Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)
1903-09-08 / 204. szám
$zatmáp/l903. szeptember 8. Kedd. Második évfolyam 204. szám. ETŐfizefési árak: Helyben házhoz hordva: Igész évre . . 12 kor. Fél évre ... 6 kor. Negyedévre . . 3 kor. Egy hóra . . 1 kor. Vidékre postán küldve: Egész évre . . 16 kor. Fél évre ... 8 kor. Negyedévre . . 4 kor. Egy hóra ... 2 kor. Egyes szám ára 2 kr. (4 fii) Szerkesztőség: Kainczy-utcza 6. szám. Megjelenik naponta (hétfő kivételével.) Hirdetéseket méltányos, szabott árban és egyezség szerint felvesz a kiadóhivatal, Kazinczy-u6 Apró hirdetések 10 szóig 40 fillér, minden további szó 3 fillér Nyilttér sora 30 fillér. Kiadóhivatal: Kazinczy-utcza 6. szám. Telefon 106. Lapvezér : URAY GÉZA Főszerkesztő : BARTHA KÁLMÁN Felelős szerkesztő: HARSÁNYI SÁNDOR „Biegen oder brechen!“ Szatmár, szeptember 7. (Dr, Cs. K.) Húsz év eltelte után még hallom önt közös hadseregbeli főhadnagy ur, amint odaál- lott a front elé és kardlapjával vé- gighuzva egyet egy erdélyi magyar fiú lábszárán, aki a raportnál magyarul tett jelentést, mert németül csak a kutyájával tudott beszélni, ennek a fiúnak azt mondotta: „biegen oder brechen.“ Ez annyit jelentett, hogy vagy meghajolsz és szót fogadsz, vagy összetörlek. Az erdélyi (iu, sem hogy ön, főhadnagy ur; összetörje az ő jobb sorsra érdemes' csontjait, megtanult németül adni raportot úgy, hogy szinte beletörött az állkap ez áj a. Hebegett, dadogott, rámondta a himnemüre a die-t, a nőneműre a das-t, de mégis csak beszélt németül, mert az ön kardlapja főhadnagy ur igen kellemetlen érzéseket kelthetett ő benne — de sőt a naponta alkalmazott hat óra kurta vas ugyancsak nem tartozhatott az ő örömei közé. A kaszárnyaáristomot már megszokta, az meg se koty- tyant neki. És ő megtanult németül úgy, hogy egy cseppet se jönne zavarba, ha Goluchovszky urnái privatdiner- nek alkalmaznák. „Biegen oder brechen.“ Önnek tehát főhadnagy ur feltétlenül igaza volt. Önnek hivatása volt ez, mert hiszen ön a magyar önkéntes fiuk instrukeziós officierje volt. Ön keresztül-kasul osztrák katona volt és bizonyára mostan is az és ön nem elégedett meg azzal, hogy az Abtheilungot kiképezte, de igyekezett egyúttal a magyarból osztrákot csinálni. Ön tehát nemcsak katona volt, de egyúttal osztrák agitátor, osztrák téritő és azóta bizonyára teleaggatták ezért az osztrák hazafias jóindulatáért a mellét érdemkeresztekkel. Nem tudom, hogy azóta is hova lett ön főhadnagy ur, — de akárhol is van, akár jól megérdemelt nyug dijállományában talán Gráczban és huzza azt a nyugdijat, melynek javarészét mi fizetjük, akiknek ön csak ártani igyekezett, akár pedig még tényleg szolgál és talán márastrá- fos generális nadrágban sétál; — mondom ön akárhol is van, kell, hogy tudomást szerzett arról, hogy hogyan változtak az idők azóta és most nem az osztrák, hanem a magyar mondja az osztráknak, hogy „biegen oder brechen!