Szatmári Hírlap, 1917. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1917-01-06 / 1. szám
Szatmár-Németi, 1917. január 6. SZATMÁR HÍRLAP 3 ahova elér, ott keményen markol. Hogy a legutóbbi képviselőválasztásoknál milyen szerepe volt, azt bírósági tárgyalás világította meg. Hogy a közvéleményt irányitó sajtó honnan kapja a legzsirosabb szubvenciókba csomagolva a legfőbb irányítást, az nyílt titok a sajtóviszonyok ismerői előtt. Akik pedig a kulisszák mögé is látnak, azok tudják, hogy a bankok hatalmi szférája még más, sokkal előkelőbb közéleti tényezőkre és ténykedésekre is kiterjed. Ha ez igy volt eddig, menynyivel inkább igy lesz ezután, amikor a bankok egyre szédilőbb mohósággal szívnak magukba minden nemzeti tőkét, mikor már a kezükben tartják az összes ipari és kereskedelmi vállalatokat és rohamosan hódoltatják be a mezőgazdaságot is. Azt mondhatná ez ellen valaki, hogy hiszen a bankok tőkéje azért nemzeti vagyon marad és a gazdasági fejlődésnek olyan lendületet adhat, amire az egyesek közt elaprózott kistőke sohasem lenne képes. Ez részben igaz, bár a külföldi részvényesek hatalmas osoportja és a szövetkezeti mozgalom sikerei elég nagy rést ütnek eme tételek igaz voltán. Ha bankjaink működését nemes altruizmus, lelkes nemzeti érzület és szigorú erkölcsi felfogás irányitané, még örülni is tudnánk feltűnően gyors megerősödésüknek. Csakhogy a nagytőke köz- tudomás szerint nemzetközi, önző, vallástalan és a legszabadabb erkölcstant is csak kelletlenül respektáló nagyhatalom. Ezért látjuk mi aggódva a bankok sürü tőkeemelését. A szatmári viszonyok, amiről kell Írnunk akkor, mikor tulajdonképen a szatmári sajtóról akarunk megemlékezni. A kettő egymással nagyon összefüggő és amikor valahol hiba van, nem tudjuk megállapítani, hogy a mi pátriark- ális társadalmi viszonyaink miatt beteg a szatmári sajtó, avagy a beteg sajtó miatt ilyenek a társadalmi viszonyaink. Erről nekünk most nagyon aktuális elmélkedni, mert jó újságot szeretnénk csinálni és nem vagyunk annyira elfogultak, hogy azt gondoljuk, hogy ezt előttünk más nem tudta volna megcselekedni. Miután pedig minden elfogulatlan bírálónak látni kell, hogy a szatmári újságíráson a lidórc nyomása ül, keresnünk kell az orvosságot a beteg részére, azaz, ha az orvosságot megtaláltuk, keresnünk kell a beteget is, amelyiknek beadhassuk. Nem a sajtó beteg Szatmáron, voltak, vannak itt hivatásos és nem hivatásos éppen clyan tollforgató emberek, akik máshol kiváló újságot tudtak Írni, és ha elmentek, megint csak tudtak Írni. csak éppen Szatmáron nem lehet ezt megcsinálni. Szalmáron nem a közönségnek imák újságot. Szatmáron egysdeknek, pozíciókban levő uraknak Írják az újságot, azaz részint írják, amit lehet, részint Írnák amit nem szabad. A sajtó a közvélemény, — ennek mindent meg kell Írni, ami sok embernek rossz, még akkor is, ha egy két embernek ugyanez nagyon jó. Ezért kellene az ujsogirón k függetlennek lenni és ezért ke lene egyes uraknak megérteni, hogy az újságíró nem ellensége annak a hatalomnak melyik a hatalomban rejlő javakat a köznek juttatja, aki tehát fél a nyilvánosságtól, az nem helyesen él a hatalmával, hanem helytelenül visszaél avval. Szatmáron nem szabad megírni, ha egy laphoz közel álló fiskálisnak az ellenfele jó védő beszédet mond, Szatmáron nem lehet a közönséget érdeklő híreket tanácsülésekből megírni, Szatmáron csak tiz év után szabad megemlékezni arról, hogy egy köztisztviselő tiz évig nem járt hivatalba, tiz év alatt tiz- czsrszer tapasztalta ezt a közönség, az újságírók, de csak akkor lett türhetetetlen, mikor már hivatalból lett az konstatálva. Szatmáron valóságos eldorádó a közállapot, mert itt sohasem bírálnak, sohasem fejezik ki a közönség óhajtásait, mert ezt az illető kesek merényieletnek, újságírói okvetetlen- kedésnek tartanák. Elismerjük, súlyos fegyver az újságíró iezében