Szatmári Hírlap, 1917. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1917-01-25 / 4. szám

KKVI. évfoly StlTt

Sasatmáp-Németi, 1917. január 25.

4i. szám.

A3ELŐFIZETÉSI ARAK

Kirésa évre 10 K — t. j Negyedévre — 2 E 50 f. félévre — 5 , — „ | Egyes szám ára 6 fillér.

T*nitéknak és kézmOsparoBoknKk egv évre 8 koron» A merikai E.srye«’ilt-A tlamotcb» — egéaz évre 3 dollár.

Felelős szerkesztő :

Dr. TJHL KAROLY.

Lap tulaj (ionos

k SZÄTMÄH - EGYHÁZMEGYEI IROBAUW! KÖR.

A kiadőhivatalt illető összes k Ideméuyek. pénzek, hirdetések stb. I)i". LulioesinszUy Béla kiadój hivatali főnök címére Hunyadi-utca 13 ez. a. küldendők. PAlysajKjaTí £tf «yyaserl kttaciósa 5 Koroo»-----------Ny

Ut

UH* *»11?» 40 iftllOff. ----------------me

gjelenik minden esütSrtSkSn.

■ {UKTCVK‘W!Ma3i

M©sh!setünk értéke.

(+) A történeiern-philosophia is kénytelen megállapítani azt az igazságot, a mit a revelaíio világosságában a keresztény elme tud: hogy van gondviselés, hogy isteni akarat kormányoz, hogy nemcsak physikai törvények vannak, de magasabb törvények a fundamentumai az emberiség, a nemzetek történetének és életének. És ha e törvényeket balgaság, emberi önhittség, egyes fajoknak —• az isteni akaratba nem illő — gőgös vágyai áthágják: akkor láthatatlan erők megmozdulásai kataklizmákkal .reagálnak és viharzó, az emberiséget alapjaiban megrázó rengésekkel teremtenek rendet, igy zökkentve vissza az Örök akarat megterhelt útjára a kisiklani készülő emberiséget.

Mert bizony nincs ember-história. A világtörténelem az isteni akarat iiistóriája.

Ez az akarat az élet missiójával küldi a fajokat történelmi útjukra. Az élet pedig növekedés, fejlődés, értékek termelése. Értelemben, kultúrában, szellemi javakban való bővülés. A inig ez az életerő dolgozik, addig vezető hatalom Babilon — ma már ezerévek temetői rétege borul hullájára. Mihelyt az értelmi élet és haladás lehanyatlik és a Lucullusok asztalainál tobzódik a raffinált, élvezetekért élő (est, mihelyt az értei un ember helyett a testi ember uralkodik, a test kultuszába fulladó egész faj értéktelen lesz az örök akarat kezében és elveti, megsemmisíti, ha Egyptom is az, vagy Hellás j és a világbiró Róma. Ha nincs már bennök élet, ha a termelt kulturértékeket nem tudják tovább növelni, az élet örök fejlődése okából összetöri őket az örök akarat, a mely az emberiségre nem a komfortot, materiális érzékiséget, tie az intelicctualitas maga- sabbrendü életét bízta missióul.

Emberek — Caesarok, Napole- nok —, nemzetek semmit érők ez örök törvény korponáján, mihelyt nem élik a termelő, haladó életet -A egyszerre pulvis et umbra, hamu és árnyék. Ez az örökkévalóság értékelése. De ha világrázkódások

közben is enyésznek semmivé az értéktelen embermilliók, ha holttenger, népvándorlás, vagy világháború enyószti el őket — az igazi életértékek, a kultúra termelt kincsei el nem pusztulnak a világégésben. Népi engedi az örök akarat. Ezek Ázsiából eljutnak Egyp- tomba, onnan Hellasba, majd Rómába s mikor az isteni kultúra Egyháza a népvándorlás Európába jutott törzseibe beléülteti, századokon a román fajok: az olasz, a spanyol, a franczia szülik az emberiség nagy tanítómestereit: Dantei, Calderont, Molieret; utánok — mihelyt revesednek és a test kultuszának haláltánczát járják, — a germán ül az emberiség tanitószé- kéb'e Shakspere-rel, Goethe-vel. így dolgozik az isteni akarat örök törvénye a világhistóriában.

Az angol őrület, mint rendező, nem irányíthatja tehát a történelemnek az isteni akarat utján gördülő ^szekerét.

És ez biztos vigasztalás nekünk.

Kis nemzetünk, ezeréves haA Tiszánál.

De szép is ez a nagy viz I

Pompás képet nyújt a szemlélőnek, amint végig folyik abban a kiesipkézelt szélű, szaggatott oldalú mederben, mely úgy húzódik végig a roppant síkságon, mint valami girbe-görbe fekete vonal. Benne pedig oly lomhán hömpölyög a Tisza szőke vize, mint egy jóllakott óriáskígyó.

