Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)

1916-05-17 / 39. szám

Szatmár-Németi, 1916. máj us 17. SZATMÁRI HÍRLAP' 8 iyet ez a hadiszer-felhalmozás magában rejt, napjaink hadseregét nyomasztó teherré vál­toztatja, melyet a nemzetek mindinkább nö­vekvő fáradsággal viselnek csak el. Nyilván­való tehát, hogy ha ez a helyzet még tovább is fejlődik, végzetes módon épen arra a katasztrófára vezetne, melyet elkerülni óhaj­tunk és amelyek borzalmai már a puszta gondolatra is minden embert megrémítenek. Mai napság minden államnak legfőbb köte­lessége, hogy ennek a szakadatlan hadikó- szülődésnek határt szabjon, nekünk pedig, hogy az eszközöket és módokat keressük a veszedelem elhárítására, mely az egész vilá­got fenyegeti. Ettől az érzelemtől áthatva, ő felsége nekem megparancsolni kegyeskedett, hogy minden kormánynál, melynek képviselője a császári udvarnál ákkreditálva van, egy ér­tekezlet összehívását javasoljam, amely ezzel a komoly kérdéssel foglalkoznék. Ez az értekezlet Isten segítségével ked­vező előjele volna a jövő századnak. Hatalmas szövetségbe egyesítené minden állam törek­véseit, amelyek őszintén fáradoznak azon, hogy a világbéke nagy gondolatát a békét­lenség és viszálykodás elemei fölött győze­lemre jutassák. Egyszersmind megpecsételné a közös eljárásokat a jog és igazság elveinek együttes felszentelésével, amelyben az államok bizton­sága és a népek jóléte nyugszik. Az orosz külügyminister Muravieff 1898. augusztus 1-én adta át az idegen hatalmas­ságok szentpétervári képviselőinek. A czár felszólítása nem volt teljesen hatás nélküli, mert 1899 május havában összeült a hágai bókekonferenczia. Ennek évforduló napját ünnepük az iskolákban. A béke eszméje még nem talált elég apostolra, elég követőre. Talán még az apostolai se mind őszinték. Joggal kérdezhetjük, hogy őszinte volt e kiáltvány vagy a cár akarata nem számit Oroszországban ? Hisz minden ok nélkül csupán önző ter­jeszkedési vágyból vadul törtek ránk az oroszok Most adjon ki a czár egy békekiált­ványt most szívesebben fogja mindenki fo­gadni. Ismerje el győzelmünket s jelentse ki, hogy békét kíván. Cs. V. dr. \ Szatmári Katholikus Társadalom Képviseletének második műsoros ünnepség1©. Liliommal s májusi szinpompával ékes virágoskerthez volt hasonlatos vasárnap délután az Irgalmas Nővérek Zárdájának díszterme. A kathoükus polgári leányiskola növendékeinek bevonásával, e helyen rendezte a Szatmári Katholikus Társadalom Képvise­lete a hadi árvák javára második műsoros délutánját, amely méltóan sorakozott azokhoz az ünnepségekhez, amelyeknek az irgalmas nővérek megszentelt falai évek óta tanúi. Ott láttuk most is a Szatmári Katholi­kus Társadalom szine-javát; nőket és férfia­kat : papokat, katonatiszteidet, vezető állásban levő czivil-urakat vegyesen Még a leányis­kola hatalmas, Kinizsy utczára néző díszterme is kicsinek bizonyult a nagyszámú és előkelő közönség befogadására, amelynek soraiban ott volt megyés püspökünk, a láthatóan friss egészségnek örvendő agg főpásztor is . . . Még hullámzott a virágágyak tarka képéhez hasonlatos nézőtér, még nem helyez­kedtek el a széksorok mezőiben, mikor fel­gördül a függöny s a közönség elé lép Szabó István prelátus-kanonok, hogy elmondja meg­nyitó beszédét. A katholikus tirsadalom há­borús teendőit hallottuk a hadiárvák felsegó­lyezósével kapcsolatban szózatos ajkáról el­hangzani, s egy nem mindennapi szónok alakja elevenedett meg előttünk. Krisztusi szelídség, jóság és igaz isme­retek ölelkeztek