Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-06-06 / 44. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi 1915. juuius 6. a kik a §-usoknak sújtó karját kikerülték. A kiknek lelkében a szenvedély a meggazdagodásnak, a nyu- zásnak és kopasztásoknak érzékét megdagasztotta, de a felelősségnek eszméletét, tudatát eltompitotta, sőt kiirtotta. De elkerülték az igazságszolgáltatás mérlegét. A nemzet lelkiismerete, visszaemlékezése fogja végezni — ezt az Ítéletet. A vérében megfürdött és „megfogyva, de törve nem“ haza érkezett vitéz sereg fogja ezeket az ösztönös kupeczeket, zsarolókat irgalmatlanul felelősségre vonni. Egy megujhodott és lelke egyensúlyát visszanyert társadalom fogja lehetettenné tenni, hogy itt közöttünk felemelt fővel járhassanak azok, a kik a maguk véráldozata helyett... a nemzetnek, a polgárságnak vérét szipolyozták. Azzal a gazdagsággal, azokkal az értékekkel itt nem fognak tekintélyt és pénzkirályságot, nábobsá- got viselhetni — a vérszopók. Ujjal fognak reájuk mutatni még az utcza gyerekek is, mint a nemzet megrontóira. A keserűség néma hallgatásba burkolódzik most. Ott ül a lelkeken azok iránt, a kik bujkálva, a törvényes rendeleteket megkerülve zsarolták az éhezőket és kihasználták a polgárságnak nehéz, szinte héroszokat kivánó szükségleteit . . . És a kik nemcsak hogy nem hoztak áldozatot a haza oltárára, de meg nem elégedtek a békés időknek rendes hasznával; embertelenül, könyörtelenül fokozták jövedelmüket, hasznukat. Ismerjük őket. Legeslegtöbbjét nagyon jól ismerjük. A kik most aratnak. A kiknek eddig la, tisztességes ruhájuk, czipőjüksem volt. Most tőkepénzesekké lettek. De nem a becsület, az emberség utján. nagy eseményt, a háború bizonyosságát. Jó- akaratulag, szomorú mosollyal köszöntöttek bennünket, és sorsunk felett aggódva kérdezték : miért nem utazunk még ? Engem nagyon meghatott e háborúba készülő emberek uton-utfélen hallott kívánsága: „Buon viag- gio! e buon ritorno!“ (Szerencsés utat és szerencsés visszatérést 1) S ha a jövő kétségei kínozták is a szivet s a bizonytalanság zord képeket festett; ha a szemre köd borult s az ész járását megállították a kitörő érzelmek, olyan vigasztalóig hatottak reánk a Szentatya szavai; olyan felemelő volt az ő megjelenése, olyan becses az ő áldása, oly kedves az az utolsó kézcsók. Bárcsak valóra válina, amit búcsúzóul kívánt nekünk : „ut mox incolumes ad propria redeatis“ (hogy nemsokára sértetlenül térjetek vissza.) Emlékszem. Este hat órakor indult útnak az első csapat. Szomorú szívvel néztünk utána az utcza kanyarodásánál tova tűnő alakoknak. Hiszen nehéz búcsút venni azoktól, akik a szivünköz nőttek; akik itt kint a nagy idegenben testvérünkké lettek ; akiknek emléke összeforrott az itt töltött évek minden órájával; akiknek vágya, törekvése, ideálja annyira egyezett a miénkkel. Mély megfigyelő lehetett az, aki a Kollégium örömdalát komponálta ; szövegül legalkalmasabbnak bizonyultak a zsoltár szavai: „íme, mily jó és kellemes, együtt lakni a testvéreknek!