Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-05-02 / 34. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP Szat már-Németi 1915 május 2. Tűrhetetlen állapotok vannak az aprópénz, de különösen az ezüstpénz hiánya miatt. Á kereskedő és gazdavilág tapasztalhatja ezt a jelenséget leginkább. De a piacz maga is. Hol van az aprópénz ? A tiz, húsz filléresek, még a koronák is ? Azt mondják : a harcztereken. A katonáknál. De hiszen onnan is jön a hir, hogy aprópénz — hiány van. Nagy tömegekben, papír pénzzel adják ki a katonák lénungját. Á tűrhetetlen állapotoknak forrását tehát más felé kell keresni. És ezt a forrást már elég biztonsággal meg is lehet jelölni. A lelketlen gazembereknek, népcsalóknak a spekulácziója, bűnös keze rendezi ezt a bo- nyodal at. A háborús idő alkalmas arra, hogy a népnek, a jajgató, gyámoltalan asszonynépnek hiszékenységét a gonosz emberek kihasználják, preparálják és a maguk megkö- véredésére felhasználják. Csak egy-két esetet soroljunk fel. Elhitetik például előre is, hogy a bort, marhát, lovat, élelmiszert jó lesz eladni, mert különben mindezt elveszi az állam ingyen, vagy potom áron. Megveszik tehát ők és ők adják el az államnak uzsora árban. Másik : elhitetik, hogy a papírpénz elvesz ; lebélyegzik fele árra, azzal nem lehet fizetni, ha jön a muszka, mert annak csak ezüst kell, meg arany; megveszik tehát 20- 30 százalékos levonással, akitől tudják ; aki pedig nem adja, az igyekszik ezüstre, aprópénzre váltani, amit aztán eldug, nem adja senkinek ; igy aztán lassan az aprópénz eltűnik a forgalomból. Előáll a mai helyzet. Ami kevés okos szó itt ott elhangzik, az ugyan falra hányt borsó marad. Hogyne, mikor látják, hogy üzletek, bankok, hivatalok sem akarnak váltani, nem adnak aprópénzt. A világért sem hinnék el, hogy azért nem adnak, mert nincs, mert nem hoz senki,. mert eldugták. Hivatalosan megállapított tény, hogy ezeknek a lelketlen üzérkedéseknek melegágya a korcsma. Onnan terjed a maszlagoló beszéd s fut tova hiresztelve veszedelmet, rémitve azokat is, akik ott nem voltak, kárt, veszteséget, bajt okozva az egész vonalon. „Mindez a sok baj, Írja egyik lap, kár' és veszteség csak azért, mert a nép csak szamár és bolonditó beszédet hall; helyes fogalmakkal, okos tanáccsal nincs aki ellássa. Magára van hagyatva, tesz vesz a maga feje és a maszlaghintők érdeke szerint. Áz igy teremtett állapotot aztán rendeletekkel, paIgy történt: A gróf a kisbérest elvitte magával a németek fővárosába, Berlinbe. A nagy világkiállításra. És bevitte őt, az egyszerű magyar földmivest a mámoritó, csillogó kincsek birodalmába. Áz ékszereknek pavillonjába. Milliókat, talán milliárdokat érő kincsek meglátására. A kegyelmes ur csakúgy leste a falusi magyarnak a lelke állapotát, az arczát, a bámuló szemeit. Meg is kérdezte tőle: — No, mit szólsz ezekhez a rengeteg kincsekhez ? — Uhm .. . kegyelmes uram 1 S vállát húzogatta. Hát kincseknek kincsek. De többet ér nálunk otthon, Magyarországon mindezeknél egy jó, kiadós májusi eső. És az egyszerű falusi ember igazat mondott. Mert azok a kincsek holt kincsek voltak. Á mi zöldtenger mezőinken pedig a májusi eső után alakul ki — az élet kincse. Magyarország életének kincse és mindene. Az Isten áldása: a termés. Azért szól igy a magyar gazda: . — A május mondja meg. Oh, a május tehát most! A nagy har- czoknak idején és a harczok után is ... a május vagy te most is. Sokkal jobban, mint valaha ... a Gondviselésnek, az áldásoknak, a hálaadásoknak, a magyar nemzet fellélegzésének és örömkönnyeinek hónapja légy te. Nemzetünk Istene és Ura! . . . Áld is meg a magyart! Nyújtsd feléje égi kezed. Mikor küzd ellenséggel. Balsors, a