Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)

1916-11-01 / 87. szám

XXV. évfolyam. Szatmár-Németi, 1916. november 1. 87. szám. (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LÁB ELŐFIZETÉSI ÁRAK; Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 , — , Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám éra 8 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona- Amerikai Egyesüli-Államokba — egész évre 3 doilár. Felelés szerkesztő : BOi>NAh gáspáe. Szerkesztőség Arany János-utca 44. Ide kell küldeni minden a lap szellemi részét illető közleményeket, leveleket. Lap tulajdonos S SZAMÁR-EGYOtóSEGYEI IRODALMI KÖR. A kiaddőhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Fintér József kiadóhivatali főnök címére Egyházmegyei Alapítványi Pénztár küldendők Pálykzatl hirdetések egyszeri kBzlóse 5 korona ----------------- Nyllttór sora 40 fillér. ----------------­mi nden héten kétszer: szerdán és vasárnap Elhessegették tehát újra és újra a béke galamb­ját, melyet talán nem is látott ér­zéki szemeivel a világ. Csak a szi­vek, az emberi, nemzeti, családi ér­zések forró vágyódása, fájdalma, siralma, küzdelme és rettenetes vesz­tessége látták föl felé röpülni a messze távolban. Nagy ködökből, véres párákból és pokoli zűrzava­rokból. Nem nálunk látták csak. Oh nem ! Mindenütt, kerek e világon. A hol szív dobog. A hol érzés él. A hol a béke után való vágy izzik. Kele­ten, a hol a nap ébred; nyugaton, a hol lenyugszik vérpirosán vagy fekete takaróban. Északon, a hol havas ormokon zug, bömböl az ágyú; délen, a hol forróbbak az ér­zések, indulatok és ösztönös kitöré ­sek. Mindenütt várják és láz álom­ban várják a békeségnck ga­lambját. S mily hamar elhessegették a sze­líd, a hozzánk vágyódó béke galamb­ját . . . Mily gyorsan eltűnt a szép, boldog álom. Mily kegyetlen ke­zekkel tépték szét népek millióinak összesürüsödött reménységét. Még nem elég ötöclfél millió embernek halála, kiomlott vére. Még nem telt be a negyedfél millióval a rokkantak száma. Tizenegy millió sebesüllje e vérengző időnek még nem szelídí­tette meg a vad szenvedélyeket. A hadi foglyok milliójának sóhaját még nem hallják a világháború ke­verni. Árváknak, özvegyeknek, itt­hon szenvedőknek siralma még nem tört fel dübörögve a föld mélysé­geiből. Elhessegették tehát újra a béke galambját. De nem űzhetik el mesz- szire. Netn állhatják útját sok, be- láthatlan időkre, Ez a mi meggyő­ződésünk, hitünk . . . Meggyőződés­hez, hithez pedig jogunk van. Végezzenek a pesszimisták bár­mily lekicsinylő gesztussal, lenéző mosollyal a mi hitünkkel és meg­győződésünkkel — azzal mi nem törődünk. Az a mi hitünket gyen- giten nem fogja. Nevezzék jámbor lelkek illúziójának . . . nem bánjuk. Mi ugyanis valljuk, hogy amilyen alapon, a milyen okokból beláthat­ja nagy temető. — A Szatmári Hírlap eredeti tárcája. — Irta: BODNÁR GÁSPÁR. A világ legnagyobb temetőjévé lett a vén Európa. A keresztény műveltségnek termő földje: íme nehézzé, terheltté lett a síroktól, az élettől megfosztott emberhulláktól. Nagy, végtelen temető! Könnybeborult szemmel akarok merengeni rajtad! És nőm bírok. Az értelem elfárad, hogy bekeríthes­sen. Á szív szakadozik, hogy átérezze a vég­telenségedet. Á képzelet bágyadtan ereszti le szárnyait, hogy számait keresse és ad­hassa a te sirhantjaidnak, a te halottaidnak : nagy temető! Voltam, ott állottam Mohács vérmeze­jén ! A történelem szárnyain elszállottam a világnak eddig ismert legnagyobb csata­tereire . . Egyes nemztek, népek nagy lété­nek nagy temetőit még mindig elbírtam képzelni. Elképzelek nagy, hatalmas tereken, pusztákon : elsőben negyven, ötven, hatvan, százezer élő embert. S aztán, hogy ezeket az élő embereket, embertömeget egy rette­netes világrendülés, földindulás egyszerre közös és egyes sírokká változtatja. Hogy azok a sírok olyan kicsinyek és olyan szűk helyre