Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-04-04 / 25-26. szám
Szatmár-Németi, 1915. április 4. Hűtlenek lettek vagy akarnak lenni sokan a földhöz, halljuk innen is, onnan is. Ott akarják hagyni ugarban, megmunkálás nélkül. Mivel, hogy felcsaptak lócsiszároknak, igy próbálván szerencsét, egyik vásárról a másikra járván nyerészkednek. A föld pedig hadd maradjon gazban, árvaságban, terméketlenségben. Nagyon megbánják és tegyünk róla, hogy megbánják ezek a hűtlen földtulajdonosok, bérlők, felesek, mi mások ezt a mostoha eljárást. Tegyünk róla bizony. Mert nekünk most minden megművelt, bevetett föld aranyat ér. Valójában életet ér. Minden terméketlenségre kárhoztatott, bevetetlen, megmüvetlen terület óriási veszteséget, sőt nyomort fog jelenteni. A vármegyék és hatóságok a földmive- lési miniszternek utasítása szerint tegyék reá szemüket, tekintetüket a földre. Idejében nézzenek utána, kik és mik azok, a kik hűtlenül ott hagyják földjüket müveletlenségben és terméketlenségre kárhoztatva. Tűzzenek ki, határidőt gyorsan a munkába vételre s ha a határideig nem mozdul a tulajdonos, a bérlő: tüstént vegyék közkezelésbe. Ki a muszka foglyokkal a mezőre ! Kérjünk igenis orosz foglyokat a földnek meg munkálására. Dolgozzanak; ne egyék a kenyeret hiába. Keressenek ők is, hiszen ő reájuk is ráfér a garas, nemcsak a kopek, vagy a rubel. Ki a munkátlanokkal is a földekre; vonjunk meg tőlük minden segedelmet, kény- szeritsük, hogy dolgozzanak és igy keressék meg azt a kenyerei, mely ma olyan nagy kincset ér, hogy munkátlan embernek vétek belőle egy falat is. Azoktól, a kik földjüket tudatosan, holmi hamis ürügy alatt hagyják munkálatlanul, meg kell tagadni a lisztutalványt. Hadd lássuk, vájjon lesz e kedvük a lócsiszárságra és ló- kupeczségre. Általános a panasz az irányban is, hogy a munkabért oly magasra csigázzák a munkások, a kik hát nagy kegyesen dolgozni akarnak, hogy szinte lehetetlen velük szóba állani. Különösen pl. a szőlőkben. Kivételes állapotok kivételes állapotokat szülnek. Ha meg lehet határozni a liszt árát, a piaczi árakat : úgy meg kell határozni és szabályozni a munkabért is. A jövőnek biztosítására a jelenben meg kell tenni mindent. Annál is inkább meg kell, mert hiszen tudjuk, hogy ha földeink parlagon találnak maradni, nem lesz elég vetésünk és a jó és áldásos, termékeny idő daezára nem talál lenni elég kenyérnek valónk : akkor ezek az elemek leszek leghango sabbak, legelégedetlenebbek és legizgágábbak. Amilyen figyelmes gonddal, lelkiismeretességgel és szigorúsággal őrködnek most a jelenben a hatóságok, hogy a gabona, lisztkészlet kellő arányossággal, a minimális mértékek számbavételével tartsák fenn aratásig a mi életünket, éppen olyan szigorúsággal, 'körültekintéssel kell gondolni a jövőre, a jövő termésére; tehát földjeinkre és irgalom nélkül, a földtulajdonosok, bérlők költségére megmunkáltatni, bevettetni a földeket. A föld megmunkálásának kérdése ma olyan, mint az általános katonakötelezettség. Mindnyájunknak el kell menni ; mindnyájunknak rajta kell lenni, hogy minden tenyérnyi föld megmunkálás, bevetés alá kerüljön. Gazda. Sorozáskor. Sor alá kerül egy tagbaszakadt üveges tót is. — Tauglich — kiáltja az orvos már jó előre. Hogy mégis megadja a módját, rékérdi: — Hó Janó, nincs e valami belső bajod ? . Janónak a szeme megcsillan, aztán villámszerűén járja át az agyát a gondolat, hogy hátha kiszabadul. — No mondd, egész őszintén, nincs valami belső bajod ? — Bizony megvan 1 — No. — Ihes vágyom nágyon, volt az őszinte válasz. „SZATMÁR HÍRLAP“ Pénzintézeti központ létesítése. Már a háború kitörését mogelőzőleg is meglehetősen általánossá vált az a nézet, hogy a pénzintézeti kérdés hazánkban nem maradhat a mai rendezetlen állapotban, hanem egy annak törvényhozási, vagy bizonyos szervezkedéssel kapcsolatban önkormányzati utón való rendezése a közönségnek is elodázhatatlan érdeke. A háború kitörése óta észlelt jelenségek és beállott viszonyok ugyan megnyugvással tölthetnek el bennünket a te öntetben, hogy pézintézeti szervezetünk egészben véve sokkal erősebb, ellentállóképesebb és egészségesebb, semmint bárki is gondolta volna. Közigazgatási helyzetünknek a háború megszűntének idejére való megerősítése érdekében a kormány a pénzintézeti kérdés rendezését a legközelebbi időben óhajtja foganatba venni, s minthogy a kérdésnek igen bonyolult volta folytán, a törvényhozási utón való rendezés, az ezzel szükségképpen járó merevségnél fogva, különösen most, amikor a háború egészen különleges jelenségeket vetett felszínre, czélszerünek nem mutatkozik, a kormány egy olyan kellő erkölcsi súllyal és anyagi eszközökkel rendelkező pénzintézeti központ létesítésének a tervével foglalkozik, amely képes legyen önkormányzati alapon megoldani, vagy legalább megindítani a pénzintézeti reformot. A „Pénzintézeti Központ“ tervezete a pénzügyminisztériumban elkészülvén, azt a kormány ezennel nyilvánosságra hozza, hogy ahhoz az összes érdekkörök és a közgazdasági kérdésekkel foglalkozók hozzászólhassanak. Ha úgy az alapításban való részvételre kellő számú pénzintézet jelentkezik s ha ekkorára a törvényhozás a legközelebb összeülő országgyűléstől kérendő szükséges felhatalmazásokat megadja, a „Pénzintézeti Központ“ még a nyár előtt meg fog alakulhatni. Mindazok az intézetek, amelyek az intézmény tagjává válnak saját tőkéjüknek minden 250.000 K-ja után 4000 K névértékű üzletrész átvételére lennének kötelessk, amely üzletrészek tiz év alatt egyenlő évi kamatmentes részletekben volnának törlesztendők. Ezenfelül az állam száz millió K. összegű üzletrészt venne át, hogy ezáltal a biztosítva lenne, hogy az uj intézmény olyan tőkeerővel rendelkezzék, amely képessé tegye a reá váró nagy feladatok megoldására. Ítéletes napok — Molnár Károly — Messze, Észak táján vésztüzek lobognak. Emberkoponyákon lópatkók dobognak, Embervértől csepeg az arasznyi kés is, Hát öldöklő angyal jár közöttünk mégis ! Tizedeli a sort, százával hullanak A fent aczélizmu nagy katonafalak, Arczraborultokban lehunyó szemekkel Hiába várják, hogy virradjon a reggel. A lesütött arezok halomrendre dűlnek, Tetejükbe éhes gyászmadarak ülnek, Vad idegen hullák összeölelkeznek, Két ország fiai összetemetkeznek. Sírjukon a kereszt csak egy csonka kopja, Melyről a szél a gyászfátylat is lelopja, Vérszagu a virág könytelen hantokon Miket nem ápol a siró-rivó rokon . . . Ti sirtalan árvák itthon maradottak, Özvegy szomorúak, apátlanhagyotta/c, Kolduló görnyedtek, balsorsra vetettek, Mig messze nyugosznak, akiket szerettek, Van-e a számukra könny a szemetekben, Imádságos áldás vérző szivetekben ? A hősök sirjára tűztök e keresztet, Melyen az áldásnak gyászfátyola reszket ? Vagy kik jönnek bénán, sebhelyekkel tele, S arezukon a csaták véres oklevele Idehaza érve kapnak e majd babért Azért a sok sötét itéletes napért ? Vagy az utszéleken majd csak meghúzódnak, Rongyos köpenyeggel körültakaróznak, Megmaradt kezüket kinyújtják reszketve S dob belé egy fillért, akinek lesz kedve ? ? 