Szatmári Hírlap, 1917. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1917-04-19 / 16. szám
16. szám XXVI, évfolyam. Szatmáp-Németí, 1917. április 19. (HETI SZEMLE) POLITIKA.! ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — égés* évre 8 dollár. Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 _ — „ Felelős szerkesztő Dr. UHL KAROLY. Laptulajdonos * SZATKÄK - EGYHÁZSECIRJ IRODALMI KÖK. A kiadóhivaialt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Dr. LahocsinszUy Béla. kiadóhivatali főnök címére Hunyadi-utca 13. sz. a. küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése B korona ----------------- Ny litt ér sora 40 fillér. ----------------me gjelenik minden csűtőrtökiin. Add Uram, hogy lássak! (+) Most, a mikor az örvénylő chaos kavargó tájfunja csitul és a fekete poklok sötét éjszakáira hajnal kezd derengeni — a béke kö- zelgésére — a gondolkozók, a vér- verejtékezve meditálok úgy látják fajukat, ezt a vértől csapzoít, harcoktól megviselt, keresztrefeszitett magyar nemzetet, mint a hogy nézték az apocaiyptikus borzalmak rettentő köreiből előkerült Dantét: — Eccovi l’uom ch’é stato all’ Inferno! — íme, az a férfi, a ki járt az alvilágban! Mert onnan kerül elő megtépett nemzetünk. Olyan stigmákkal, a minők a keresztfán szerezhetők. A vérezők és harcolók közül egyik sem ennyire, mint mi. Mi zúdítottuk magunkra Galicián át a szent Kárpátokra Kelet kolosszusát, a mi sarkunk után leselkedett Balkán dühödt viperája, minket adott el Judásunk, a szövetséges olasz, a mi oldalunkban vájkált az oláh dárdája, Belgium s a nyugati front várai a mi ütegeink viharára dőltek össze, fajunk viaskodott a levegőben és a Földközi-tenger vizében, — senki senki nem ontott számát, erejét meghaladó, drága vért, és siratott el annyi rokkanttá vált, közös sirokba hantolt délceg ifjú életet, senki nem állta a martyrságba vivő, piros rohamait a világháborúnak úgy s annyira, mint mi. A stigmák tehát rajtunk. — így, husvét után, kell hogy a látók lássák: mi is az igazi formája az Isten elgondolta tökéletes embernek. Krisztus, a föltámadott, a győzelmes Krisztus, a halált legyőző — különös — nem fényes ragyogásban jár itt a föltámadás után negyven napig, de az iromba vasszegek sebeivel, a szivében váj- káló lándzsa pirosló rózsájával keblén és fején a tövisek nyomán ki- serkedt biborgyöngyökkel. így keresi föl apostolait. Es igy nő meg fönségben oly királyivá, hogy az ujjaival sebeit tapogató, hitetlen Tamás térdrehullva vallja a nagy confessiót: En Uram és én Istenem! így hódit, megmutatván, hogy a vérrózsák-fonta koszorú a királyi disz, az igazi isteni korona. Igen, mert a legnagyobb a szeretet. A szeretet pedig ad, mindent ad, az életet adja oda. így lehet megnőni, s a ki igy felmagasztal- tatik, mindeneket magához vonz. A facies Christi, a mit oly rosz- szul képzelünk el, a Krisztus-arc az, a melyiket ő nyomott az irgalmas Veronika kendőjére. Es a kik megértették hivó tanításának lelkét: A ki engem követni akar, vegye föl keresztjét — és mentek utána, stációról-stációra, mind a tizennégyen keresztül, el a Koponyák hegyéig, a keresztrefe- szitésig, a kiknek ő volt az út, az igazság, az élet: azokhoz szeráf- szárnyakon repült és rájok nyomta szenvedésének stigmáit, mintáz Isten trubadoürjára, a mosolygó lelkű Assisiire ott az Alverno hegyén, a szent elragadtatások örök halmain. Ez az igazi isten-emberi arc, a melyet fölvitt az örökkévalóságba, és a mellyel fog megjelenni, mikor