Szatmári Hírlap, 1917. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1917-05-10 / 19. szám
XXVI. évfolyam Sszatmáp-Németi, 1917. május 10 /> i-r. 19. szám. ■S r** h ’Arai ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 „ — „ Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 20 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár. Felelős szerkesztő Dr. U HL KAROLY. Laptulajdonos & SZATMÁR- EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Pázmány-sajtó (Iskola-utca 5. sz.) címre küldendők. Pályázati hirdetéseit egyszeri közlése 5 korona ----------------- Ny üt tér sora 40 filler. ----------------Me gjelenik minden csütörtökön. A törpék czérnaszálai. (+) A mesék — különös — épen nem mesék, hanem az álmodozó képzelet alkotásai, de látó, nagyprespektiváju elmék szövik. Az idők korlátain tnl néző szemek, az események fejlődésétintuitióval megsejtő agyak kései jövőről szólnak, a í'uturumban megtörténő valóságokat mondják el mese formájában. Minden kiábrándultsága, fekete látása és elborult emberkicsinylése ellenére is kiengesztelő igazságtétellel kell ezt megállapítanunk az ijesztő éjszaka sötét költőjéről, Swiftről. Hisz sohasem is meséül készítette vonagló szive fájdalmas köny- nyeivel irt Gulliver-jét. Neki rémes valóság volt annak minden döbbenetes látása. A legnagyobb gyötrelmek vajúdásában született meg minden sora, ijesztő keserűségek ölőmérge van minden gondolatában. Nem hittük, hogy igaz. Nem éreztük benne a nagyok prófétai erejét. De fajának, az angolnak, jelenünkben való emberieden viselkedése igazán olyannak láttatja népét, a minőnek e faj szülöttje a macbethi boszorkányok borzalmaiból megfesti Gorgó-fejét. Most azonban Gullivernek nem erre a sötét borulatu emberére gondolunk. De a megkötözöttre. A ki ott fekszik tehetetlen nyomorúságában, pedig a fölötte úrko- dók csak törpék, akkorák, mint a kisujja ; pedig bilincsei csak ezórna- szálak, vékonyak, mint a pókháló. De százezer eérnaszál kötözte meg az álomlepett óriást, minden bajaszálában, minden izében. És megébredve be kell vallania, hogy tehetetlen, erői lenyűgözőitek és minden óriás-volta ellenére a törpék rendelkeznek vele, lábuk alatt nyög és engedelmeskednie kell. Ez, a mi nem mese. A mi velünk történt. A mit a világháború dörgésétől megébresztve égő szégyennel és keserűséggel érzünk mi is, ezeresztendős magyar nemzet. Es nem eélzunk ezzel politikai tehetetlenségünkre, hogy a kormányra került törpék mint szolgáltattak ki Ausztriának, a németségnek, mint nyűgöznek le kiegyezési, kereskedelmi szerződésekkel, mint erőtlenitenek meg középpontok szervezésével, hogy bénítanak meg az áruló nemzetiségekkel szemben. De ama agyonkötözöttségre gondolunk, a mely a jelentéktelen törpék faját engedte úrrá lenni fölöttünk. Silány világbarangolók faja kö- tözgeíte cérnaszálait ránk mar jó idők óta. A liliputiak ama faja, a mely haszonleső, öntelt, jogokat követelő és kötelességet nem vállaló. Hogy észre ne vegyük pókháló vékonyságú bilincseit, elámított és a bajok ezer forrását fakasztotta, hogy amig az onnan ránk törő veszedelmek ellen küzdünk, el tudja végezni teljes megbénításunkat. Fáj-e sok szociális bajunk ? Munkásságunk tömegeit nem árni- totta-e elr az internationale maszlagjaival ? És most demagógiájának e szervezett, vezetőitől mindenre kapható vak tömegével nem fenyeget-e minduntalan, az úrrá tett tömeg utcai ochlokratiája nem ad-e ki im- perativusokat és nem remeghetünk-e e gondolkozni nem tudó, önző, eoin- munismust üvöltő, tulajdonjogot