kit régen ver. Hozz reá vig esztendőt. Bodnár Gáspár. ragrafussal, zsandárral nem lehet jóra változtatni. Ezt jól tudják a kormányzatban is. Hazafias és nagyszerű szerep várna itt a papokra, ők volnának hivatva a néppel okosan beszélni, ők tudnák a helyes nézetre terelni, ha erre a czélra felhasználnák a katedrát, ami a mai időkhen különösen, de általában semmikor sem esnék a vallásosság rovására, hiszen a krisztusi példabeszéddel szinte ugyanezt a czélt szolgálták sok tekintetben s most is szinte kínálkoznak erre. Már pedig a mi papjainkat, akármely vallásfelekezethez tartozzanak, jó hazafiaknak ismerjük, vegyék hát ezt az ügyet is kezükbe, teljesítsék e téren is hazafias kötelességüket nagy dolgot művelhetnek, melyért az egész ország hálás lesz.“ Á papság, a lelkészikar, a tanitótestiilet teljesítette eddig és főleg most ezt a hivatását . . . De jól jegyezzük meg, hogy bizonyos elemek éppen ennek a papságnak, lelkészi karnak, tanítóságnak tekintélyét nyütte és hivatását vonta kétségbe éppen a nép körében. Az egész háború folyásában, itthon és a külső-belső harczokban láthattuk, láthatjuk, hogy a nemzetnek nemcsak zsandá- rokra, de a népet vezetőkre is milyen szüksége van, hogy most más egyebet ne mondjunk a papság hivatásáról és nemzeti misz- sziójáról. Nem emelik a gyermektartási dijakat. A m. kir. áll. gyermekmenhely Deb- reczenből ezeket közli : A vezetésem alatt álló gyermekmenhelynek egyes telepeiről a nevelőszülők körében oly értelmű mozgalomról nyertem tudomást, hogy gyermekeit a jelenleg megállapított tartásdijak mellett a háborús viszonyok, illetve a nagy drágaság miatt tartani nem akarják és a tartásdijak felemelését akarják kérni. Egy konkrét esetből kifolyóan értesítem t. Czimet arról, hogy a nevelőszülőknek azon kérelme, hogy a nálunk kihelyezett gyermekek tartásdija felemeltessék, a nagyméltóságu Belügyminisztériumnál teljesítést nem talált. Ugyanis a tartásdijaknak havonkinti csak 1—2 koronával való felemelése a nevelőszülőkön alig könnyítene: ellenben a tartásdijaknak már csak ilyen mértékű felemelése is az állam- kincstárnak évenkint 600.000, illetve 1,200 000 korona tulkiadást okozna. Ezekben a nehéz időkben pedig az államkincstárnak ilyen megterhelésről annyival inkább nem lehet szó, mert az államnak ilyen mértékű felemelése egyáltalán nem állana arányban a nevelőszülők helyzetében ez által elérhető javulás számba alig vehető mértékével. A tartásdijaknak oly mértékű felemelése pedig, amely a nevelőszülők helyzetében valóban segítene: az államkincstárnak olyan mérvű megterhelését jelentené, amely erre nezve a mai helyzetben szinte elviselhetetlen teher lenne. Értsék meg a nevelőszülők, hogy a tartásdijak felemelése lehetetlenség. Á gyermekek tartása inkább a nevelőszülőknek a gyermekek iránti vonzalmán és szeretetén kell, hogy alapuljon mintsem az értük fizetett tartásdijon, amellyel a gyermekek tartása amúgy sincsen megfizetve; kérni szíveskedjék őket — hazafias érzésükre is apellálva — hogy ennek daczára ne adják vissza, tartsák továbbra is gyermekeinket, nehogy ezáltal az államnak amúgy is nehéz helyzetét még inkább megnehezitsók. Hát mikor kicsi se lesz ? Az asszony egy nagy tálon hoz az asztalra egy kis falat pecsenyét. — Te asszony, ez a pecsenye oly kicsi, hogy a tál szinte elnyeli. — Hát mikor még ilyen kicsi se lesz ? — Akkor legalább nem boszankodom, nem ingerel az izével . . . nincs, hát nincs. Ez sem kell. — Hála Istennek, hogy igy gondolkodói kedves férjem. Most már megmondom hát . . . hogy nincs. És ki tudja mikor lesz megint. — Ez lehetetlen ! — No igen, ha fizetésedre gondolsz, meg a hús árára — lehetségesnek fogod találni. Méhek a háborúban. Nem uj gondolat — méheket vinni a háborúba. Kissingen bajorországi fürdővárost, a harminczéves háború idejében méhek mentették meg a svéd portyázók kegyetlenségeitől. 