Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-09-18 / 212. szám

nemzet akar élni, ezt csak a füg­getlenségi párt programmjának alap­ján teheti. így ássák a közös ügyeknek sírját azok, akik azt fenn akarják tartani és e válságból diadalmasan fog kibontakozni az Önálló és füg­getlen Magyarország. C. kj/jűi tiüflti, j_/o mcm. Szatmár, szeptember 17. (K. S.) A magyar szabadság. Pozsonyból ma azt a különösen hang­zó hirt távirja tudósítónk, hogy a po­zsonyi főkapitány Djevet béget, a ki Bécsben a török nagykövetet arczul- ütötte s ügyének befejezéséig Pozsony­ba tette át lakását, kiutasította a vá­rosból. Kiváncsiak vagyunk, mi közünk ahhoz, hogy Bécsben egy nagy ur po­fon üt egy másikat, a ki még nagyobb ur, mint ő és mióta lehet valakit kiu­tasítani, mert becsületsértést követett el — Bécsben. Ezt a szabadságot úgy látszik Horvátországból hozta magával a granicsár miniszterelnök ur, a kinek gyöngéd utasításaira vezethető vissza ez a kis kimutatás. Ugyan kérdjük, hova kellene tolonczoltatnunk a horvát urat, a ki mindennap arczul úti — a magyar nemzetet. TÁVIRATOK. Véres főpróba az Operában. Budapest, szeptember 17. (Saját tudósitónktól.) A m. kir. operaház ma véres balesetnek volt színhelye. A színpadon a Lohengrin operát pró­bálták az egyik főszerepben Anter Györgygyel, akit tudvalevőleg most szerződtetitek Drezdából Burrián te­norista helyére. A főpróbán a párbaj jelenetnél Anter a játék hevében úgy vágta főbe kardjával Beck Vilmost, hogy eszméletlenül rogyott össze. A kard egy 10 czentimeter bosszú sebet ütött Beck fején. Beck később magá­hinni benne . . . Van kert is a villa mellett ? — Van bizony ! No nem nagy, de csinos. Majd én még elküldöm oda a a kertészünket és teleültettetem a te virágaiddal. — Hátul lehetne zöldséget ültetni bele . . ■ Czukros kis majmom, meny­nyire sajnállak! — Jó, hogy röpül az idői Már fél hat. Mennem kell! Isten veled, drága kis madaram. . . . Pá, pá, pá ! — No, puszit! — Nem, nem 1 Most már vőle­gény vagyok ! Nem szabad ! Nem is hiszed, hogy én milyen jellem vagyok! Pá ! . . — Ah 1 Pá! . . . Apropó 1 Várj még egy pillanatig ! Mondd, jó fizetése van egy gépészmérnöknek ? — No, az attól függ, hogy kicsoda és hol ? — Talán ismered is. Fényes Ferencz. — Ohó! Annak pompás jövedel­me van! Legalább tizenötezer forint. És különben is gazdag ember. •j— Igazán? Ez derék! Akkor hát minden jól van. — Hogyan? Mi dolgod van vele? — Megmondom őszintén. Ő már pár nappal ezelőtt tett nekem ajánlatot, de én mindeddig visszautasítottam. Pe­dig bőkezű volt az ígéreteiben. — Hah! És most elfogadod ? — Miért ne ? Nem várhatok, a mig gróf jön 1 — Habaha! És még nekem azt esküdözted, hogy szeretsz 1 — Persze, hogy szerettelek 1 De hisz te házasodol! — Oh ! Ennyi csalfaság! Most már elhiszem azt is, hogy soha sem szereltél engem ! . . . így higyjen az ember a nőknek! El, el innen! . . . hoz tért. A „Lohengriu“ előadása e sajnálatos baleset következtében el­marad. Elitéit soeziálista. Budapest, szeptember 17. (Saját tudósitónktól.) A budapesti törvény­szék ma tárgyalta Groszman Miksa ismert szocziálista agitátor királysértós