljon ki a kényszerítő erő és ne csak arra ügyeljenek, hogy szemszurásként történt-e jegyzés, hanem arra is, hogy arányban áll-e a jegyzés a háborús nyereséggel. rendjének tagja, szűk kis cellájában, előtte a faion a fájdalmas Szűznek egyszerű képe. Hozzá esedezik átszellemülten : Sancta Mater, istud agas, Crucifixi figa plagas Cordi meo valide. Elmélkedve imádságában kitárja sovány kezét, sápadt, komoly arca átszellemül a kegyelem sugarától. Mi történik bensejében, mit lát? Ä fáj­dalmak anyját, a ki közeledett feléje e pil­lanatban s mintha kérdené : gondol-e elhunyt feleségére ? Kéri a Szent Szüzet, hogy mos­tani menyasszonyával, a szent szegénység­gel vezesse egyszer megboldogult feleségéhez. 1306-ban karácsony uapján halt meg a szentóletü Jacopone. E napon testvériesült leginkább a Szent Szűz a szent szégénység- gel, akkor lett a szegény anyák közt a világ legszegényebb anyja. így lépett koros szolgája elé, aki 60 év óta mindent eldobott, ami világi öröm és világszeretet volt benne és aki egyedül Is­tennek élt. Es magával vitte az örök dicső­ségbe, Isten, a szentek s angyalok szemtől- szembe való látására, feleségével való vi­szontlátásra s örök egyesülésre feleségével, akinek üdvösségét köszönhette. És dallal az ajkán halt meg a Stabat Mater szerzője. Isten megengedte, hogy a kövek megszólaltak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom