Szatmári Hírlap, 1917. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1917-04-12 / 15. szám
SZATMÁRI HÍRLAP laza. Az egyháziak energiája inkább befelé munkál, a világiaké künnt az életben vágyódik feloldódni. Az egyháziak felfogása a a krisztusi tanoknak a gyakorlati életbe való átültetésénél abban csúcsosodik ki, hogy a kiisztusi gondolat szerint élő lelkek maguktól is átalakítják a társadalmat ; mi világiak pedig inkább azt szeretjük mondani, hogy a mi belső vallási életünk csupán a magunk és lelkiatyánk ügye és ahhoz más emberfiának köze nincs és azt hirdetjük, hogy nekünk küzdelem kell a társadalmi életben ; nekünk harc kell, melyben a lélek megizmosodik, acélossá lesz; bennünk is az a tudat dolgozik, hogy egyedül a krisztusi tanok, az emberiséget, egyént, nemzetet boldogító tanok. Ehhez a társadalmi harchoz, küzdelemhez mi világiak nem tudjuk az egyháziak részéről a hozzájárulást teljes mértékben megnyerni, sőt — mi tagadás benne — sokszor ellenhatást észlelünk és kénytelenek vagyunk bus rezignációval magunkban megállapítani, hogy a kathoiicizmus lomha szekere kövezetlen utakon halad az elhagya- tottság szomorú tudatában. Ne gondolja senki ezt a harcra való vágyódást bármilyen más társadalmi keret ellen való kihívásnak; más az egyének harca és más az eszmék harca. Az eszmékért való harc művelt lélekben tiszteletet viv ki, az egyéni, az önző harc utálatot kelt. Ments Isten ez utóbbitól! Vájjon melyik nagy elme bizonyította be a történelem folyamán a krisztusi tanok tarthatatlanságát, még ha istentagadó is volt. Ha pedig csakugyan emberiséget, nemzeteket, egyéneket boldogítók a krisztusi tanok — amint az mindnyájunk szilárd meggyőződése — miért ne álljunk közös erővel a porondra, miért lomháskodunk, miért késlekedünk? A harchoz természetesen erkölcsi és anyagi tőke kell. A gyakorlati élet is az idealizmus és realizmus összhatásában gyökeredzik, mint a művészet. Már most ki mondhatja, hogy a katholicizmusban, egyháziakban, világiakban egyaránt nincs meg úgy az erkölcsi, mint az anyagi tőke. Megvan, de mennyire meg van; hisz egyebet sem hallunk más társadalmi tényezőktől, mint azt, hogy a mi egyházunk nem szegény. De középponti szervezet — autonómia híján — mennyire szét- forgácsolódik ez az értékes erkölcsi és anyagi tőke! Egy pillantás öt vármegyére terjedő egyházmegyénk területére és Szatmárra, min- e nagy terület középpontjára. Mi az oka annak a szomorú jelenségnek, hogy meglehetősen sok év óta a papi pályára készülő, hivatástól feszülő kispapok kis serege egyre apad? Hol van a katholikus magyar kultúra nagyszámú seregének, a tanítóságnak éltető középpontja itt Szatmáron ? Ha már vidéki tanító nem kerülhet ide a középpontba, mint tanító, hol van itt az az intézmény, a mely itt a keleten munkáló katholikus nemzeti tanítóságot ^irányítja, vezeti ? Hol vagyunk itt ta sajtóval ? Kisded lapocskánk közvéleményt még nem teremthet, bölcsőben ringatjuk rpég, aggódva várjuk, mikor állhat meg a saját lábán. ^ És mikor igy eltűnődöm a krisztusi eszmék terjesztésének módozatain, lelki szemeimmel látom a nagy katholikust, a nagy magyar Pázmányt, aki kétségen kivül örök példája marad a katholikus magyar vezérek példájának. Három eszközt ismert a krisztusi tanok terjesztésében : a szószéket, az iskolát és a sajtót. Ezt a tényt a történelem állapította meg róla, ezért áldozott fel mindent, ezért élt nemes magyar szive utolsó dobbanásáig. És mikor meglátja a nagy Zrínyiben a tehetséget, maga vezeti nevelését és eléri vele azt, hogy a nagy magyar Zrínyit nemcsak a magyarság, hanem a pápával együtt az egész kereszténység ünnepli. E gondolatok abból a meggyőződésből vetődtek papírra, hogy az ügynek legalább is használjanak annyit, hogy egyháziak és világiak egyaránt meggondolás tárgyává tegyék a szorosabb együttélést a krisztusi tanok hordozásában. Aki mást olvas ki belőle, félreértett. Megkondult a vészharang a szabadkőműves tanyákon. Megindult a „jól szervezett, harcos klerikálizmus“ ofí'enzivája; mint sűrű fekete felhő ereszkedik alá a magyar alföldre, hogy „elfogja a józan magyarság szeme elől a napot, beárnyékolja városait, iskoláit, életét.