Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-06-20 / 48. szám
XXIV. évfolyam. 48. szám. Szatmár-Németi, 1915. junius 20. (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész; évre 10 K Félévre — 5 , f. Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona. Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR.' A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Dr. Bnkkny líálmÁii kiadóhivatali főnök czimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri küzlése 5 korona ----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap Mig* szeg ények voltunk, barna kenyeret ettünk; mindennap hálát adtunk az Istennek érette. Most, hogy hirtelen jó módba jutottunk ... és fehérczipót, kalácsot eszünk, soha nem gondolunk az Istenre. Úgy olvastam valamikor, hogy ezt a mélységes gondolatokra késztető szemrehányást egy kis leányka tette apjának, a ki megfeledkezett teljesen arról, hogy . . . csak az Isten gazdag örökké, rajta kívüle mindenki szegénnyé lehet. Tette, irta légyen ezt a szemrehányást bárki, annyi bizonyos, hogy benne népek, nemzetek, családok, egyesek nagy tanulságra juthatnak. Az imádságban, (melyre hitünk szerint maga a Megváltó tanitotta az apostolokat) a világnak, a földnek, az emberiségnek legnagyobb bölcse- sége van letéve. Hogy a gondviselő Istentcsak arra kérjük, a „mi Atyán- kot“, adja meg nekünk „mindennapi kenyerünket.“ Mert ez az élet, a mely a napokból, a mindennapokból szövődik, készül. A „kenyér“ szó — a világ — A Baksis népe. Mikor köztük jártunk, azt hittük, hogy csak az utcza nyújtogatja felénk baksisos kezeit; növekedett csodálkozásunk, mikor aranygalléros hivatalnokok udvariassága is csak a baksis czukorkájával volt előcsalogatható. A mi tolakodó, faluvégi czigánypurdé- ink messze elmaradnak raffináltság dolgában az olasz kollegáik mögött baksis-préselő ügyességüket tekintve. Ki hitte volna, hogy az Apenninek bőrezei között egy baksis-vadász élhetetlen nemzedék bujkál, amely Italia mosolygó, kék egét czigánytábor füstös sátorrongyának nézi. A baksis tartja ott a lelket kicsinyben és nagyban, előkelőben és az utczatöltelókben. Baksis . . . baksis ... Ha süket volna az idegen mindakét fülére, ez a szó annyit hangzik, hogy akkor is meghallaná; mindenkor és mindenütt csak ez visszhangzik. Nemzeti jelszava az olasznak a baksis, amelynek szellemében nevelkedik, él és mozog. A bak- sisért feláldozza mindenét, múltját, jelenét, jövőjét, becsületét, erkölcsét, barátságát, hűségét. minden nyelvének legjelentősebb szava. Talán az első és leghatalmasabb szoctiális szó. A magyar ember természetes, veleszületett filozófiájával „életnek“ nevezi a kenyér termését. Ha kenyér van . . . talán a szó általános jelentésében: minden van. Ha kenyér nincs . . legalább is érzi mindenki, hogy valami nagy, valami fő, lényeges hiányzik, a mi életünkhöz, megelégedésünkhöz tartozik. íme, ez a háború minket, „aczé- los búzát“ termelő „világszerte hires“ fehér kenyeret produkáló nemzetet is rávitt arra a nagy gondolatra, hogy a mindennapi kenyér kérdése a mi nemzetünknek legelső rangú kérdése. Hogy az a szentirás- beli „bét szűk 3s bő esztendő“ örök intése marad az emberiségnek. Ne dúskáljatok a termésben. Ne használjátok fel salakos, bűnös spekulácziókra. Szent és tiszteletre méltó legyen előttetek és szenteljétek meg azzal, hogy Isten legnagyobb áldásának tekintitek. Századok teltek el talán, hogy a magyar pemzet nem nézett olyan könyörgő szemekkel az égre és nem szegezte Más nép lakta egykor Italia földjét: Caesarok és Augustusok ivadéka, amely előtt