Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)

1915-01-20 / 5. szám

/

//

XXIV. évfolyam.

Szatmár-Németi, 1915. január 20.

5. szám.

(HETI SZEMLE)

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LALP

4*4

ELŐFIZETÉSI ARAK;

Egész évre 10 K — f. I Negyedévre — 2 E 50 f. Félévre — 5 , — , | Egyes szám ára 6 fillér.

Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár.

Felelős szerkeszt'

BODNÁR GÁSPÁR.

Lap tulaj demote

A SZATMAR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR.

A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Dr. Bakkay K&lmáu kiadőhivatali főnök ezimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona ----------------- Nyllttér sora 40 fillér. ----------------Me

gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap.

jim

Öreg' katonák

mentek, mennek tömött sorokban és egymásután a harezba. Kék köpeny van rajtuk. Mindannyian nagy bajuszosak. Arczukon az élet, a gond; a munka szántott barázdákat. Közülük ki tudja hányán még csak nem is álmodtak arról, hogy ágyu dörgések és golyók fütyülése muzsikálnak majd nekik — a harezté- ren, a halál karjai és ólálkodása között. Azt hitték, csöndesen haladnak majd az öregségnek révébe. Békés tűzhelyeken, mosolygó növekedő gyermekek nevelésének vesz- szejei és gondjai közt.

Másképpen történt. Másképpen határozott az Isten. És a nemzetnek élethalál harcza.

Mert ez a harcz — az. Az életért, a nemzeti szabadságért, fenma- radásáért, tehát másodszor való honfoglalásért való életharcz. A mely életben benne van mindnyájunk élete és tűzhelye.

Hát mikor ilyen a harcz: akkor indulni, mennie kell a legfiatalabb- jának és a legöregebbjeinek is a korosztályok határai közt.

Mégis megindító, felemelő érzés az, mikor az öreg katonákat látjuk a kék ruhában, köpenyegben.

Embereket, a kiket megszoktunk a polgári életben. A polgári munkában. A gyárakba menni és onnan kijönni. A műhelyekben. A hivatalokban. Az iskolákban. Vagy künn a földeken. Letarolt földek szántása közben az eke szarva mellett. Vagy a ringó arany kalászok erdejében.

így történt . . igy volt ez már egyszer . . . nem is olyan régen . . . Akkor is — hívta őket ,a haza. Az öregebb polgárokat is. És akkor is már megmutatták az öregebb honvédek, hogy bizony az öreg katona nem vén ember.

Most újra megmutatják. De még hogy mutatják.

Hivatásos tisztek, bátor, tanult katonák elragadtatással beszélnek az öreg katonák komolyságáról, vitézségéről, sőt vakmerőségéről is.

Otthon hagyott gyermekeik játszanak . . ők pedig a fegyverek füzében, halálmegvető bátorsággal rohantak és harczolnak a rettenetes számú muszka tömeg ellen. És harczolnak a vad komitácsikkal.

Asszonyok sírnak, gyermekek sóhajtanak felétek ti öreg katonái a nemzetnek. Megsebesültök, vagy ha kell meghaltok.

De élni fog a nemzet. És élnie kell értetek is, hogy veletek és itthon maradt családtagjaitokért megtegye kötelességét. * * *

Az idő pénz. A nagy sikert aratott embereknek éles érzékük volt az idő becse iránt.

Nelzo.n minden sikerét annak köszönheti, hogy az időt mindig megelőzte egy negyedórával.

*

Napoleon szintén nagy súlyt fektetett a a pontosságra. írják, hogy oly szorosan ta- nulmányozá óráját, mint a csatasik térképeit.

Beszélik, hogy egy alkalommal hadvezérei, kiket ebédre hivott, tiz perczet késtek. A császár pontos időben asztalhoz ült s mikorára vendégei megérkeztek, már meg is ebédelt.

— Urak az ebédnek vége lévén, dolgunk után látunk ! — mondá erélyes hangon mire a vezérek kénytelenek voltak a délutánt egy csata tervezésével éhesen tölteni.

*

Washington oly pontos volt, hogy midőn titkára Hámilson, késedelmezését az óra késésével mentegette, igy szólt:

— Akkor uram, vagy Önnek kell más óra után látnia, vagy nekem más titkár után.

Az apa csókja, meg a katona üzenete.

Irta : BODNÁR GÁSPÁR.

Ott állottam a vasúti indóház perionjának még el nem foglalt tenyérnyi területén.

