Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-02-07 / 10. szám
SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Nérneti 1915. február 7. o hatalomért mentetek ebbe a véres világharczba. Minket az erkölcs, az igazság kérdései, a magasabb javak kényszeritettek — az önvédelemre. ... A tiszta kék ég rendelkezik avval a csudás titokszeriiséggel, hogy bele nézhet, megláthatja mindenki, ha szeme van. Ilyen természete van az igazságnak is. Azért hinnünk kell, hogy ebbe a tiszta kék égbe, az igazságnak napfényébe ... bele lát. .. napról-napra jobban belelát az angos nép is. És itt van az ő múltjának, nagyságának — erkölcsi bukása, halála. A A Francziaországban történt milliós sikkasztásról írnak a világ lapok. És megdöbbenéssel, mert ez a millió a menekült belgák felsegélyezésére gyűjtött millió volt. Tehát oly természetű pénz, melyet ha helyére tesz is a franczia kormány, erkölcsileg soha sem reperálhat és mindig jellemzője lesz annak a szellemnek, mely a sze- renzsétlen franczia országot letaszította arról a magaslatról, melyen ülve irányítani, sőt befolyásolni akarta egész Európát. A mi magit a sikkasztás tényét teszi... azon bizony nincs mit nagyon csudálkozni. Vilmos császár, mint arról annak idején a mi lapunk is megemlékezett — meghallgatván egy franczia fogságba került katona papnak előadását arról, hogy mint bántak az irgalmas nővérek egyik kolostornak vagyonával . . . nyíltan azt mondotta a francziákról, hogy azok, a kik az egyház vagyonával úgy bánnak el, mint ahogyan erről az elbánásról a világ értesülve van, azok mindenre képesek. Hiszen az egyház vagyonát, a szerzetesek, szeretetnek és irgalmasságnak házait is a nemzet nevében rabolták meg. ígértek a népnek kórházakat, munkaházakat és más szocziális intézményeket. És mi történt ? Még meg sem melegedett az elrabolt pénz ... még talán meg sem számolhatták, mit raboltak, konfiskáltak, már csak egy esetre vonatkozólag is kisült, hogy tiz millió — kámforrá vált. Most aztán se egyházi vagyon, se pénz nincs. Hát igy van a dolog és igy kell történni más pénzekkel más vagyonnal is abban az országban és azzal a nemzettel, a hol csinál magának ki-ki olyan erkölcsöt, a milyen jól esik. És ezt elnevezik — laikus erkölcsnek. Mit kér a hadsegélyző hivatal ? Most mikor még bömböl az ágyú csattog a kard, ropog a puska, most kell nekünk az portyázó sereg, amilyenek a régi időkben a hadseregek voltak, A kozákság legalább kétszáz évvel elmaradt a többi hadseregek mögött műveltség dolgában. Általában az orosz hadseregnek legfőbb baja a müveletlenség. Oroszországban minden vidéken kevés az iskola s ami van is, többnyire nem sokat ér. Ezért a népnek igen nagy része teljesen tudatlan, a világ egy rendezett államában sem oly nagy az Írni olvasni nem tudók száma, mint Oroszországban. Emellett a muzsik-nép a legtöbb vidéken roppant szegény. Még a termékeny vidékeken lakók is — Oroszország a világ egyik legnagyobb gabonatermő cr-szága — többnyire emberhez nem méltó nyomorúságban, piszokban és éhségben élnek, a terméketlenebb vidékeken pedig s ilyenek a nagy birodalomban óriási nagyok vannak, szinte évről-évre olyan éhínség pusztít, amilyenről más országokban lakóknak fogalmuk sincs. A nép teljesen tehetetlen, nem tud segíteni magán, müveletlensóge miatt még a jó föld jét sem tudja jól gondozni, jövedelmezővé tenni, arról meg, hogy ügyességgel, szorgalommal, hozzáértéssel a rosszabb földet is értékessé lehet tenni, fogalma sincs. Ha aztán az ilyen népből kikerült katona gazdagabb és műveltebb vidékre kerül : akkor bizony nem is csuda, ha annyit igyekszik összeharácsolni, amennyit tud. Hát ha most mindezeket ismerjük, akkor egészen közel fogunk jutni annak megárván maradt gyermekekről gondoskodnunk. A költő három árvájából ezer árvák lettek, akik tőlünk várják, hogy rendbe hozzuk a szobácskát, helyre tegyük a ruhácskát. Újat is vegyünk, kenyeret is adjunk. Felneveljük őket. Á nemzet árváinak a nemzet gyermekeivé kell lenniök. A harcaiéi en a hazáért elesett hősnek a gyermeke most már a te gyermeked, az enyém is, mindnyájunk gyermeke. Szent kötelességünk gondoskodni róluk. Sok ezer már az árva, Isten tudja még mennyi lesz. Egynek sem szabad azonban gondozó nélkül maradnia. Közös kötelesség oly otthonról gondoskodni számukra, ahol télen jól fütött a kályha, megtérített délben az asztal s puha ágy várja őket este- Ok atyjukat adták értünk, viszonzásul ennyit csak mi is adhatunk. Nem — adhatunk — hanem adunk, kötelességünk adni. A hadsegélyző hivatal most ennek megszerzésére kéri a filléreket. Ezekből a fillérekből akar pénztornyot építeni, amely az árvák gondozásának lesz az alapja. Buzdítsunk az adakozásra? Nem tesszük. Ezt mindenki oly szent kötelességének érzi, hogy gyanúsítás lenne a buzdítás. Nekünk ehhez csak gyüjtőiv kell, amelyre ráírhatjuk obu- lusainkat. Tanítók ügye. A tanítókat nem mentették fel a hadiszolgálat alól. Másfél hónappal ezelőtt a kultusz- miniszter rendeletben felszóllitotta az elemi iskolák igazgatóságát, hogy terjesszék föl azoknak a tanítóknak a névsorát, akiknek fölmentése okvetlenül szükséges, mert máskülönben fönnakadna a népoktatás. A kultuszminiszter ez irányban tanácskozást is folytatott a honvédelmi és hadügyminiszterrel, amelynek eredményekép arról értesítette most az igazgatóságokat, hogy nem menthet fel senkit, még az igazgatókat sem. Az igazgatókhoz intézett leiratban a kultuszminiszter figyelmezteti a tanítókat, hogy vonuljanak be a rendes időben csapattesteikhez. Németországban sem mentették föl a tanítókat a katonai szolgálat alól s ott most 40.600 tanító teljesít egy kimutatás szerint hadiszolgálatot. — A tanítók és a hábnru. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter az állami ellemi népiskolánál a tanév eleje óta megüresedett tanítói állásokra ez idő szerint az eddigi szokástól eltérően nem hirdet pályázatot s ezeket az állásokat — arra való tekintettel, hogy igen sok tanító, aki a megüresedett állásokra jutni óhajtana, most katonai szolgálatott teljesít s esetleg el van zárva annak lehetőségétől, hogy a pályázatban részt vegyen, — véglegesen csak a nyári pályázat során szándékozik betölteni. értéséhez, hogy mit jelent a maga egész nagy közös értelmében az az üzenet, az a nyilatkozat: — Mikor az erők kiegyenlítődnek. Nem kell itt szigorúan a számra gondolni, bár az is sokat jelent. Hanem azt kell megfontolni, hogy ezekkel a néprajzi, lélektani adatokkal szemben: kik és mik a mi katonáink. Meg a németeké. Kik? Különösen lel- kületileg. Hogy mi különbség van a kancsuka, a kényszer katonaság és a tudatos harcz közt. Kik müveltségileg. Egyszóval... itt már nincs szükség, hogy tájékoztassuk a magyar olvasót... hiszen a mi fiainkat igen jól ismerjük, a német anyák fiait pedig csudájuk. Mig tehát az orosz az első tömegekkel rendelkezett... a mi harczunk a védelem volt — a túlerő ellen. A mi sikert a muszka az első időben seregeinek roppant nagy számával el tudott érni, az csak ideig óráig való; most már napról-napra közelebb vagyunk ahhoz, hogy.az erők kiegyenlítődjenek. Az erők egyenlősége pedig ránk nézve a biztos győzelmet jelenti, mert az orosz csak ott tud győzni, ahol sokszorosan na gvobb tömeggel van, vele csak megközelítőleg egyenlő számú ellenség mindig biztosan megveri. Most is megfogjuk verni, mint megverték a múltkor a japánok. A katonák özvegyei és árvái. Lássuk most, hogy és mily elvek alapján torvezi Kecskemét városa a katonák özvegyeinek és árváinak állandó segélyezési akczióját. Három tényezőt vesz számba Kecskemét városának tervezete. Az államot, társadalmat és a város közönségét. Bizonyos, hogy ez természetesnek látszik. E három tényezőnek közreműködésére van itt szükség. Miért ? Az állam egy maga minden szükséget nenji vesz és nem is vehet észre. A társadalom is elégtelen ott, a hol ily nagy és országos bajnak orvoslásáról van szó. Az adófizető közönség pedig egyes kis- sebb körzetekben szintén nem tud minden szükséget kielégíteni. A három tényező közt mégis a segélyezés alapját az államnak kell teljesíteni. . Alap néven nevezzük itt azt az állami gondoskodást, mely a mai viszonyokhoz mért özvegyi nyugdijat és gyermeknevelési járulékot biztosit az elárvult keresetétől megfosztott családoknak. Ha egyszer a törvényhozás ezt az alapot lerakta, azon már a társadalom és az egyes körzetek közönsége könnyebben folytathatja a tovább építés munkáját. Ennek a munkának mindenütt a helyi viszonyok szerint kell módosulnia, de egy közös kelléket már most is ószrevehetünk rajta. Az ország leír lagyobb részében a községi terhek oly iulnagyok, hogy azokat a közönség már csak állami támogatás mellett képes elviselni. Községeinktől ennél fogva nagyobb áldozatokat nem lehet várni a háború okozta sebek gyógyításánál. Ennél jóval többre képes a társadalom, amelynek az erejét azonban alaposan kimeríti az ezerféle háborús kiadás és a gazdasági holyzet mostohasága. Erre való tekintettel sem a községi pótadó, sem a társadalmi áldozatkészség nem látszik elég erősnek arra, hogy meg tudna birkózni azokkal a feladatokkal, melyek az elesett katonák özvegyeinek és árváinak gyámolitásánál még a felemelendő állami segély után is megoldásra fognak várni. A vármegyei törvényhatóságoknak kell ezt az ügyet felkarolniok s amennyiben a kenyérkeresőjüktől megfosztott családok támogatásra szorulnak, azt a vármegye közönségétől kell megkapniok. így jobban oszlik meg a teher s a támogatás rendszeressége is nagyobb biztosítékot nyer. Ha a vármegyei törvényhatóságok megyei pótadóból megfelelő alapot létesítenek, abból segélyt kaphatnak mindazok a munkaképtelenné lett katonák és az elesetteknek mindazon özvegyei, akik helyzetük mostohaságánál, fogva az állami segélyből megélni nem képesek. Segélyt kaphatnak ebből az alapból, mindazok az intézetek, melyekben az elesettek gyermekei neveltetnek. Ezen az alapon jó szervezés mellett és a társadalmi erők közreműködésének igénybé vételével, nem csak enyhíthetjük a háborúmnak ezt a legnagyobb csapását, hanem a benne rejlő veszélyeket is az ország jövőjétől szerencsésen elháríthatjuk. Igen kívánatos volna, hogy ennek a mórhetlen kérdésnek megbeszélését ne ha- lasztgassuk. Ne hagyjuk, hogy úgy mondjam — a körmünkre égni. Nagyon jól meg kell rostálni és érleltetni ezt az ügyet, mert ezrek és ezrek jövője, kenyere, reménye vagy csalódása van vele kapcsolatban. Drága de rossz. Nem a ma élő nemzedék tájékoztatására, mint inkább a jövő krónika Írójának jegyezzük föl, hogy Szat- már város lakosai mindannyiszor igy sóhajtanak fel, ha a kereskedőnél vásárolt petró- leomra gondolnak. A petróleomnak e heti ára literenkint 80—90 fillér, kilogramonkint 1 K.—1.10 K. között váltakozik — de ami a fő, még ilyen horribilis árak mellett is rossz volt.
