Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)
1916-04-09 / 28. szám
28. szám XXV. évfolyam. Szatmáp-Németi, 1916. április 9. tű (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP 'fltej- V* ■' ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 , — , Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR- EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Pintér József kiadóhivatali főnök czimére Egyházm. Alapítványi Pénztár küldendők. Pályicatl hirdetések egyszeri közlése 5 korona ----------------- Nyllttér sora 40 fillér. ----------------mi nden héten kétszer: szerdán és vasárnap. Kegyelmes, méltéságos nagyasszonyok ti kezditek meg tehát a harczot, a daczos ellenállást a divat szertelen hóbortja ellen. Megüzenitek a háborút neki. Üdvözlünk benneteket! Sokkal távolabb élünk egymástól, bogysem ti tudhatnátok azt; mi már csaknem szakadó esztendő óta harczolunk ellene. Az ólombetűkkel, sokszor lekicsinyelt Írásunkkal. Azt hittük, hasztalan! De jöttek mégis hozzánk a lelkiismeretnek remegő hangjai. Hogy ha nem hódolnak a divathóbortjának, ez a rettenetes ellenség, mely milliókat hatalmában tart, őket végzi ki. Ki kezdje ? szólott bátrabban, erősebben egy másik hang. Mi azt feleltük: kezdjék az Euoharistiának imádkozó asszonyai és leányai. Kezdjék a könnyeket törlő Jótékony Nőegyesületnek hölgyei. Kezdjék a mi hazafias és áldozatokra kész tanitanőink. Mélységes csend következett utána. Mint a mélységes tóba vetett kőnek kevés ideig tartó gyürüzetes hullámvetései után, olyan mélységes volt a csend Írásunknak elolvasása után. Es elnyomtak lelkűnkben a felfakadó fájdalmas szemrehányást is: Mit féltek ti kicsinyhitüek ? Most pedig jöttök ti kegyelmes, méltóságos, nagyasszonyok s a súlyos igét belevetitek a nemzet asz- szonyainak, leányainak leikébe, szivébe. Nem a magatok nevében. Mintha csak a költőkirály szólana az Úri Hölgyekhez. A nemzet kér, esd felétek. Hölgyeim, Magyarország nő világa ! Az itthon való barezainkban a szeretetnek, a lemondani-tudásnak barczosai, most rajtatok a sor, hogy a divat hóbortja ellen való harcznak kibontott zászlaja alá álljatok. Az egri nők életüket adták, vérüket ontották a hazáért. Tőletek épen életet, s csak hősiességet és lemondást kér a nemzet. Férjetek és fiaitok levetették a békesség idejének ruháit és felöl- tötték a vitézeknek öltözetét, hogy a hazát, minket és gyermekeiteket vérükkel és ha kell halálukkal is megmentsék. Gyermekeitek kérnek benneteket, azok a gyermekek, a kiknek nem adhatjátok meg a béke idők táplálékát, talán épen a divat zsarnoksága miatt. A hadi árvák ezrei és ezrei esengenek a nemzethez tejért, mely csak nem rég forrásokként buzogott a tejjel és mézzel folyó Kánaánban. Hölgyeim! Csak a minap sok szó, ujságczikk csatázott azért, hogy kimutassa a magyar nők akaraterejét. Hogy a nő akaraterejének következetes kitartásban is verseny- képes tagja a társadalomnak. Hát rajta! itt a tér, az alkalom, hogy megmutassátok: akaraterőtök áttöri a divat hóbortjának kínai falát. Mint hatalmas rajvonalok vegyétek a zászlót kezetekbe, a mely zászlón ott ragyog a szó: Divat rabok többé nem leszünk ! Mihályi! Ákos dr. egyetemi tanár előadásai. — A nyilvános Istentisztelet, Budapest, 1916. A Sz. István Társulat bizománya. Ára 10 korona. — A katholikus istentisztelet szépsége srsoksz még a hitetlen és közönyös emberek ozivét is mozgásba hozza; másvallá- uak sis gyönyörűséggel élvezik, — és nem egyszer e szertartások isteni fönsége volt az a bűvös varázsszer, amely eleven erőtől duzzadó konvertitákat hódított meg Krisztus egyháza számára. Ha már az egyházi liturgiának öntudatlan szemlélése is ily mély nyomokat hagy a lelken, mennyivel maradandóbb lesz sziveket nemesítő hatása azoknál, akik szépségeit meg is értik és a jelképek