Jönnek-érkeznek a virágos katona-vonatok. És a hosszú beláthatlan kocsisorokban ujjonganak, dalolnak bokrétás vitézeink.

Mikor tavasz pompájában a fák virágba borulnak, mikor koronájuk, mint menyasz- szony bokrétája díszelegnek : csak ez a gyönyörűséges kép lehet hasonlatos a mi virágos vasúti kocsinkhoz. Bokrétás, pántlikás katonáinkhoz.

Ott állok, álldogálok mélységesen elmerülve, mikor egyik, virágos vonat érkezése után veszem észre, hogy egy naptól barni- tott arczu, erősen magyar vonásu, deresedő hajú vitéz . . . leugrik és a posta épület felé tart.

Ismerősét pillantotta meg — gondolom. De nem! Az épület tövében . . . Egy kis fiúcska játszik. És nagyon érzi, hogy otthon van. Nem zavarja — szuronyos őr sem, a ki minden emberfiát irgalmatlanul elküld e helyről.

És nézem . . . nézem azt a kis fiút. Szöszke a feje. Csudásan szép, buzavirágkék a szempárja. Olcsó, egyszerű, szegényes a ruhája.

Az én vitézem már a robogó kupéból észrevehette ezt a fiúcskát. Talán bizony víziója támadt, hogy:

— A; bizony, az én kis fiam játszik ott.

És mellette terem, Ételre-italra nem gondol. Beszédbe egyeledik — a fiúcskával.

Csak nézem . . . nézem őket. Egykét- percz ... a szöszke kis gyerek, a buzavi- rágkék szemű gyermek már a katona ölében van.

Micsoda jelenetnek voltam tanúja ! Közelebb mentem hozzájuk. Hogy lássam és halljam minden mozdulatukat. Kiejtett szavukat.

A kemény katonának munkától kérges keze, már mosolyogva czirógatja a pöszke gyermeket. És a kis fiú, pillanatról-pilla- natra bizalmasabban hajlik feléje. Apró kezeivel már a katona bácsi mellén függő éremmel, medállionnal játszadozik.

A katona szemébe napfény költözik. Áz édes apának meleg érzése. Tüze, szeretette, égő vágyódása. Egyszer csak megszólal a fiú.

— Katona bácsi 1 Kitől kapta ezt a medalliont ?

— Egy jó nénikétől. Tudod fiam . . . apáczától.

A fiú hallgat. Gyönyörű két szempárjában ébredező kis leltének feszülő gondja gondolata játszik. Egypercz ... és megszólal.

— Katona bácsi 1 Adja nekem ezt a szép medalliont.

És a katona bácsi szinte megdöbben. Neki, az ő lelkében is villámként czikkázik gondja-gondolata. Érzése. És mozog az ajka, mint a motóla: Szó szüksége nélkül mondja — mondogatja lelke :

— Nekem is van egy ilyen kis pöszke,

buzavirágkék szemű kisfiam. És az,is kérte, ritta ezt az érmet. De nem adtam. És megmagyaráztam neki, hogy ez az érem fogja védeni az ő apukáját. A bömbölő ágyuk, a sivitó puskagolyók zápora közt. Mert megvan áldva. Csudás az ereje. A ki hisz benne.

Mindezek a gondolatok egy pillanat alatt iramodtak le. Ámi nem sok. Gyorsak, mint a villámok. Erősek, mint a hit gyökérszálai. De aztán mégis odaveti a kérdést a fiúcskának :

— Aztán miért szeretnéd te ezt az érmet?

— Elküldeném apukának, rezzent fel a fiú, ragyogó szempárja.

— Hova ?

— Á táborba. Apuka is katona, mint a bácsi. Éppen úgy öltözött fel, mint katona bácsi.

ü. szempárja ragyogott e beszédhez. És tiszta, szép tekintetét büszkén emelte fel a bácsira.

A katona bácsi meg úgy elérzékenye- dett. De úgy 1 Kitárja erős karjait és megöleli, átkarolja a gyermeket. Akár csak az 6 pöszke fia lenne. És forró csókot nyom repkedő ajkával a gyermek ajkára, akárcsak az ő buzavirágszemü gyermekét csókolná.

Ezt a forró ... ezt az izzó csókot az apa adta. Két fiúnak, hasonlatos buzavirágkék szemű fiacskájának.

A csók csattanásának pillanatában pedig . . . felhangzik a trombitaszó. Az indulód Agyat, lelket, szivetfogó induló. A miben tűz lobog. És érzések halnak és ébrednek