Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)
1916-04-05 / 27. szám
XXV. évfolyam. Szatmáp-Némeíi, 1916. április 5. 27. izám. (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 , — , Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR, Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. HS9 A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Pintér József kiadóhivatali főnök czimére Egyházm. Alapítványi Pénztár küldendők, pályázati hirdetéseit egyszeri küzlése S korona ----------------- Nyllttér sora 40 fillér. ----------------Me gjelenik minden béten kétszer: szerdán és vasárnap. Mint a héják úgy várják a háborús szállítások révén pénzhez jutott tőkések a magyar földnek háború után való likvidálását. • Jól teszi tehát a Magyar Gazdaszövetség, hogy már a háború befejezése előtt résen van és gondos tanácskozás tárgyává teszi a kérdéseket, melyektől a magyar földnek, a magyar mezőgazdaságnak jövendője, fejlődése függ. A magyar nemzeti érdek és demokratikus földbirtok politika megoldását régóta sürgetik azok, a kiknek a háború kitörése előtt is az volt a meggyőződésük, hogy e haza lakosainak boldogulása hozzá van csatolva a magyar földhöz, a mezőgazdaság fejlődéséhez. Mennyivel inkább megerősödött, kijegeczesedett ez a meggyőződés most, a háborúnak nagy tanításai közt és főleg majd a dicsőségesen bevégzett önvédelmi harcz után. S ha a várakozó héjáknak sikerülne kezeik közé kaparitani a magyar földnek tekintélyes részét: bizony nem kisebb csapás lenne az országra, mint a vesztes csata, a szomorúan végződő háború. Nemzetünknek létkérdése annak a tételnek gyakorlatban való megoldása, hogy a mezőgazdaság csak akkor lesz a nemzet egyetemességére ömlő áldások forrása, ha' a mezőgazdaságnak fejlődését első sorban a nép, a földmivelő fogja előmozdítani. Ennek a földmivelő osztálynak van tehát szüksége önzetlen vezetőkre és nem a földet kiszifolyozó elemekre. Ennek a földmivelő népnek kellenek okos, gyakorlati törvények, czélravezető társadalmi és törvényhozási intézkedésekkel a birtokában levő szántó földön oly várat építeni, a melynek védelme alatt meg tudjon felelni nem csak gazdasági, hanem immár bátran mondhatjuk : történeti hivatásának is. A szántófölda legnagyobb erőssége az országnak. Sajnos azonban ez az erősség épen olyan szabad forgalom tárgya volt, mint valami bolti árnozikk. A rossz törvények, sőt még inkább az egymásra torlódó és a legtöbbször logikai összefüggésben álló törvényhozási intézkedéseknek halmaza szinte hihetetlen gyorsasággal forgatta ki a magyar földmivelőt otthonából, vonta el a tulajdonképen való hivatásától. Ezeken a bajokon kell tehát segíteni háború utánra s legelső sorban azt kell biztosítani, hogy a magyar föld maradjon magyar kézen, maradjon azok kezén, akikben megvan a testi és lelki kézség arra, hogy kezelésük alatt a magyar szántóföld jövőben is meg tud felelni nagy gazdasági és történelmi hivatásának. A háború már is sok tanulságot hozott felszínre s igy az uj birtok- politikának alapjai kezdenek kifejlődni. Az ellenség által feldúlt felvidéki falvak lakói részére a törvény kimondja az elidegenités tilalmát. így kell eljárni azokkal szemben is, akik mint rokkantak, vagy mint évek hosszú során át Amerikában éltek, jutnak majd szántó- földhöz. Egyszóval alapvető tantótele a demokratikus nemzeti földbirtok- politikának, hogy a földbirtok hihetetlen nagy mobilizáczióját megkell szüntetni, a földbirtok állandó egy kézben maradását biztosítani kell. Ehhez természetesen nemcsak bizonyos elidegenítési tilalmakra, hanem az örökösödési törvény megváltoztatására, a földtebermentesité- sére, a mezőgazdasági hitel rendezésére, a földbirtok feldarabolások törvényszerű szabályozására is szükség lesz, vagy is más szóval, amig Tíjk napig* temetni .. .