Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-07-31 / 173. szám

SZATMÁRI HÍRLAP

1903. julius 31. 173 szám.

ismét feljebb emelkedik és büszkén hivatkozik a rohamos léptű óriási haladásra. Nem akartunk szemet hunyni az örömmel konstatált tényleges fejlődéssel szemben. A méretek teljesen kielégítők, de a fejlődés minősége és irányzata ellen azonban mégis vannak némi észrevételeinek.

Egy város sohasem lehet a szó valódi értelmében vett igazi város mindaddig, mig a mesterséges fejlesztésnél nem a közegészségügyi viszonyok javitása képezi az alapot. Már pedig e tekintetben egyes utczáink valóságos konstantinápolyi állapotokat tüntetnek fel, mert rendes csatornázás hiányában a házakból kifolyó különféle piszkos szenyvizek megállanak az utczán, mocsarat alkotnak és bűzös kigőzölgésükkel megtelitik a levegőt miaznákkal.

Persze, csatorzásra nem telik, de kövezetre igen 1 Pedig a csatorna rendszer, egy ügyesen és heljes előrelátással megalkotott csatornahálózat olyan fontos szerve a városnak, melyet lehetetlen nélkülözni, mert ez levezeti és eltávolítja a felgyülemlett piszkot, az összetorlódó szenyvizet.

A kérdés aktualitásánál fogva ezúttal csupán a Kazinczy-utczát hozzuk fel példaképpen. A Kazinczy-utcza az egyetlen direkt összekötő vonal Németi és Szatmár között; ezen az utczán lesz lebonyolítva az a rendkívüli nagy forgalom is, mely Csenger felől Szatmárhoz gravitál. Ezen az utczán két nagy tanintézet van, melyet circa 2000 diák látogat. Ez az utcza Szatmár legelevenebb, legnagyobb forgalmú utczája, mely a szatmári részen, két oldalról emeletes bérházakkal van határolva. Ez az utcza valósággal nagyvárosias jellegű és igy megérdemli, hogy a tervbe vett keramit kövezésnél a város komoly figyelembe vegye azt a beadványt, melyet a Kereskedelmi-bank, Beer Mór és társai, mint Kazinczy-utczai háztulajdonosok, ma nyújtottak be a városi tanácshoz.

A kérvényben az érdekelt háztulajdonosok lefestik a Kazinczy-utcza képét, annak forgalmi jelentőségét és helyes érveléssel mutatnak rá arra a tarthatatlan állapotra, mely a köztisztaság és közegészség hátrányára ebben a szűk utczában uralkodik.

Azután azzal az életrevaló eszmével állanak elő, hogy a kövezéssel kapcsolatosan a város a Kazinczy- utczát lássa el rendes csatornával, a felmerülendő költségek egy részét pedig ők megfizetni hajlandók.

Alig hisszük, hogy a város tanácsa ridegen elzárkóznék a felszínre vetett nagyfontosságu terv megvalósítása elől. Jóllehet még beláthatlan messzeségben van ugyan, de előb- utóbb mégis csak el kell következni annak az időnek, a midőn az általános csatornázás elől a város többé ki nem térhet.

Meg kell ennek egyszer születnie éppen úgy, mint a vízvezetéknek, mely bizonyára fontosabb szükséglet, mint az, hogy terméskő helyett keramitta'J legyen a kocsiút burkolva. Minthogy pedig ez az időpont okvetetlen el fog következni, a két nagy mü megteremtését százezrekkel meg fogja drágítani azon körülmény, hogy a most nagy költséggel elkészített utakat egy- től-egyig föl kell szakítani.

Csak előrelátóan és a kölségeket aránylagosan beosztva járunk tehát el, ha a nagy csatorna műből egy-egy részt előré felépítünk különösen helyesen, de az adott viszonyokból kifolyólag parancsoló szükségszerűséggel is

2 Szatmár, péntek

járunk el pedig most, midőn kapva a kedvező alkalman, a nagy mü egy részének megteremtéséhez a Kazinczy- utczai háztulajdonosoktól olyan hat hatos anyagi támogatást kaphatunk.