szorultak, mintha halmaik gombostű fejek volnának. Azt a temetőt, a sírok száz­ezreit még mindig megjeleníthetem, ha ködös, szinte fátyollal takart képben is. De téged nagy temető 1 millióknak sir­já^al, millióknak enyészetével, csontjaival.. . átfogni csak elképzelni is . . . nem ember­nek adatott . . . Azt csak Isten szeme láthatja. Az ő keze ölelheti át. Az a kéz, mely milliók és milliók csontjait takarja 1 Olykor-olykor a statisztika próbálkozik számokat adni a világháborúnak emberáldo- zatsiról . . . Nem tartozom azokhoz, akik a statisz­tika értékét semmibe sem veszik. De itt, de most . . oh uj tudomány ! mily gyenge vagy e nagy, e szinte elképzelhetetlen feladathoz. A zsoltáros gyönyörű, szárnyaló fantá­ziájával remegve, Istent keresve leszáll a föld mélységébe. Á tengereknek fenekére. S mint a szél feljut a szirtek magaslataira, a völ­gyek zugaiba . . . És megtalálja azt, akit keres . . . Vájjon megtalálhatod-e te uj tudomány, sivár számfejtő . , rideg statisztika, akiket keressz, a nagy világ temetőnek porladozó lakóit.. ? A nagy temetőnek, melynek határai úgyszólván a kerek földet köritik ... Északot, Keletet, Nyugatot és Delet. Be bírod e járni a nagy, mérhetlen rónákat, az embertömeget nyelő mocsarakat? A hegyek ormait, az or­mok szakadékait és rejtekeit. A vad, sötét erdőségeket és rengetegeket. A világtengreket, a hullámokat, melyek annyi és annyi em­beréletnek sírjai ? A hömpölygő folyamokat, melyek sok-sok ezer ember vérétől pirosod­tak és annyi emberhullát hordoztak hullám­vetéseik közt. lannak tartják a béke galambjának megérkezését: épen olyan jogos, kézenfekvő a béke lehetőségének gondolata és hite — elérkezése. Két lehetőség közt reng a világ már. Egyenlően jogos feltétel és le­hetőség közt. A nagy keverőnek, az angol külügyminiszter legutóbbi be­széde is ezt hirdeti. Hiába takar, hi­ába fenyeget, hiába Írja egy világlap, hogy a békéről, a vérszopó anglus koponya csak annyit mondott, amen­nyi épen elegendő a béke galamb­jának elhessegetésére. Többet mon­dott, jobban, erősebben érezte a nem­zetek békeizzásának, az iszonyú felelősségnek körmeit, mint meny­nyit mondani akart és mint é-rezni szeret. Csak egy a nagy és hatalmas! Az Isten. A világháború nem nem egy esztendő, nem egy nap érett. De át­lag a villámnak gyorsaságával ütött Európa népeire. A béke sem egy esztendő, egy hónap, egy hét alatt érlelődik. Háború és béke azonban párhuzamosan sűrűsödnek. A béke is villámgyorsan érkezhetik. Az Isten Oh 1 Mered-e remélleni ? A tengerek számát megnövelte ez a vészes világháború. A vértengerrel, amely egyszer kiapadhat. Hiszen a csillagok is elhal­ványodnak egy-egy időre. A vulkánok is kiégnek. Talán kiszáradhat ez a vértenger is. Mikor és mennyi ,időre? Ki adhat erre a kérdésre feleletet. És megszaporodott a ten­gerek száma a könnytengerrel is. Oh könny, könny ! Mikor az első em­ber szemében megcsillantál . . , már akkor jelezted, hogy minden szemben ott Jeszesz. Minden ember szempárból — mint az örök forrásnak ere— csurogni fogsz. Oh könny, sokszor világzáporrá sokasodtál a népeknél, a nemzeteknél . . most világtengerré. . a köny- nyek tengerévé sürvedtél. Milliók és milliók könnyéből lettél te könnytengerró. Meddig fogsz e földön hullámzani ? Mikor apadsz ki ? Es mikor szűnnek meg orkánaid, s mi­kor ülsz el . . csöndes veszteségekről mesélő emlékké . . ? A hegyek, az ormok is megszaporodtak. A fájdalmak, a vesztességek kínjai . . . he­gyekké, ormokká magasodtak. Sokan lábaik­nál ülnek és könnyes szemekkel néznek kopasz csúcsaira. Mások oldalain kúsznak, hogy magaslatodra felkuszhassanak és ott maradnak, ott lelik sírjukat . . . Világfáj­dalom ! Ki fog téged enyhíteni. Hullámhe­gyeidet ki fogja felőrölni, mélységeidet ki fogja betölthetni . . . ? Tudósok, bölcsek, az emberiség nagy el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom