Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-08-04 / 61. szám
2 Szatmár-Németi 1915. augusztus 4. használásával kellett egyházmegyénknek mindig növekvő szükségleteit kielégíteni. A jelen nemzedék csak az önmaga idejének fényét és törekvéseit akarja hordozni, látni és szinte féltékeny arra, hogy mindent a jövendő számára építsünk és alkossunk. És sokszor feledi, hogy a jövőre újabb igények és terhek szakadnak, melyeket ő is már egy következő generáczió számára fog hordozni vállain. Ne csudálkozzunk azon, ha a merészen röpülő léghajóra valaki folyton súlyt rak, hogy a lezuhanástól megmentse . . ha, mondjuk, az a valaki haragra lobban a sulyvető ellen. Mert ő az oka, hogy a fellegek felé.. a csillagok honába nem juthatott. Ez a valaki a haladásnak, a villanyfény lobbanása perczei alatt mindent élvezni, alkotni akaró modern generáczió. Ez a gené- ráczió, melynek lomha jármű már a gyorsvonat is. S ha ezen izzó törtetéssel szemben azt látja, hogy valakinek az a felfogása, mely- szerint nem minden jó, ami uj, csak azért, mert uj; és nem minden rossz ami régi, azért mert régi: akkor bizony ezt a felfogást, ezt a gyakorlatot maradiságnak tekinti és kerékkötőnek ítéli. Pedig Széchenyi is, a nagy ujitó, a kérlelhetetlen regenerator is bevallotta, hogy szükség van és lesz mindenkor a konzervatív lelkekre .. . izzó vágyaink és törteté- seink között. A férfias, nemeslelkü, jóakaratu lelkeknek súrlódásai, meglátásai, sőt összecsapásai is — nagy értéket képviselnek, mert legbiztosabban az arany középutra terelik a közügyeknek és alkotásoknak munkásait. Senki sem tagadhatja, hogy Pemp Antal minden téren, ahol dolgozott. . . egész munkát és hasznos munkát végezett. S amit egyszer kezébe vesz, azt vas munkabírásával dűlőre vitte, vagy viszi. És azok, akik leikéhez közelebb férhetnek, tudják, hogy Pemp Antal egyéniségének nemcsak a konzervativság az eleme. Hogy abban a lélekben ott van a haladásnak vágya. A modern kor igényei iránt való fogékonyság. A jelen szükségleteinek, tényezőinek ismerete és magasabb felfogása. Ki hitte volna, (hogy csak ezt említsem), melyszerint Pemp Antalnak sokkal erősebb, modernebb érzéke van a sajtó jelentőségének felfogásában, mint sok-sok másnak, akiket vérbeli modern embereknek tartanak. Hogy, igenis Pemp Antal már tulon-tul van azon a felfogáson, hogy a kié az iskola, azé a jövő. Ő sokkal messzebbre lát. 0 már magaslatra jutott és onnan szemléli, hogy az iskolákból kikerült generácziót, melyet megtanítottunk olvasni: a sajtó, a hírlapok veszik karjaikra és viszik a jövőbe. Ki hitte volna igenis, amire most, adatainknak gyűjtése közben jöttem, hogy a polgári egyszerűségben élő Pemp, a nagy, takarékos és gyűjtő Pemp, százezrekkel nem rendelkezik és százezrekkel egy-egy meglepő alapítványt nem tehetett. Miért? Mert a jövő kincstárnokának hitt Pemp a jelenben mindig oda nyúlt, ahol éppen a haladás vágyától épített alkotások csaknem csődöt mondottak, megakadtak. Ahol, az /a bizonyos szárnyas léghajó csaknem lezuhant.. Ott segített, ahol már senki sem akart segíteni. Odanyult a legényegyletekhez, hogy megakadt ügyüket dűlőre vigye. Odanyult iskolákhoz, árvaházakhoz, plébániákhoz, templomokhoz .. Az ő adakozásának ezt a sajátos vonását sokan ismerik és sokan érezték is. A világnak, testületeknek, egyeseknek tömegeknek ítélete sokszor nagy távolságokból alakul ki; attól való távolságtól, kihez közelebb férni alkalmuk sohasem volt. Annyi bizonyos, hogy a távolságok, az elzárkózott- ság vagy növeli a varost vagy lerontja az egyéniségnek megismerését. Hányán és hányán ismerik Pemp Antalt úgy, mint komor, sőt ridegen elvonuló, érzelmi világ nélkül való embert. Mennyire csalódnak, a kik igy ítélkeznek. Csak a törmeléket kell eltávolítani az ő egyéniségétől — és hozzá közelebb jutva: szin aranyra, nemes érezre akadunk az ő lelkében. Lett légyen bármily szigorú ítélkezéssel valaki iránta: egyet nem tagadhat meg. Hogy Pemp Antal hü önmagához, elveihez és gyakorlati életéhez. Hogy nincs álarcza. Hogy amit mond, ahogyan ítélkezik ... az meggyőződése. Hogy nem beszél ma igy és holnap úgy. Szándéka mindig tiszta, önzetlen, Mint pap, mint ember harmóniában van. S kedélyvilágának napja