Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-09-01 / 198. szám

Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva: .'Egész évre .. . 12 kor. Eél évre .... 6 kor. Negyedévre . . 3 kor. Egy hóra . . 1 kor. Vidékre postán küldve: Egész évre . . 16 kor. Fél évre ... 8 kor. Negyedévre . . 4 kor. Egy hóra ... 2 kor. Egyes szám ára 2 kr. (4 fii) Szerkesztőség: Kainczy-utcza 6. szám. Szatmár, M Her 1. Megjelenik naponta (hétfő kivételével.) Hirdetéseket méltányos, szabott árban é» egyezség szerint felvesz a kiadóhivatal, Kazinczy-u 6 Apró hirdetések 1° szóig 40 fillér, minden további szó 3 fillér Nyilttér sora 30 fillér.. Második évfolyam 198- szám­POLITIKAI NAPILAP A SZATMÁRI FÜGGETLENSÉGI és 48-as PÁRT KÖZLÖNYE. Kiadóhivatal: Kazinczy-utcza 6. szám. Telefon 106. Lapvezér: URA Y GÉZA „Miért hallgattak erről 36 évig?!*4 Szatmär, augusztus 31. A már oly hosszú időn át hú­zódó politikai válságban máig sem történt még döntés, azonban hogy a kibontakozás szálait keresgélik már, azt az Apponyi gróf és Wekerle Sándor jelenlegi szereplései sejtetni engedik, bár — úgy látszik — hogy kísérletük a magyar nyelv jogának érvényesítése nélkül csupán kísérlet fog maradni, mert az ellenzék a nemzet eme követelményét el nem ejtheti, ennek megadása nélkül te­hát egyetlen kormány sem vállal- kozhatik a békés munkálkodás le­hetőségének megteremtésére. A most folyó válság szálai a messze múltba nyúlnak vissza, amit a kihallgatások során a felségnek eme kiszivárgott mondása : „Miért hallgattak erről harminczhat évig?/“ is bizonyít és némi bepil­lantást enged abba a rejtelmes sö­tétségbe, mely Magyarország kor­mányzását jellemzi. 36 év óta van papírra vetve a 67-iki XII. t. ez. s az egymást felváltó kormányok közül egy sem figyelmeztette a királyt arra, hogy ez a törvény nincsen végrehajtva s ez a magyar nemzetnek főbenjáró sérelmét képezi, mert nemzeti ön­állóságába, független állami létébe ütközik. A korona tanácsosai el­hallgatták a nemzet keserűségeit, s jogait, holott ha föltárják azt a fel­ség előtt, akit szigorú alkotmányos­ság vezetett mindenkor, ma nem volna az ország ebben a borzalmas helyzetben. A király alkotmányos érzületét fényes példák igazolják, s a mos­tani válságban is, ha feltárták előtte Főszerkesztő : BARTHA KÁLMÁN Felelős szerkesztő: HARSÁNYI SÁNDOR a nemzet sérelmeit és azt, hogy a neuweti követelések nem terjednek túl a 67-es kiegyezés keretén, : i- zonynyal teljesíteni fogja a nemzet jogos követeléseit, melyekben a pa ritás jut kifejezésre. E követelésekben valósul meg az, hogy a magyar hadsereg, mint a közös hadsereg kiegészítő része, külön jelleggel kell hogy birjon. A mikor a harezot a képvise­lőházban megindították, nem volt ki látásban, hogy bármit is elérjünk. Még arra sem, hogy az ujonczlét- számemelés lekerüljön a napirend ről, hiszen Darányi miniszter azt mondotta nagy beszédében, hogy annak teljesítése politikai lehetet­lenség. Es ime, nemcsak ezt értük el, hanem azt is, hogy ma az egész kormánypárt és a közvélemény a zászlójára irta, hogy bizonyos nem­zeti követeléseket teljesíteni kell. Ezen tapasztalatokra támasz­kodva, tisztán áll, hogy a magyar nemzetnek és törvényhozásnak teljesen aktiv részvétele nélkül teljes lehetetlenség nagyhatalmi politikát csinálni. Okvetlenül el kell tehát következni annak, hogy az akadályok elhárittas- sanak, vagyis, hogy a közvélemény megnyugodva, egész odaadással men­jen bele a törvényhozási és kor­mányzati funkeziók teljesítésébe, a melyek az alkotmányi gépezet nor­mális működésének a