Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)
1916-05-21 / 40. szám
2 gyitani, de igenis, a terjedését többé kevésbbé megtudja akadályozni — vagy helyesebben — korlátozni Ennek a bajnak is sok esetben a szegénység, a nyomor is az oka. Ezért az államnak kötelessége lesz a jövőben a szegénysorsu tüdőbetegek számára ingyenes tüdőbeteg szanatóriumokat, gyógyhelyeket felállítani. Nem szabad az ilyesmire sajnálni a pénzt. Nem sajnáltuk pénzünket mu- niczióra mivel szükséges. Ne spóroljunk a munícióval akkor sem, hogyha azzal a másik nagy ellenséggel a fehér halállal kell megbirkóznunk. Harczba kell vinni a hygienia, vagyis az orvosi tudománnyal párosult minden elővigyázatosság minden fegyverét, hogy igy a pusztító „fehér halál“ áldozatai ne legyenek azok, akiket az ágyú- és puskagolyó megkímélt. K. Oy. Ünnepi beszéd. — A Szatmári Katholikus Társadalom Képviseletének május 14-iki műsoros ünnepségén mondotta: Szabó István prelátus-kanonok. — Amíg kívül, hazánk határain — lfSüa Istennek — már jóval túl, a háború vihara tombol, addig idehaza az ország serényen dolgozik, hogy a vihar okozta károkat pótolja, a jelennek szenvedéseit enyhítse, a jövendó jólétnek feltételeit biztosítsa. Nagy jelentőségű munka ez, amint jelentőségteljes har- czos katonáink titáni küzdelme; egyiknek úgy, mint a másiknak sikerétől nemzedékek békéje jóléte függ. A teljes győzelem kivívásához a katonai erőn, sikereken kívül az szükséges, hogy az ország belsőleg is fegyelmezett, erős legyen; erős gondolkodásában, reményében, bizodalmában, erős a szenvedésben, kitartásban, erős egy szebb, boldogabb jövő előkészítésében. Ezt az erőt pedig polgárainak hazaszeretete, áldozatkészsége adja meg. Biztató jelenség, hogy ezen erények gyakorlásában vetélked nek most egyesek és iniózmények, értelmiség s a föld népe, a hazának apraja-nagyja. Helybeli kath. társadalmunk, amely mindenkor kivette és kiveszi részét a hazagazdagok gyermekei 1 Beállítják őket egy gyermekszobába, ahol minden készen áll, nincs semmi felépíteni, befejezni való. Mivel a gyermek számára a játék szükséges munka melyben erőit gyakorolja, fejleszti, természetes, hogy munkája ebben a kész világban rombolással kezdődik. Rombol, hogy újra építhessen. Mennyivel gazdagabbak a szegények csemetéi 1 A bábujuk egy darab fa, melyet a gyermekmama szánalmas rongyokba pólyáz és gyöngéden őriz. Gondokkal nő a szeretet. A világért se mondjuk a gyermeknek, hogy az ilyen nem bábu. hanem csak egy darab fa. Abban a tárgyban, melybe lelkét öntötte, képességeit gyakorolja a gyér meki szív. Az az igazi játékszer. Vagy a falusi gyermekek ! Nem ismerik ezek az épitőszekrényeket, de tudnak a patakparton pompás, homokos helyeket, melyek az építési kedv elé nem szabnak határt. A formaérzék itt nines hozzákötve az épitő- szekrények három-négy fele kombinác/.iójá- hoz. Hidakat, árkokat, várakat, aknákat épít a pillanatnyi gyermekötlet s a következő pillanatban már újabb épületek készülnek. Az engedékeny anyag követi az alkotói tetszés minden változását. A zavartalan képze let aztán csodás szellemekkel népesíti be ezeket a lyukakat, sánezokat, árkokat. A mese valósággá, a valóság mesévé lesz. Mint a mese a valósággal, ugyanoly vir SZATMÁRI HÍRLAP“ fiúi kötelességek teljesítéséből, intéző képviselete utján díszes közönséget gyűjtött most itt egybe, hogy bemutassa ennek a hazafias nagy munkának egy kis részecskéjét, amelyet gyermekek végeznek hazaszeretettől hovülő lélekkel, hőseink iránt nagy hálával, azok árvái iránt melegen érzetj részvéttel. Hogy az itt bemutatandó munkának, ennek az iskolai ünnepélynek a kath. társadalom ad értékes foglalatot, azt két nézőpontból üdvözölhetjük örömmel; először is azon belső szoros kapcsolat nézőpontjából, a társadalom és iskola között, amelynek átór- zése a kath. társadalom ezen cselekedetében kifejezésre jut. Azt hirdeti ezzel a kath. társadalom, hogy az iskolát édes tulajdonának tartja, becsüli, hogy leikéhez nőtt, miként az anyának szivéhez nőtt a gyermeke. De a másik nézőpontból tekintve nem kevésbbé kedves, a felemelő e látvány, körülbelül olyan, mint az első lépéseit tevő gyermeknek s az ezt boldogan szemlélő anyának képe nyújt. A kath. társadalom is saját gyermekeit látja itt, amint bizakodó bátorsággal teszik meg kezdő lépéseiket a nyilvánosság előtt a hazaszeretet, az áldozatkészség gyakorlásában. Csak a nyilvánosság előtt kezdők e lépések, mert az iskola növendékei magukban már régóta tanulnak és szépen meg is tanultak járni a ház fiság áldozatos életének utain. Az a sok-sok fillér, melyet a növendékek jó szive hordott össze, az a sok munka, melyet annyi gyönge kéz készített, az a sok apró nélkülözés és önmegtagadás, harezos katonáink sebesültjeinek javára, megannyi kedves szoktatás volt a honleányi élet utjának járására. Es ha meggondoljuk, minő jelentős szerep vár az ifjú nemzedékre, mostani munkájukat nem fogjuk kicsinyelni. Hiszen ő bennük rejlik a hazának jövendő nagysága ereje; ők veszik át tőlünk a hazaszeretet szent hagyományait, nagy kötelességeit; ők hivatvák arra, hogy feldolgozzák lelkűnkben s a haza javára fordítsák a mostani világháború nagy okulásait, tanulságait, leszűrt igazságait. Fontos tehát az a munka, amely az ifjúságot ezen reá váró szerepnek betöltésére előkészíti, lelkűket az igazságok befogadására hajlandókká, a tapasztalatok, a tanulságok feldolgozására képesekké teszi. Befogadni-, feldolgozni valójuk pedig lesz elég, arról a háború gondoskodik bőven, mert nemcsak jelen arányaiban, kiterjedésében, hanem jövőbeli kihatásaiban is óriási ez a világháború. Mintha egyenesen azért engedte volna meg azt a népek sorsát intéző isteni Gondviselés, hogy a világ szükséges megújulásának, átalakulásának nagy reformjának eszköze legyen. szonyban van a játékszer a mindennapi élet tárgyaival. Mindkettő a reális élet előhírnöke, de a legegyszerűbb, legórzékelhetőbb elemekre redukált formában. A közönséges logika nem elegendő ez elemek méltatására. A gyermek szemével kell a világot néznünk, naivul, elfogulatlanul, mondhatni művészien. Ebből a szempontból a játékszer uj művészeti világ, melynek oly egyszerűen szövött lelkekre van szüksége, aminők a játókcsináló Galeb Plummer és vak leánya, Diczkens gyönyörű elbeszélésében : „A tűzhely tücské“- ben. Csak ilyen lelkek tudják, hogy egy sor, madzaggal összekötött szardiniásdoboz jobban megadja a gyereknek a vasút illúzióját, mint a legtökéletesebb modell. A játék formájában szem előtt kell tartani, hogy a gyerek — iskolába még nem járókról van szó — a legelső éveiben összefogó szemlélettel bir, például a vasul csak mint egy sipoló, nagy, fekete kolosszus tűnik fel előtte, de a részleteket nem veszi észre. A gyerek impresszionista. Adjunk tehát a gyermekeknek sok játékot, de primitiv dolgokat, a napi élet tárgyainak egyszerűen redukált formáit. Máskép könnyen megfoszthatjuk a gyermeket gyermekségétől, melyet pedig megőrizni a nevelés fontos része. Szatmár-Németi 1916 május 21. Igen, mert a világ már valahogyan félre- siklott arról a tengelyről, amelyen annak forgását a mindenség Ura megindította; óriási rázkódással kell azt helyrezökkenteni. A világ tengelye, értem az erkölcsi világot a Teremtő uralmánuk feltétlen, hódoló elismerése. Vissza kell térni erre a tengelyre, vissza kell térni Istenhez, akitől a világ any- nyira eltávolodott, az 