1643-ban ugyanis egy nagyobb svéd csapat Kissingen falai alá vonult, hogy a várost éjnek idején hatalmába kerítse. Már-már bevették több ostrom révén a várost, mikor az utolsó kétségbeesett perczekben Heid Péter polgár azt indítványozta, hogy méhkasokat dobjanak a támadók közé. Az eszme bevált. Mert a nyugalmukban megzavart méhek irtóztató dühösen vetették magukat a svéd katonákra, a kik eszeveszetten futottak a város alól. A város polgárai Heid emlékét meg is örökítették a városház falán. Kőből faragott szobor még ma is látható. Két szélsőség1 szökik elénk a hivatalos teljesítmények terén e háborús időkben és kivételes állapotok között. A munkakörök határainak körvonalazása nem szabatos; sőt sokféleképen magyarázható, felfogható lévén — a tevékenység, a teljesítmény vagy kileng a maga köréből, vagy pedig zavarban van és nagyon is belül marad, összezsugorodik energiájának határa. Mind a két eset zavarólag hat a teljesítmények összhangjára és biztos, sikeres eredményére. A kilengés a munka képviselőjét, vezetőiét, az illetékességnek kitágításával önérzeti tultengésbe viszi. És oly terekre csábítja, a hol már más illetőségeket érint és zavar. Más dűlőre téved; már kimondott, megkezdődött határozatokat érint; bántó hangulatot, zavarokat és bonyodalmakat okoz. Magát az ügyet pedig vagy késlelteti, vagy pedig teljesen elejti. A másik jelenség, a visszahúzódás, a kétely, hogy vájjon illetékes-e valaki, valamely teljesítmény erre vagy arra az ügyre vonatkozólag, szintén bénító hatással van az ügy gyors és sikeres lebonyolítására. Késedelmeket, sajnálatos eredményeknek forrása ez a huzódozás is. Tanúi voltunk nem egy olyan esetnek, mikor az illetékességi kérdés nyílt összeütközésben mutatta be ezeket a szélsőségeket. Mikor az egyik teljesítmény vezetőségének felfogása és érvényesülni akarása tiltakozást váltott ki a másik munka-kör vezetőségénél. Mikor az önérzeti tultengés, sőt talán az illetőségi felfogásnak kilengése magára az ügyre veszélyeket,, károkat is rejtett magában. Mikor más esetben ... az illetőségnek korlátolt bizonytalan szükkörü magyarázata volt oka a zavarnak és késedelemnek. Hányszor történt és történik, hogy ez vagy az az ügy az itt előadott okok miatt valóságos vándorutakat tett meg, hogy végre kikötőbe juthasson. Hogy éjjelenkint érkezett sebesültjeinket egyik kórházból a másikba kellett hordozni, mig végre eldöntötték, hol kelljen tehát nyugvó pontra találniok. Száz és egy más téren találkozunk időnkint a szélsőségeknek jelenségeivel, melyek ezen, vagy azon a téren, teljesítmények körül felütik fejüket. Pedig a háború sikerének egyik legnagyobb feltétele a szigorú legapróbb részletekig kidolgozott tervszerűség. A teljesítmények határozott, pontos kijelölése. Hogy mindenki tudja, ismerje mi a kötelessége, mi van rábízva. Meddig tart az ő cselekvési szabadságának határa. És mikor maradna nagvon is belül az ő munkájának tárgya, tartalma. Nemcsak a harcztéren vívunk háborút. Itthon is. Azok az erők, karok, agyak; fizikai és szellemi erők, melyek itthon végzik az oly nagyjelentőségű teljesítményeket, szintén harczban vannak. Erős és nagy harcz- ban. Itt ebben a munkában, harczokban is megbosszulják magukat a szélsőségek. Akár a tultengések, akár a visszahúzódások. A kik az itthoni harczterek nehéz munkáját végzik, azok megfognak érteni minket, és azok is, akik magaslaton, a harczi tüzvo- naltól távol . . . sok-sok esetben szemlélhették ... a zavaró, bénító szélsőségek megnyilvánulásait.