“ Ez mostan annyit jelent, hogv vagy meghajolsz előttünk, te csúf feketesárga osztrák, vagy összetörjük a csontodat. Ez annyit tesz mostanság, hogy vagy meghajolsz a magyar nemzeti követelmények előtt, vagy elmehetsz tarisznyával a nyakadon koldulni magyar pénzt és magyar katonái ! Mert hát csak nem képzeled, hogy a történtek után a magyar fiuk önkéntesen fognak beállani csapatodba, — az osztrák csapatba, ahol németül kommandiroznak, németül gondolkodnak, németül szidják legszentebb hazafias érzéseinket, — csak nem képzeled azt, hogy oda, abba az ármádiába bele- kivánkozik csak egy fiók magyar is addig, amig onnan ki nem pusztul az osztrák kamarilla szelleme ?! Hiszen ha ezt mégis hiszed, akkor csak hülye lehetsz és nem tudod észszel felfogni, hogy egy ezredéves múltú nemzet fiai fölcserélik a vérrel áztatott magyar lobogót az osztrák lobogóval, amelyhez csak a megfutamodások történetecs- kéi fűződnek ?! Hát bizony most mi mondjuk azt, hogy „biegen oder brechen!“ Most tenéked van feladva a leezke. Megoldhatod a kérdést úgy, amint csak magad akarod, nekünk az teljesen mindegy. Mi csak függetlenek akarunk maradni úgy, amint azt országos alaptörvényeink parancsolják, d&* a nagyhatalmi állásra nem szorultunk. Pedig te rászorultál az európai nagyhatalmi állásra. Rászorult erre az állásra a te birodalmad, — amely nem lehet semmi egyéb, mint csak nagyhatalom. Nemzet nem lehet soha! nem pedig azért, mert nincs benne egység sem érzésében, sem népében, sem területében. Mi pedig nemzet vagyunk és jelentőséggel bírók a nagyhatalmi állás nélkül is. S ez az oka annak, hogy te magad is rájöttél arra, hogy ennek a birodalomnak a súlypontja nem Ausztriában, hanem Magyarországban keresendő. Most tehát, amikor meggyőződhettél arról, hogy nélkülünk — pénzünk és katonáink nélkül mi egyéb se vagy, mint Slemihl Péter, aki örökösen az árnyékát keresi, —- nem tarthatod frázisnak, amikor mi mondjuk tenéked: „biegen oder brechen!“ TÁVIRATOK. A helyzet. Budapest, szeptember 7. (Saját tudósítónktól.) Politikai körökben ma hire terjedt, hogy Széli Kálmán meglátogatta Wekerle Sándort dánosi birtokán. Széli Wekerlével hosszasan tanácskozott. Politikai körökben általán véve teljes bizonytalanság uralkodik. Őfelsége ma délelőtt Goluchovszky Agenor külügyminisztert magánkihallgatáson fogadta. Délig illetékes helyen arról, hogy a király a magyar államférfiakat ismét fogadná, mit sem tudnak. Késő este fővárosi tudósilónk távira- tozza, hogy Széli Kálmán nem kapott TARCZA. Sárkány húzás. (Csökmői csendélet.) — A „Szatmári Hírlap" eredeti tárczája. — Irta: Sávor Kálmán. Minden ember hires, mert mindenkinek van valami nevezetes tulajdonsága, bűne vagy erénye. Nagyon természetes, hogy hires minden község is, mely csupa nevezetes embereket rejt magáoan. Csakhogy mig egyiknek hire a közönségesség határain belül mozog, addig a másiké a különleges érdekességben a legfelsőbb fokra emelkedik. A polgármestert nálunk mindenki ismeri, de nem kevésbé ismeri Török Pistát. Dixi tréfáit élvezettel olvassuk és Törseök Károlyt megbámuljuk. — Egyik ép oly hires, ismeretes, mint a másik. A főváros hires, mert először is főváros, azután pedig, mert sok rosz- szat lehet benne találni és még több jót nem; Eger hősies hölgyeiről, Mis- kolcz a kocsonyájáról, Henczida a kalapjáról, Czinkota az itczéjéről, Szo- váta a rector ur káposztájáról; a szegediekről bejárta az a hir az országot: „Tánczolnak, de nem fizetnek“, tehát hires a paprikája mellett a ga vallérságáról, Arad az igyekezetéről, Temesvár tősgyökeres németségéről, Nagyvárad a „szerelméről“, Szatmár pedig azon axiomatikus hitvallásáról: „Hogy minden úgy van jól, a mint van“ már csak országos hírre tudott vergődni. Egy szomszéd községben a templom ősidők óta jegyben jár a toronynyal, egy másik községben a kutya megette a szőlőt