“ Emlékszem. Áz utolsó csapattal indultam útnak. Mielőtt elhagytam volna a házat, Hanem a lelketlenségnek, a szipolyozásnak vargabetüs utjain. Várjunk csak tehát. A felelősség tudatát fel fogja ébreszteni ^bennük maga a nemzeti öntudat És az a felelősségre vonás, ez a bírói Ítélet, ez a morális büntetés súlyosabb lesz minden más Ítéletnél és büntetésnél ... A A tanítók hazafias kötelességet teljesítenek a szünidőben is. Azok a tanítók és tanítónők, a kik itthon maradtak és itt vívják velünk az itthon való harczot. Hiszen tudjuk, mi is jeleztük azon tanítók nagy számát, a kik már a harcztéren életüket adták a hazáért; a kik nehéz fogságban várják szabadulásukat és a kik még most is élet-balál közt küzdenek a hazáért. Most ez a harcz a mi derék tanító és tanítónői karunktól azt a hazafias kötelesség teljesítést várja, melyről a legújabb miniszteri rendelet intézkedik emigyen : — A vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben értesítette valamennyi tanfelügyelőt, hogy a ‘háborúval összefüggő rekvirálásokkal kapcsolatos munkálatokra, valamint a háború tartama alatt az iskolai szünidőben a körjegyzői irodákban felhalmozódott munkára és általán a közigazgatásban feltétlenül szükséges és el nem halasztható megfelelő más teendők ellátásánál ki segitőleg az összes állami és községi elemi népiskolai tanerőket mint állami, illetőleg köztisztviselőket a törvényhatóság vezetőinek rendelkezése szerint igénybe lehessen venni. A felekezeti elemi népiskolai tanerők megfelelő felhasználásának elrendelése iránt az illetékes egyházi főhatóságokat sin'tén megkereste a miniszter. A tanítók és tanítónők tehát a szünidő tartama alatt sem távozhatnak állomásuk helyéről, megfelelő engedély nélkül. Sőt megtörténhetik, hogy a jelzett munkálatok teljesítésére más községbe is kirendelik. Meg vagyunk győződve, hogy ez a derék testület szívből, lélekből is, és nem csak a rendelet értelmében fogja e hazafias munkát végezni. A Szent Jobb története. Most, hogy az elmúlt vasárnap, a szent Jobb feltalálásának ünnepén a fővárosban végig hullámzott a főváros kath. hívőinek keresztjáró, hatalmas körmenete: nem lesz érdektelen a szent Jobbnak e történetét dióhéjban közölni. A szent Jobb elkísérte a nemzetet viharos mindent szemügyre vettem. Homályba merülve gubbasztottak a fehér márványlépcsők és sürü, vak sötétség ült a hosszú folyosókon. A szinte végtelenül egymásba sorakozó szobákban kihalt az élet s csak az utczák villanylámpái vetettek egy egy fénysugarat a csupasz, komor falakra. S lesiettem az udvarra. Á máskor kivilágított ablakok sötét, kialudt szemekkel néztek le reám; a fák kínosan nyöszörögtek az esti szélben s a szökőkutak dühösen, sisteregve dobták mesz- sze a vizet. Alacsonyan, a ház felett sötét, tépett felhők száguldoztak s az éjszaka hideg, tengeri széllé süvítve zúgott el füleim mellett. Isten veled te öreg intézet, múltad sugaras egére e rövid éjjel után uj nap szálljon fel! Csodás világod — tudom, érzem — egész életemnek csillaga, napja lesz! Emlékszem. A vonat kattogva robogott a váltókon. Szomorú arczainkon kérdőjelek ültek s csak az erős lelküek próbálták megtörni a csendet. Kimentem a folyosóra s néztem a tovatűnő házakat. A fénylő pontok mindinkább elmaradoztak s lassankint kiértünk a sötéten nyújtózkodó Campagna csendjébe. Homlokomat az ablak hideg táblájához támasztottam s elgondolkoztam: vájjon fo gom e még látni Rómát vagy már csak az emlékek birodalmába kell elraktároznom e négy év csodás világát ? S nem volt, ki feleletet adjon. A Campagna hallgatott s a dübörgő vonat egy sötét, titokzatos éjben vágtatott. századaiban ... örömeiben, diadalaiban egyaránt. Története rövid foglalatban ez: — Szent István királynak szenttéavatása alkalmából fölbontották a székesfehérvári királyi sírboltot, a hol tudvalevőleg Árpád-házi királyaink temetkeztek. Szent László emeltette ki Szent István tetemeit a koporsóból s ez alkalommal csodálatosan épségben