- Emlékezés a bojáni csatára. — Elbeszéli: EGY ŐRMESTER. Tiz napon keresztül egyebet se csináltunk, mint temettünk. így kezdte el beszédét a lelkesedéstől lángoló arcczal egy őrmester, mikor hazaérkezett a bukovinai harctérről. Ruhája még gyűrött volt úgy, ahogy a harcztórről elindult. — Tiz napig temetni! ? Uram I Tudják mit jelent az ? Tiz napig állandóan gödröt ásni, szépen egymás mellé rakni a hullák ezreit, aztán mésszel leönteni, majd megint behúzni a földet. És mi már sokszor csináltuk ezt. Legemlékezetesebb marad előttünk mégis a bojáni nagy csata. Dicsőséges napja lesz ez örökre a n-i honvéd huszároknak. Úgy történt a dolog: egy századunk parancsnoka megunva a sok várakozást, mindenáron mozogni akart. Annak daczára, hogy azt a parancsot kapta, hogy a századával vonuljon előre és a Dnyeszter partján foglaljon állást. 80 emberével vakmerőén át vágtatott a folyón. A század mögött nyugodtan állomásozott egy egész lovas dandár és megfelelő gyalogság. A 80 huszárt tervszerűen vezette előre a százados. A lovasok fedezetéül 8 gépfegyverrel ellátott osztag szolgált. A vakmerőén előretörő huszárokat csakhamar egy egész kozák dandár vette űzőbe. A kozákhad azonban alig vonult a huszárok ellen, a mi huszáraink lefeküdtek és erős tüzet indítottak a közelgő oroszok felé. Az orosz lovasdandár abban a tudatban, hogy ott nagyobb magyar lovasság áll vele szemben, gyorsan visszavonult. A huszár százados meg volt róla győződve, hogy a magaslatot megerősített erővel újból togja támadni az orosz, ezért tovább is ott maradt. Rövid várakozás után tényleg a domb minden oldala ellen hatalmas tömegben nyomult előre a kozák. — A huszárok előbb tüzeltek rájuk, majd hirtelen visszavonultak és a legközelebbi gépfegyver állásoknál a 80 huszár ló nélkül természetesen a géppuskások között helyezkedett el. Eközben a kozáksereg, mely két teljes dandárból állott, kitartóan nyomult a domb ellen. Mikor már teljes volt a kozákok tömörülése, egyszerre megszólalt 8 gépfegyver és mintha 8 halálkaszája vágta volna a rendet az emberek között, megkezdődött egy olyan vérontás, amilyen kevés volt még a világháborúban. A két dandár egy óriási gomoly volt, mely előbb ingott, hullámzott, aztán egy rettenetes jajgatásba fulva, minden elcsendesedett. — És jött a gyalogság. A közelben három vízimalom van. Ezek a malmok voltak a harcztér legkritikusabb pontjai. Ide kellett volna nekünk beszorítani a támadó orosz gyalogságot. Késő éjjel volt már. Mi minden talpalatnyi hellyel tisztában voltunk. Jól tudtuk, hogyha a támadókat a malmok közé tudjuk szorítani, akkor akár százezer embert is elpusztíthatunk. Az orosz vakmerőén jött, mikor már egészen közel volt megszólaltak a szárnyakon elhelyezett gépfegyverek. Mint egy óriási kígyó hajlott az orosz sereg, mig egészen a malmok közé jutott. Itt két ügyes hidászunk a zsilipeket átvágta s a felduzzasztott viz elborította az orosz állásokat. A viz csendes morajlása csak rémesebbé tette a fegyverek szüntelen dörrenését, az ágyuk szakadatlan bömbölésót. Hogy mit vittünk mi az éjjel végbe azt csak reggel láttuk tisztán, mikor felkelt a nap. Szinte megborzadtunk. A mező apró fekete tócsáiról visszaverődött a napsugár és mintha drága kövekkel lett volna telebintve a bojanai térség, úgy csillogott az ember vér. Lassan kint teljesen kibontakozott a csata eredményének képe. Mindenfelé hulla emberi és állati hulla. Majd a malmok közül vonul elő egy sereg fegyvertelen ember, víztől csepegő ruhákban, reszketőn, fáradtan. Nyomukban a mi katonáink, vigan, de sápadt, álmatlan arcczal, véres ruháikban, diadalmas fegyvereikkel integetve felénk kiáltották: — 3000 fogoly 1 TT
