Szatmári Hírlap, 1917. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1917-04-12 / 15. szám
t (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZET Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 „ — „ Tanítóknak és kézműiparos Amerikai Egyesült-Államol ESI ÁRAK: Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér, toknak egy évre 8 korona. :ba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő: Dr. TJHLL KAROLY. Laptulajdonos A SZATMÁR- EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Dr. Lahocsinszky Béla. kiadó- hivatali főnök címére Hunyadi-utca 13. sz. a. küldendők. Páljráxatl hirdetések egyszeri közlése S korona ----------------- Ny litt ér sora 40 fillér. ----------------Me gjelenik minden csiitörtökdn. XXVI. évfolyam. Szatmáp—Németi, 1917. április 12. Katholikus autonómia. (*) A mitológiai Léda-tojásnak a kikel- tetóse bizonyosan nem ment olyan nehezen, mint a magyar katb. autonómiának a megszületése. Sokan már csak egy végtelen tengeri kigyót láttak az autonómiai mozgalmakban és tetettek a reményről, hogy kath. önkormányzatunkból valaha élő valóság legyen. De most, mikor a háború annyira felforgatta az eddigi számításokat és lehetőségeket, amikor a feltámaszthatatlannak hitt .Lengyelország is megvalósult, — most mintha a kath. autonómia is komolyan közelednék a megalakulás stádiumához. A legutóbbi püspöki tanácskozásnak a főtárgya az utonomia volt. A háború kérlelhetetlen vaslogikával bizonyította be, hogy autonómia nélkül képtelenek vagyunk a magyar katholicizmus vérző sebeire orvosságot találni. Katholikus közvéleményünkben pedig olyan általános, annyira türelmetlenül élénk a vágy az autonómia után, hogy azt még akkor is sürgősen meg kellene csinálni, ha semmi eredményt sem várhatnánk tőle. A be nem vált autonómia még mindig kisebb baj, mint az az elkeseredés, amelyet a meg nem csinált autonómia okozna. Az utonomiától várható eredmények értékelésében két táborra oszlik a kath. közvélemény: egy pesszimista és egy optimista táborra. A pesszimisták kevesebben vannak; jobbára a főpapság, kisebb részben a papság s a politika vezetőemberei közül kerülnek ki. Szerintük világi katholikusaink nem képesek megérteni, még kevésbbé méltányolni egyházunk különleges hierarchiai szervezetét, amely nem tűri meg — más vallások analógiájára, — világiaknak az egyházkormáuyzati ügyekbe való beavatkozását. Ha pedig — eme hierarchikus szervezetnek megfelelően — a világiak befolyását tisztán vagyonkezelési ügyekre szorítjuk, akkor az autonómia iránt rohamosan meg fog szűnni az érdeklődés, legfeljebb jozefinisztikus ellenzékieskedésekben fog megnyilatkozni és még mélyebbre ássa, nem hogy eltüntetné azt a szakadékot, amely világi katholikusainkat a papságtól és közvetve egyházuktól eddig is elválasztotta. Katholikusaink nagy többsége azonban sok sérelmünk orvoslását, erőink meghatvá- nyozódását reméli az autonómiától. Ezek az optimisták az autonómiától várják mindenek előtt annak a szolidaritásnak a kialakulását a világiakban, amely egyházunk ügyeit nem „papok dolgának", hanem a „mi dolgunknak" tekinti s amely pl. a protestánsoknál, még azoknak hitközönyös tagjaiban is, oly elevenen él és felekezetűknek olyan imponáló erőt kölcsönöz, nálunk ellenben mind ezideig hiányzik. Az is erős meggyőződésük az optimista felfogásuaknak, hogy az autonómiában megszervezett 13 millió magyar katholikus méltányosságra, jogos érdekeinek figyelembevételére fogja tudni szorítani a mindenkori kormányokat, kegyurakat és hatóságokat és ki fogja emelni egyházát a megaláztatásnak és háttérbeszoritottságnak abból az állapotából, amelyben most van. — Ami pedig az ellenzékieskedéseket, jogköri túlkapásokat illeti, ezek az autonómiai szabályzat okos megszerkesztésével s világi híveinknek meggyőző felvilágosításával olyan minimálisra redukálhatok, hogy abban a formában már nem lesznek ártalmasok, hanem hasznosak és szükségesek. Az egyháztanácsi és iskolaszéki szervezetek nagyon megnyugtató bizonyítékokat szolgáltatnak erre nézve. Annyi bizonyos, üogy a megalkotandó autonómia nem elégedhetik meg a jogoknak ama morzsáival, amelyeket a püspökök saját, eddig gyakorolt