Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)
1916-01-26 / 7. szám
XX¥. évfolyam. 1916, január* 26. mxákn. v1 ■i 0 (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 . — _ Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős :.zerküsztő : BODNÁK GÁSPÁR. Laptuiajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A vérbeli magyar ember gondolta-e valaha, hogy ha bemegy a kenyeres boltba vagy a „vendégfogadóba“: ott neki nem adnak addig kenyeret, mig hatósági utalványt nem szúr le — az asztalra. A kenyér ára csak amolyan kismiska. A fődolog a kenyérjegy vagy liszt-utalvány. Szerencse, hogy a magyar ember csak úgy gondolja, melyszerint szokott életmódjának, igényeinek megcsorbitása esetén szinte bele is tudna halni. A magyar természet kemény, mint az aczól. De okosan hajlitható, megnyerhető. S ha egyszer belát valamit, akkor meg "is adja magát. Főleg a hazáért. Belátjuk bizony, hogy mikor ellenségeink azzal az embertelen fegyverrel akartak megverni és győzelmeskedni rajtunk, hogy kiéheztetnek; elveszik tőlünk a mindennapi kenyér lehetőségét; mikor mindnyájunkat önvédelmi harczunk ra kényszerítenek, tehát földeinket megfosztják a munkás karoktól: akkor a magyarnak talpára kell ugrania és azt mondania: hohó lassabban a testtel, abból ugyan nem esztek. Ha nem szakad reánk az előző három küzdelmes esztendő, ha a gazdavilágnak nem kellett volna megverekednie itthon is a rettenetes időjárással, ha tehát nekünk bőségesebb termésünk van: bizony hogy fügét mutattunk volna a minket kiéheztetni akaró ellenségeinknek. A kenyérjegyeket, utalványokat is elkerülhettük volna. De ha már igy van, a hogyan vagyon . . beletörődünk ám abba is, amiről apáink még nem is álmodoztak. Levonjuk a tanulságot. Mert meg van ám mindennek a maga tanulsága. Ennek a mostan való kenyér-állapok, ak pedig az a tanulsága, hogy takarékoskodni kell a falat kenyérrel is a legteljesebb mértékben, ha még egyszer is úgy szereti a magyar ember a kenyeret, mint a hogyan szereti. Ennek az okos, mondjuk, a fösvénységig menő takarékosságnak pedig meg lesz az az A kiadóhivaia'it illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Pintér József* kiadóhivatali főnök czimére Egyházm. Alapítványi Pénztár küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri kSzlése B korona ----------------- Nyilttér sora 40 fiilér.----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap. eredménye, hogy biztosítjuk a kenyeret minden lehetőségre és a háború kinyújtott idejére is. A másik tanulság az, hogy végre mégis rájövünk, melyszerint a mezőgazdaságnak megkell adni minden lehető támogatást, hogy háborús feladatainknak meg tudjon felelni. Hogy a mezőgazdaság is voltakép ipar. Mi azt mondjuk — háborús ipar. A kenyér immár olyan tényezővé lett, mint a srapnel. Meg kell tehát a mezőgazdaságnak is adni pénzben, munkaerőben, szállítási ésanyagbeszerzési előnyökben mindazt, a mit a srapnel, municzió-gyá- raknak megadunk. Az az gazdasági nyelven: produktívvá, teherbíróvá, fejlődővé kell tenni gazdaságunkat. De még tovább is van! kenyér és lisztjegyekbe bele fogunk törődni, mint sok más háborús különlegességbe. És hasznunk lesz belőle, mert fegyelmezettséget tanulunk. A magyar embernek nem árt egy kis fegyelmezettség. Jóval naESmlókezzünk. — Mire való az a sok katona ? — Hogy a „M. F.“ czimü lapomnak régibb évfolyamait lapozgatom: szemembeszökött egy czikk, melynek czime: „Mire való ez a sok katona ?