bünperét. A törvényszék Groszmant 4 havi fogházra Ítélte. Ugyancsak ma került tárgyalásra Welter Jakab szo­cziálista osztály ellen való izgatást ügye. Weitert a vád alól felmentették. KJ LJ -TV -A m A XI ± Szatmár, szeptember 17. (Saját tudósítónktól.) Hivatalos kijelentések szerint Magyarország és Ausztria közgazdaságilag egymásra van­nak vagy volnának utalva. Egymás nél­kül seminitse jelentünk, erőink szétfor- gácsolódnak, gyenge lábon járunk, mig egymással karöltve haladva rengeteg hasznokat huzunk, gazdagodunk,vagvo- nosodunk és a nagyhatalom szerepet játszszuk. Szóval egymást kell támo­gatnunk, kiegószitnünk, segélyeznünk, hogy összességben, végeredményképp kiválót, két állam jólétét, boldogulását előmozdító dolgokat alkossunk. Csakugyan igy van, ha osztrák szemüvegen át nézzük a viszonyokat, kétséget nem szenved ez a tény, ha Ausztria mérlegeli a dolgok mibenállá- sát. Mert Lajtán túli szomszédaink van­nak oly egoisták, annyira szeretik és kedvelik magukat, hogy nagyobb fejtö­rés nélkül is belátják, miképp nekik, igenis, szükségük van reánk, mindamel­lett egyre azt hajtogatják, hogy a köz- gazdasági együttműködés keretében atyailag gondoskodnak rólunk. Oly lát­szatot adnak a közösségnek, mint ha teljesen nélkülözhetnének minket, de merő jóindulatból, testvéri szerétéiből és végtelen optimizmusból Magyaror­szágot mellettük és velők haladni nagy kegyesen megengedik, hogy a mi gyá­moltalan, szegény és önállóságra kép­telen közgazdaságunk hathatósan fel­lendülhessen. Ez az érem egyik oldala. A má­sik oldala bezzeg egészen mást, sőt amazzal homlokegyenest ellenkezőt mutat. Nekünk egyáltalán nem telik örö­münk az Ausztriával való közgazdasági együttműködésben, sőt szivünk mélyé­ből kivánnók, hogy —- ha az osztrákok balra haladnak — mi jobbra fordulhas­sunk. Hő óhajtásunk lenne e közösség megbontása és tán még imádságunkba is fogaduók és foglalnék a sógorokat, ha odahatni iparkodnának, hogy tőlünk elszakadjanak. No, de ez eddig még csak utópia. Oh csak nagy hangon szónokolnak a különválásról, egyre han­goztatják, hogy könnyebben lélegzenek, ha tőlünk megszabadulnának, azt haj­togatván, hogy mi alattomban minden idegszálunkkal ragaszkodunk hozzájuk, holott alapjában véve úgy van, hogy ők kapaszkodnak belénk. Ez is olyan „fog­tam törököt, de nem enged“-féle. Az osztrákok fújnak, tajtékzanak, hogy el­szakadni akarnának tőlünk, de mi be- léjök csimpaszkodunk, pedig oly gör­csösen kapaszkodnak kabátunk végébe, hogy szinte el kellene metszeni ruhán­kat, ha kezük ügyéből akarunk kerülni. Holmi húsz esztendőre akarnák velünk odaát némelyek a kiegyezést megcsinálni, de ne adj Isten, hogy va­laki azt merné hinni, az ő érdekükben, hanem tisztán a mi kedvünkért. Érde­kes és jól megjegyzendő, hogy a húsz esztendőre való kiegyezés terve a hang­adó és illetékes körök óhaja, mig az elszakadást áhitozók azok, kiket az egész világ minden befolyást nélkülöző krákélereknek ismer. Akárhogy van, akármint van, bár­mennyire csűrjék és csavarintsák a dol­gokat, mi egyet szeretnénk, egyet óhaj­tanánk, s ez a közgazdasági független­ség, mert az ég jóvoltából már olyan fokon