a forum nem piacztér volt, melynek szögletében meghúzódik egy egész nemzet, hogy arczátlanul árulja azt, ami az emberiség előtt mindenkor szent, nemes és ideális volt, árulja a többet Ígérőnek. Azt tudtuk tapasztalatból, hogy az olasz a múlt nagyságának minden egyes mohverte kövét kicsinyes baksisokért mutogatja. Mig az igazi nagyságok idejében a Pantheonnak kapui csak a jellembeli és szellemi értékek előtt tárultak fel, ma, midőn az olasz áll ez ajtókban portásként, csak a baksisos markok értéke előtt nyílnak azok meg. S ha a cziczerói időkben csak a szellemóriásoknak volt belépő jegyük a Forum Romanumra, ma csak a baksisos halandó tarthat erre számot. Ez a nemzet élhetlen élelmességgel odaplántálta magát a herosi múltak templomának kapujába és busás hasznot koldul a kultúra zarándokainak baksisaiból. Italia Európa nagy múzeuma s a sors iróniájának kell lenni, hogy ezredévek megkövült nagyságának őrizetét egy baksis haj- hász, koldus nemzedékre bízta. Itt igazán gyáva nyulat szült Libia párducza . . . Mily más idők voltak azok, mikor Európa Italiába járt iskolába becsületet, hűséget, fenköltsé- get, lovagiasságot tanulni, mikor a kultúra reflektorai innen világították meg a kontinens barbár tájait. S jött az uj nemzedék, mely megőrizte ugyan a régi dicsőség nagy tekintetét a földnek várható áldásaira, mint most . . az uj élet előtt. Tagadhatlan, hogy az évek óta tartó mostoha idő is belejátszott abba, hogy kenyérküzdelmünk súlyos és nehéz. Nem tagadhatjuk azt sem, melyszerint mi magunk is okai vagyunk az erősebb megpróbáltatásnak. De okai leszünk főleg most, ha nem fogjuk fel földjeink ringó kalászának értekét. Ila mesterséges módon akarják munkásaink nehézzé, sőt lehetetlenné tenni annak a termésnek áldások forrásává való válását, melyet Isten gondviselése adott ennek a nemzetnek. A munkások bérének elhúzása égbekiáltó bűn. Ez Krisztus tanítása. Az is, hogy a munkás méltó az ő bérére. De a munkás népnek e mai időben való az a ballépése, hogy a nemzet e nagy megpróbáltatásának idején ki akarnák használni és igy lehetetlenné akarnák tenni a termésnek nemzeti kinccsé, életté való válását, nem kevésbbé égbekiáltó bűn és hazaárulás lenne. A styljeit, de csak kőbe vésve, mohával befuttatva s poros foliánsokba eltemetve. A letűnt korok monumentális romjai maguk alá temették a transcendentális értékeket is a hitvány olasz szív és megdöbbentő kislelküség előtt. Valamikor Európa, Ázsia s Afrika valódi kincseket küldött e földnyelvre, ma csak baksisokat juttat már neki; valamikor világrészek dáriusi kincseit lebecsülve e föld gyermeke egy méltóságteljesen megvető, klasszikái mozdulattal, ma kéjes sóvárgással hazug diadalmámorba ájul bele a lenéző gesztus kíséretében elébevetett baksis láttára, mint az utszéli, filléres koldus. Á baksis oly jellegzetes, nemzeti vonása lett az olasznak, hogy ezzel mindenkinek számot kell vetni, ki Italia kapujában áll. Számot vetett az entente is I S övé lett az egész nemzet királyostul együtt. Az események úgy mutatják, hogy Italiában is a legelső olasz ember a király, a nemzeti jelleggel megpecsételve: a baksis-vággyal. Tudták ezt ellenségeink s a baksisos nemzeti jellemvonást győzelemre vitték az erkölcsi világrend axiómája, a baráti hűség fölött is. Az olasz hadüzenet elsősorban az erkölcsi világrendnek szól; az olasz ágyuk bombáinak először a morális világban kell rombolniok, mielőtt a Monarchia területén explodálnak; de az erkölcsi világban Gibraltár és Przemysl bástyáinak is biztosabb pán- czéljai vannak, melyek a teremtés laborató-
