Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)

1915-02-28 / 16. szám

XXIV. évfolyam. ©zatmár-Németi, 1915. február 28. 16. szám.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre 10 K •— f. Negyedévre — 2 K 60 f. Félévre — 6 , — , Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmfíiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár.

Felelős szerkesztő :

BŐD IST ÁR GÁSPÁR.

Laptulajdonos

A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR.

A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hír detések stb. Dr. Baltkny Kálmán kiadóhivatali főnök czimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri kOzlése 8 korona -------------- Nyilttér sora 40 fillér. -------------Me

gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap

Nem szabad

elsurranni társadalmunknak, a gondolkodó embereknek azon súlyos igazságok fölött, miket éppen most, e nagy időkben nemzetünk bölcsei megvilágítanak, elébünk tárnak.

Nagy erőssége a nemzetnek, mindig az volt, a legnehezebb időkben, hogy vannak és voltak magyar koponyák, nagy, mélyengondolkodó, vezető emberek, a kik megszabadulva a politikai harczoknak bilincseitől vagy kiszállva félrevonnlt- ságuk csöndes magányából, a nemzet elé állottak, hogy súlyos szavukat, irányitó, vigasztaló, vagy intő tanácsukat belevessék a lelkeknek hullámos hangulatába.

Andrássy Gyula gróf, Apponyi Albert gróf és más nagy, tiszteletreméltó államférfiainknak ez időben elhangzott beszédeit az utókor, mint nemzetünknek kincseit fogja őrizni és bennük a meghiggadt lelkeknek nyugodtságával búvárkodni.

Legutóbb Wekerle Sándortól hallhattunk súlyos igazságokat a mezőgazdaságról.

Hatása alatt vagyunk most is, hetek óta. Nemcsak azért, mert oly nagy eszü és kimagasló államférfiu

szólott a mezőgazdaságról. De mert az a Wekerle mondotta el a nemzetnek ezeket az igazságokat, akit az országban általánosan pénzügyi kapaczitásnak, sőt óriásnak ismernek. S a kit egyáltalában nem lehet úgy jellemezni, hogy az agrároknak befolyása alatt álló ember. Sőt éppen e beszédében érezhetjük, hogy nagy tapasztalatai, geniális szétbontó és összehasonlító képességeivel még függetlenebb és önállóbb lett, mint eddig is volt a maga egyéniségének súlyával.

Wekerle megállapítja, hogy a zárt gazdasági területek, a melyek mezőgazdasági és ipari termeléseinknek legjelentékenyebb részét önmaguk állítják elő és használják fel, nemzeti jövedelmükben sokkal kisebb csorbulást szenvedd ^ J azok, melyek akár a mezőgu-uAtsagi, akár az ipari termelésnek beszerzése, vagy értékesítése végett a nemzetközi forgalomra vannak utalva.

A földmivelő jellegű államok háború után való felujhodása köny- nyebb és biztosabb, mint az ipari jellegüé.

Miért ?

Mert a földbirtoknak hozadéka nincs oly inegseminitő hatásoknak

kitéve, mint a sokszor egészen újabb kérdést, megoldásokat igénylő ipari termelés. A mezőgazdaság afelujbo- dásnak feltételeit önmagában hordja.

A háborúnak visszahatása tehát a nemzeti jövedelemre nálunk relative kisebb lesz, mint a hadviselő államok bármelyikénél. Következik ez a jogosan remélt jelenség hazánk földmivelő jellegéből. De — az egész monarkiára is, a mezőgazdaságból eredő bevétel döntő súlyából is.

Hatalmas védelemben részesíti a mezőgazdaságot Wekerle azzal a váddal szemben is, mintha fölös nyereséget húzott volna a háborúból. Hiszen a drágább árak — mindenkinek igazságos megítélése szerint — csupán a költségesebb termelést fedezik.

Gazdasági politikánknak súlypontját Wekerle a mezőgazdaságnak intenzivebb, belterjesebb fejlesztésére fekteti. Úgy látszik We- kerlében is él a hit és tudat, hogy a mi földünkben még mindig óriási kincsek vannak, melyeket nem a gazdasági barczok és ellentétek fognak napfényre hozni, hanem a nemzet erőkifejtései és egymásnak kölcsönös megértése.

