Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-05-05 / 35. szám
XXIV. évfolyam. Szatmár-Németi, 1915. május 5 35. szám (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP '<£*■ •>> ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Félévre 10 K — f. 5 . - . Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 8 korona. Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Kelelös ■ízeraesztö BODNÁR GLASPALR. Laptuiajdonofc k SZATMAR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivaialt illető összes küldemények, pénzek, hír detések stb. X>i*. BakUay Kálmán kiadóhivatali főnök czimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése S korona ------------------- Nyilttér sora 40 llller. ------------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap. A munka helytelen felfogását vezetik nálunk, Magyarországon már a gyermekek vérébe-lelkébe. A munka megítélésében a szülők, a munkaadók is sajnálatos és visszaható tévedésbe esnek. Az egyik tévedés ott v. n, hogy a gyenge gyeimek munkaerejével nem számolnak. Oly dolgol, erőt kívánó munkára fogják, melynek végzése a gyermek szervezetét tönkre teszi. Leikébe pedig keserűséget vet. Itt különösen a tanonczok- kal szemben követnek el bűnt. Belekergetik a zsákok emelésébe és hordozásába azt a gyenge tanulót, inast. Elsorvad, összeesik az a gyermek idő előtt. Azért van a mi hazánkban annyi tüdőbeteg és korán letört ifjúság. Valahányszor azt a görnyedő gyermeket látom a terhes targonozát tolva verejtékezni és zsákokat, súlyos, erejét meghaladó háti kosarakat czipelni: mindig fáj a lelkem az ifjúságért. És tapasztalom, hogy ilyen lel- ketlenséget a szülők is gyakran elkövetnek. A másik tévedés ott van a munka felfogásában, hogy a szülők gyermekeiket óvják, minden legkisebb erőkifejtéstől. És ez a tévedés általánosabb. Sok szülő abban látja a jó nevelést, gyermeke iránt való szerete- tének megnyilvánulását, hogy gyermekét teljes tétlenségben hagyja. Még a szoros iskolai munkáját is aggódva kiséri. Ne kínozza magát. Van még elég ideje. Az ilyen felfogásnak szomorú reakcziója, visszahatása van. Beleviszi a gyermek vérébe-lelkébe azt a gondolkozást, hogy az ember lehetőleg kerülje a munkát. Az az ember legnagyobb boldogsága, ha mentői kevesebb munkája van. A szülők nagyon sok esetben éreztetik is a gyermekkel, hogy van a ki öltöztesse, s mindenben kiszolgálja. A gyermek hajlandó is amolyan kis zsarnokságra. Ur akar lenni a házban. Parancsolgat és amúgy igazán kiszolgáltatja magát. Egy kis czipő-takaritás, sepregetés és más apróbb dolog elvégzése pedig igen szépen bevezetné a gyermeket — a rendszeres munkába. Mert ha a gyermek magától tesz valamit. . . az mindig játék számba megy. Ha meghagyjuk nekik: ezt tedd meg, az már munka, kötelesség. A meghagyások, ha fizikailag és lélektanilag helyesek, a munkára való nevelésnek kitűnő eszközei. A gyermek, a ki korán meg nem tanulja, hogy a munka nem szégyen, . . sok olyan munkát, teljesítményt fog szégyennek tartani, a mi éppen viszonya lehet a dolgozó embernek. Magyarországon sok-sok gyermek nem tanulja ezt meg . . . azért akar nálunk minden emberfia ur és minden leány oiri kisasszonnyá lenni. Otthon sok családban szobaleányok végzik még az olyan munkákat is, melyeket maguk a családtagok is elvégezhetnek. A melyeknek elvégzését egykor a magyar leányok és asszonyok büszkeségüknek tartottak. Egy kis csomagot