“ így a „Világ." — És mi, harcos klerikálisok, ámulva kérdezzük, hogy merre vannak azok a tornyosuló felhők ? Hiába meresztjük szemünket, mi nem látjuk azokat sehol. Az egész vaklárma amiatt keletkezett, hogy gróf ívlebersberg helyébe Nagy Jánost nevezték ki kultuszminiszteri államtitkárnak. Még mielőtt ez a kinevezés nyilvánosságra jutott, a Világ már heves támadást intézett az uj államtitkár ellen, nem hivatalos működése vagy rá nem termettsóge miatt, hiszen Nagy János eddig nem a kultuszminisztériumban működött, ezirányban tehát nem is lehet róla bírálatot mondani, — hanem azért, mert hithü katholikus, sőt állítólag kongregánista Most, a kinevezés publikálása után pedig sorban megszólalnak a kis és nagy radikális csahosok és kellemetlenül zajossá tepzik az államtitkárnak a bevonulást hivatalába. — Hát nem felháborítóan érdekes, hogy nálunk komoly képpel diszkvalifikálón&k merik feltüntetni a katholikus hithüséget állami tisztségek betöltésénél És teszik ezt éppen azok, akik unalomig hangoztatják egyébkénig hogy a vallásos meggyőződés mindenkinek magánügye, amelyhez a nyilvánosságnak semmi köze. Ugyanígy felháborító az is, hogy e szájas terroristák szemében csak a katholikus vallás ilyen vörös posztó. Más vallásu meggyőződések ellen nincs kifogásuk. Arra még nem volt eset, hogy a radikális-szabadkőműves had valakit, akár magánembert, akár közhivatalnokot megtámadott volna, amiért az hithű kálvinista vagy zsidó. Sőt tudunk a Világ munkatársai s a szabadkőmives vezetők sorában olyan embereket is, akik szóval és tollal tevékeny részt vesznek a protestáns és zsidó hitéleti mozgalmakban. A radikálisoknak ezt a megkülönböztetett gyűlöletét velünk, katolikusokkal szemben jó lesz tanulságképen megjegyezni. — Nagy János államtitkárt mi eddig csak abból a talpraesett, férfias jellemről és magyaros nyíltságról tanúskodó nyilatkozatból ismerjük, amellyel nyelv- öltögető radikálisainkat olyan előkelő fölénynyel elintézte. Véleményt tehát még nem mondhatunk róla. De mindenesetre éber figyelemmel fogjuk kísérni, hogy a radikális blokk vájjon vele szemben is, mint Barkóezy ellen, a tárgyilagosság és igazságszeretet lábbaltip- rásával, a gyanúsítás, ferdítés, a kákán cso- mótkeresés mérgezett fegyverével fog-e harcolni ! ? • Az wj adókról. Irta: NAGY JÓZSEF városi adóhivatali főnök. A háborús kiadások oly nagy súllyal nehezednek az államháztartásra, hogy újabb és újabb jövedelemforrásokat kellett keresni; és az egyes minisztériumok a háború egész tartama alatt állandóan ezzel foglalkoznak. De nemcsak a minisztériumok, hanem az egész ország lakosai: politikusok, jogászok, pénzügyi szakemberek, hivatottak és nem hivatottak is kutattak a csodaforrások után. Találtak is bőségesen. Sajátságos azonban, hogy most is ott találták meg a források eredetét, ahol a múltban : a közönség zsebében. Hiszen ennél nincs is könnyebb. Ez a legalkalmasabb médium. Ezt csak meg kell 'ütni a varázsvesszővel, mindjárt ömlik a pénz bőségesen. Ha azonban még mindig nem elég, csak egy-két csavart kell megszorítani, úgy folyik, ahogy akarjuk. Az 1916. óv