jogaikból esetleg átengednek az autonómiai szervezeteknek. Nem is az ilyen természetű jogoknak megszerzése a célja elsősorban az autonómiai mozgalmaknak. A főcél, hogy ama jogok birtokába jussunk, amelyeket eddig a kormány, a kegyurak, a városi hatóságok tartanak kezükben. A fentemlitett hierarchikus természetű jogok elvégre most is jó kezekben vannak. De az már csak nincsen rendén, hogy liberális, esetleg szabadkőmíves kormányok szemeljék ki nekünk az egyházi vezetőket, hogy protestánsok és zsidók válasszák meg a mi papjainkat, hogy vidéki rendőrkapitányok és falusi jegyzők adjanak erkölcsi bizonyítványt a kinevezendő egyházi férfiak „politikai megbízhatóságáéról, hogy katholikus alapjainkat felekezetien férfiak kezeljék s az azokból fenntartott iskolákkal mi ne rendelkezhessünk, hogy a kegyúri plébánosok minden 10 koronán felüli teher vállalására csak évtizedes pereskedéssel patronusaikat rászorítani. Eme sérelmek s ezek az érdekek tették annyira sürgetővé az autonómiát követelők hangját. És ha ezek a kívánságok nem találnak kielégítésre a létesitendő autonómiában, akkor az tényleg nemcsak hogy semmi eredményt nem fog elérni, de a forrongó közvéleményt sem fogja nyugalomra bírni. Mi olyan autonómiát kívánunk és várunk, amely legalább a) a főkegyúri jogok gyakorlásának szervévé a kath. autonómiai szervezetetet teszi; b) kath. alapjainkat (az egyetemi alapokat is beleértve) a mi kezelésünkre bízza, c) iskoláink fölött a rendelkezés jogát számunkra biztosítja. Ha e három főkivánsógunk nem teljesül, akkor a Potem- kinautonomia életbeléptetése után sem szűnünk meg követelni a kath. autonómia megvalósítását. Az uj „magyar“ rendelet. Kellett olvasnunk és kell következtetnünk. Napok óta minden újság ama hivatalos rendelkezésről adott számot, hogy az Exodus zsidó ünnepre, az utravalónak készített pászka számára külön lisztmennyiség utaltassák ki a zsidóságnak, természetesen tiszta, finom búzaliszt, minden keverése nélkül a már kötelezővé tett tengerilisztnek. Ezenfelül külön cukormennyiség, hasonlóan ez alkalomból. Hogy a kimenetel, a vágyva-vágyott exodus részükről nem fog megtörténni, azt keserű szomorúsággal tudjuk. A miért érdemes ezen a nagy apparátussal rendelkező kormányintézkedésen gondolkozni, az: vájjon Magyar- ország nem keresztény ország-e, és hazánk kereszténysége nem üli-e meg husvét ünnepét, a mikor a szentelt kenyér és a szentelt kalács szintén a nagy ünnep hangulatához tartozik? — Nem különös-e, hogy ennek a keresztény országnak kormánya mégsem a keresztény magyarság kielégítéséről gondoskodik, de az egymilliónyi zsidóság részére aggódó gondossággal biztosit külön lisztet? Nem kell-e ebből azt következtetni, hogy ez ország vezető eleme a zsidóság, mert hiszen kormánya ennek tesz minden rendelkezésével szolgálatot? De hátakkor milyen ország Magyarország ? Egyháziak és világiak együttműködése. (S. V.) Fölötte kényes kérdés; egyszer azonban szembe kell nézni vele és mérlegre tenni e két hatalmas tényező erkölcsi súlyát. Szeretném, hogy aki csak megtisztel e soroknak elolvasásával, azt az ügy iránt való olyan őszinte lelkesedéssel tegye, amilyen őszinte meggyőződésből és a keresztény ideálokért való lelkesedésből e gondolatok fakadtak. Egyszer tisztában kell már lennünk azzal az alapvető gondolattal, hogy egy magasabb célért való küzdelemben az egyéniségnek, mint sajátos érdekkörü subjektum- nak nem lehet semmiféle egyéni célja, érdeke ; egyetlenegy magasabb gondolat létezhetik csak, amely kiművelt agyak rendszeres gondolkodásából szűrődött le és amely erejénél és természeténél fogva száz meg száz egyéniségből egy hatalmas lelket teremt. — Ámde nekünk egyháziaknak, világiaknak egyaránt ilyen magasabb gondolatokat termelni már nem szükséges. Ezt a munkát elvégezte a böleseségek bölcsesége — Jézus Krisztus. A krisztusi gondolatoknak a gyakorlati életbe való átvitelének módozatában azonban sajnosán távol állunk egymástól, t. i. az egyháziak és mi világiak; értem a világiak alatt elsősorban a kath. intelligenciát. Az egyháziak, mondhatnám, külön társadalom, a világiak hasonlóképen; a kettő között az összefüggés, a közösség érzete meglehetős