a toll, lehet vele piszkolódui, egy egész közéletet feldúlni, de miért ezt kell mindjárt feltételezni arról az újságról, amelyik a közönség érdekében pártatlanul, tisztességes hangon, tárgyalni akar olyan eseményeket, amelyek a közönség javára szolgálnak, és miért nem hagyják a bírálatot a közönségnek, és miért azok az Ítélkező fórumok, akik tulajdonképpen a bírálat tárgyai? A hatalom, a végrehajtás és a bírálat nem lehet egy kézben, és azoknak, akik a fórumon állanak, a bírálat iránt egészségesebb idegzettel kell birniok, és könnyen felületessé válnak, amint nem érzik a nyilvános birálat súlyát intézkedéseik mögött. Ezt el kellett mondanunk azok számára, akik Szatmáron félnek az újságtól, meg kellett mondanunk, hogy mi, ha a közérdek agy kívánja, meg fogunk emlékezni kellemetlen dolgokról is, és ezt. a legnagyobb szeretettel tesszük a közönség érdekében, de a tisztelet, megbecsülésünk megmarad közéleti fórfiaink iránt akkor is, ha hibás intézkedéseiket bíráljuk, és ezért ne tekintsenek ellónségeiknek, szokják meg, hogy a nyilvános bírálatra szükség van már csak azért is, mert ilyen mellett a nyilvános elismerésnek is meg van a valódi értéke, nem olyan, mint a megrendelt, — mond hatnánk szolgai felmagasztalásoknak. Mi ilyenformán próbálnánk meg a közt tisztességgel szolgálni tudatában annak, hogy harcolni kell az elvekért, bár a harcban el is lehet esni, de mi azt hisszük életben fogunk maradni. A szerkesztőváltozáshoz. Hosszas gondolkodás után engedtünk ae Irodalmi Kör megtisztelő hívásának és vállaltuk el a Bodnár Oáspár lemondásival megüresedett szerkesztői állást. Jól ismerjük azokat a nehée ségeket, amelyekkel a „Szatmári Hírlap“ szerkesztőjének meg kell küzdenie. Tudjuk, hogy azoknak a messzemenő és sokban egymással ellentétes igényeknek, amelyeket velünk szemben támasztanak, lehetetlenség teljesen megfelelnünk. El vagyunk készülve reá, hogy utunkon több tövist találunk, mint virágot, hogy gazdagabb aratásunk lese gáncsoskodö bírálatokban, mint megértő jóindulatban. De azért vállaltuk a meg bizatást, mert félnünk kellett attól a lehetőségtől, hogy félreállásunk esetleg a kath. sajtó ügyének árthat, és mert a látszatát is kerülni akartuk annak az itt-ott felmerült véleménynek, mintha mi a katholicizmus nagy érdekeinek nem tud nánk alárendelni egyéni érzékenységünket Hadd jussanak nekünk a tövisek, lehetőleg valamennyi kerüljön a mi személyünk útjába, hogy a kath. közélet kertje annál inkább ment maradjon azoktól és teremje az élet virágait. Ha e virá gok keltegelésében és növekedésében a mi gyomláló és örtálló munkánk is eredményeket fog felmutatni, az lesz a mi mindenért kárpótlást adó jutalmunk. Mulasztást követnénk el, ha a távozó szerkesztőnek ki nem fejeznök szinte emberi erőt meghaladó munkájáért úgy olvasóink, mint a magunk elismerését és köszönetét. Két és fél éven keresztül nemcsak szerkeszteni, hanem csaknem egészében Írni is egg hetenkint kétszer megjelenő lap"t: olyan teljesítmény, amelyre csak Bodnár Oáspár írói készsége és munkabírása képes. Még ö is belefáradt Nyugalmasabb, kevésbbé idegőrlő irói munkának akarja szentelni idejét. Erős a reményünk, egyben őszinte ki ánságunk is, hogy meghitt, ragaszkodó olvasóközönségét, amelytől most elszakadt mint lapszerkesztő, eme veszteségért bőven fogja kárpótolni mint iró más irányú olvasni valókkal. Mi a magunk részéről különösen kérjük a távozó szerkesztőt, hogy ne szakítsa meg a szoros kapcsolatot lapunkkal, az ö volt lelki gyermekével. Múlt számunkban nem egészen helyesen irta, hogy őneki joga van lapunk nyilvánosságához. Ez kétségtelenül úgy van, de talán helyesebb a meg fordítottja: a „Szatmári Hirlap“-nak van jussa a Bodnár Oáspár élvezetes, zamatos ma gyarságu írásaihoz. Ebből a jussunkból nem akarunk engedni. A mielőbbi viszontlátásra! * . ___ . * * A l egnagybb mértékben sajnáljuk, hogy