SZÍNHÁZ

Pálmay Ilka visszavonulása a színpadtól.

A magyar színművészet egéről letűnik egy fényes csillag: Pálmay Ilka nem lép többé a színpadra. Nem olyan „visszavonulás“ ez, mint a primadonnáknál szokásos, akik ma elbúcsúznak s holnap ismét visszatérnek, — gróf Kinsky Jenöné Pálmay Ilka végleg és visszavonhatatlanul búcsút vett a világot jelentő deszkáktól, melyek talán soha dívának annyi babért és virágot nem teremtek, mint az „isteni Ilkának“. Elbúcsúzott, anélkül, hogy tulajdonképen búcsúzott volna, semmi formalitás, semmi ünnepélyeség nem kisérte ezt a válást, mert hiszen mikor utoljára játszott a diva, még maga sem tudta, hogy az lesz az utolsó szereplése.

A fővárosi lapok már említést tettek arról a hírről, hogy Pálmay Ilka visszavonulni készül. Oka ennek egy gyászeset: nemrégiben meghalt a művésznő férjének, gróf Kinsky Jenőnek az édesanyja, Kinsky Mária grófné, kitől fia milliókat érő birtokot örökölt a morvaországi Namiest-ben. A gyászév leteltéig természetesen nem léphet színpadra a művésznő, de nem lép azontúl sem, amint az alábbi érdekes levél tanúsítja.

Zilahy Gyula aradi színigazgató, még mielőtt a gyászeset történt, vendégszereplésre hívta meg Pálmay Ilkát, aki tavaly oly fényes sikerrel játszott egy egész héten át a nyári színházban. A művésznőtől, aki már négy hél óta betegen fekszik a budapgsti Grünwald- féle szanatóriumban, válaszul a következő levelet kapták Zilahyék :

Bpest, 1903. julius 24.

Kedves Zsül és Vilma.

Küldtem nektek gyászjelentést, ez a gyászjelentés azt is jelenti, hogy végkép visszavonulok a színpadtól, miután férjem semmi esetre sem engedi meg, hogy színpadra lépjek, legfeljebb a gyászév letelte után, itt-ott, jótékony czélra.

Visszavonulok az ő morvaországi birtokaira, télen pedig Olaszországban fogunk élni. Szó sem lehet vendég- szereplésről. Innen (a szanatóriumból) remélek két hét múlva teljesen felgyógyulva elutazhatni. Tartsatok meg jó emléketekben, mint én titeket a mig élek. Sok szerencsét egész családodnak.

Vilmát csókolom, téged üdvözöl igaz hived

Kinskyné Pálmay.

Pálmay Ilkát tehát nem látjuk többé színpadunkon, — az operett múzsája méltán gyászolhatja leghivatot- tabb és legünnepeltebb papnője el- vesztét . . .

ÚJDONSÁGOK

Hadgyakorlatok.

Rosszul kezdődött a komoly játék. Tizenöt haláleset törtéut csakúgy — menetelés közben. Ennyi azoknak száma, a kik egy utón kidőltek. Mekkorára nő e szám, mire a hadgyakorlat az egész országban befejeződik, azt csak a jó Isten tudja. Egy pohár hideg viz, egy „kis lauf- schritt“ a közeli faluig, egy kis iz- zadás, melyet lehűt a záporeső, majd hűvös éjszaka a sátorban, vagy a „feldwache'-n és mire vége van a gonosz játéknak : megtelnek a trappén spitálok betegekkel, jó magyar fiukkal, akik pedig a német szó daczára magyarul hordják szivükön az igét: királyért és hazáért.

Kívánjunk hát minden jót katonáinknak a két nehéz hónapra. Hogy „mikor eljön októbernek elseje és be kell rukkolni,“ ne szorongó szívvel, bubánattal vonuljon be katonáékhoz az ujoncz, mert bátyja, ki 3 évvel ezelőtt állott be, hogy leszolgálja a császárnak, a mi a császáré, nem jött vissza, meghalt idegen földön, Bilekben.

