Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-02-07 / 10. szám
XXIV. évfolyam. Szatmáp-Németi, 1915. február 7. 10. szám. ELŐFIZETÉSI ARAK: Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6^pllér. Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Dr. Bakkay Kálmán kiadóhivatali főnök czimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendők. PélyAzati hirdetések egyszeri közlése 5 korona ----------------- Nyllttér sora 40 fillér. ----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap. A tiszta kék ég* rendelkezik avval a csudás titok- szeriisóggel, hogy meglátja mindenki, ha szeme van. Hogy akármilyen óriási, kerek és úgyszólván megmérhetlen: nincs ember, a ki el nem mondhatja: értem. És el ne dicsekedhetnék vele: az enyém. Az én tudományom is, akár a tudósé, a legtanultabb emberé. Ilyen természete van az igazságnak is. Mint a tiszta kék égnek, mely mindenkié. A gyermeké, az egyszerű földmivesé éppen úgy, mint a legműveltebb telkeké. Mert az igazságnak megérzésére születtünk. Mert készségek, mozgató erők vannak minden lélekben, hogy az, a mi igaz . . . magával ragadjon és el ne eresszen. Még akkor sem, mikor már nem vagyunk az igazságnak — szolgálatában, birtokában. Akármilyen óriási, szinte szé- ditő kérdés a mostani világháború, kérdése: meg van mégis az a természete, hogy a benne rejlő igazságot vagy igazságtalanságot, kisérő motivumaival egyetemben megérzi minden lélek. Sem bölcsnek, sem tudósnak, sem tanultnak nem kell okvetlenül lenni, hogy a világfelfordulásban az igazság mag- vát, legelemibb szálait akár a legegyszerűbb, mondjuk a természet fia lelkében, szivén keresztül ne hordozhatná. A nagy angol lap (a „Times“,) — minapában, vezető czikkében a világ szinterére és nem csak papirosára nyomatott egy állítást, tételt, melyben meri mondani, hogy azért nem lesz egyhamar béke, mert ez a világbarcz „nem anyagi, hanem erkölcsi kérdések .körül folyik. A pénzkérdés, az az a gazdasági érdek nem annyira fontos, hogy miatta okvetlenül folytatni kellene a háborút. Nem életbe vágó az sem, hogy egyik vagy másik ország területe egy szalag földdel nagyobb lesz-e, vagy kisebb.“ Hát uraim, ne mondja senki, hogy a mi népünk, mint hajdan Zrínyi Miklós, a magyar iró szokta magát kifejezni, hogy mondjuk a mi népünk alább való, mint más nép. Értelemben, felfogásban, világismeretben és az igazság megérzésében vagy megértésében. Mert ha — ugy kell lenni — az a nagy világlap nekünk szánta ezt a bölcsességet, hogy mi olvassuk, a mi népünk vakuljon tőle: akkor jöjjön ide köz- zénk. És megtapasztalhatja, hogy itt a legegyszerűbb magyar ember, magyar lélek, a ki bele tud nézni a kék égnek mérhetlenségébe : bele fog nézni az ő nagy, hatalmas, világ- papirosába is — és a szemébe kaczag. Vagy arczába vágja »az igazságot, melyet tud. Érez és hirdet, hogy: igenis csalfa és hazug, vagy Albion fia! Ez a világbarcz az igazságért, erkölcsökért folyik, miket te eladtál, ti árubabocsátottatok. Igenis a pénzkérdésért, a hatalomért és területekért folyik milliók vére. Ezért állottatok a királygyilkosok védelmébe. Ezért béreltétek fel eszköznek azt a népet, melynek keze bűnös vértől párolog. És mely kézzel ti kezet fogtatok. Mi nem kaptunk tőletek miliárdokat, Mi nem áhítoztunk a ti földetekre. Mi élni akarunk ősi országunkban és ősi szabadságunkban. Ti féltitek pénzeteket, melyet kölcsön adtatok azért, hogy szövetségeseitek minket elnyom hassanak és megfojthassanak a mi gazdasági életünkben és fejlődésében. Ti igenis pénzért, gazdaságért, Mikor az erők kiegyenlítődnek... A háború folyása alatt sokszor hallottunk, olvastunk nyilatkozatokat — hadvezérektől is — melyek türelemre intettek vagy intenek minket az orosz seregnek roppant nagy számával