“ Évtizeddel ennekelőtte Íródott, mikor a népboldogitók a katonaság ellen izgattak a falvakon, felhasználván a képviselőházi vitát arra, hogy a nép lelkét félrevezessék és az általános közfogalmakat teljesen összezavarják. Jól emlékszem, hogy sűrűn érkeztek hozzám abban az időben a nép köréből ákombákomos Írások, melyek arról okoskodtak a maguk egyébként józan, de akkor megzavart eszükjárásukkal, hogy talán bizony katonára az országnak semmi szüksége nincs; azt a tenger pénzt igy, úgy és a többi. Es nem csudálkoztam a nép ilyetén való gondolkozásán. Hiszen úri emberektől is lehetett akkortájt ilyen bölcseségeket hallani. Hanem Írtam lapomban a következő öregbe- tüs czikket, mely azt hiszem — mint a mostani időkre jellemző sorok, — érdemes lesz az olvasásra. Szól pedig' a czikk ekképen. * Most, hogy minduntalan katonai kérdésekről, meg a katonák fizetéseiről, lenung- járól van szó, lapunknak több ^olvasója azt írja, hogy arra mondanánk már egyszer ká- dencziát: mire való az országnak ez a sok katona ? S a rémitő költségvetés. Szeretjük az egyenes, nyilt szivü embert, aki kendőzetlenül kitálalja a magáét, hát meg is embereljük a kádencziával. Meg ám készséggel, mert jól tudjuk, tapasztaljuk, hogy egy idő óta ezt a nótát fújják a népboldogitók, már t. i. hogy a katonaságra éppenséggel nincsen szükség! Á magyar gazda meg bizony nagy szívesen hajlik erre a gondolkozásra, mert ha a felnőtt egészséges fiút például éppen akkor viszik katonának, mikor a kis gazdaságnak a legnagyobb szüksége volna a kisebbik gazdára — hát az meglehetősen rosszul esik. Csakhogy az okos, értelmes ember tovább lát az ökör szarvánál! A katonaságra éppen olyan nagy szüksége van az országnak, akár az orvosra, papra, ügyvédre, tanítóra, iparosra, földmi- vesre 1 Vagy talán még nagyobb! Mert a katonaság arra való, hogy az, országnak állandó békéjét biztosítsa. E béke nélkül nincs ország, nincs nemzet 1 A katonaság megőrzi a hazát a külső s ha léteznének — a belső ellenségektől. Ha nem volnának erős és bátor fiaink arra, hogy jó katonákká váljanak, egy napig sem maradhatnánk nyugodtan. Jönne az ellenség, elvenné országunkat, szabadságunkat, nyelvünket és vagyonúnkat. A magyar népnek úgy kellene tánczolni, amint ellenségünk muzsikálna. De hát ki a mi ellenségünk ? Mi nem bántunk senkit, hát minket se bántsanak. Maradjon mindenki a maga országában. Ki a mi ellenségünk ? Mindenki, még a magunk szomszédai is. A népek és nemzetek sohasem elégszenek meg azzal, a mijök van. Mindig többet akarnak. És ezt a természetüket nem is igen takargatják. Látszólag békességet mutatnak, de azért farkasszemmel néznek reánk. Úgy értjük ezt t. i., hogy mikor farkas koma olyan támadási szándékkal van, hát villog a szeme, így villog mellettünk és körülettünk az egyes országokban millió katonának a fegyvere és áhítozik reánk a tömérdek ágyú torka, mintegy azt mondván: „Védd magad, mert megeszlek I“ Azaz más szóval, hogy egy kis gondolkodni valót is adjak; a mai nap van pl. a németnek vagy egy és fél millió, az orosznak még sokkal több katonája. No atyámfiai, hát mit szóltok ebhez ? Ölbe rakott kezekkel nézzük ezt, vagy akkor ragadjunk majd kaszát, kapát, mikor a hátunk mellett püfög I Persze, hogy ezt nem tesszük I A mi királyunk is ember ám a talpán, a magyar nép sem ijed meg egy könnyen. Azt mondja a mi királyunk : Hü alattvalóim, adjatok nekem derék fiukat, hogy megvédhessetek benneteket, gyermekeiteket és vagyonotokat. Tudom, hogy verejtékkel keresitek a garast, de ezt is csak úgy tehe- titek, ha békesség van. Értse meg tehát minden magyar ember, hogy a katona, ki királyát,^hazáját szolgálja, éppen olyan hasznos tagja nemzetének, mint a földmives, aki ekével teljesiti hivatását. * Most aztán eljött a nagy idő igazán, mikor minden magyar ember megértette, mire kell az a sok katona. És bála Istennek . . . hogy megértette. De ez a kis emlékezés belevilágít a magyar népiélekbe, melynél csudásabb, páratlanabb alig van a világon. Ezen a nagy világon. Mester.