össze szónoklatában egy kö­zös óéira : a háború ütötte sebek gyógyítására Brand É. Él még a magyar czimü dalát adta elő azután a polgári leányiskola ének­kara. Dunay Erzsébet Heck Es betet das Kindje (német szavalat) után melodráma kö­vetkezett. Tóth József németből átdolgozott Tábori miséjét szavalta Bodnár Gizella oly művészettel s a rendezés annyi kiváló eszkö­zének felhasználásával, hogy lélek nem ma­radt illetetlen, szem nem maradt szárazon. Derűs hangulatot vitt bele a műsorba Eckershorn Érted, szeretett hazám czimü három felvonásos életképe. Morvái Gizella, Szabó Ilona és Zsirkó Teréz nem mindennapi szín­padi készségről tanúskodtak s ha tiszta képet akarnánk adni a darabról, közölnünk kellene az ügyes előadók teljes névsorát. Felvonás­közökben Sándor Vencel és Krompaszky Béla királyi katholikus főgimnáziumi tanárok leánykái zongoráztak : Sándor Magda és Krompaszky Margit. Korukat jóval meghaladó készséggel és technikával játszottak. Az első felvonás után Lack Tarantella-ját, a második után Liszt Valse Impromtu-ját hallottuk. S mit szóljunk a műsort berekesztő élőképről, amely a magyar hőst ábrázolta a mennyország kapujánál? Mintha Murillónak, a mennyország festőjének angyalait láttuk volna magunk előtt: érzés és gondolat, a ki­fejezésre szánt művészi látomány, festmény­ként hatottak a nézőtérre. Az irgalmas nő­vérek bebizonyították, hogy nemcsak a taní­tás mesterei, hanem a rendezés, a női csin és Ízlés művészei is egyúttal. Nem volna beszámolónk teljes, ha meg nem emlékeznénk arról, hogy az ünnepség praeludiuma reggel ott játszódott le a püs­pöki székesegyházban, ahol szereplők és né­zőközönség, a szatmári katholikus női társa­dalom, a háború megszűnéséért közösen já­rult az Ur asztalához. A vm. közigazgatási bizottság gyű­lése. Folyó hó 11-én csütörtökön d. e. 10 órakor a vármegye közig, bizottsága Csaba Adorján főispán elnöklete alatt tartotta má­jus havi gyűlését a vármegyeházán A gyű­lésen Szatmárról dr. Böszörményi Emil vett részt. Az alispán jelentését dr. Péehy István vármegyei főjegyző olvasta föl. Jelenti, hogy Bay Miklós főszolgabíró betegsége folytán a színéi váraljai főszolgabírói hivatal vezeté­sével Bátby Lajos szolgabirót bízta meg. A vármegye ellátatlan lakosságának élelmezése az elmúlt hó folyamán minden akadály nél­kül bonyolittatott le. Kiosztatott a lakossá­gok között április havában nagyobb tételek­ben 5224 mm. búza, 1100 mm. liszt és 350 mm. rozs, mely kiosztással a vármegye élel­mezése előreláthatólag hosszú időre biztosítva van. Az 1866—1897. évi születésű népfelke­lésre kötelezettek bemutató szemléjének meg­tartására az intézkedések megtétettek s ezek közül az 1879—1897. évi születésűek szem­léje f. hó 16 án Felsőbányán és Erdődön kezdődik és junius 17 én a szatmári járás­ban végződik. Az alispáni jelentés tudomásul vétele után a főjegyző bejelenti, hogy a múlt havi ülésen elhangzott panaszra a vasúti üzletvezetősóg a szatmár—nagybányai vona­lon a személyforgalom rendes lebonyolítá­sára megfelelő számú személykocsi beállítását kilátásba helyezte. Tichy Gyula a vm. gaz­dasági felügyelőség nevében jelentést tesz a megye gazdasági helyzetéről. A takarmány, termény minősége elsőrendű, a lóhere az eddigieket messze felülmúlja. A tavaszi ve­tőmagvak kiosztásáról gondoskodás történt. Kende Zsigmond indítványozza, hogy a Tisza Szamos közi szabályzó társulathoz kirendelt 5000 orosz fogolyra az aratási munkálatok idején a szükséghez képest 3—4 héten át a munkákra való felhasználását kérje a