Ne beszéljünk most a katonaságról politikai szempontból. Ne adjunk hangot hazafias vágyainknak, melyek mind a nemzeti hadsereg felé központosulnak. Gondolkozzunk azon, hogy a hadsereg vezetőségében miért hiányzik az a nagy és bölcs körültekintés, mely hivatva lenne arra, hogy fiaink életét ne csak kihasználja, hanem megvédje. Miért oly olcsó, szerfelett olcsó, vérlázitóan olcsó a szegény magyar baka élete? Miért ujul fel évről-évre, hogy tífusz, éles töltés, napszurás szedi ki áldozatait a magyar katona gyerekek sorából? A tábornokok, főtisztek és nem főtisztek mind vígan, megbar- nultak bár, de jó egészségben érkeznek haza a gyakorlatokról, addig a szegény csillag nélküli gyalogosoknak isten tudja milyen százaléka belepusztul a nagy harczi játékba, vagy legalább is olyan betegséget hoz haza magával, mi egész életén át kínozza.

E szerencsétlenségek tömegességén mely évről-évre ismétlődik, okuljon a hadvezetőség. Szállja meg öt ha gyűlöli is a magyart — az emberszeretet és tegyen meg minden intézkedést, hogy a hadsereg épsége veszélyeztetve ne legyen. De mig a tiszt urak — igaz nem a saját bőrükre — packáznak a sorssal s kihívják a szerencsétlenséget, addig folyton megismétlődik a megszokott tragődia, hogy az anya három évig várakozik epedő imával fia után és a három év után csak egy hivatalos iratot kap, mely ékes német nyelven arról szól, hogy ne várja haza a a fiát, mert — megölte a komoly, a gonosz játék, a katonáskodás.

Itt vannak a hadgyakorlatok. Megkezdődtek újra a komoly játékok és szerencsétlenül kezdődtek. Feje ződjenek be legalább uj baj nélkül, hogy a mikor be kell adni a „mundért“ a katonai kincstárnak, szine- java fiainknak erőben és megedzet- ten térjen vissza a házi tűzhelyhez, szive választottjához, községe városa rég nem látott határához.

Khuen-Héderváry gróf

és a volt bérlője.

A „Magyar Estilap“ tegnapi számában Hentaller Lajos vezérczikk- ben ismerteti a miniszterelnök győri pőrét, amelyet 1897-ben Érti Gyula ellen indított az akkori bán, amiért ez, a bán bérlője, két röpiratban azt mondta, hogy Héderváry és igazgatója Möller Gyula őt félrevezették, megtévesztették „és ezen az alapon vagyonától megfosztották.“ Majd igy végzi a röpiratot: „Möller Istvánt gró- fostól közönséges csalóknak tartom és nyilvánítom.“ A mindenkori miniszter- elnökök lajbzsurnálja a „Magyar Nemzet“ hosszabb czikkben czáfol- gatja tegnapi számában Hentaller czik- két, amire aztán Polonyi Géza, aki a sajtópörben Érti védője volt, ma az Esti Lapban nyilatkozik és a többek között a következőket mondja nyilatkozatában:

Vitattam és bizonyítottam, hogy a hallatlan haszonbérleti szerződést, mely Érti Gyulának tönkretételét eredményezte, maga Khuen-Héderváry Károly ur irta alá és kizárólag saját jószágigazgatójának és számtartójának közreműködésével szerkesztette és előttemeztette. Érti részéről pedig még tanú sem volt a szerződés kötésénél.

