Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)

1916-10-29 / 86. szám

Szatmár-Németi, 1916. október 29. „SZATMÁR HÍRLAP 3 A temetők felé, a hősök sírjához száll már most a mi lelkünk vágya, hite és emlé­kezete. Máskor is igy volt. Most szinte meg- tüzesednek érzéseink, szárnyakat kapnak gondolataink. Mi ez a lelki állapot, ha nem annak a eluíasitbatlan emberi tudatnak bizo­nyossága, hogy a kik a sírokban nyugszanak, nem múlhatnak el. Nem semmisülhetnek meg. Élnek azok; hívnak azok ; tanítanak, biztatnak, segedelmet kérnek és erőt adnak azok nekünk . . . Egyeseiknek, családoknak ős a nemzetnek magának is. Menni, sietni fogunk, tehát a temetőkbe. A békeidőknek sirhalmához. Es a hősökéhez is. Menjünk és legyen ez a rni látogatásunk méltóságteljes. Szent és komoly. Lelket vigyünk oda é* nem csak virágot és világot. A virágnak is csak akkor lesz lelke, ha mi bennünk is lélek van. A világosságnak is akkor lesz értelme, ha agyunk értelme, szivünk érzelme tudja, érzi, hogy mi az igazi kegyelet lényege. Bóssafiisér ájtatoaságok & háború alatt. Mióta a háboiu kitört az egész ország templomaiban tartanak ájtatosságokal, győzel­münknek és dicsőséges békénknek eljövete­léért. De főleg májusban és október hóna­pokban fordultak a hivek & nemzet Nagy­asszonyához, Boldogasszony Anyánkhoz, a Rózsaíüzér imádkozásával és felszálló régi énekünkkel, hogy régi pátronánk . . nagy Ínségben lévőn . . igy szólít meg hazánk . . Magyarországról, édes hazánkról, no feled­kezzél meg . . szegény magyarokról. Május­ban ás október hónapokban fordult és fordul dicsőséges győzelmekre a mi küzdelmünk, a mi háborús sorsunk . , és Isten segítségével fog végleg győzelemre fordulni. Paschala német Irgalma» néne ju bileuma. Csendes és bensőséges ünnepség­nek volt színhelye folyó hó 26 ón a helybeli királyi katholikus főgimnázium internátusá- nak, a Pázmány-konviktusnak házi kápol­nája. A városunkban elhelyezett 53. Kriegs­lazarett betegápoló apácái, thüringiai szent Erzsébet leányai gyűltek össze ez »Siralommal, hogy megüljék egyik társnőjük, Héda Pas- chala nővér áldásos kórházi tevékenységének huszonötéves jubileumát. Paschala nővér a boroszlói anyaháznak tagja, 1914. szeptem­berétől 1916. szeptemberéig Oroszország és Galicia harcterein teljesített ápolónői szolgá­latot s most városunkban tölti be nemes hi­vatását. Tulajdonosa a Vöröskereszt III. és II. osztályú érdemrendjének s jubileumakor babérfákkal, őszi virágokkal díszített oltárnál, az elöljárók és betegek hálája, tisztelete s a munkatársak Te Deuma köszönti. Az ünnep­ségen megjelentek : Schaunburg báró, a német Vöröskereszt helyi megbízottja, társnői teljes számban, a helybeli irgalmas nővérek kül­döttsége s a tisztviselőtelep hivő közönsége. A hálaadó istenitiszteletet Fölkel Béla főgim­náziumi tanár, internátusi igazgató tartotta 8 az ünnepeltet lendületes német nyelvű be­széddel köszöntötte. Az éneket Sepsy Márton karnagy vezetésével a székesegyházi énekkar lelkes gárdája szolgáltatta. Pályaorvosi tanácsadó. A m. kir. államvasutak igazgatóságának elnöke dr. Góbi Alajost, szatmári Máv. pályaorvost tanács­adóvá. nevezte ki. Kitüntetés, őfelsége a király Kulcsár Lajos máv. főellenőrnek, a szatmárnémeti állomás főnökének a hadiforgalom terén teljesített kitűnő szolgálatainak elismeréséül a koronás arany érdemkeresztet adományozta viíézségi érem szalagján. A villanyvilágítás újabb rendje. Dicséretes gondossággal és erőkifejtéssel van rajta a hatóság és villanyigazgatóság, hogy villanyvilágítás lehető kiterjesztésével a vá­ros közönségének életrendjét, munkaidejét biztosítsa. A szónkórdést a lehetőség szerint megoldották és igy sikerült a következő újabb rendet biztosítani: A nyilvános hslyek zárórája 11 óra helyett 12 óra lesz. A köz­világítás fél világításra redukálva éjjel egy óráig lesz fenntartva. Ezen időpont után a közvilágítás