is kiragyog. Vannak tisztes örömei — és én tudom, hogy szemének vannak könnyei is, melyek szive nemes és szép érzelmeinek tanúbizonyságai. * * * A férfiasságnak, az igazságszerető lelkeknek legnagyobb értéke az, hogy megvívja harczát elfogultságával. Hogy ki tudja bontani Ítéletének tisztaságát és számolni képes azzal a természeti törvénnyel, hogy a földön nincs tökéletes ember. Ennek elismerését, ezt a férfiasságot, ezt a külön véleménnyel szemben való megvívást, Ítéletének kibontását kérem én mindazoktól, akik Pemp Antalról Írott soraimat olvassák . . Akkor meg fog történni az a szép, harmonikus, felemelő lelküsóg . . hogy mikor Pemp Antal, augusztus 6-án Isten oltárához lép . . mindnyájunk lelke, elismerése és üdvözlete is elkíséri őt — a nagy isteni adománynak eljöttéhez, az ő aranymiséjéhez. Életrajzi adatai. Született 1840. május 20-án, Őrhegyalján (Podhering), Bereg megyében. Áldozópappá szentelték 1865. julius 22-én. Első miséjét Máramarosszigeten tartotta 1865. augusztus 6 án. Egy évig volt káplán Csa- náloson. 1866-ban a püspöki udvarba került, ahol 8 évig működött mint actuarius és cze- remoniarius. 1874-ben kisráti plébános és szentszéki tanácsos, majd 2 év múlva alsó- ungi alesperes, 1880 ban felsőbányái plébános, 1896-ban ez. kanonok és nagybányai alesperes. 1900-ban mint kanonok ismét a központba kerül. 7 évig működik mint alapítványi pénztári gondnok, 1903-ban dienesmo- nostori prépost, 1904-ben pápai prelátus, 1905-ben káptalani helyettes, 1907-ben zárdái superior és az Irsik-intézetek védője, 1911-ben Kádár Ambrus halála után püspöki vikárius. Az aranymise. Hogy az illusztris jubiláns hol fogja aranymiséjét bemutatni az Urnák, teljes biztonsággal nem tudjuk. Vannak értesüléseink róla, de ez értesítést oly diszkréczió kapcsán nyertük, hogy közölni talán gyöngédtelenség számba menne. A jubiláns bizonnyára úgy fogja fel az ő ünnepét, hogy ez ünnep az ő lelki ügye, melyhez a csöndet, az ünnepeltetóstől való teljes elzárkózottságot, a magányt választja. Tiszteljük ezt az elhatározást. A magányba való vonulás a lelkek joga. „SZATMÁRI HÍRLAP. De hogy lapunk mégis a nyilvánosság elé tárja a jubilánsnak nem mindenki számára jutott szép, felemelő aranymiséjének elérkeztét: ez a cselekedetünk pedig ami jogunk, a sajtó joga, de kötelessége is. Jogunkat gyakorolni kellett, mert különben kötelességünk ellen vétettünk volna. Az illusztris aranymisés főpap ugyanis egyházunkban és a társadalomban is, oly magas állást foglal el, egyénisége és munkaköre oly súlyos, hogy minden ellenzése, magányba vonulása elégtelen arra nézve, hogy a sajtót jogától és kötelességétől eltérítse. . . . Aki pedig jogát és kötelességét teljesíti, azt szemrehányás nem érheti. Reményünk van, hogy a közelebbi aranymise lefolyásáról is referálhatunk. * Agyuk dörgése közt aranymise. Dühöng a vész és száll a fergeteg, Borulva gyászba, vérbe, jajgatón, A fél világ sir, megremeg. Hadisten ül a felhőtrónuson, Villáma-ontva dörg a boltozat És sok kin—átka szétoson. Folyó hömpölyget hulla-halmokat, A rom, a bú már föl az égig ér És hozzá uj bajt osztogat. Sziklák falába árkot váj a vér, Szemek apasztva égő könyü hull A férjért és a gyermekért. S mint fúria, feltarthatatlanul Éhség, nyomor és irtó döghalál Jár a megnyílt poklok alul. Nem tudni jaj, már hol és mi talál ? — Ki ment meg minket attól jó TJrunk, Mit bűneinkért ránk szabtál. Tiprott fövenyként omlunk, pusztulunk, Sehol tenyérnyi hely, mely nyughatón Segitne percig állanunk. De ime, int egy messze sárga dóm, Toronyujjával a nagy égre fel Mutatva fénnyel, biztatón. Csillárok gyülnak. Hivő sereggel Galambősz főpap oltár elé lép S Ur irgalmáért esdekel. Imája üdvös, tudja jól a nép. Félszázad éve ajkán az ige: „Uram, Uram, óh áldva légy/“ Nem bántá lényét soha semmise — Igazság, erkölcs, istenfélelem, Most érted száll aranymise! Könyörg az ősz pap: „Én jó Istenem! A bűn helyén hogy mindet újra él: Engedd megérni énnekem. Haragod akkor tudom, mint a szél, Az első meghitt, közös imaregg’ Fáradtan távol útra kél...“ És szün a vész.. a föld már nem remeg.. Ragyog a nap . . az áldó szent kereszt.. Ágyuk dörgése közt aranymise: Ősz pap imája hozza meg! Bakkay Béla.