eljön ama dies irae, az idők utolsó napja. — Hát miért? Oh, titokzatosan szent valami az emberi élet, a mely — Carlyle szerint is — ha csak egy pillanatig is tart, már az örökkévalóságot adja birtokunkba. Kulcsára a Kálváriát megjártak találnak. — Hogy miért? Mert csak a keresztrefeszitettek tudnak feltámadni, győzni mindenen, a ini materiális, testből való, lenyűgöző, földhöz és múlandósághoz kötö. Csak ilyenek tudnak testben is megdicsőülni, mint a Mester és tudnak úgy élni és járni, mint hus- vót után Ő, a ki többé nem érzi testét, nincsenek számára zárt ajtók, és tanítványai között enni csak azért eszik,' hogy megmutassa: nem rém ő, nem visiő, de valóság, az igazi élet, a kinek átszellemült testében is a lélek vére kering, a lélek vágyai élnek, a lélek gondolatai villannak. A szárnyas ember ő, az Isten örök gondolata szerint megformált. Ez a nemzet ezer évében, de az utolsó esztendőkben különösképen végigment olyan állomásokon, a mikor a lélek arca Veronika-kendőt kíván. Es most, kilépőben a vér- özönből, a legnagyobb áldozat, a vérig való odaadás stigmáival megjelölve áll a látók előtt. Hogy megváltsa a jövőjét minden erkölcsi fekélytől, hogy kilábaljon minden förtelemből, szennyből, a pénz átkából, az utilitaris kapzsiság gyalázataiból, hogy szentjei, Rákóczi-i legyenek, ősi múltjának szépségeit újra élje: a tiszta családi életet, neveljen romlatlan vérü és lelkű utódokat, megteremtse az erkölcsi és intellektuális, a keresztény és magyar életet közéletében, parlamentjében, művészetében, faluban, városon, iskoláiban, sajtójában, színpadjain, ipari és kereskedelmi téren egyaránt. De erről nem hallunk egy szót sein mai vezetőinktől. — Vakok-e ők, hogy nem látják, a mit legjobban látni kell? A legszomorubb számok, amelyek a háború gigászi méretei között is borzalmat kellően emelkednek ki s még a sóvárogva várt békekötés után is hosszú éveken keresztül megrázó mementói lesznek a rajtunk végigszáguldott vérzivatarnak, — a hadiár- vákrót és a rokkantakról szóló statisztikák. Bár az eddigi hivatalos megállapitás még nem öleli tel az összes adatokat és bár, sajnos, a számok napról napra csak emelkedni fognak, az eddigi eredmény is rettenetes magasságot ért már el. 87000 a magyarországi hadiárvák száma. 5000 azoknak a harcosoknak száma, akiknek nincs lába; és 2000 azoké, akik elvesztették kezüket. Akik átéljük a viharos idők rettenetességeit, nekünk forrón lüktető szívvel, bőkezűen adakozó marókkal kell e szerencsétlenek elé sietnünk. Ők halálukig viselni fogják a háborút; nekünk az ő halálukig kell viselnünk az értük való gondoskodás minden terhét. Puha, meleg, köDnyeket száritó szeretettel kell az ő sorsukat magáévá tennie államnak, társadalomnak. Otthont, biztos nyugodt életet kell teremtenünk azok számára, akik örökre vérző sebbel támolyogtak vissza közénk a feldúlt harcterekről. Egyháziak és világiak együttműködése, Hála Istennek! Hát már ilyen cikk is napvilágot lát nálunk. Hát már itt is érzik visszásságát annak a siralmas állapotnak, mikor kiki magának él, a papság is, az intelligencia is. ügy van. Mi lenne derék hadseregünkből, ha a tisztikar félre vonulna 8 magára hagyná a harcias legénységet? Nemde csúfos vereség lenne a vége? Nemde akkor az a tisztikar szégyenében a föld alá bújnék és felelősségének a súlya alatt összeroskadna ? íme, az intelligencia is kezd mozgolódni, elszigeteltségében rosszul érzi magát. Kezd hivatásának tudatára ébredni, irányitó, vezető