folyományai. Bonyodalmak jöhetnek, de a végleges kibontakozást illetőleg két­ség nem lehet, mert ha igaz az, hogy a fejedelem azt mondta az uralkodó párt képviselőinek, hogy nem világosították fel a közfelfo­gásról, s a mulasztásokról, az az őszinteség hiányát oly mértékben konstatálja, a mely határozottan a politikai integritásba vág bele. A királynak ez a megjegyzése zálogát képezi annak, hogy a nem­zeti követelések nem maradhatnak teljesítetlenül. TÁVIRATOK. A helyzet Budapest, augusztus 31. (Saját tudósítónktól.) Politikai körökben mély­séges csend uralkodik. Az országgyű­lési képviselők nagyrésze a vidéken időzik, a honnan csak szeptember első napjaiban érkeznek vissza Budapestre. Apponyi Albert gróf, házelnök ma Bu­dapestre érkezett és elintézte a képvi­selők által a Házhoz beérkezett leve­leket. Apponyi délután visszautazott Eberhardra. Becsből jelentik, hogy ő Felsége Körher miniszterelnököt egy órai kihallgatáson fogadta. Héderváry Béesben. Becs, augusztus 31. (Saját tudó­sítónktól.) Kliuen Héderváry gróf, miniszterelnök ma az angol király fo­gadására ide érkezett. Az angol király Béesben BéCS, augusztus 31. (Saját tudó­sítónktól.) Edward angol király ma este külön vonattal Bécsbe érkezett. Ő felsége udvari fogatán ment az an­gol király fogadtatására. A pályaudva­ron az összes főherczegek, katonai ha­tóságok fejei, továbbá az összes ma­gyar és osztrák miniszterek jelentek meg. A fogadtatásnál óriási közönség gyűlt össze, mely nagy lelkesedéssel ünnepelte az angolok királyát. Azural- íodók megölelték és megcsókolták egy­mást, majd a kiséretek bemutatkozása után a Burgba hajtottak. Az utczákon, a hol az udvari fogat átvonult, minde­nütt rengeteg néptömeg volt, a mely nagy ováczióban részesítette a ven­déget A párizsi áruház újra ég. Budapest; augusztus 31. (Saját tudósitónktól.) A párizsi nagy áruház pinezéjében ma újra lángra lobbant a romok alatt lappangó tűz. Szerencsére a tűzoltók mihamar megjelentek és a veszedelemnek elejét vették. Dienes — amerikai lapszerkesztő. Budapest, augusztus 31. (Saját tudósítónktól.) Amerikából ma szen- zácziós hir érkezett Budapestre. A hir szerint Dienes Márton, a parlament megvesztegetési ügyének főszereplője Amerikába érkezett, s ott állítólag la­pot indít. A nemzeti követelések mellett Budapest, augusztus 31. (Saját tudósítónktól.) Az iglói szabadelvű- párt ötven igen tekintélyes tagja ma beadványt intézett az országos szabad- elvüpárt elnökségéhez, hogy a nemzeti követelmények mellett való állásfogla­lás czéljából a párt sürgősen gyűlést hívjon össze. Részeg emberek gyilkos merénylete. Budapest, augusztus 31. (Saját tudósítónktól.) Bákospalotán az éjsza­ka hal részeg ember kurjongatott az utczákon. A szolgálatot teljesítő rendőr- ellenőr felszólította őket, hogy hagyják abba a lármát. A részeg emberek erre botokkal és késsel támadtak a rendőr­ellenőrre és holtra verték. A gyilkosok elmenekültek. TÁRCZA. A kétféle nóta. Irta : Gárdonyi Géza. A szél süvöltve jár. Szélben és esőben egy öreg ember jön süppedezve a szőlőhegy koesiutján. Szűr van rajta és a fején báránybőr-süveg. A süveg le van huzva tarkóig. A szél vissza akarná tolni az öreget, de nem bir vele, hát mérgében csak a szűrt rán­gatja rajta, meg hátrakapdossa hosszú ősz szakálát. — Haj, — igy nyög az öreg, mi­kor egy helyen térdig sülyed. — Bi­zony még elpusztulok. A szél most hátrarántotta a szű­rét, mintha le akarná ragadni róla s föl akarná röpíteni a magasságba. Egy nagy vászontarisznya lóg az öreg olda­lán. A szél fölfujta a tarisznyát és bi­zony elvitte