5 Száztizenhétezer. Ez a szám sokáig fog még a mi szivünkben viszhangozni, * Száztizenhétezer emberünk volt Prze- myslben . . . Ezek közt negyvennégyezer katonánk, túlnyomó részben magyar; kéthar- madrészt népfelkelő, a mi nagyon súlyosbítja a mi fájdalmunkat; mert többnyire családos emberekről van szó, — került orosz fogságba; tízezer ember híján, a kit a félhivatalos közlések szerint az utolsó kirohanásban elvesztettünk. Ezekhez járulnak a többi személyzetek : úgy hogy az összes emberanyag 117 ezer emberre megy fel. Nehéz ezt el is gondolni, még nehezebb róla — írni. De kell róla Írni, mert minden tartózkodás, minden bujdosás, takargatás csak nehezebbé tenné a helyzetet és elvisel- hetienné lelkűnknek fájdalmát. Fogalmunk sem volt e számról, ezt el kell ismernünk. Úgy látszik, hogy a hadvezetőség kímélni akarta a mi érzéseinket, mikor a csoda vár elvesztésének hírével egyszerre nem nyilatkozott a száztizenhétezerről. Azt hitte jó akarattal, hogy a milyen lelki törvénye van egyes embernek a nagy csapásokkal szemben, olyan normát alkalmazhat a nemzettel szemben is. Hogy t. i. kíméletesen, rószenkint adja be a csapásoknak teljességét. De erős, a megpróbáltatások tüzében edzett nemzeteknél a részenkint való adagolás sokkal fájdalmasabb. Á nagy, tengeren járó hajók kiállják az óriási viharokat. Kérdés, hogy az apró, folytonos hullámütések nem kezdik-e ki itt, vagy ott a hajónak ütőerét. Szerencse, hogy a nemzetnek még mindig van arra ereje, hogy körömpróbáig kiürítse a keserű serleget. Hogy, mint vigasztalódva halljuk, a mi hős hadseregünknek lelkére rá nem borult a csüggedés ónsulya, hanem éppen ellenkezőleg tüzet vetett leikébe a hit* és szemében a lobogás lángját gyújtotta ki. A mi hős vitézeink sorsa tehát erőt, bátorságot adnak nekünk, hogy erős nemzetekhez, lelki nagysággal rendelkező népekhez méltóan hordozzuk a veszteség fájdalmait. Hiszen a fájdalom sokszor még kitartóbbá, még nagyobbá tesz egyes embert is. Letörüljük könnyeinket és megyünk harczaink kálváriáján tovább, hogy a feltámadás diadaláig juthassunk. Félre tehát a kishitűséggel. A száztizenhétezer ellenségünk rabságában van, de fent a Kárpátokban oroszlán bátorsággal harczolnak százezrek. És har- czolnak úgy, hogy ellenségeinknek és az egész világnak csudálatát vívják ki. Ki fogják vívni a mi győzelmünket is. Mert Istenbe vetett hittel hirdetjük most is, hogy nekünk győznünk kell 1 A A feltámadt földek. A feltámadás ünnepén több vidéken, különösen magyar vidékeken szokásban van, hogy kirándulnak a mezőkre, a földekre . . a hol valóban a föld feltámadását szemléli a nép. A zsendülö vetésekben, a hazaérkezett madarak dalaib in, az újra mosolygó virágokban, az elevenen csevegő patakokban, a megmozdult erdőknek fáiban. Szép szokás. É thetö szokása a népiéleknek. A magyar nép hitéből, reménységéből fakadt szokás. Hiszen ez a nép szerette mindig a földet. Ez volt első szerelme a földmives félserdült gyermekének. És kiséri őt életének barázdáin. És miként hitt a földnek újra való feltámadásában ; úgy mindig lelkében hordozta, hordozza a maga-maga feltámadásának hitét is. És mikor felhangzik ajkán a Krisztus Urunk feltámadását hirdető ének: benne a maga feltámadásának hitét zengedezi. A föltámadt föld a nép igaz tanítója. A helyes arány. Utas : (a vasúti vendéglőben) Micsoda vékony, kicsi sonkaadagot hoztak nekem vendéglős ur ? Vendéglős : Arányosan uram. Hiszen a vonat itt csak egy pillanatig áll meg.