találták a nagy király jobbkezét. Szent László ennek a csodának emlékezetére a szentjobbi apságot alapította és ezt is bízta meg az ereklye őrzésével. A mikor a török hadjáratok idején a Szent Jobb nem volt teljes biztonságban, Boszniába vitték. Még ma sem teljesen vi- gos ennek a története, csak annyi bizonyos, hogy Boszniában török kézre került és ott drága pénzen keresztény kereskedők váltották magukhoz és megőrzés czéljából a ra- guzai dominikánusok kolostorába vitték. Két századnál tevább maradt Raguzá- ban a Szent Jobb a nélkül, hogy erről Magyarországon tudtak volna. Véletlenül akadt rá több magyar főur, a kik elébb Lipót király, majd Mária Terézia királyné figyelmét hívták föl. Mária Terézia az ereklyét előbb Schönbrunnba, majd onnaq Budára vitette s a szentzsigmondi prépostnak, mint udvari plébánosnak és az angolkisasszonyok főnöknőjének őrizetére bízta s visszaszerzésének emlékére pénzt is veretett. II. József császár intézkedéséből, „a vöröscsillagos keresztesvitézek“ teljesítették az őrzés tisztjét, 1882 óta pedig a király által kinevezett budai királyi palotai plébános. A Szent Jobbot augusztus 20-án, Szent István napján szokták a Buda várában tartott körmenetben körülhordozni. Megtalálásának emléknapja május 30. tehát éppen az a nap, a melyen a könyörgő körmenet volt. A szent ereklye számára a magyar püspöki kar 1802 ben uj, remek kivitelű drága ereklyetartót készíttetett. Mikor a szomorú lelkek nem találják egymást . . . Egyik hadifoglyunk Írja levélben, hogy már ötvenhétszer irt és még egy sor Írást sem kapott hazulról. Egy másiknak negyvenhat levele maradt válasz nélkül. Pedig mindegyiknek több levél indult el hazulról, mint amennyit ők Írtak, még pénz is ment utánuk, de hát nem kapták meg. Legalább ezek semmit sem kaptak. És bizonyára sok ezren vannak hasonló helyzetben. A szegény hadifogoly persze azt hiszi, hogy itthon már valami orosz tábornok parancsol nekünk, s annak van olyan kegyetlen szive, hogy nem engedi expediái ni a hozzátartozók leveleit. Valamint arra sem gondolnak, hogy az ő leveleik sem érkeznek el hozzánk, vagy legalább csak ritkán, amint a panaszkodó foglyunk ötvenkét leveléből csak hármat kaptak meg a szülők. Magyarázatul és Okulással említjük meg mindezt. Nem kell kétségbeesni, ha foglyainktól nem kapunk értesítést, imák ők szegények, de hát hasztalan. Ezer és ezer eset bizonyítja, hogy nem egy fogságba került testvérünk hét-nyolez hónap múlva tudott csak életjelt adni magáról. Nem ritka eset az sem, hogy csak a fogolytárs Írása után tudunk meg egyet-mást az elveszettnek hitt- ről s az elveszett megsiratott még ma sem adott életjelt magáról, pedig kétségkívül bizonyos, hogy fogoly. A háború felfordult vilában itthon is gyakran eltévednek az Írások, egy-egy levél a fólországot beutazza, hát ne csodáljuk azt, ha a messze Ázsiából jövő, annyira várva- várt Írásnak nyomavész. Ha nincs biztos adat valakinek elestéről, ne hallgassunk a mendemondákra, fogoly lehet a megsiratott. Ha hónapokig nem imák szegény foglyaink, ne aggódjunk. Ne emésszük magunkat felesleges aggályoskodással, hisz úgy is elég a szenvedésünk. Különösen pedig a vészhirharangok cselekednének okosan,' ha egyszer már teljesen elnémulnának. Megkülönböztetés. Ki ez az ur, az állatorvos-e, vagy az uj szolgabiró? — Nem tudom. De eredj csak hozzá és mondd neki, hogy a fogad fáj. Ha reczep- tet ád, akkor ő az állat-orvos, ha pedig nyakon vág, akkor bizonyos lehetsz benne, hogy a szolgabiró volt.