De miért is ne néznők örömmel ezt a méltóságos, némán tovaömlő nagy folyamot. Csak apró-cseprő habfodrai beszélnek, csevegnek, midőn oda verődnek a part kavicsaihoz, kiálló gyökereihez. Miért ne is csodálnék partjai mellett végig húzódó nádasaival, melyekben harmonikus összhangot alkot a különféle megszámlálhatatlan vizimadarak hangja. Bámulattal szemlélhetjük : fölötte az égnek felhőtlen azúrjával, melynek, ha vannak széltől űzött felhői vagy ösztönüktől hajtott vándormadarai, melyek ékalakban vész nélkül repülnek tova a levegőn át, mind csak röpke árnyát vetnek a Tisza méltóságos vizére, mely némán tükrözi vissza a fölötte ivedző ég képletei* Legföllebb csak akkor ráncol honjlokot, csak akkor zugnak habjai, ha iont. fekete, haragos felhőket terel össze a sivitó szél. A felhők mérges tekintetétől elborul az egész tájék s a parti füzek susogva beszélik el a haboknak az ég haragját. Ekkor borzasztja össze a Tisza felszínét, hogy ne tükrözhesse az vissza az ég dacos, haragos képét. A fölötte végigröppenő siráhj sem iát abban egyebet, mint a hullámok szin- pompájának zilált játékát s a habok zizegő,

morgó fodrait. Rá is ül egyre s vidám kedéllyel hintáztatja magát u hullámoktól, mig piros csőrével szárnya alatt biberkél.

A parton nádasok, halászgunyhók, messze elnyúló kaszálók, legelők, itt-ott fényes tornya falvak, lábaiknál az átjáró kompokkal, hol a halászok lerakják halgyüjtő kosaraikat s hová a legénység jár lovait itatni.

Mit mi nekünk a Rajna, Loire, Guadalquivir, Amazon, melynek partjain a Nie- belungok hőseinek, gall regéknek, Cid románcainak s a rézbőrii indiánusok rengetegeikért meghalt harcosainak ködalakjai bo- ronganak 1 Idegen tájék, idegen emlék, közvetett érzelem.

De a Tisza a mienk, az, ami mi: tősgyökeres magyar.

Magyar földön születik s magyar földön szűnik meg léte. Magyar vizbe ömleszti habjait, ott találja enyészetét.

Hát hogy ne szeretnők ?

Zsuzsi néni is szereti ezt a Tiszát, de kifogása is van ellene, még pedig fontos.

Szereti, hát hogy is ne szeretné, mikor oly jó kövér vize van, hogy nincs párja heted-hét. vármegyében se, nemcsak a szomjat oltja el, hanem még éhét is elveszi félig- meddig az embernek. De még ez hagyján. A faluban is van ivó-Viz, még pedig jó. A csordakutnak hatalmas vize van, hacsak fel nem zavarják azok a csikósok, gulyások. De ruhamosni meg épen nincs párja hetedhét országban se. Néhány dörzsölés mosó- fázás után olyan tiszta lesz vizétől a ruha, mint a csupa harmatvizzel fehérített patyolat, vagy mint az urnapi oltárteritő.

Hanem nagy baja is van vele. De nagy oktoridik is voltak azok a dédapák, kik először kezdték építeni azt a falut, hogy oly messze látták el a Tiszaparttól. Meg milyen nyám-nyám asszonyok is voltak azok, hogy nem tudták fülön fogni uraikat és eszükbe juttatni a mosóteknőt. Persze arra nem is gondol Zsuzsi néni zsörtölődésében, hogy hisz akkor csupa mocsár, meg nádas volt a part. Nádhegyre, viztetőre, buckák közé pedig nem rakhattak házfundamentumot. De ha eszébe jutna is, akkor meg Széchenyire haragudnék, kinek képe ott van a falu házán : hogy ha már lecsapolta a nádast s leszűrte a falu tövitől a vizet, legalább a Tiszát, vezethette volna el a káposztás kertek alatt.

Bizony pedig most messze van a falu. Mikor mosás van, mindig egy napjába kerül az egyik pár lónak és kocsinak. Meg az a szolgalegóny is csakúgy sütkérezi, heverészi el az egész istenadta napot. Abból áll egész dolga, hogy leszedi a kocsiról a mosót, meg mosás után fel segíti emelni az egész teher mosást. Mást sem tesz, mint legföllebb néhányszor a lovakat úsztatja meg. Csak legalább odalehetne fogni a sulyok mellé ! No de csillapul bosszúsága mindjárt, mihelyt kis leánykájára tekint, aki úgy lubickol egész nap a vízben, mint valami réce. Kacag örömében, amint a vizet paskolja és befröcs- csenti anyját a kis kujon.

Anyja nem haragszik rá, gyerek még, hadd játszék. Ha megnő, majd a dolog mellé fogja ezt is, mint a nagyobbikat, aki már bátran pótolhatja anyja helyét akár a kony-