Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-10-06 / 79. szám
/ XXIV. évfolyam. Szatmár-Németi, 1915. október 6. 79. szám. í'u * T ^ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Félévre 10 K — f. 5 , - , Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR, Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. a* A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hír detések stb. Dr. Bakkay Kálmán kiadóhivatal, főnök czimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendőki Pályázati hirdetéseit egyszeri közlése 5 korona ----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap Tessék elhinni nem ott van közvetlen, fő forrása az árfelhajtásnak, a helyzet uzsorás kihasználásának, a hol eddig kerestük : A magunk közelében. A mi kereskedéseinkben. A mi kofáinkban és kistermelőinkben. Ezek csak a fejétől, a fődrágitóktól szagosodnak. Tessék elhinni, hogy a mi drá- gitóinknak még egyszer olyan súlyos megbüntetése sem fog az árképződésre hatással lenni. Még a zuhanyósabb vizeket is lerázzák magukról — és űzik tovább kopasztó mesterségüket. Mert ráviszik. Napról-napra tisztább, bizonyosabb lesz a nemzet előtt, hogy a „bankokracziá“ -na k minden legkisebb falatunkat érintő spekulácziója, lel- ketlensége az, mely a külső ellenség helyett, a nemzetnek itthon maradt és küzdő tömegét sanyargatja és az emberi türelem búrjait már már szétszaggatja. Csodálkozó közönség, te kérdezni fogod bizonnyára, micsoda vad, barbár ellenség, kínzó hóhér lakozik ebben a szóban: „bankokraczia “ ? Te kérdezed? Te nem tudod? Hiszen pedig ráült a torkodra, hogy ne tudj lélekzeni. Ráterpeszkedett az agyadra, hogy őrületbe kergessen. Gyomrodban dirigál, hogy jól ne lakhassál. Nincs egyetlen mozgásod, nincs óhajtásod, vásárlásod, erszényednek egy garasa, hogy lehelle- tének, árnyainak, döntő befolyásának súlyát, nyomását, szorításait ne érezzed. nizt az operácziótpediga bankok- racziát, a nagy tőkékkel rendelkező bankkereskedők már a háború előtt való időben kezdették. Közgazda- sági tevékenységük minden legkisebb közgazdasági czikkekre kiterjedt. Lelketlen mohósággal vetették reá magukat nemcsak a parczellá- zásokra, tehát a földekre, hanem minden más üzemre, mely a banküzem körétől messzebb esik, mint Makó-Jeruzsálembez. (Jó szerk.) Vannak nagy bankok, melyek megszámlálhatlan nyílt és titkos ipari, kereskedelmi, de főkép földművelési vállalatba bele vágták karmaikat. Földbérlés, marhabizlalás,, czipő-gyártás, birka-hus, hadsereg- posztó, czeruza, czukor, nadrágszij, bőrben való utaztatás, erdővétel, fü- részgyár, czirokseprü, ostornyél, lekvár, csirizgyár és mi mindennel üzérkedtek. Nincs egyetlen egy üzem, melyet ki ne használtak volna. Ilyen közgazdasági állapot közt találta e nemzetet a háború, mikor a talaj, a helyzet szászor jobban kedvezett a bankokrácziának. Mikor a nagy tőkékkel rendelkező bankkereskedők összevásárolhatták mindazt, a mi csak az ő százkaru üzemükben „áru-osztályt“ foglalhatott el. És nem siettek az értékesítéssel. Vártak aztán a „hálós“-abb, a „szorultabb“ időkre. Hiszen ők addig tarthatták, mikorra megérkezik a „kipréselés“-nek alkalmatos ideje. A drágaságnak hidráját ilyenkor nem bunkózza senki sem. A bankokráczia tehát „igy néz ki“, csodálkozó, szorongó, jajgató közönség. Magyar társadalom! Minden élelmi czikked, minden falat kenyered, minden télire való A mi utczánk postája .. — A Szatmári Hirlap eredeti tárczája. — A minapában olvastam egy kedves kis leírást a harcztérről. Egyik hős tisztünk azt a képet festi le, mely ott a messze harczok helyén rajzolódik, bontakozik ki azokban az órákban, mikor megérkezik — a hadi-posta Az ember igazán ott van leikével a „fiuk“ közt, mikor e leírást olvassa. És szinte látja a kemény harczosok lelki