a kereskedésből szégyelnek magukkal vinni. Nagy fiuk világért nem vennék kezükbe az ásót, kapát. Hiszen mit mondana a világ? Természetesen ez a tünet, jelenOh, azok a gyermekek... A gyermekszáj-történetéhez tartozik ez a kis apróság is. De ne váljunk most sem, ebben az óriási események világában valami nagy dolgot. A gyermek mindig gyermek marad. És lelkének naivsága, bohósága, sokszor csattanós igazmondása, melyekkel any- nyiszor, akaratunk ellenére kezelik az igazságot, habár a ez él tudata nélkül mindig csudálatos, elragadó tanulságos marad. * Négyen ülnek a családi asztalnál — ebédkor. Férj, feleség, meg két gyermek. — Gyermekeim, mondja az anya, ti nagyon sok bust akartok enni. A jó, egészséges főzeléket nem kedvelitek. Pedig az a főzelék legegészségesebb eledel a világon. — A sok hús — folytatja az apa, lustává teszi a gyermekeket. Nyugtalanokká és még engedetlenekké is. A fiú csak néz . . . néz az apjára. És mintha kis lelkének ébredésébe nem akarna belejutni az apa tanácsa. — Nem értem ... ezt fejezi ki szeme, homloka, egész gyermek lénye. De nem szól. Mintha várna valamire. De a kis leányka, megringatja derekát; hamiskásan néz az anyjára, majd a pecsenyés tálra ... és jogos komolysággal Így beszél a tányérját anyja felé taszítva, — Apuka tegnap is mondotta, hogy lányom sok húst eszel. És mamuka pedig megdicsért ebéd után, hogy jó voltam. Kérek még egy kis pecsenyét. A fiú arcza egyszerre kiderül. 0 is veszi a tányérját . . és az osztó igazságnak önérzetes hangján mondja: — Akkor én is. — De te nem voltál jó . . . fiam, paríroz az apa. — Hát azért kérek, hogy én is jó legyek mint Ilonka. A gyerekek óhajtása teljesül. * fi Más alkalommal újra együtt ül a család. A rettenetes hús drágaságról is folyik a beszéd. De a hangsúly mégis csak azon van, hogy a sok husevés nem jó. A ki a főzeléket nem szereti és nem akarja enni, az nem lehet egészséges. Az apróságok csak megmaradnak a sok húsnál és kevés főzeléknél. Az apa most más pedagógiai eszközhöz folyamodik. — Lássátok gyermekeim — mondja — akkoriban, mikor még én is együtt éltem a szüleimmel . . (itt rámutat az apa a diván fölött levő két arczképre) nekem mindig sok — sok főzeléket kellett ennem. Csak egy kis darabka húst kaptam. — Azért olyan sovány a mi apukánk, vágott közbe a fiú . . . bölcselkedve. — A szüleim, folytatja az apa, mintha nem is hallotta volna a fia beszédét, igenigen szigorúan bántak velem, hogy még kuk- kanni sem mertem — a husért . . . Szólt és várja a hatást. Veszi észre azt is, hogy a kis leányka olyan édesen szánakozó tekinteteket, pislantásokat vet reá . . . És beczéző hangon jegyzi meg: — Ugy-e apuka, örülsz, hogy megszabadultál a te szigorú szüléidtől és velünk lehetsz, ehetsz . . . * A következő alkalommal. Anya : Gyerekek ma nem eszünk húst. Se holnap. Csak vasárnap. Apa: De mégis, Elza . . . talán ez tulság . . Gyerekek: No ugy e apuka. Ilonka. A mama szigorú, mint a te szüleid voltak . . . A fiú. De miért nem ehetünk, mikor egészséges és jók vagyunk. Anya: Mert a szegény szenvedő sebesülteknek fogunk a hús árából uzsonát vinni. Gyerekek: Jól van . . . éljen, de mi is megyünk a sebesültekhez. Apa: Ez már szép tőletek. A fiú. (Eszi a spenótot) Soha életemben nem ettem ilyen jót. A leány. Akár soha se egyek húst. . . A szülők pedig összenéznek és drót- talan sürgönyön mondják egymásnak: — Oh, ezek a gyermekek. Bodnár Gáspár.