volna, ha jól meg nincs kötve. A mint igy küzd az öreg a szél­lel, egy másik alak jön vele szembe. Ez is szűrös és satyakos, de ennek könnyebb a sorsa: ezt a szél hátba nyomogatja, nem mellbe. Már ekkor besötétedett. A két ember csak akkor ismerte meg egymást, mikor összeért. — E! Kend-e az Márton ? — Én vagyok, -— felelte az öreg. A kérdező fiatal ember volt, noha a fiatalságát a szemig lehúzott süveg alatt nem árulta el más, mint a hangja s az arczának egy kis pirosló része a szeme körül — Honnan ilyen későn ? — kér­dezte tovább a fiatal. — A szomszédból. — Ilyen rossz időben is koldul kend ? — Mit csináljak? A fiatalember pár perczig némán állott, mintha maga is azon tünüdnók, hogy mit csináljon az öreg. Aztán, hogy a szél közibük vágott, hirtelen határozott. — Hát — igy mond — gyüjjön be velem a pinezébe. Az öreg kétszer se mondatta ma­gának. A fiatalember átlépett a garád egy törésén. Az öreg utána botorkált. A szél itt még hevesebben fújt. Rázta a lombtalan fákat; felbontotta itt-ott. a lugas szőlőt és huzgálta, czi- bálta, majd a pinczeházaknak rontott, emelgette, ropogtatta a födelüket. A levegő tele volt a fák sóhajtásával, ajtók sírásával, tetők recsegésével. Egy helyen két diófa állt s a kö­zött köpezös pinczeház. A fiatalember ide fogta az utat. Jártas kézzel nyitott be s tapogatott a gyertya után. Csak­hamar gyújtó serczegett a sötétben s a gyertya lángot kapott. — No, itt vónánk, — mondotta a fiatal, az ajtót betéve. — Üljön le kend. Mindjárt tüzet is rakok. A pinczeház pitvara volt ez. Ide már a szél nem birt beférkőzni. Pró­bált ugyán kéményen, kulcslyukon, de nem sokra jutott, hát mérgében az ajtót rázogatta. A pitvart borszagu, dohos levegő lakta. Széles, alacsony tűzhely volt egyfelől, másfelől egy szoba ajtaja, meg a pineze ajtaja. Az öreg leült alázatosan egy kis szalmaszékre a tűzhely mellé. A kezét dörzsölte. Az arcza úgy meg volt kö- vesedve a hidegtől, hogy alig birt beszélni. — Azt hiszem, ez az utolsó éj­szakám, — mondotta. — Már ezudar idő, — felelte a fiatal. -- És engörn is ilyenkor kül­denek. Belefujt a nedves forgácsba, az­tán, hogy ez nagy füsttel lobbot vetett, folytatta. — Vendége gyűlt a papnak. A tiszttartó, meg a kálvinista pap. Oszt asszongya: Erigy ki fiam Jancsi, hoz­zál abbul az ürmösbül. Mert lássa kend, röggelig verik az asztalt. Oszt az urak­nál az a szokása, hogy röggel meleg ürmöst isznak. Az öreg bólintott. — Ihatik, a kinek van, — felelte csendesen. S közelebb ült a tűzhöz. Odatar­totta elkókült, elgémberedett kezét. Jancsi meg föltárta a kettős pin- czeajtót s lement. Csakhamar vissza is tért egy kétliteres, kormos oldalú fa­zékkal. Oda tette a tűzhöz. — No, Márton bácsi, — mon­dotta — itt az ürmös! Most mink is urak vagyunk. — Haj, de jó lesz, — örvedezett az öreg. — Áldjon meg a csillagos ég, Jancsi. Végigvonta tenyerét a szakálán. Hosszú, fehér szakála volt. A tűz már vígan lobogott. Jancsi karót tördelt még hozzá s két szőló- tuskót is vetett reá. Ezután elővette a pipáját és ő maga is leült a tűz mellé. — Hát vót-e ma sok szerencséje kendnek ? — Nyócz krajezár az egész, — felelte az öreg. — Mög három tarisnya kenyér. De azt eladtam a korcsmá- rosnak. Ő is pipát húzott elő a csizmá­jából. Jancsi oda telte eléje a dohány­zacskót. — Mert látod, — folytatta az öreg — többnyire kenyeret adnak. Azt pedig nem fogyaszthatom el. Jánosban a kenyér szó gondola­tot költött. — Szalonna is van itt, — mon­dotta felpillantva a polezra. — A múlt­kor itt hagytam egy tenyérnyit. Kár

Next

/
Oldalképek
Tartalom