világát, melynek rejtekeiben ott szenderegnek a családi érzések, az édes otthonnak és vérkötelékeknek forró indulatai. És ezek az érzések, indulatok egy pillanat alatt pattannak ki a léleknek kohójából. Túlfűtött kohójából, egy rózsaszínű, vagy fehér levelező lapnak hatása alatt. És mikor elolvastam ezt a kedves lei- irást s beteltem képének elmélyedésével . . akaratlanul is a mi postánkra, a mi hozzánk érkezett levelekre, levelező lapokra gondoltam és azokra a lelki jelenségekre, tarka képekre, mik az utczánkban, hozzánk érkezett levelekkel kapcsolódnak. * * * A mi aranyos kis utczánk csak egy darabkája az ország azon földjének, városainak, községeinek, tanyáinak, a hova a hareztér oda veti a maga hullámos hatásait Ahonnan elszállanak az imádságok, a sóhajok, a remények, az aggódások a viszontlátásnak forró vágyai és a hova vissza, ide repülnek, a nagy, a véres, a dicsőséges, csataterekről a léleknek mindezen érzései. Még nagy területű és környékü városunknak, harminczhatezer főből álló városunknak is amolyan zuga . . és mégis mégis. Elmondhatjuk igazán Humbolddal; kis darabka zug, föld ez, de melyben az egész nagy, véres drámáknak, csatáknak nyomában kifejlődött: kölcsönös hatások, örömök, fájdalmak, barna fellegek, menydörgések, élet és halál és miridaz, a mi zivataros időben a lelkekben él . . visszatükröződik. A mi utczánkból aránylag sokan vannak a harcztéren. Itt is. Ott is. Fent és lenn — egyaránt. Vannak hadi fogságban. Olyan pl. akinek sejtelme sincs arról, hogy a temetőben egy uj sir domborult azóta, hogy távol van. Es vannak olyanok távol, akikről mártír családjaik azt sem tudják élnek-e, vagy már porladoznak ? A levélhordó . . a levelek kiosztása a mi utczánkban is . . képeket rajzolnak amaz igazán késő órákban, mikor a posta érkezik. A mi postánk. Az indulatok a mi ut- czabelieinknek lelkében is hullámokat vetnek. Kezdődik ébredéskor és tart a délutáni órákig, mikor aztán jő a mi postánk, postásunk nyakában a nagy táskával, amelyben élet vagy halál, vidámság vagy szomorúság, derű vagy levertség rejtezkedik. Mikor a delet elharangozzák és az a szerény ebédelés megtörténik a lélek feszültségének borsával és a várakozás izgalmai közt . . nyílnak az ablakok és a fejek már láthatók; a szemek arrafelé vetik tekintetüket, amerről a nagy táska érkezik. Később az utcza-ajtóban álldogálnak, mintha azt hinnék, hogy a várva-várt, minden nap várt levélkét gyorsabb útra, megérkezésre, a levélhordót pedig közelebb vonnák magukhoz. Az a levólhordó pedig már jól ismeri a lelkeknek vágyódásait. Egyenkint. A legapróbb részletekig. Szálankint. Az egyik házból hiányzik a családapa. Harczban van. Oroszfogoly. Kórházban fekszik. A másik házból a fiú. A legény. A vő . . Vagy az iskola padjaiból csatatérre, ment diák. Oh . . . ő ezt a hadi-állapotot mind ismeri. Ezen beosztások szerint már a távolból kezdődik — a drót nélkül való sürgönyzés. A távolból ide is, oda is, ebbe-abba a házba megértik a postás gesztusait. Ha a táskájához kap, azt kinyitja és mosolyog: oh akkor, akkor ... Ha karjával amolyan össze- visszás taglejtóst tesz, akkor . . már, ismét . . . ismét — nincs! Nincs! Nincs ! Áz ajtóhoz, az ablakokhoz érve . . a levélhordó olyan együttérzéssel mondja: — Talán holnap . . . biztosan holnap ! — Oh az a holnap . . . mindig csak holnap.! Es egyszer-egyszer messziről lobogtatja a rózsaszínű levelet. Áz ablak hirtelen becsapódik — és rohan a boldogság . . a remegő boldogság a levél elébe. S ha meglepetésszerűen, vonat késéssel érkezik 1 Milyen aranyos bácsi a mi postásunk, hogy kimagyarázza. .... A kis leányka, a kiről a csatában harczoló apa még nem tudja, mily édesen beszél ő a már, átöleli a levélhordó bácsit. — Bácsika, én szeretem magát . . . hozzon levelet nekünk is.