X

ról a regék egész sokasága keletkezett. Virágról dalol a költő. Ecsetjét teszi próbára a festő. És még a zenész is . . virágokról muzsikál.

Miért? Mert az emberi lélek megérti őket. A virággal a szenvedő, az örvendő, a csalódott, az elfáradt ember bensőséges viszonyba jut. Az ifjúság a maga ébredő, szépséges lelkét látja benne. Az öregeknek emlékekről, érzésekről beszélnek mosolygásaikkal. A költő mindent megmagyaráz, mikor azt dalolja, hogy a ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet.

Az ember lényének egyik alapvonása — a szenvedés. Bánatunk több van, mint örömünk. Úgy látszik, hogy a virágok természetrajzában is ezt az alapvonást érzi meg az emberi szív. A szenvedést, a fájdalmat. A durva kezeket, melyek tépik, szaggatják mind a kettőnek boldogságát. A virág-regék telve vannak a szenvedésnek, a fájdalomnak hangulatával. A virágok története talán nem is volna olyan szép, megható, ha hiányoznék belőlük — a szenvedésnek vonása.

*

Az ibolyáról sok-sok szép regét olvastam. Csak éppen izelitőül nyújtok belőlük egyet-kettőt.

... Egyik virágrege az ibolya születéséről szól.

Már az első kemény, mord téltől sokat kellett szenvednie az ibolyának. 0 volt az

első, a ki a tavasz érkezését üdvözölte szerény, rejtett helyéről. A vén banya, a takarodó tc-1 szörnyen megharagudott reá. És a legelső ibolyára rálehelte fagyasztó lehelletét. De hiába haragudott a vén banya. Mert a mint a tavasz megérkezik a földre: első ölelése nyomán újra kikéi az ibolya — és élni kezd. Virul és még kedvesebbé válik.

Egy másik rege szerint . . Isten a paradicsom-kertben a virágoknak osztogatta a nevüket. Kinek-kinek megmondta, hogy fogják nevezni.

Minden virág libegve sietett az Ur elé. Mert mindegyikben lakott egy kis hiúság. Az első, legszebb nevek után vágyakoztak.

Előre jutott a rózsa. A liliom. A tulipán és igy tovább. Csaknem megsértették egymást a versenyzésben.

Csak egy kis virág húzódott vissza szerényen. Hallgatagon. Nem törtetett előre. Nem bántott meg senkit. Olyan szerény volt, hogy észre sem vették az ő büszke társai. Mert ő már szomorú volt. Első kikelését, kinyílását is — megirigyelte a vén banya. A költözködő tél.

Minden virág megkapta hát nevét. És dicsekedett is mindegyik a nevével, mely színét, illatát, ékességét még jobban emelte.

Végre az ibolya is elért és utóljára az Úrhoz, holott ő üdvözölte az első tavaszt.

És ekkor igy szólt neki az Ur:

— Ismerlek. Látom szerénységedet. Te leszesz az egyszerűségnek, az igénytelenség11TÁRCZA H

Az ibolya.

A tavaszi virágoknak legszerényebb, legigénytelenebb, de éppen azért legszebb és legkedvesebb virága.

De csak a maga helyén és idején kikelten. A maga természetességében, rejtett boldogságában és egyszerű ruhájában.

Mihelyt cziczomázó kézzel nyúlsz hozzá, mihelyt üvegházi virággá teszed . . külsőleg talán díszesebb, pávásabb lesz. De benső értékéből veszíteni fog. A természetesség az ő élete. Az erőltetett érlelés, tökéletesítés — az ő veresége. Úgy, a mint születik, fejlődik és virágzik . . . szépség, jóság, egyszerűség, csudásság ő. Még az illatában utolérhetetlen gyöngyvirág is irigykedve nézi a szerény, félrevonult ibolyát. És hiába jön aztán a délezeg, a fürtös, a lila orgonavirág. De még a virágok királynéja, a rózsa se tudja feledtetni a kedves, a szerény, a szépséges — ibolyát.

*

Miért van meg minden virágnak a maga története? Akár az embernek. A virág születéséről, szépségéről, szerelméről, hűségéről, > vigasztaló édes jóságáról, kedves szolgálatai-