különösen bőséges termést hozott az állam jövedelmét fokozó törvényekben. Legközvetlenebbül, de legerősebben is érintik ezen törvények közül a közönséget az egyenes adótörvények. Ezek az adótörvények részint újak, részint a már meglevő törvények tovább fejlesztései, szélesebb rétegekre való kiterjeszSzatmár-Németi 1917. április 12 tései. Nagyon természetes a kincstári jövedelem fokozásának célzatával. Ezek közül a törvények közül a legfontosabb : a jövedelemadó, vagyonadó és hadinyereségadó törvény. Tagadhatatlan, hogy egyszerre ily sok uj törvény alapos elsajátítása és annak gyakorlati alkalmazása még a szakemberek szorgalmát és tehetségét is próbára teszi, de nem kis gondot okoznak az érdekeit adózó közönségnek sem, ami nem csoda, hiszen az ő bőrükről van szó. Előnye a törvénynek, hogy "a kis exis- tenciákat kíméli s csupán a nagyobb jövedelmeket és vagyonokat terheli s ezeket is fokozatosan emelkedő alapon. Ez alkalommal csak arra szorítkozom, hogy kik tartoznak a jelzett adókat fizetni, kik vannak vallomási ivek beadására kötelezve s miképen kell kiállítani a vallomási iveket. A vallomási ivek ugyanis e hó végéig adandók be, tehát legaktuáiisabbnak tartom most csak ezzel foglalkozni. 1. Jövedelem-adó. Jövedelemadót az tartozik fizetni, akinek 1916. évi össze« jövedelme a 10000 K-t meghaladta, ide számítva a vele közös háztartásban élők jövedelmét is, akár adómentes, akár adóköteles az a jövedelem. Adóköteles jövedelemnek tekintendő az adókötelesnek bármely forrásból eredő tényleg befolyó jövedelme. Bármely forrás alatt mindazon bevétel értendő, amit az adózó bárhonnan tulajdonul kézhez vesz, akár készpénzben, akár természetbeni járandóság, stbbi címen. 11. Vagyonadó. Vagyonadót azok az adóalanyok kötelesek fizetni, kiknek vagyona 50 0Ö0 K értéket meghalad. Vagyonnak tekintetnek az ingatlanok tartozékaikkal, jogaikkal stb. együtt; az ipari, kereskedelmi vagy bármely más haszonhajtó foglalkozásban ingó. vagy ingatlanban levő értéke ("üzleti tőkéje); a tőkevagyon, kivéve bútorokat, ruházatot, fehérneműt, műtárgyakat, könyveket és házi eszközöket. Tőkevagyon alatt értendők : b8l és külföldi kamatozó és nem kamatozó követelések ; bel vagy külföldön elhelyezett takarékbetétek ; az állam, törvényhatóságok stb. áltál kibocsátott adóköteles és adómentes kölcsön- kötvónyek; külföldi részvények és értékpapírok tőkeértéke; haszonvételi, vadászati, halászati jogok stb.; bei és külföldi bankjegyekben fekvő készpénz. Fontos rendelkezése a vagyagyonadó törvénynek, hogy az érték meghatározás nem a háború folytán előállott rendkívüli és időleges értékemelkedések alapján történik, hanem a vagyontárgyak a háború előtti vagyis az 1914 év első felében volt viszonyok szerint értékelendők. Az átlagos forgalmi érték megállapításnál pedig nem az az irányadó, hogy a vagyontárgy kinek mennyit ér, hanem az, hogy a vagyontárgy önmagában véve minden birtokosára nézve személykülönbség nélkül mennyit ér. Az értékpapírok, ha tőzsdén vannak jegyezve az 1916 évi utolsó tőzsdei árfolyam szerint, ha pedig nincsenek tőzsdén jegyezve, forgalmi értékük szerint értékelendők. Drágaságok, ékszerek, ha mübecsük alapján vétel utján szerezték, vételáruknak megfelelően, ellenkező esetben reális értékük szerint értékelendők. Bútorok, ruházat, képek, szobrok, könyvek, házieszközök nem tárgyai a vagyonadónak. Azon adókötelesek, kiknek föld és házbirtokban levő vagyonuk tiszta értéke az üzemi tőkével együtt nem haladja meg a 100.000 K-t, 1917 évre kivételesen nem tartoznak vallomási ivet beadni, ha más vagyonuk nincs, vagyonadót azonban ezek is fizetnek. Folyt köv.