teljesen megszűnik. A magán- vilógitás reggel 7 óráig marad üzemben. Reggel 7 órától délután 3 óráig a villamosom üzeme teljesen szünetel. Á színházi előadás fél nyolc órakor kezdődik. Ellenállási-liga. A következő sorokat kaptuk. Élelmezési szövetkezetünk van. De ez — nem elég; bár dicséretes tevékenységet fejt ki. Ellenállást kellene kifejteni az uzso­rásokkal, a kihasználókkal szemben. A baj ott van, hogy megfélemlítik kereskedők, ko­fák, árusok a közönséget. Nincs ellenálló képességünk. A gondolat, hogy nem szerezhet be valamit, legyőzi a pénztárcát, a lehető­séget és minden legkisebb erőkifejtést. A közönség szét van hullva, mint az oldott kéve. Ha csak egy bizonyos ideig együttes elhatározással, megingathattitlan eljárással .lépne fel: megváltoznának viszonyaink. De remélhető e ? Hiszen, akinek pénze van, aki fizethet, az fütyül a inai piaci uzsorára, ki­zsákmányolásra is. Hát igy van. De ha egy elienáliási ligát szerveznénk, könnyebben és talán sikerrel lehetne küzdeni az árdrágítók és pónzszórók ellen is. Tudnók, kik ők, akik minket is táncoltatnak. Katonai előléptetés. Tatár György 12. honvédgyalogozredboli törzsőrmester, aki a múlt évi junius hó vége óta az északi harctéren teljesít szolgálatot és tulajdonosa a 2. osztályú ezüst- és bronz viíézségi érmek­nek, e hó 18-án tiszthelyettessé lett előlép­tetve. A ezinárváraljai kösjegysö halála. Lázári Nagy Bertalan kir. közjegyző 65 éves korában hosszasabb betegeskedés után elha­lálozott. Az elhunyt közjegyző huzamosabb időn át elsőben, mint gyakorló ügyvéd, majd mint helyettes közjegyző lakott városunkban, mellyel való összeköttetését Szinérváraljáról is fentarlotta — szinórváraijai körjegyzősége idején is. Elhunytál özvegye, gyermekei és széleskörű rokonság gyászolja. A város közönségének petróleum­mal való ellátása. A városi Tanács határo­zatot hozott, melyszerint a lefoglalt készle­tekből csak a megjelölt és hirdetésben felso­rolt kereskedők kaptak, illetőleg kapnak a hatóságtól. Ezek a kereskedők pedig kötele­zik magukat, hogy a Tanács maximális árá­ban árulják és pedig minden kikötés nélkül. Az eladási árak a közönség részére: 1 kiló 56 fillér; 1 liter 48 fillér. Csak jegygyei vá- eároiható. A kereskedő tartozik e jegyekkel — elszámolni. Vidéki ®lőfls9tőlnk«t, a kik a lap előfizetését még nem küldöttek be, nagyon kér­jük : szíveskedjenek a mai, csaknem legyözhetlen papirdrágaságot komolyan méltatni és minket súlyos helyzetünkben azzal segíteni, hogy előfi­zetésüket postafordultával sietnek rendezni, s igy lehetővé tenni, hogy a reánk nehezedő kötelezett­ségünknek mi is eleget tehessünk. Ä zsákhordó csak lisztért mozdul, Három zsák lisztet kapott egy nagyobb ét­kezője vendéglős. Ott halad el mellette egy zsákhordó, tagbaszakadt ember. — No csak szállítsa haza ezt a lisztet. Mit kér zsákjáért ? — Két-kót kiló lisztet! — Hát iszen megfizetem én pénzben. — Pénzért meg sem mozdulok. Lisztet vagy itt hagyom. És ment tovább büszkén, mint a ki fütyöl a pénzre. Neki liszt kell. Tanítók kiképzése tisztekké. A 1865—1882. évfolyambeli hadiszolgálatra al­kalmas tanítókat és tanárokat, ha egyénisé­gük erre minősiti őket, tartalékos tisztekké fogják kiképezni. A tanférfiaknak harcvonali, hadtáp és irodai szolgálatra való kiképzése külön szabályok szerint történik. Mtért akarja megmérni ? Csontos ur a fe leségével egy önműködő mérleg mellett haladt el. A férj unszolására a feleség réállott a mérlegre. — De ugyan miért mérjem meg magamat ? — kérdó férjétől. — Hát szeretném tudni, — válaszolt a férj — hogy milyen nehéz az én keresztem. Zab és árpakenyér, Á múltkoriban már megírtuk, hogy a kormány tervbe vette a búzalisztnek árpával való keverését. Illeté­kes helyről most arról értesülünk, hogy uem- osak az árpával, hanem a zabbal való keve­rést is tervezik. Erre a keverésre már köze­lebb sor kerül. A kukoricát kizárólag