0 kultuszához, amelyet a gőgös emberiség lenézett, elhanyagolt. És a háború ugyancsak erős lökést adott erre az embereknek. Katonák vallják, hogy a rettenetes csatákban igen igen közelről érzik Istennek fönségét. hatalmát, a kik azelőtt csak káromlásra használták a legszentebb nevet, most remegő ajkakkal, esdő hangon sűrűn emlegetik azt imádkozva. És itthon mi történik? Itthon megtelnek a templomok látogatókkal, ájtatoskodókkal, köztűk olyanokkal is, akiket előbb templomban nem láttunk. Oda viszi őket szivök szorongása, aggodalma, avagy bánatuk, veszteségük lesújtó érzése, megtört lelkűk vergődése, vigasza vágyása. Ez a háború első nagy tanulsága. A hosszú béke gondtalan napjaiban úgy rendezkedtek már be az emberek a földön, mintha talán mindig itt akarnának maradni; az erkölcsi rend, az erkölcsi érdekelt nagy sérelmével olyan értéket kezdtek tulajdonítani az anyagi javaknak, mintha azok birtokában merülne ki a rendeltetésük. És ime, a háború egy csapással kimutatta, kézzelfoghatóvá tette ezeknek a javaknak lepkekönnyüségét, könnyű elvesztését, máról-holnapra való hirtelen elmúlását, tehát nem állandó tarthatóságukat, következésképen csekély értékességüket. Bizony bennünket szatmáriakat is csak egy jókora iramodás választott el attól, hogy javaink, értékeink a kozák lovak patái alatt morzsolódjanak szét. Lemondani, nélkülözni, na meg éppen tűrni, szenvedni, önmagukat fékezni, megtagadni egyáltalában nem volt Ínyükre az embereknek. Puhaság, kényelem, fényűzés, élvezet, tobzódás, ezzel teltek el a békének napjai. De a közeledő ellenség felriasztotta a kényelem puha vánkosairól, az élvezetek mámorából az embereket; megizleltette velők a szenvedéseket, s a gazdasági jólét csökkenósa keserű leczkét adott a szükségeseknek is kényszerű nélkülözésében azoknak, akik előbb a fölösleges élvezetekben sem tudtak, nem akartak mértéket tartani. Megtanulhatták volna mindezt az emberek olcsóbb áron is, akárcsak ingyen, nem pedig óriási vér- és vagyonveszteségek árán. Hiszen a vallás, Krisztus vallása kétezer év óta tanítja, hirdeti ezeket az .üdvös, most már kényszerűen csakugyan elővett életelveket. De a vallás elkopott fogalom kezdett lenni, mindenkinek tetszésére bízott jámbor czifraság, fölösleges szükségtelen valami. A háború aztán dörgés és villámlás közt tett tanúbizonysággal oktatta ki az embereket, hogy a vallás az életnek szükséges eleme, nem élettelen, tehetetlen elmélet, hanem élő tevékeny gyakorlat, nem üres ceri- mónia, hanem gazdag tartalmú életrendszer, nem a gyönge nemnek, a nőknek való gyengeség, hanem az erősebb nemnek a férfiaknak is szükséges erősség. Igen a háború hatalmas tanúskodással igazolta a vallás szükségét, tanítását, igazságait, parancsait, tanácsait. Mi lenne most hazánkból, ha katonáink szivét, a vallás által tanított hazaszeretet tüze nem hevítené, ha a háború nyomában kelt sok-sok fájdalmat és bánatot, nélkülözést és szenvedést a vallás vigasztalása, bátorító biztatása, Isten bizodalma nem enyhítené ? A felelet erre a kérdésre csak megerősítése lehet a háború legutóbb említett nagy tanulságának. És mit szólnak ehhez azok az urak, akik nagyhősiesen irtó háborút indítottak a vallás ellen, akik szeretnék azt a világból is kikergetni, de mivel erre a teljes győzelemre még sem igen lehet kilátásuk, megelégesznek azzal, hogy lépésről-lépésre kiküszöbölik azt a közéletből, most ki akarják szorítani az iskolából és internálni a családok szűk falai közé, olyan családi magánzárkákba zárni ? Észretériti-e ezeket a háború órezszava, amely ijesztő erővel dörgi a fülükbe: a vallásnak helye van — a vallásra szükség van mindenkor és mindenütt, az egyesek szivében, a
