Szatmári Hírlap, 1904. január (3. évfolyam, 1-19. szám)
1904-01-15 / 11. szám
A SZATMÁRI és SZATMÁRMEGYE! FÜGGETLENSÉGI és 48-as PÁRT KÖZLÖNYE. Szatmár, S394, január 15. Péntek. Harmadik évfolyam ELŐFIZETÉSI ARAK: Helyben házho? hordva: Vidékre postán küldve: Egész évre 12 K. I Negyedévre 3 K. | Egész évre 16 K. I Negyedévre 4 K. Fél évre . 6 K. [ Egy hóra I K. | Fél évre . 8 K.|Egy hóra . 2 K. Egyes szám ára 2 kr. (4 fiU.1 __________________ Felelős szerkesztő: BALASSA SÁNDOR. ] Megjelenik mindennap, hétfő és ünnep után való napok kivételével SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: |j Kazinczy-utcza 6. sz., a hova úgy az előfizetési pénzek, hirde- jj tések, valamint a lap szellemi részét illető levelek küldendők Milliók egy miatt Szatmár, jan. 12. íme a czézári eszme újabb evolucziója, amely napról-napra erősebben bontakozik ki Korea körül. Távirati híradások szerint ugyanis Oroszország és Japán közt a háború immár elkerülhetetlen. íme a nagy orosz dinasztikus érdek újabb emberáldozatokat követel. Vért, pénzt, szomoru-á^ot és gyászt. Mert igy akarja. Talán nem is az érdeke. Csak valami csökönyös szeszélye. Vagy a félelme? A casus belli az, hogy egy orosz ezred bevonull Koreába, ami okvetlenül az ügy fegyveres elintézését jelenti. A hábo- rukitörése tehát: az angol, franczia és német lapok véleménye szerint teljesen elkerülhetetlen. Ezek a híradások. Bennünket a messze világban lörténő háború két szempontból érdekel. Az egyik az, hogy a budapesti tőzsdén már erősen érezhető a háború nyomása. A papirok tegnap érzékenyen estek. A másik az, hogy Japán a háborúhoz való szükségletének egy töredékét nálunk, illetve Ausztriába fedezi. Japánban óriási a lelkesedés, mert az egész népnek egyhangú kívánsága volt ez a háború. Oroszország éppen olyan mértékben veszélyeztette már Japán érdekeit, mint Kínáét s eló'bb-utóbb úgyis kenyértörésre került volna a dolog a két keletTAHCZA. ZB"ü.rj.li.őc3.és. »Erdősfalva határában halva találtak egy fiatal leányt karácsony másodnapján« . . . A nap már nyugvóra hajlott, mikor az Eidőfalvára vezető országúton egy fiatal nő haladt tova siető léptekkel A hó nagy pelyhekben hullott alá az ólomszürke felhőkből . . . éles, metsző szél döngette a fákat . . . igazi téli nap volt, de a komor, szigorú fajtából való. Az utat befújta a hó, úgy hogy az ifjú nőnek ugyancsak kellett ügyelnie, hogy megtarthassa a helyes irányt. A kegyetlen, hideg szél könyörtelenül tépdeste kopott kabátját és vörösre csipte halo- vány arczát. Azonban sem a zord idővel, sem pedig a gyorsan reáboruló éjszakával mitsem törődött az ifjú utas. Oh, mikor utoljára ment ezen az utón, mily máskép volt minden! Büszkén fölemelt fővel, aranyos reménységgel szivében ment ki a nagy világba. Jómódú szülők egyetlen gyermeke volt. Volt nyugodalmas, békés otthona, jó szülei minden kívánságát teljesítették. 0 volt a ház korlátlan úrnője, szüleinek szemefénye, mindene. És mégis elégedetlen volt sorsával. Kis falujának határa szűk volt magasra törő lelkének, kikiyánkozott a nagyvilág zajába. Valami névtelen vágyódás húzta, vonta ki mesz- szire a frissen pezsdülő életbe, a nyüzsgő-forgó sokaságba. Ott, ott a boldogság! A fény, a pomázsiai hatalom között. Japán hatalmasan fel van fegyverkezve. A háború teknikájá- nak minden uj vívmányával fel van szerelve a mikádó hadserege. Tehát a népek mészárlása megindulhat. A nagy ezézár jóvoltából milliók se- pertessenek el a föld színéről. Igen, hadd vérezzenek a népek, csak a dinasztiák tündököljenek nagyobb fényben. Ez a te sorsod, szegény elgyötört nép, amelynek munkáján és lelkesedésén nyugszik minden emberi nagyság és földi hatalom. Annak a népnek végzete ez, amely napestig dolgozik, fárad és izzad, hogy mindennapi kenyerét megkeresse és azután, ha a kormányok és királyok akarata úgy kívánja, elmegy meghalni a csataterekre olyas valamiért,ami sokszor nem érdeke, amit nem is ért, amit többnyire felfogni nem is lúd. A halálra szánt boldogtalan áldozatnak azonban elég jó. Örvendetes áramlata a czivilizácziőnak, hogy a nyugati népekkel, amelyek némileg öntudatra ébredtek, ma már még sem lehet úgy elbánni, mint egy rendetlenkedő csordával. A népnek a müveit nyugaton és részben északon is meg van a maguk képviselete. A háborúk felidézése sem megy oly könnyen. De ott abban a széles és rettenetesen nagy északi kolosszusban, Oroszországban az emberanyag olyan becsben áll, akár a vásári marhaállomány — erre mifelénk. Megunta már úgy látszik, hogy oly hosszú idő óta csak verejtéket sajtolt ki belőle, most hát a vérre került a sor. Keveset korbácsolnak ki a deportáltakból, a golyó és a szurony majd jobban lecsapolja. Mert az orosz hatalomnak nemcsak külső érdeke miatt kell a háború. El kell fojtani a Tolstojok, Dosztovjevszkik és Gor- kijok ajkán kitörő kiáltozást a nép szabadságáért. Le kell csaholni a forrongó vért. A háború igen jó levezető csatornája a forradalomnak. A legiszonyúbb, a legfélelmesebb és legvérengzőbb háború lesz ez, a melyet valaha dinasztiák érdekében viseltek. Az •m esélyei kiszámithatlanok, a bonyodalmai be- láthatlanok. Lehet, hogy egy nagy európai konflagrácziót is von maga után, a melynek az lesz a következménye, hogy az európai fegyvertárakból is előkerülnek a régi, felhalmozott fegyverek és a népek egymásnak rontanak. És mindez azért, mért Gorkijék égbetörő szabadságvágyát 1c kell hűteni — Oroszországban. Szatmár, január 1T. * A választási reform. Beavatott helyről kapjuk az értesítést, hogy a tervbe vett választási reformnál, melynek előkészítésére a miniszterelnök elnöklete alatt tartandó anquete javaslatokat fog kidolgozni, a következő fő alapelvek pa, a lázas lüktetés, a szünctnélküli, lelkendező' üzés-hajtás, — ott, ott lehet ő csak boldog . . . Már serdülő leány korában a fővárosról álmodozott. így nőtt fel, e vágyakozás közepette . . . szinte áloméletet folytatva. Gondos szülei nem is sejtették, hogy mi megy végbo a csendes ábrándos leány lelkében. Szobájába zárkózott órák hosszat és szavalt. Meg volt győződve arról, hogy valami isteni tehetség szunnyad benne, hogy nagy, hires művésznő lesz belőle valamikor ... ott künn a nagy világban. Gyer- mekészszel gondolkozott, azt hitte, hogy az élet olyan, mtnt ő azt álmaiban lefdstette. Merő poe- zis, csillogó ábránd . . . szappanbuborék. És azután elment . . . búcsúszó nélkül . . el a nagyvilágba . . . Most visszajött . . . fáradtan, megtörtén. Az élet iskoláját átküzdötte és minden küzdelemben egy darab illúzió, egy álom, egy ábránd veszett el. A tündöklő, napfényes jövő csalóka délibáb volt csupán, most teste-lelke fáradt, pihenni vágyik. Hazamegy . . . nem várják ölelő karok, tudja jól. Ob! mint fog lábaik elé borulni, kezeiket csókolni, orczáikat könyeivel áztatni ... a megbánás könyeivel ... és ők meg fognak bocsátani néki, hiszen egyetlen gyermekük . . . Végre otthon van ... ott a sarokház, az ő szülőháza. Mindjárt bemegy . . . rögtön . . . csak benéz az ablakon . . . hátha meglátja őket . . . . akkor megjön a bátorsága . . . Arczát odaszoritja az ablaküveghez és forró lehelete felolvasztja a jégvirágokat. Karácsony este van ... a barátságos szobában meleg fényt áraszt a függőlámpa... a kályhában vígan pattog a tűz ... az asztalon picziny karácsonyfa. A karosszékben édesapja ül és tenyerébe nyugtatja fejét. .. egy fehérhaju öreg asszony kis arczképet tart kezében és köny- beborult szemekkel nézegeti, majd ajkához emeli és megcsókolja . . . Nem látja, hogy kit ábrázol a kép, de tudja, érzi, hogy az ő képe az . . . Mikor elment, szülei egészséges, boldog emberek voltak, kik éltük delén állottak. Most ? Két aggastyán, kik leszámoltak az élettel és fáradtan vonszolják magukat a sir felé ... Ki tette mindezt ? — Ö, az egyetlen leány . . . Nincs bátorsága bemenni.. . Higyjék inkább, hogy meghalt, mintsem hogy igy lássák viszont viruló szép gyermeküket. .. Megfordul és visszamegy azon az utón, a melyen jött ... Megy, megy tovább . . . kiér az országúira . . . érzi mint erőtlenednek tagjai, nem képes már tovább küzdeni a hóviharral .. . Csak egy perczig pihenni, aztán megy visz- sza a nagy világba ... a nyomorba .. . megbün- hödik vétkéért .. . Ledől egy hórakásra, csak egy perczig piheni . . . Tagjait jóleső zsibbadtság fogja el ... . mily édes itt pihenni a puha hóban . . . szemei elhomályosulnak . . . lehanyatlik . . . hull a hó ... fehér takarót von az alvó leányra . . . hull a hó szakadatlanul .... Oh, ha ott fönn, a zajos fővárosban, az a meggondolatlan fiatal ember tudná, mi következménye volt az ismerettségnek, vájjon boldognak érezné-e magát Karácsony ünnepén ? D. M.