állati táplálásra fogják fölhasználni. A kormány a répatermés kímélése szempontjából a sörgyár­tást ismételten korlátozni szándékozik. Az utazási idő nem számit a sza­badságba. A szabadságra menő katonáknak eddig szabadságukba beszámították az utazási időt is. A hadvezetőség most elrendelte, hogy ezentúl a tizennégy napi szabadság úgy ér­telmezendő, hogy az illető szabadságra menő katona tényleg tizennégy napig legyen sza­badságon. Ki kell számítani, hogy az oda- meg a visszautazás mennyi időt vesz igénybe és a szabadságot annyi idővel előbb kezd­heti meg és ugyannyi idővel későbben tar­tozik bevonulni. Ez a valóban humánus in­tézkedés már életbe is lépett. A háborús idők legsikertslenebb vlooe. — Te Simeláj, miért rekramálják s spárga ? — Hogy a csalókat felkössék. — The bulond! Hogy gondilla* ilyen szamárság? — Nü?-— Hát hogy a békát megköthessék . . . A maximálással hibázott a kor­mányzat, hibáztunk mi is, itt Szatmáron, főleg a piaci konyhatermékeknél. Legfelső fokon kezdtük, jámborul hívén, hogy igy ki­elégítjük a pénzéhes árusokat. De mi történt? Á maximálás legfelsőbb fokra szökött. A ta­nulság az, hogy mentői magasabb a maxi­málás, annál merészebb és magasabb a meg­szegése. A tanulság megvan. Lehet-e rajta segíteni? Kórdések-kérdése. (Spektátor III.) Az 1917. év. A jövö évi naptárak kez­denek már forgalomba jönni. Főbb adatai ezek: Jauuár 1-e hétfőre, Vizkereszt ünnepe pedig szombatra esik, az igy óv első hetében csak 4 munkanap lesz. A farsang 46 napig tart s február hó 20-án őr véget. Á húsvéti ünnepek április 8—9, a pünkösdiek május 27—28-án lesznek. Áldozó csütörtököt május 17-én, Űrnapját junius 7 én ünnepli a kath. egyház. A karácsonyi ünnepek keddi és szerdai napra esnek. Két egymást követő ünnepnap lesz még augusztus 19—20., szeptember 8—9., és december 8—9-ón. Az 52 vasárnappal együtt összesen 67 ünnepnap lesz az 1917. évben. Egyszerűsítés. Vendlég: Hallj* vendéglő« I Az étel ehetetlen, a bor ihatatlan . . . Pincér: Kérem egy kis türelemmel lenni, amíg átadom a számlát, aztán legalább egyszerre dühöng­het uraségod mindenért! Ssatmár-Cseks községben az utóbbi betekben nem is egyenként, de tucatszámra végezték a betöréseket. Tizenkét házban jártak betörők ós ott, hol látogatásokat tettek min­den ingóságot felforgattak, de azokból semmit se vittek el. Minden valószínűség szerint pénzre vásott a foguk: mást nem értékeltek. A szatmári csendőrség már fülön csípte a betörő bandának három jó madarát: Horvát Józsefet, Veres Pétert, Horvátot a Buglyos Jánost. Horvát, a nem buglyos katonaszöke­vény, már másfél éve, hogy zavarják. A hármas szövetség már a szatmári kir. ügyész­ség fogházának lakói. Beismerésben vaunak. A költő (egy ismerősénak felolvassa legújabb verseit): (Ah, úgy látom, hogy költeményeim igen meghatották önt! Ön könnyez ! Az ismerős, (aki a zsebkendő után kotorász): Nem, hanem izzadok! TANÁCSADÓ. A tanácsadó rovatot értékelik azok a köszönő sorok, melyek női, a gazdasszony- kodásban jártas kezekből hozzánk érkeztek. Természetes, hogy azok előtt, akik naponkint kész ebédhez, asztalokhoz ülnek: ezek a gaz- dasszonykdáshoz, a háborús időknek konyha­harcához tartozó tanácsok laptöltelékként tűn­nek fel. Mi azonban az eleven életből, olvasóink igen tiszleletreméltó osztályától tudjuk, hogy ezek a tanácsok ma életszük­ségletek. És igazán örömünk, tiszta örömünk volt, mikor egy háborús recept szerint ké­szült eledelt tett elénk a vendéglős, dicse­kedvén, hogy ezt a mi lapunk tanácsa szerint készítették. Pedig abban a vendéglőben és sok más helyütt meghozathatják ós meg is hozhatják talán a szakácskönyvet. A néme­teknek is van talán szakácskönyvük ós mé­gis tele vannak lapjaik, még a szépirodal­miak is háborús tanácsokkal, reoeptekkel. A mi lapjainkban is, még napi lapjainkban is találhatunk ilyen tanácsokat. Hát mi ezen

Next

/
Oldalképek
Tartalom