s igy szőlő helyett a kutyából préseltek kitűnő, zamatos mustot. Ezen körülmények emlegetetté tették az illető városokat, községeket s az örökös hírnév biztosítva volt. Van Biharvármegyének egy ha társzéli tősgyökeres magyar községe is, melynek négyezer lakosa közül a férfi nem régi és örök szép divat szerint lobogó ingujjban jól kikékitett csipkés szélű, ezer ránezba szedett gatyaszárban, magas sarkú sarkantyus csizmában, kiczifrázott lajbiban és vi- rágbokrétás, darutollas kalapban jár. E község neve : Csökmő. Itt esett meg az a világot bejáró történet, a mi miatt sok embervér ömlött Csökmő poros, sáros utczáin s bárha e század elejére nyúl vissza az eset első fonala, még ma is szégyen- pir fut végig a jámbor atyafiak arczán, sőt egy némelyiknél a harag villáma czikázik föl, ha egy odatévedt idegen megbocsáthatatlan kíváncsiságból megmeri bolygatni a múltnak e szunnyadó darázsfészkét. Hallottam az esetet én is s any nyiban érdekelt a dolog, mert véletlenül épen a sárkányhuzó faluban találtam születni. Sokszor szemembe vágták szörnyű vádként „sárkányhuzó“, — mintha bizony az folt lenne életemen. Denique mégis bosszantani kezdett a dolog s egy szép verőfényes napon kigőzvasparipáztam Csökmőre. Bekopogtattam az érdemes bírónál, a kedélyes Péter bátyámnál, a ki most harmadíziglen viseli a bírói tisztességet és a ki most éppen a hatvankettőt tapossa. Különben jó módú, nadrágos paraszt. — Itt születtem, bátyám uram, hát látni akartam még egyszer szülőföldemet. — Az ur Isten vezette hozzánk, kedves öcsém, mondá meglepő udvariassággal. Érezze magát nálunk otthon. Anyjuk — fordult a feleség felé, — küld le Erzsikét egy üveg borért, kínáljuk meg a vendéget. Alig telt el öt perez. Erzsiké szem lesütve, pirulva elénk helyezte az üveget s két ragyogóan tiszta poharat Kérésemre bennmaradt a biró ur lánya is aki egy valóságos paraszt szépség volt. Azután megeredt a beszéd. Ők a városi élet kellemeit festették előttem sajátságos felfogással, de megragadó vonásokban, én viszont a falusi élet hamisítatlan gyönyörét ecseteltem olyan ékesen, hogy Erzsiké elragadtatásában fölkiáltott : — Valóban uram, ha nem laknám falun kedvem lenne falun lakni. — Én pedig falun szeretnék lakni, hol ilyen szeretetreméltó kedves, okos és szép leányok vannak, mint Erzsiké. Nagyon természetes, erre újabb pirulás, újabb zavar következett. Eközben a poharak ürültek és teltek. A beszéd pedig megeredt, mint a hatalmas folyam, mely kicsiny forrásból fakadva mind szélesebb és szélesebb mederben folytatja útját. Veszedelmes áradatként indult meg Péter bátyám ajkairól s midőn éjféltájt előhozakodtam a sárkányhuzás históriájával, a jó öregnek bortól fénylő szemei egy pillanatra zavarodottan tekintettek reám, azután szelíden felszólítva Erzsikét a távozásra, hozzám fordult s egyet kö- bécselve, imigyen beszélte el a községre annyi szégyent és szomorúságot hozó történetet : Megesett biz az öcsém, változtatni nem lehet rajta. Hogyan is lehettek a mi őseink olyan bolondok. De hiszen más világ volt még akkor. Hittek a babona, a boszorkányok és sárkányok létezésében. Csakis az adhatja meg az egésznek magyarázatát. ajánljuk at. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára " • ■ ■ Az előrehaladott nyári idépy miatt a rpég raktárom l^Vő nyári szirtes czipők ..........mit— eredeti gyári árakon kaphatók* mmmmmmmmmmmmmmmmm