mögött rejtőző igazságokba belehatolnak. Ezeket a rejtett liturgikus szépségeket tárja föl olvasói előtt Mihályfi Ákos jelen könyvében. Tiz esztendővel ezelőtt, egyetemi tanársága kezdetén bocsátotta ki először ezeket az előadásokat, akkor csak növendékei részére, latinul, litografált jegyzet alakjában. Azóta a csecsemő állandóan nőtt, fejlődött; a jegyzetek folyton bővültek, mig végre elérték érett korukat, — és szerzőjük, mintha csak a klasszikus „nonum prematur in an- num“-ot betüszerint akarta volna beváltani, kilencz évi simítás, átdolgozás és munkálkodás után szabad szárnyra bocsátotta egy vaskos kötetben. Szükség is volt reá, mert Kozma de Papi-nak 1861-ben latin nyelven megjelent szertartástana óta hazai teológiai irodalmukban nem látott napvilágot nagyobb- szabásu liturgikus szakmunka. Hogy mit nyújt Mihályfi Ákos könyve arról már tartalomjegyzékének figyelmes átolvasása is eléggé tájékoztat. Az első részben (33—296. 1.) az általános szertartástant adja elő; szól a szertartásjogról, a liturgikus nyelvekről és könyvekről, a szent idők- és helyekről, az egyházi ruhákról és egyéb felszerelésekről. A második rész, a különleges szertartástan (297—633. 1.) pedig a papi zsolozsmát, a szent misét és egyéb nyilvános istentiszteleti ténykedéseket írja le. Magának a kér. liturgia középpontjának, a szent mise áldozatnak 260 oldalnál többet szentel. Ézt a bő anyagot nem szárazon, elvontan tárja elénk, hanem gyakorlati használatra. A szerző minden izében gyakorlati ember. Nem vadássza a katedrán sem a tudományosság látszatát, hanem egyedüli törekvése, hogy beléoltsa hallgatóiba a lelkek iránti természetfölötti szeretetet és a lelkes nagyrabecsülést az egyház intézményei, rendeletéi és szertartásai iránt; — és azt hiszem volt tanítványai kivétel nélkül kedvesen és hálásan gondolnak vissza arra a lelkesedésre, amely Mihályfi Ákos előadásait áthatotta és belőlük is hasonló lelkesedést váltott ki. Ilyen ez a könyve is. Keresetlen egyszerűséggel, — mint ő maga mondja, — nem tu- dákosan, de mégis tudományosan foglalja össze mindazt, amit az egyház szolgáinak ismerniök kell, hogy a szent szertartásokat méltóképen végezhessék és a híveknek is feltárhassák az egyházi liturgiában szuny- nyadó rejtett kincseket. De a gyakorlati szempont előtérbe helyezése mellett sem mellőzi az igazi tudományos módszert. Ez alatt különösen kettőt értek: a történeti keretet és az eredeti jogi forrásokkal s a legújabb irodalommal való szerves kapcsolatot. A történeti módszer fokozatos fejlődésében állítja elénk a nyilvános istentiszteletet az egyház zsenge korától napjainkig. Elvezet bennünket az ős-keresztény világ erényillatos légkörébe, bemutatja az ősliturgiát, a legrégibb misekönyveket . . , hogy lelkünk emelkedjék azon a gondolaton : az első századok vértanúi, az apostolok közvetlen utódai is épugy mutatták be a szent áldozatot mint mi. Csak ebbe a történeti keretbe beállítva dombordnak ki a mai szertartások belső szépségei. Mihályfi Ákos müvének korszerűségét különösen emeli az a körülmény, bogy X. Pius pápa liturgikus újításait mind feldolgozza. Tudvalevő dolog, hogy a megboldogult szentatya az ünnepek rendezésével, a papi zsolozsma reformálásával, a vasárnapi liturgiának régi méltóságára való visszahelyezésével . . . igen lényeges újításokat vezetetett be a szertartások terén, a római kongregácziók, főleg a szertartások bizottságának újjászervezésével pedig egészen uj szertartásjogi szerveket léptetett életbe. Ami a „Nyilvános Istentisztelet“-et még inkább ajánlja, a magyar viszoyok állandó szemmeltartása. Nálunk a különleges körülmények behatása alatt sok tekintetben az általános törvényektől egészen eltérő liturgikus gyakorlat fejlődött ki. Sokszor bajos is eltalálni, hogy az általános előírást