szemben. Azt üzenték, üzenik ugyanis haza: — Máskép fordul majd a dolog, mikor az erők kiegyenlítődnek. Nos, ez a beszéd egyenes, kacskaringé,sság nélkül való beszéd. És mégis tapasztalhatjuk, hogy ahány ember, annyiképpen fogják fel. Sokan azt gondolják, hogy itt arról van szó, mikor számbeli egyformaság következik be. Ember és ember szám. Ezek a numeris- ták azt hiszik, hogy addig kell várni, mig annyi oroszt le nem puskáznak, el nerq fognak, hogy teszem: ezer mi katonánk harczol- hat ezer orosszal. Mások más magyarázatot adnak . . . egyszóval sokféle felfogással állunk szemben. Hogy mit jelentsen az a nyilatkozat... mikor az erők kiegyenlitődnek, arra nézve leginkább az szükséges, hogy valaki ismerje — legalább laikus módon — az orosz seregnek, ennek a rettenetes tömegnek értékét, tartalmát, mint szokják mondani kvalitását. Nem éppen szükséges, hogy katonai szempontokból ismerje. Vsak valamelyes néprajzi, néplélektani ismerete legyen róla. A közfelfogás, mert orosz hadseregről beszélünk, hát természetesen azt hiszi, hogy egyszálig való orosz emberekről van szó a mi ellenséges táborunkban. Ha igy lenne 1 Az orosz ember, különösen az egyszerű muzsik — igy nevezik a szántóvető orosz földmives embert — alapjában szelíd, jóra- való, becsületes ember. Ilyennek Írják le a saját hires Írói és ilyennek rajzolják azok a külföldiek is, akik ismerik az orosz népet. A világ legalázatosabb embere, aki szó nélkül tud eltűrni minden méltatlanságot, beletörődik a legrosszabb sorsba is, nagyon vallásos, tele van sajnálkozással a mások baja iránt. Még a gonosztevőt is sajnálja, szerencsétlennek nevezi. Mikép van, hogy. ez az emberséges ember, ha katona lesz, háborúban rettegést kelt maga iránt mindenütt, ahova lábát beteszi ? Hogy van, hogy gyújtogatás, rablás, asszonyok kinzása, férfiak gyilkolása jár mindenütt a nyomában? Vájjon annyira megváltoztatja a háború az emberek természetét, hogy a szelíd, vallásos emberből kíméletlen rabló lesz? Talán nem igy van. Meg kell azonban gondolni, hogy az orosz hadsereg nem áll csupa oroszokból. Európai Oroszország nagy- részét, ázsiai tartományát pedig csaknem teljesen olyan népek lakják, amelyek egész más természetűek, mint az oroszok : tatárok, kalmükök, kirgizek, turkománok stb. A Kaukázus hegyei közt a cserkeszek laknak. Ezek mind csaknem teljesen műveletlen, szilaj, a szelidebb erkölcsöket nem ismerő népek, amelyek odahaza rendes foglalkozásaik, a pásztorkodás, halászat és vadászat mellett sem vetik meg, ha mócT ik kerül rá, a rablást, egymással és szomszédjaikkal folytonos czivakodásban, valóságos háborúskodásokban élnek, nagy részben még pogá- nyok, vagy ha meg vannak is keresztelve, csak névleg keresztények. Most már ha az ilyenek kerülnek háború idején ellenséges falvakba és városokba, akkor bizony jaj az ottlakóknak és minden vagyonuknak. Mert ezek ilyenkor nem ismernek sem Istent, sem embert. A kozákok, azok oroszok, eredetük, nyelvük, vallásuk szerint. Olyasfélén vannak a katonáskodással, mint nálunk a régi világban a szabad hajdúk voltak; földet kapnak az államtól, amelyet a maguk hasznára művelhetnek, de ennek fejében aztán kötelesek a háború esetén saját lovukon katonáskodni egész addig, amig a fegyvert bírják. A kozák tehát egész életén át katona; katonai kiképeztetóse után is öreg koráig fegyvergyakorlatokra jár, falujában katonai szervezetben él; a {községekben elöljáróinak katonai rangja van felette. Ily módon az állam mesterségesen neveli kozákjaiban a szilajságot és duhajkodást. Természetes aztán, hogy ebből háború idején kegyetlenség és fosztogatás lesz. Természetes az is, hogy a kozákság ily módon nem az a fegyelmezett katonaság, mint a mienk, inkább afféle Bgész évre 10 K — f. félévre — 5 , — ,
