Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-08-15 / 186. szám

SZATMÁRI HÍRLAP

186 szám. Szatmár, szombat

leg ebben az időszakban állítják össze a minisztériumban a téli menetrendet.

Eső után köpenveg lenne tehát a miniszter ajtaján kopogtatni akkor, mikor a téli menetrend már elkészült, mert a kérő szóra előre látható lenne a válasz: Sajnálom, már nem lehet! Most azonban még lehet. Meg kell tehát ragadnunk a kínálkozó alkalmat, amig nem késő.

A közigazgatási bizottság határozata nem csak jogczirnet ad az akczió megindítására, hanem kötelességévé is teszi azt a hatóságnak.

Ebben az ügyben ugyancsak erélyes és lelkiismeretes támogatást vár a közönség a helybeli kereskedelmi társulattól, mely csak kötelességének tesz eleget, midőn a gyorsvonatok visz szaállitásával a szatmári kereskedelmi életre visszaható előnyöket kitünteti és rámutat azokra az emitlens veszteségekre, melyek a gyorsvonatok indokolatlan beszüntetésé miatt háromoltak a szatmári kereskedőkre.

Miiíden tényezőnek közre kell hatni, bogy a közönség csorbát szenvedett érdé e sürgősen kielégittessék.

Csáky Albin gróf mondotta: „Míg a gyönge sopánkodik, erdőt szánt az erős.“

Ne sopánkodjunk hát, hanem cselekedjünk!

MEGYEI KÖZÉLET Szatmár=Torontál. Vármegyei közigazgatásunk bajai.

Szatmár, augusztus 14.

Rövid két hónap alatt a második belügyminiszteri vizsgálat folyik vármegyénkben. Az elsőnek áldozatai két főszolgabíró, két jegyző, két járási Írnok lettek, a mostani vizsgálat eredménye még nem ismeretes.

Szomorú e vármegyére, hogy újabban Torontói szerepét vette át. Leleplezés leleplezést, vizsgálat vizsgálatot követ. A lavina megindult, ki tudja hol áll meg. Egy azonban bizonyos, hogy a vármegyei közigazgatás tekintélyét e vizsgálatok nem emelik. Éreznie kell ezt az első sorban érdekelt tisztikarnak, mely szerencsétlen viszonyainknál fogva önmaga okozza magának a bajt.

Nem azt értjük alatta, hogy hiányzik belőle a tisztesség: nem ! De hiányzik belőle a komolyság, a tartalom. Honnan is venné azt a tisztikar? Fiatal 23—24 éves, az iskola porát alig lerázott emberek, kik sem élettapasztalattal, sem gyakorlati ismeretekkel nem bírnak, egyszerre szolgabirákká lesznek. Urakká, kiknek kezében öszpontosul a vármegyei hatalom. Ezek a tisztviselő urak a legtöbb esetben semmit sem tudnak, ahoz képest cselekednek. Elintéznek úgy a hogy, annyi a mennyi aktát, de vezetésről, felügyeletről szó sincsen.

Ezekből válnak néhány esztendő múltán a főszolgabirák. Gsoda-e llát, hogy a legtöbb szolgabirói hivatalban a járási Írnok végzi a legnehezebb teendőket, ő közigazgatási tanácsadója a főszolgabírónak, kihez mint pénzügyi szakértő valamelyik kedvencz községi jegyző járul. Sokszor a közigazgatási tanácsokat is egyik jegyző adja.

Természetes tehát, hogy ilyen főszolgabíró, ki a közigazgatás bonyodalmas szállait nem ismeri, támaszait, a jegyzőket kellően nem ellenőrizheti. Hozzájárul ehhez hogy a főszolgabíró a nép nagy rétegével nem érintkezik, minden információt a jegyzőktől kap. A jegyző pedig csak nem fogja magát feljelenteni.

Innen van az, hogy mig a közönség egyre jobban panaszkodik némely alantos hivatalnok, (jegyző, elöljáróság stb.) túlkapásai ellen, a kínai fallal körülvett szolgabirói hivatalnak sejtelme sincs az eseményekről. Ha pedig egy ember mégis panaszt mer tenni, főkép kedvelt jegyző, vagy biró ellen, biztos lehet arról, hogy panaszát elutasítják, — ha csak befolyásos virilistának nem teremtette az Úristen !

Ennek tudata szüli a petíciókat.

A nép látja, hogy itthon igazságot nem kap, megy a miniszterhez, ki gyorsan segít. S okoskodásának helyessét igazolják a tények. A fehérgyarmati tüzkárosultak panasza hónapokig hevert elintézetlenül az alispánnál, évek óta kellett a főszolgabírónak tudomással bírnia a dologról s még nem történt benne semmi megyei intézkedés. A belügyminisztérium két hét alatt küldte le a vizsgáló biztost, a mi bizony nagy szégyene vármegyénk közigazgatásának.

Szégyen volna akkor is, ha a miniszteri vizsgálat semmit sem derítene ki, ha a bevádolt tisztviselők mind ártatlanul kerülnének ki a feljelentés nyomán megindult vizsgálatból. Mert azt mutatja, hogy a nép a helyi és megyei közigazgatási szervek pártatlanságában, eljárásában nem bízik. Nem hiszi, hogy ezekben az igazság kiderítésére akarat volna.

De kétszeresen szégyen ha a vizsgálat komprommitáló eredményt ér el. Nem volna szabad előfordulni annak, hogy egy idegen — bármily tudós legyen is — három négy nap alatt oly visszaéléseket fedezhessen fel, melyeket a felettes hatóságnak kellett volna meglátnia.

A szégyen most már bekövetkezett, hiszen az első vizsgálat szomorú eredménye ismeretes. Hogy nyomon követi a második, eléggé sajnos. Pedig a tisztikarnak módjában állana ezen segíteni. Kevesebb mulatság, kevesebb vadászat s több akarat, hivatali komolyság. Aki nem átallja a közönség pénzét fizetésül ,elfogadni, az végezze is kötelességét. Ha kevesli a fizetést, ne lépjen e pályára, de az elvállalt hivatalnak meg kell felelni.

Nyissák ki már egyszer szemüket a közigazgatás urai! Láthatják, hogy a közigazgatás utolsó mentsvára a magyar köznemességnek, a gentrynek. Mutassák meg, hogy ez utolsó várat képesek meg- védni. Az államosítás már erősen döngeti a silány vármegyei közigazgatás rozoga bástyáit. Minden újabb esemény újabb fegyver az államo- sitók kezében. Pedig tudhatják, hogy a közigazgatás államosításával ép úgy megszűnnek a közigazgatásban dominálni, mint azigazságszolgáltatásban. Az országnak talán előnyére lesz ez, de a közigazgatás jelenlegi urainak aligha hasznára válnék a vármegyei közigazgatásnak államosítása.

A lefolytatott miniszteri vizsgálatokon pedig okuljanak.

SZÍNHÁZ

— (Poppini Olivia hangver

senye.) A szatmári művészet kedvelő közönségnek e hó 29-én ritkasá- gos számba menő műélvezetben lesz része Poppini Olivia, a szatmári születésű énekmüvésznő fog egyetlen hangversenyt tartani a színházban, Poppini Olivia neve nem rég tűnt fel

a művészvilágban. Brilliáns énekművészeiéről, melyet eddig inkább a külföld müórtő közönsége csodálhatott, a lapok a legnagyobb elragadtatás hangján írtak. A művésznő most országos körúton van, s e körben érkezik e hó 17-én Szatmárra. A hangverseny iránt városszerte nagy az érdeklődés. Jegyeket Lőwy Miksa könyvkereskedésében lehet elő jegyezni.

ÚJDONSÁGOK Ügyes fogás.

Aki túljárt a káptalan eszén.

Rendkívül mulatságos histórián nevetnek most városszerte. Van ugyanis Szatmáron egy K. nevű báziigynök, aki a napokban igen furfangos módon vásároltatta meg a főtisztelendő káptalannal özv. G. /.-né házát.

A dolog úgy történt meg, hogy a káptalan már évek óta alkudozott özv. G. I. névéi a Széchényi-utczán levő házára, de oly csekély árt Ígért az ingatlanért, hogy özv. G. I.-nó nagyon rósz vásárt csinált volna, ha házát az ígért árban engedi át a káptalannak. A káptalan viszont jól tudta, hogy az adóssággal megterhelt ház, csak teher özv. G. I.-nének, aki szabadulni szeretne e tehertől. Ezért is szorította le a ház árát, a mennyire csak lehetett.

Igen ám, csakhogy a ft. káptalan tervez, és K. ur, a leleményes ügynök, végez.

Fordult pedig időközben a dolog akként, hogy özv. G. I.-né elpanaszolta baját K.-nak, a közismert házügynöknek és egyben megbízta, hogy szerezzen házára a ft. káptalannál jobb vevőt. K. ur természetesen elfogadta a megbízást, pár pillanatra elmélázott az uj ügyletnek miként való sikeres lebonyolításán, majd hirtelen, mint a kinek fenomenális ötlete támad, a homlokára ütött és megnyugtatta özv, G. I.-nét:

— Van vevőm a házra. Pompás vevő ! Vurczní, tetszik tudni, igazi „vurczni.“

— Ily hamar? Ki az? — örvendezett az úri nő.

— A káptalan !

— Lehetetlen, hisz mondottam hogy a káptalan, megvenné ugyan, de csaknem potom áron.

— Se baj! Megjavul kérem, okvetlen megjavul, csak tessék -reám bízni.

S K. ügynök egy félórával később már az egyházi alapítványi pénztárnál kopogtatott:

— Egy kis pénzt hoztam — szólt rendületlen nyugalommal.

A ft. klérus tagjai nagy szemeket meresztettek reá, de K. ur nem jött zavarba:

— Ki akarom fizetni özv. G. I.-né házára a káptalan javára betáblázott adósságot.

Ámulásukat most még fokozottabb mértékben nyilvánították a szent férfiak és mohón kérdezték:

— Miért ? Hogyan ? Honnan ? Hisz özv. G. I.-nének, tudtunkkal, nincs ekkora összege.

Az ügynök vérfagyaszó nyugalommal adta meg a felvilágosítást:

— A házat eladjuk, s a vevő akarja rendbehozni a telekkönyvet.

— Ki a vevő ?

K. ur tudta, hogy é kérdésre adandó felelete lesz az úgynevezett „hómba.“ Ezért sokat jelentő mozdulatot tett és minden további kétkedést nem tűrő, nyomatékos hangon mondotta :

— A vevő az izr. status quó hitközség, a mely most — talán tetszett hallani — rabbit hoz és azon a telken akar templomot építeni.

A bomba hatott. A ft. káptalan szörnyű mód elrémült a rettenetes gondolattól, hogy ott a szent utczán, a püspöki rezidenczia és a többi kath. középületek közé ékelve disztelenkedjék az uj zsidó templom. Ezt minden áron meg kell akadályozni — gondolták — és hirtelenében azzal küldték el K. urat, a furfangos ügynököt, hogy majd egy-két nap múlva jöjjön el a nagybankókkal, addig megcsinálják a számadást.

K. ur pedig tudta hányadán van. Egyenesen G. I.-néhez ment és csak ennyit mondott:

— Kész az üzlet!

G. I.-né persze nem értette a dolgot, mire K. inditatva érezte magát, hogy további fölvilágositással szolgájon :

— Én elintéztem a dolgom — mondotta — most kegyeden sor. Nekem nem mondták ugyan, de biztosra veheti, hogy a káptalan még ma ajánlatot tesz a ház megvételére. De aztán legyen esze nagysádnak 1 Háromszoros árhoz kösse magát, mert a káptalan most már megad mindent, a mit kér.

És özv. G. I.-né csakhamar konstatálta, hogy K.-nak ördöge van. A káptalan csakugyan nagy sebbel-lobbal vette meg a házát és — csodálatos 1 — oly gavallérosan fizetett, mint egy mesebeli princz, a ki két kézzel szórja a kincseket.

így történt a házvétel.

Igaz ugyan, hogy az izr. status- quo hitközségnek eszeágában sem volt megvenni G. I.-né házát, de K. ur, a leleményes ügynök, most mégis Szob- ránczon fürdözik a busás - provízióból.

* Lapunk legközelebbi száma kettős ünnep miatt e hó 18-án kedden ideggel log megjelenni.

* Fogy az államkassza. A Dunaparti vámpalota kincsekkel megrakott államkasszájában az ex-lex beköszöntése óta mind nagyobb és nagyobb légüres tér támad. A felhalmozott milliók megdöbbentő gyorsasággal vándorolnak ki a hatalmas pénzszekrényekből. Az aranytekercsek, az ezres bankók kötegel szédületes gyorsasággal fogynak s minthogy az ellillanó milliók helyébe sehogy sem akarnak újak kerülni, maholnap ott tartunk, hogy az államkassza csődöt mond. És az ország fő-fő finánczának Lukács László pénzügyminiszternek nagy gond nehezedik a vállaira, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetből mi módon lehet kieviczkélni ? Mert hát a gazdálkodáshoz pénz kell s ha nincs pénz, üres a kamara. Üres kamarának pedig — mint mondani szokás — bolond a gazdasszonya. Lukács László fínánczgenerális ur is érzi, hogy az esze felmondja a szolgálatot. Nagyok a kötelezettségei, de semmik a jogai. Most tehát kapkod, ötöl-hatol és a rabulisztikához folyamodik, hogy a törvény világos és kétségbe nem vonható értelmét meghamisítsa. Mert a t. pénzügyminiszter ur nem akar egyebet, csak azt, hogy az egyes községeket, mint erkölcsi testűteteket, a pénzügyigazgatóságok adófizetésre kényszerítsék. OhóI Nem oda Budai Vagy áll a törvény, hogy törvényes felhatalmazás nélkül kormányzatban adót sem szedni, sem behajtani nem lehet, vagy nem áll. Ha áll, a mint áll, akkor a pénzügyminiszter rendeleté törvénybe ütköző és mint ilyen végrehajthatatlan. Hiába való minden törekvés, mig a magyar nemzet jogos követelései kielégítést nem nyernek, Magyarország területén sem adóexequálást, sem pedig sorozást megejteni nem fognak. És ha megakad az államháztartás gépezete és

1903. augusztus 15. 3