Vitattam és bizonyítottam, hogy az Érti Gyula tönkretételére indított pereket maga gróf Khuen-Héderváry ur a saját személyében indította meg. Végül vitattam és bizonyítottam, hogy az a 40—50 ezer forint, melyet Érti Gyula elvesztett utolsó garasig, a grófnak saját pénztárába került s a gróf az árvíz, talajvizek, ködök és ragya által vagyonát vesztett szegény haszonbérlőtől nemcsak az egész időre szóló haszonbér-tőkeösszeget követelte és megkapta, de követelte és megkapta a késedelmi kamatot, az összes perköltséget.

Megjegyzi végül, hogy a győri esküdtszék Ertlt úgy a rágalmaz ás, mint a becsületsértés vádja alól felmentette.

* A volt városgazda számadásai. Horváth Ágoston volt városgazda számadásait a városi tanács a napokban felülvizsgálta s azokat tökéletesen rendben találta. A városi tanács a számadásoknak felülvizsgálása után Horváth Ágoston volt városgazdát a további felelősség alul, elismerésének kifejezése mellett, felmentette.

* A szatmárhegyi posta. A szatmárhegyi posta közlekedés ellen a közönség részéről az utóbbi időben igen sok panasz merült fel. ügy a feladott, mint az érkezett levelek, csomagok és egyéb postai küldemények kezelése elégedetlenségre, zúgolódásra adott okot. Ennek az állapotnak tulaj- donképeni oka pedig abban keresendő hogy a posta olyan helyen van, mely a közönség részéről nehezen hozzáférhető, igen sokan pedig nem is tudják, hogy hol van a posta hivatal. Hozzájárul ehhez, hogy a postahivatal a póstamester lakásán lévén elhelyezve, a postahivatal mindannyiszor — és pedig igen gyakran változik, valahányszor a póstamester lakást cserél. Ezért az állapotért a póstamester személyét egyáltalában nem tesszük felelőssé, mivel a szatmárhegyi postamesterség oly szerény dotáczióval jár, hogy éppenséggel nem csodálkozunk azon, ha a póstamester lakását a viszonyaihoz mérten változtatja. A közönség érdekét azonban az az állapot mégis sérti és igy minden személyes vonatkozástól eltekintve, méltán és joggal elvárhatja, hogy a postai viszonyok tekintetében Szatmárhegyen kifogástalan rend legyen. Az állapotokon a Szatmár Er- dődi vasút igazgatósága is segíteni óhajt és a városhoz azzal a kéréssel fordult, hogy tervének végrehajtásában erkölcsi támogatásban részesítse. A vasút igazgatósága ugyanis azt akarja, hogy a postát az állomási elöljáró kezelje, a ki rendesen intelligensebb képzettebb ember, a ki a két oldalról élvezett magasabb fizetésért bizonyára kifogástalanul látná el a teendőket, a ki aztán kettős ellenőrzés alatt is állana. E tárgyban a vasút egyszer már kérést intézett a nagyváradi postaigazgatósághoz, de eredménytelenül. Most a kérelmet megújítja abban a reményben, hogy a póstaigaz- gatóság is be fogja látni, hogy a szatmárhegyi póstaviszonyok megjavítása elengedhetetlen sürgős érdeke a közönségnek.

* Változás a városi tisztikarban.

Raáb Sándor, az uj közigazgatási tanácsos és Lénárd István dr., az uj közgyám, augusztus elsejével veszik át uj hivatalukat. Most még mindkét tisztviselő régi hivatalos teendőit végzi és igy a rendes ügymenet — a beállott változások miatt — tulajdonképpen csak elsején kezdődik. A Lénárd István drnak közgyámmá történt megválasztásával megüresedett I. aljagyzői állásra a város csak szeptemberben fog pályázatot hirdetni.

* Rovásírás Szatmárvármegyé- ben. A „Budapesti Hírlapban“ olvassuk a következő hirt:

A belügyminisztériumnak egy kiküldött bizottsága kiszállt Szatmárvár- megye egy községében, hogy a számadásokat revideálja. Á községi bíró bevezette a kiküldötteket egy szobába és rámutatott egy nagy rakás botra. A kiküldöttek bámultak és kérdezték, hogy mit jelentsen ez.