és polczon vagyunk, hogy el tu­dunk biczegni immár a saját lábunkon, de meg fokozatosan erősödnénk, ha nem volnának mögöttünk és mellet­tünk olyan hátramozditók, mint kedves 11 1 11 JJ A 1 szomszédaink, kik a mi bőrünkön élős- ködnek, a mi vérünket szipolyozzák. Csakhogy nem igen vannak oly kilátásaink, hogy a nagy lidércznyo- mástól, mely légzetünket elfojtja, egy­hamar megmenekülhessünk, még sokáig béklyóba leszünk szorítva, akárhogy tudnánk, akarnánk előre menni, lehe­tetlenség, mert amit produkálunk, ab­ból nekünk vajmi kevés marad, frissi­ben elszedik, bezsebelik az osztrákok, akik annyiszor megveregetik a vállun­kat, megczirógatják arczunkat és köz­ben amit csak lehet, eloroznak tőlünk — merő szeretetből és jóindulatból. Tartsa meg az Isten jó sokáig őket — de csak maguknak ! SZÍNHÁZ — (A szinügyi bizottság ülése). A szinügyi bizottságnak ritkán akad dolga. Szatmár város színházi igényei — legalább a külső jelek szerint — az utolsó évben rendkívül csökkentek. A szini évad megcsonkítása csak egyik eredménye ennek a visszafelé fejlődött igénynek. A múlt évi szini saison az­tán fényesen beigazolta, hogy egy tár­sulat városunkban még akkor is tud boldogolni, ha teljesen szervezetlen, ha az előadásoknak egyáltalában nincsen művészi becse és ha az egyes bemu­tatott darabok külső fényének és a megkívánt seenikai hatásnak emelésé­hez a megfelelő eszközökkel, nem ren­delkezik. A múlt évadban előadott da­rabok szegényes, sőt sok esetben bot­rányosan gyatra kiállításai állandóan visszatetszést keltettek, ügy látszik, hogy ez évben, — legalább a darabok kiállítása tekintetében — némi javulás fog beállani, mert a szinügyi bizottság tervbe vette, hogy a régi díszleteket átfesteti, ezenkívül pedig egy egész csomó uj díszletet, fog Spanraft Vil­mos operaházi aiszletfestönél megren­delni. ÚJDONSÁGOK Pont 8 órakor! A gyermek az élet folytatása. Talán ezért szeretjük annyira a gyer­meket. Csücsüjgetjük mint csecsemőt, beczézgetjük mint gagyogó babát, dédelgetjük minden léptében és fél­tékeny gondoskodással, remegő ag­godalommal védelmező őrangyalai leszünk, a mint bontogatni kezdi gyönge szárnyait és az otthon sely­mes puha fészkéből először röppen ki a kis apróság az élet útjára. Mert az élet utján az első lépést a gyermek akkor teszi meg, a mi­kor a kis buksi puha kacsóját kéz­be fogva, az iskola padjába vezet­jük. Addig a gyermek csak szerete- tet érzett, csak mosolyt látott, a kit csupa verőfény vett körül és akinek nem volt egyéb gondja, mint a sző­ke hajú babát öltöztetni, vagy az ólomkatonákat exercziroztatni. Egyszerre aztán uj világ nyílik meg a gyermek előtt. A nagy szürke te­remben, a hova bevezetik, 70—80 hasonló apró pajtás nyüzsög-mozog és fenn a kathedrán ül egy bácsi, aki beszél érthetetlen dolgokról. A fogékony gyermeklólekről a sötétség leple lassanként kezd lehullani és a sok ákom-bákomból kialakul a betű ismerete. Ettől az időtől kezdve az­tán a gyermeknek meg vannak a maga kötelességei, melyek ránehe­zednek a gyermek vállaira. Ezek a kötelességek aztán a szervezet erős- bödésével egyre fokozódnak, nőnek. A szülők pedig örülnek is gyer­mekük