bizott­ság a minisztertől. Az alispán a fogoly mun­kások felhasználását igen előnyösnek tartja, de kérni kívánja, hogy ezek a megye terü­letén legyenek felhasználva. Gáspár Pál ár- vaszóki elnök jelentése után dr. Schönpflug Béla vm. főorvos jelenti, hogy a megyében járvány nincs, fertőző betegségek csak szór­ványosan és kis számban fordulnak elő. — A járvány elkerülése érdekében a jövőre nézve is minden intézkedés megtétetett. Papp Kálmán h. pénzügy-igazgató, a helyettes kir. tanfelügyelő, a tiszti ügyész és Kacső Károly műszaki tanácsos szakjelöntései után a gyűlés véget ért. Tisza István Szerbiában. Tisza István miniszterelnök vasárnap Sabáczba érkezett. A határon Salis-Sevis gróf főkormányzó fo­gadta. A miniszterelnök Sabáczból Valjevóba ment s a tegnapi napot ott töltötte. Esküvő. Daróczy Pál áll. iskolai tanító, — a 12. gyalogezred zászlósa f. év máj. 11-én vezette oltárhoz Szabados Etelka úrnőt, — Fetser Antal győri püspök unokahugát. Signum laudis. Jónás Jenő hadnagy, özv. Jónás Ignátzné helybeli kereskedő fia, Lovcsennél az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért a Signum laudist kapta. Házasság. Dunka János városi adó­tiszt e hó 14-én kötött házasságot Papp Lujzával. Tankóczi Gyula Szatmár város volt rendőrfőkapitánya ellen uj vizsgálatot rendelt el a belügyminisztérium. A városi közigaz­gatási bizottságnak hivatalvesztésre vonat­kozó Ítéletét megsemmisítette s utasítja a fe­gyelmi választmányt arra, hogy „csupán a törvény rendelkezéseinek megfelelő és a vádlott kihallgatását semmi esetre sem mel­lőzhető vizsgálat“ alapján hozzon újabb ha­tározatot. Uj adójavaslat. Értesülésünk szerint a képviselőház elé uj adójavaslatot fognak terjeszteni, mely szerint a 20.000 koronán aluli jövedelmekre is ki fogják vetni a hadi­adót, az 5000 koronán aluli jövedelmek azon­ban mentesítve lesznek a hadiadó alól. Szállítás a hadseregnek. A m. kir honvédközponti ruhatárak vezetősége a kö­vetkező cikkekre irt ki pályázatot: Pokró­cok, kötélverőáruk, lófelszerelési cikkek, kefe áruk stb. Határidő május 22. Információ a debreczeni kereskedelmi és iparkamarától nyerhető. A 65. gyalogezred uj zenekara is közreműködik a Geyer Stefi hangver­senyén. A cs. és kir. 65. gyalogezred pa­rancsnoksága ma átiratban arról értesítette a városi zeneiskola igazgatóságát, hogy a hely­beli zenekarnak f. hó 17-én, szerdán rende­zendő hangversenyen való közreműködést engedélyezi. E rendelethez képest Geyer Stefi a versenymüveket zenekari kísérettel fogja előadni, ami bizonyára még fényesebbé fogja tenni az estélyt. A 65. gyalogezred zenekara ez alkalommal szerepel először a szatmári közönség előtt hangverseny kereót- ben. A hangversenyen Szabó Margit, a vá­rosi zeneiskola gyönyörű szép hangú és ki­válóan tehetséges énekes növendéke is köz­reműködik két énekszámmal. A felmentési igazolványok a mai naptól kezdve átvehetők a hivatalos órák alatt Hajdú Károly tb. főkapitány hivatalában. Elitéit árdrágítók. A szatmári ren­dőri büntetőbiróság az elmúlt héten a kö­vetkező árdrágítókat büntette meg: Győry Pálné Báthory Róza (Kiskolcs), Árkosi Sán- dorné (Méhtelek), Erdős Pálné (Krasznatere- bes), Moldován György né (Aranyosmegyes), Pálinkás Jiliánna (Amacz), Weinistock Ig- náczné, Erős Emilné, Oroszi Mihályné, Szi­lágyi Józsefnó (Szatmár). Kis bölcs. — Mama, éhes vagyok. — Mindjárt eszünk. — De én éhes vagyok ! — Ha nem hallgatsz, nem kapsz ebédet. — Hiszen akkor még éhesebb leszek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom