Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-03-28 / 24. szám
XXIV. évfolyam, Szatmár-Németi, 1915. márczius 28. 24. szám (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Egész ívre 10 K — t. Félévre — 5 , — , Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona. Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár. Felelős szerkesztő : BODNÁH GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhlvaialt illet5 összes küldemények, pénzek, hir detések stb. I Jf. Bakkay Kálmán kiadóhivatali főnök czimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendők. Pályázati hirdetéseit egyszeri kttzlése S korona ----------------- Nyllttór sora 40 fillér. -----------------mi nden héten kétszer: szerdán és vasárnap. El fogunk késni újra, mint annyi sok másban elkéstünk már. Ez a késedelmezés a mi országunknak, a mi vármegyéinknek, a mi városainknak is egyik legsajátosabb jellemvonása. Pedig meg kell adni, hogy a kormányzat igen sok áldásos, egész országra kiható rendeleteket ad ki. És egyes rendeletekkel nem is késik. Most a természet sem késik. A ma- gasságos kék ég szelíden és biztatóan mosolyog reánk. A gazdák is szinte könnytelt szemekkel látják, mily gyönyörű fejlődésbe szöknek a mezők, melyekről olyan csudásan siklottak el a vizek. A rónáinkon langyos szél suhan végig; az áldott Nap teli kézzel szórja életfakasztó sugarait. Mintha az anyaföld megszánta volna a nemzetet . . ug.y siet, fejlődik a mi édes, biztató boldogságunkra. Igazán ez a mostani idő az, a mikor, a hogyan mondani szokás meghalni sem ér reá az ember. És ime mit tapasztalunk ? Ami megyénkben még meg nem mozdultak úgyszólván annak az igen nagyA Nagy he t. A Nagyhét napjainak bevezetője : Virág- vasárnap. Színhely: Jeruzsálem. Ez a büszke, ragyogó keleti város. Házainak tömkelegéből méltósággalteljesen emelkedik ki a fehér márvány templom. Isten dicsősége. Az emberi kéznek remek müve, művészete. A hó fehér falak csillogva verik vissza az izzó nap sugarait. Az oszlopcsarnok hüs árkádjaiból gőgösen hordja szét tekintetét csaknem a paj^ánkodó Jordánig — a farizeus és a sad- duceus. . De szemléletünket zaj, uépmoraj szakítja meg. Mi az ott künn? Amott a keleti kapunál hangos üdvözlő rivalgás támad. — Hosanna! — Dávid fiának — hosanna! — Az Ur nevében jő. Vemhónek a hátán ül az Istenember. Szelíd, de mélységes szemei végig tekintenek a lömegen. Sokan a nép között előre törnek. Üde pálma-hajtásokat szórnak lábai elé. És drága szőnyegeket terítenek az útra. Diadalmenet ez. A tömeg, a nép lelki életének egy darabja. A népnek, mely ma felemel és holnap keresztre feszíthet. jelentőségű, létkérdésünket illető, benső győzelmünket meghozó rendeletnek gyors végrehajtásában, mely a természet áldásainak számbavételét czélozza. A mely igenis, számolni akar azzal, a mink van ... a föld termésével és azzal a mink nincs : az emberi karokkal, a munkásokkal. A mely szervezkedést követel vidékről-vidékre, községről községre. A mely bele akurja vonni mindazt az erőt, mely a haza iránt való kötelességét itthon kell hogy teljesítse. A papságot, a tanítóságot, a község értelmiségét, hogy egységes szervezetben indítsák meg azt a gazdasági akcziót, melytől a nemzetnek élete függ. Mi van e rendelettel? Hiszen más megyékben már oly megnyugtató eredményekről, mozgalmakról olvasunk és halluifR. Itt, a mi vármegyénkben a gazdasági mozgalmat más irányban látjuk. Elismerjük, hogy ez is irány és gazdaság. Irány és gazdaság a szállítás is. A lóvásárok is. És más hasonló irány. De az Istenért, ne hagyjuk az anyaföldet, melyből nemzetünk táplálkozni fog. A mely Mennyi idő múlt el azóta. Jordánnak hány hullámverése, zokogó csevegése múlt el a századoknak folyásában ? Es ma is él ennek a jelenetnek, ennek a nagy, ünnepélyes bevezetésnek — emlékezete. Most Világvasárnapjának hívjuk ezt a napot. Es nálunk nincs pálmaág. Hát a tavasznak első hirnöke után nyúlunk. Barkát szedünk. Ezt áldja, szenteli meg a pap. Ezer és ezer kar tartja fel templomainkban a szürke ágakat, melyre harmatként hull a szentelt viz, s mint szállongó bárányfelieg lebeg a tömjén füst. Mi lesz még e szelid fellegekből? Majd megindul a templomból a körmenet. A föld már megmozdult. Tavaszi szél csípi az arczokat. A harang szava is, mintha felszabadult volna., zúgva bugia : — Ma még Hosanna, de holnap már feszítsd meg I Es lelkűnkben mintha derűben látnok Jézus arczát; bár a szentmise alatt belekap szivünkbe a Passiónak, Krisztus szenvedésének története, mely hirdeti: — Kezdődik a mi Urunk Jézus Krisztusnak kínszenvedése szent Máté evangéliumának Írása szerint. * A Nagyhét-nek kiemelkedő napja a Nagycsütörtök. Az elbucsuzásnak napja. Az utolsó vacsorának emlékezete. A mikor Jézus tanítványainak megmosta lábait és „rendelte az Oltáriszentséget“ s benne a maga testét és vérét adja az emberiségnek. táplálkozástól úgyszólván egész életünk, mindenünk függ. Ne késsünk a nagy gazdasági akczió- val, melyet nekünk itthon levőknek kell megvívnunk, mert minden pereznek elvesztése végzetessé válhatik reánk. ... Hiszen az anyaföld bi. A természet int, hogy siessünk. És ne késedéi meskedjünk. X Tanítók a termésért. A magyar tanítóság hivatása magaslatán fog állani, mikor a munkabíró iskolás gyermekeket is a mezőgazdasági munkára kell vezetni. Ennek a tanítóságnak a lelkületét tükrözi vissza a Néptanítók lapjának legutóbbi fölhívása, amely oda irányul, hogy a tanitók az iskolában is mozdítsák elő a termés biztosítását. „Minden oly iskola — úgymond — amelynek tanítványai között vannak földmivesek gyermekei, meg az is, amelybe birtokosok gyermekei járnak, sokat tehet arra, hogy ebben a kérdésben a község lakosai józaoul gondolkozzanak, előrelátóan cselekedjenek, gondos beosztással egymáson segítsenek. Már most szükséges volna a tanulóknak beszólni arról, hogy vájjon hogyan is lesz az idén a mezei munka, mit kell csinálni, mire van elég ember, mire nincs. Nem leczke alakjában, hanem beszélgetve meg kell világítani: mi lesz abból, ha nem sikerül idejében gondoskodni a szükséges munkák elvégzéséről.“ Minden bucsuzás fájdalmas, meprázó. Krisztus bucsuzása isteni, fónségss. ő elmegy. De mégis önmagát hagyja azoknak, kiktől búcsúzik. Hogy örökké közöttünk maradhasson. Emléket ember ád, hagy. Önmagát csak Isten hagyhatja övéinek távozásakor. A pap fehér szinü lubában lép a szent mise végzéséhez, mert ez az Oltáriszentség szilié. A Gloria még egyszer felhangzik. Az orgona diadalmasan zug . . . hogy utánna a templomra, a harangokra, az oltárokra, a csengőkre ráboruljon a gyász és fájdalonL némasága. A püspöki templomokban az olajszentelés szertartása igen megható, szép jelenség. T. i. a püspök a bérmálás, keresztelés és haldokló betegek olaját szenteli. Ezt követi a lábmosás. A püspök ugyanis követve isteni Mesterének megindító parancsát (ő t. i. tanítványainak mosta meg alázatosan lábait) — 12 szegény aggastyánnak mossa meg lábát és lehelli rá szerető csókját. Majd szétbontják az oltárokat, megfosztják a templomokat ékességétől. Délután Jeremiás siralmait éneklik ... a világ legegyszerűbb és legfönségesebb énekét. * Lassan . . feljutunk a Golgotára. Nagypéntek van. A keresztet maga a vértől borított, tövissel koronázott, megkorbácsolt Krisztus viszi. Érezzük-e súlyát mi is ? Feléje közeledünk-e, mint Veronika a fehér lepellel, hogy a verejtékező Krisztus fájdalmait enyhítsük ? Oh, nemsokára felállítják a keresztfát,