értelmi fejlődésének, de saj­nálják is őket, hogy szegénykéknek oly hamar meg kellett ismerkedni az élet gondjával. Mert a tanulás gond ám a gyermeknek és pedig nagy gond. De emellett a tanügyi hatóság kötelességének tartja, hogy az apró csemetéknek olyan gondo­kat is varrjon a nyakába, a mire semmi szükség nincsen. Egy ilyen érthetetlen, kényel­metlen, szigorú és semmivel sem in­dokolható az az intézkedés is, mely- lyel elrendelték, hogy a gyermek pont 8 órakor legyen az iskolában! Se előbb, se utóbb, hanem pont Sora­kor. Ha előbb megy, nem en­gedik be, ha elkésik, meg­büntetik! Ez a rendelkezés tehát dilemma elé állítja a gyermeket. Vagy előbb megy és az utczán ácsorog, a mi tólidőben a gyermek egészségére végzetes is lehet, vagy elkésik, mely esetben büntetést kap. A büntetés­től a gyermek fél, tehát inkáhb ott fog a tanítás kezdete előtt az utczán csavarogni, semmint a büntetés szé­gyenét kelljen elviselnie. Az utczai ödöngésnek, az utczai csavargás­hoz való ezen erőszakos hozzászok- tatásnak pedig' igen szomorú követ­kezményei lehetnek később. Mert meg fog engedni a tisztelt tanügyi hatóság, de lehetetlenség ám az in­dulás és érkezés pillanatát mathe- matikai pontossággal másodperezre kiszámítani és igy a gyermekek zö­me vagy korán, vagy későn érke­zik az iskolába, de semmiesetre sem pont 8 órakor. Ha netalán azért nem enged­nék be a gyermekeket 8 óra előtt az iskolába, mert a padok összefe- ragását és a falak bemocskolását féltik a gyermekektől, úgy ez ellen a leghatározottabban tiltakozunk. Azt az iskolát az adózó közönség pénzé­ből építtették és ha a padok majd ötven év múlva — használhatatlanok lesznek, hát csi­náltatnak másokat. De az összes is­kolák valamennyi padja nem ér any- nyit, mintha a drákói rendelkezés miatt csak egyetlen gyermek egész­ségét is veszedelemnek teszszük ki és már zsenge korban hozzászoktat­juk a gyermekeket az utczai csa- tangoláshoz, ami később erkölcsi ér­zületének és gondolkozásának kiala­kulására is nagy befolyással lehet. A szülők aggodalmas szeretete ott lebeg a gyermek felett az isko­lában is. Ez a szeretet aztán föllá­zad, ha látja, hogy gyermekét egy indokolatlan intézkedés kínos hely­zetbe juttatja. Nyissák ki tehát azokat a ka­pukat haladéktalanul, hogy az isko­lába menő gyermek na találjon ma­ga előtt 8 óra előtt zárt ajtókat! Mert hát a szülők mégis csak a gyermekü­ket és nem a padokat féltik! Sávor Kálmán. Egy hirt olvastam . . . Egy hirt olvastam a lapokban, Nem is oly rég a napokban, Más csak úgy könnyen át szaladta Nekem a könyeim kicsalta. Mit is érdekelt volna másat, Hogy valahol piczi sirt ástak, Másnak csak hir volt, nekem halálom. . Belé temették egész világom. Baka Elek. * Eötvös Károly és Barabás Béla Szatmáron! Az országos füg­getlenségi pártnak két oszlopos tagja, Eötvös Károly és Barabás Béla holnap este városunkba érkeznek, a honnan vasárnap reggel Tisza- becsre utaznak. A közönség bizo­nyára meg fogja ragadni az al kai­mat, hogy a népszerű vajda és a függetlenségi párt országos nevű al­j.i?uo• szepiemoer i*. ziz szám k magyar közgazdaság önállósága.

Next

/
Oldalképek
Tartalom