mindjárt első számunkban olvasóinkra és reánk egyaránt kellemetlen kiadóhivatali rendelkezésről kell hirt adnunk. Pótolhatatlan munkáshiány, katonai behívások * a villamos áram nagy mérvü korlátozása miatt nyomdánk képtelen hetenkint egy 4 oldalas számnál többet előállítani. Bármennyire nehezünkre esik is, a kényszerhelyzet előtt meg kell hajolnunk és ezért lapunk egyidöre csak hetenkint egyezer> csiitörtö/eön fog megjelenni. Bírjuk azonban a kiadóhivatal ét a nyomda Ígéretét, hogy e kínos állapot megszüntetésére minden tőlük telhetőt elkövetnek. Mi türelmetlenül várjuk az időt, amikor majd módunkban lesz kárpótolni olvasóinkat az elmaradottakért. Egyházi naptár. Kedden, január 2-án ünnepelte az egyház Jézus szent nevének ünnepét. Nem nyilvános ünnep ez a nap, amelyen tehát a szolgai munka tiltva, a szentmise hallgatása pedig szigorúan kötelező volna; ünnepjellege az egyházi szertartásban, a papi zsolozsmában és abban jut kifejezésre, hogy az egyház Jézustól nyert hatalmánál fogva ez alkalommal megnyitja kegyelmi kincstárát és 8 napon át (január 2—9ig bezárólag) egyszeri teljes búcsút engedélyez mindazoknak, akik a szentgyónáshoz és szentáldozáshoz járulnak s a pápa szándékára imádkoznak. Holnap, január 6-án van Vizkereszt. Az egyház egyik learégibb és legnagyobb ünnepe. Krisztus Urunk földi életének három kimagasló eseményét idézi a keresztény hívek emlékezetébe ez az ünnep : 1) Jézusnak megkeresztelletését szent János által a Jordán vizében; innen szármázik az ünnep görög és latin elnevezése epiphania, ami annyit jelent, mint nyilvános megjelenés. Jézus t. i. 30 évi visszavonult élet után a Jordánban való megkereszteltetósével lépett a nyilvánosság elé, midőn keresztelő szent János nagy hallgatósága előtt reámutatott a megjött Messiásra e szavakkal: .íme az Isten Báránya.“ Az ünnep magyar neve is erre az eseményre vonatkozik. 2) a napkeleti bölcsek hódolatónak emlékünnepe; ezért hívják „három királyok ünnepé*-nek is. 3) Emléknapja Jézus első csodatettónek, amellyel a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta. — Vizkereszt vigíliáján a plébániatemplomokban vizszentel s szokott tartatni. Két uj alapítvány. Evek óta következetesen ismétlődő eseménye szent István vértanú ünnepének egy egy jelentős alapítvány Szabó István prelátus kanonok részéről, aki ilyen lélekemelő módon ad kifejezést védőszentje, az első alamizsnaosztogató iránt ápolt tiszteletének. Legújabb 10000 koronás alapitvá ya is egy később megnevezendő egyházi célnak szól, amelyre eddig tett alapítványai már felül vannak az 50000 koronán. — A másik, ugyancsak 10000 koronás alapítványt dr. Bakkay Kálmán papneveldéi aligazgató tette azzal a rendeltetéssel, hogy annak kamatai ösztöndíj képen az alapitó szépszámú testvéreinek gimnáziumba, reálvagy kereskedelmi iskolákba, esetleg tanítóképző intézetekbe járó rkath. fiúgyermekeinek, majd ezek leszármazottainak, ilyenek nemié ében pedig egyhazmegyebeli, elsősorban Máramaros megyei róm. kath. s a nevezett iskolákba járó tanulóknak adassanak. Az 57s százalékos hadikölcsöukötvényekben letett alapítvány kamatai csak 1927 tői kerülnek kiosztásra, addig a tőke gyarapítására fordittatnak. Királyi üdvözlet a magyarságnak. A felseges királyi pár tudvalevőleg sajátkezű üdvözlőirattal kedveskedett a magyarságnak a koronázás alkalmából. A houvódelmi minisztérium Hadsególyező Hivatala levelezőlapokon hozta forgalomba a királyi pár Írásának fakszimiléjét. E levelezőlapok a koronázás napjának dátumáról bélyegeztetnek. Vidékre készségesen eljuttatja a Hivatal a levelezőlap egy-egy példányát mindenkinek, ki az elesett katonák özvegyei és árvái alapja javára legalább 1 koronát küld be a hivatal főpénztárának (kópviselőház 7. az utalványszelvónyen K. Ü.) királyi üdvözlet jelzettel és pontos címmel. Budapesten a hivatal városszerte árusítja a levelezőlapokat..^