tagadó, hazátlan és kulturátlan elem özönvizétől az általános választójog fenyegető réme kapcsán ? Stabat Mater dolorosa. — Jaopone de Todi története. — II. A nép tömegesen tódult az előadásra. Jacopo feteségéért ment. Elragadtatva szemlélte gyönyörű megjelenését és felkiáltott: — Katalin, hát mindennap szebb leszel ? Katalin elpirult s mosolyogva nézte őt. — Várj csak Jacopo — felelte — majd kinyitja egyszer szemedet a halál és meg- boszul hízelgéseidért! — Oh hogy tudsz ilyet beszélni — mondta Jacopo, — ne mondj többé ilyet 1 — Bocsáss meg édes Jacopom, kiszaladt a számon, büntess meg érte ! — Megbüntetlek — viszonozta ez nevetve, mialatt karját nyújtva feleségének, kivezette őt. Útközben tréfálva mondta: Bün- tetósképen hallgasd meg, mit álmodtam az éjjel: hűtlen lettem huzzád és ebben egy szent volt segítségemre. Felesége kérdően nézett rá. — Igen, igen, — folytatta Jacopo — azt álmodtam, hogy meg voltál halva és uj menyasszonyom volt. _ Assisi Szent Ferenc esketett meg vele. És mikor kérdeztem a szenttől, hogy mi hozományt kapok vele, azt felelte: Semmit s épen ez az ő legszebb hozománya. Nem bolond álom ez ? — És mikor azt kérdeztem menyasszonyomtól : Hol kívánsz lakni ? azt válaszolta : Megkeressük azt, a ki nálam is szegényebb és megénekeijük. Meg vagy elégedve büntetéseddel? fejezte be nevetve. Katalin csendes volt, de arcán dicsőült fónv ragyogott. — Oh be szép álom, — felelte gyorsan. Ugye, amint lehetséges, hazaengedsz; tudod, hogy ma az Ur testét vettem magamhoz. — Nem kell soká várnod, az előadás után hazamegyünk — volt Jacopo válasza. Az előadás kezdetét vette. Az előkelő hölgyek díszített emelvényen foglaltak helyet, Katalin a díszhelyen közöttük. Jacopo, mint az ünnepség rendezője, lenn szorgoskodott a szinpadoiu A nép tombolt az elragadtatástól; a felolvasások, zene, szavalatok és dalok minden eddigit felülmúltak. Jacopo örömmámorban úszott. Éppen befejeződött egy tetszetős felvonás, mindenki nevetett, éljenezett, mikor hirtelen rettenetes, velőtrázó, százszoros sikoltás reszkattette meg a levegőt. A zene hirtelen elhallgatott, nagy zűrzavar támadt. Jacopo a színpadra rohant, egy tekintetet vetett a félelmetesen hullámzó embertömegre, a másikkal feleségét kereste. De mi történt ? Az Isten szereimére, hová tűntek a nők, hová lett az emelvény ? Óriási porfelhő fedte azt a helyet, ahol a nagy emelvény állt, szivettépő jajgatás, kiáltozás hallatszott alóla. Az emelvény leszakadt és romjai alá temette a nőket. Jacopo mint egy őrült rohant a romhalomhoz és lélekszakadva kiáltozta: — Katalin, Katalin merre vagy ? De nem lehetett mindjárt megtalálni. Nagy bajjal s veszedelemmel távolították el a nagy oszlopokat s szétzúzott gerendákat; egymásután emelték ki a halottakat, sebesülteket. Száz kéz is dolgozott a romok alá kerültek kiszabadításán. Végre hallotta a nevét halkan kiejtve. Kutatott, keresett, mig valahára ráakadt felesége ruhájára. Elta- karitoliák a törmeléket az asszonyról. Végre megtalálhatta Katalinját; a nők közül sokan foglalatoskodtak körülötte. A szerencsétlen férj kétségbeesett kiáltozásaira kinyitotta szemét. — Levegőt, levegőt 1 — hörögte a szegény asszony. Egy pillanat alatt föltépte férje a ruháját, de megtántorodott, mikor a díszes ruha alatt szőrcsuhát érintett, a mit a mulatni vágyó Jacopó jámbor felesége viselt; az érdes ruha helyenkint finom vasszögekkel volt ellátva, ilyen öltözetben ülte meg felesége az ünnepet. — Katalin I — ez volt az egyetlen szó, amelyet könnyektől elfojtva hallatott.
